Nem volt abban a lakásban semmi, csak egy elöregedett kanapé, a falra szerelt konyhaszekrény és egy foltos kád a fürdőszobában. Két napja esett. Géza csíkokra hasított törülköződarabokkal szigetelte az ablakok réseit, és a biciklitárolóból szerzett ócska felmosóval itatta fel a padlóra csorgó vizet.

- Nem vagy te normális - mondta neki Káró, mikor egyszer munkába menet felugrott érte. -Megelőlegezem neked a lét, vegyél ki egy normális lakást. Egy haveromnak van szabad kérója a Kossuth Lajos utcában. Nem nagy eresztés, de net meg fűtés van benne.
- Kösz, nem – felelte Géza.
Káró nem értette.
- Miért?
- Nem akarok tartozni.
- Nekem, vagy senkinek sem? – kérdezte Káró cigire gyújtva, és Géza nem tudta mire vélni a tekintetét.
- Senkinek sem.
- Á – Káró kifújta a füstöt, és lépett kettőt a nagyszobában. Cipője nedves nyomot hagyott a linóleumon.
- Ez valami szabolcsi dolog?
- Mi?
- Tudod – Káró a füstölgő cigivel gesztikulálva magyarázott. – Betyárbecsület. Nem kérünk és nem is adunk kölcsönt. Boldogulj, ahogy tudsz.
Géza vállat vont.
- Ezeket nem hallottam.
- Fasza.

Ott ült a kanapén. Aznap már hetedszer mosta fel a padlót, de a víz újra meg újra utat talált befelé. Eláztatta a rongyokat, és rálehelt a falakra. Késő november volt. Géza elhozta otthonról a hősugárzót, és bár nem törekedett rá, hogy elkerülje az apját, könnyebb volt, hogy nem volt otthon. Az anyja a kezét tördelte, és úgy kísérte végig a házon, míg Géza a dobozt kereste, mint egy kiskutya.
Kamra. Jól vagy?
Pince. Nincs szükséged valamire?
Műhely. Eszel rendesen?
Padlás. Ugye szólsz, ha segíthetünk valamiben?
Persze. Nincs. Persze. Persze.
Éjfélig bírta, aztán mikor a víz csepegése már visszhangot vert a fejében, felkelt. Tudta, hogy felesleges alvással próbálkoznia. A szervezete hetek alatt alkalmazkodott az éjszakai élethez, így azon kivételes estéken, mikor nem volt munka, képtelen volt nyugton maradni. Menni kellett, nem volt más mód. Felvette a harmadik pulóvert is, a bakancs amúgy is rajta volt, és kilépett az ajtón.

- Azt ugye tudod, hogy egyéb juttatások is adódnak, ha akarod? – Káró lecsúszott a fotel szélére és kinyújtotta a lábát.
- Mire gondolsz? – Géza beleharapott a szendvicsbe, aztán összeráncolta a homlokát. Barna kenyér, vaj, cakkos szélű szalámi szeletek, a paprika és a paradicsom formára vágva, mint valami virágcsokor.
- Nem csak pénz jöhet szóba. Vannak cimboráim itt is, ott is...ha lazulni vágynál, megoldható.
- Kösz, elvagyok én a sörrel meg a pálinkával.
- Nem feltétlenül anyagról beszélek.
- Te, ki csinálta ezt? – Géza megforgatta a félig rágott kenyeret a kezében.
- Öregem, nem hiszlek el! – Káró felnevetett, és lenyúlt a fotel mellé állított vodkásüveghez. – Ha nem gondolnám, hogy lehetetlen, azt hinném…
- Mit?
- Hagyjuk. Szóval Géza ecsém, csajok is adódhatnak, grátisz, csak neked, a kaját meg a Marcsi csinálta, remélem kielégítettem a kíváncsiságodat.
- Marcsi – ismételte automatikusan Géza.
Eddig kétszer járt Kárónál, és csak homályos elképzelései voltak arról, hogy egyedül él-e, vagy sem. Mindkétszer lógtak itt csajok, akik vagy munka előtti eligazításra jöttek fel, vagy hogy Káró felpróbálja őket. Gézának azonban rémlett, hogy talán lakik itt valaki más is, valaki, aki állandóan itt van, de úgy jár-kel a lakásban, mint egy árnyék. A háta villanása a vécébe menet. Az illata a konyhában. Nedves kéznyoma a törülközőn.
- Aha, a Marcsi. Anyám félbolond keresztlánya. Addig nyígott a mutter, míg végül idevettem.
- Félbolond?
Káró felnevetett.
- Inkább teljesen. Totál zakkant a csaj. De végül is ki tudja pucolni a házat, meg mostanában a konyhában is próbálkozik, szóval, ha ez kell a megváltáshoz, tőlem ellehet itt.

Arcul csapta a szél, szúrós esőcseppeket vágva hozzá. Géza leszegte a fejét, és automatikusan végighúzta a tenyerét a haján. Csuromvíz lett a keze. Az utcák némák voltak, a házak csendesek. Üres kapualjak, ház elé kikészített szemetes konténerek mellett ment el.

- Én mondom, az a csaj életem legjobb dugása volt – Talpas nyelve nehezen forgott már a sok piától. Elernyedt izmokkal félig ült, félig feküdt a kanapén, a szája sarkán pattanó nyál lassan lefolyt az állán.
- Tényleg nem tudott beszélni? – Káró gondos házigazdaként és jó üzletemberként egyetlen pillanatra sem hagyta, hogy a fickó pohara üres maradjon.
Az asztalon pazarló ételmaradékok, sűrű összevisszaságban. Sültek. Köretek. Süteményekben elnyomott cigarettacsikkek.
- Ha mondom – Talpas megnyalta a tenyerét, és elvigyorodott. – Süketnémák. Csököttek. Bármit művelhetsz velük. Nem beszélnek. Érted.
Nevettek. Káró intett Gézának, aki kivette az üres üveget Talpas kezéből. A fickó felmorrant, Géza hátralépett.
- Nyugi – üzente tekintetével Káró, és bocsánatkérő fintort vágott.
- Ki a fasz ez itt, egész este? Unom már, hogy folyton a belemászik a seggembe.
- Egyik emberem – mondta sietve Káró. - Ne is törődj vele.
- Aha. Na, mert én egyedül jöttem. Azt hittem, nyugodtan tárgyalunk, érted, mi ketten. Erre iderángatsz valami pöcsöt, aki itt nyomul egész este. Nem értem én ezt.
Káró szerencsétlenül nézett Gézára, aztán az előszobába tévedt a tekintete. Egy szoknya villanása. Piros, a sok fekete és fehér között.
- Van valaki, aki jobban kedvedre lehet – hadarta Káró, és kikiabált. – Marcsi? Marcsi!
Talpas feltornászta magát a kanapén, és megvárta, míg Káró kimegy.
- Végre – vigyorgott aztán Gézára. – Azt hittem, egy stricinél alapszolgáltatás az ingyen dugás a vendégnek, na nem? Hogy hívnak téged?
- Géza.
- Szevasz.
Kezet fogtak. Káró még egyet kiáltott odakint.
- Géza fiam, van itt valami olyan pia, aminek íze is van?
- Ágyas pálinka?
- Mondjuk.
Géza az italos szekrényhez lépett.
- Akad.
- Ez a beszéd – ütötte össze a tenyerét Talpas, aztán beléhörrent a levegő.
Géza megfordult az üveggel a kezében. Káró egy lányt vezetett kézen fogva befelé. A lány lehajtotta a fejét; hosszú, egyenes szálú fekete haja eltakarta az arcát. Káró úgy duruzsolt neki, mint egy kisgyereknek; Géza nem értette a szavakat, de a hangsúly éppen elég volt. Talpas szélesedő vigyorral húzta ki magát, és leplezetlen örömmel méregette a lányt; keskeny derekát, formás melleit, széles csípőjét.
- Ez az, gyere – dünnyögte Káró, aztán zavart mosollyal felnézett.
Talpas megnyalta a száját, és a combjára csapott.
- Gyere közelebb, édesem – szólt a lányhoz, aki úgy szorította Káró karját, hogy elfehéredtek az ujjai, és arcát szorosan odapréselte Káró mellkasához.
- Na, na, jól van – nevetett kínjában Káró, és elkezdte lefejteni a lány ujjait magáról. – Csokoládé. Csokoládé, érted? Kapsz csokoládét.
A lány megnyikkant, aztán felemelte a fejét és gurgulázva felnevetett. Géza ujjai közül pedig lassan kicsúszott az üveg.
- Ó-ó-ó, nahát – derült fel Talpas tekintete, és kibontotta a sliccét. – Gyere, gyere csak ide. Nem bánt a bácsi, elhiheted!
- Na, menj – unszolta a lányt Káró, és nem nézett senkire.
A lány a szájába vette a haja végét, és azt szopogatva pillantott körbe. Hol a falat nézte, hol a plafont, hol a lába alatt a földet. A tekintete úgy villant ide-oda, mint a fénytől megvakult állaté. Szép arca lehetett volna, de kontroll híján a vonásai szétcsúsztak. Az arckifejezése riadt-védekező fintorba fagyott, míg a szemöldöke a homlokára szökkent, mintha szüntelenül csodálkozna. Mosolygott, aztán mondani próbált valamit, de képtelen volt artikulálni.
- Gyere. Gyere – hívogatta Talpas.
Káró finoman megfogta a lány karját a könyöke felett, aki riadtan hátrakapta a fejét, majd nevetett. Káró erőltetve visszamosolygott, és odavezette a kanapé elé.
- Ez az. Térdelj le – Talpasnak elcsordult a nyála a gyönyörűségtől.
A lány ott térdelt előtte, de folyton hátranézegetett a válla felett Káró felé.
- Nem, nem – Talpas előrehajolt, és megfogta az állát. A hangja meglepően kedves volt és türelmes. – Ide figyelj. Ide rám. Figyelsz?
A lány megigézve bólintott.
- Jól van. Látod ezt? Ezt kell a szádba venned. De nem haraphatsz, érted? Ha harapsz, megütlek, és fájni fog neked. Érted?
A lány nevetett, és Talpas is csatlakozott hozzá. Aztán a fejére tette a tenyerét, és óvatosan az öléhez vezette a száját. Káró elfordult, Géza pedig lehunyta a szemét.

Maga sem tudta, meddig ment, bele a szeles éjszakába. A város északi határán, az út közepére helyezett fekvőrendőrben aztán megbotlott, és féltérdre esett. Úgy maradt ott, lehajtott fejjel, és hagyta, hogy az eső végigcsorogjon a hátán. Káró lakása csak két percre volt innen gyalog. Két perc. Nem több.
- Nem – mondta aztán magának. – Nem.

Legénybúcsú

Tomkóéknál gyülekeztek; bemelegítettek pár sörrel, aztán a buli hajtóerejétől feldobva átmentek Bazsóék házilag barkácsolt nyáribob-pályájára. Bazsó apja fogadta őket, és Gézát meglepte, hogy az emlékeiben nagydarabnak élő pasas néhány hónap alatt mennyire megrogyott.
- Te, mi van ezzel? – szólt oda a kisebbik Tomkónak, aki az utolsó kortyot nyelte a dobozos Budweiserből.
Kisebbik Tomkó böfögött, és vállat vonva marokra gyűrte a dobozt.
- Eszi a rák, asszem – vetette oda, aztán nagy léptekkel Bazsó felé indult – Na gyerünk, ünnepeltkém, izzítsuk be azt a pályát! Vagy hívjalak inkább szerencsétlen szarnak, akit jövő héttől már anyuci ugráltat?
Mindenki röhögött, az idősebb Tomkó, a haverjai, Oleg és Peta, meg Balu és Ricsi, akivel Géza, Bazsó és az idősebb Tomkó együtt jártak elemibe. Hihetetlennek tűnt, hogy a lúzer Bazsó egy hét múlva megházasodik, és elveszi a csajt, akit alig négy hónapja szedett fel a Balatonon.
Csúsztak párat, aztán újabb sörökkel, némi Unicummal és házipálinkával megtámogatva átmentek a Sipos-tanya melletti autóbontóhoz. Itt Oleg vezetésével sörösüvegekbe tömött lángoló rongyokkal célba dobást játszottak, és felgyújtották a Lukácsi múlt héten totálkárosra tört Hondáját. Bazsó már ezen a ponton kidőlt; ott hányt az autóbontó drótkerítésébe kapaszkodva, mialatt a két Tomkó cafatokra szaggatott gumiabroncsokat hajított a tűzre, és ordítva-röhögve körbeugrálták őket. Géza Bazsó mellett maradt, és amikor kijött belőle minden, egy üveg vizet nyomott a kezébe.
- Eszmélj, cimbora. Még el sem kezdődött igazán.
- Ja – Bazsó arcán üdvözült vigyor ült. – Balu lebeszélte egy Káró nevű csávóval, hogy hozzon csajokat.
Géza egy pillanattal később kapcsolt.
- Aha. Hé, nem az van, hogy ezt nem szabadna tudnod? Hol marad a meglepetés?
- Tudod, milyen az a köcsög. Nem bírja tartani a pofáját.
Aztán beesteledett, és miután Ricsi meg a két Tomkó búcsúzóul felgyújtott még egy kocsit, visszaballagtak Tomkóékhoz. Úgy szervezték, hogy ott legyen a buli, egyrészt mert Tomkóék szülei félig süketek, másrészt elszeparált lakrészük van, harmadrészt meg amúgy sem mernek beleszólni a fiúk dolgaikba. A testvérek Gézával ezért már korán reggel kihordták a felesleges bútorokat és egyéb cuccokat a házból, csak két asztal maradt a piának, plusz a székek, a kanapé, meg egy szűkös tánctér a nappali közepén. Ricsi múlt héten szerzett egy diszkógömböt egy ukrán csávótól, amit felerősítettek a csillár helyére, a csillárt meg kivitték az emésztő mellé a virágágyásba.
- Anyád nem fog pattogni? – kérdezte Géza, a csilingelő műkristályokat és gyertyaláng formájú poros lámpafejeket méregetve.
- Faszt se fog – felelte kurtán az idősebbik Tomkó, és az ügy ezzel le volt zárva.
Úgy kilencig viszonylag nyugodtan iszogattak, szívatták Bazsót, meg sztorizgattak mindenféléről. A két ukrán srác kifejtette a véleményét a múlt heti meccsről, de Tomkóék és Ricsi keményen leugatták őket. Ezen a ponton a hangulat kicsit megfagyott, de Bazsó, aki az arcára fagyott üdvözült vigyorral ezt a pillanatot választotta ki, hogy leforduljon a székről, gondoskodott az általános derültségről.
- Géza bátyám, aztán igaz az a sztori rólad meg apádról? – Balu hangja kásás volt az ordítozástól és a piától; a kezében egy félig teli vodkásüveget lóbált.
- Milyen sztori? – kérdezett vissza Géza, és feltápászkodott a kanapéról.
- Hát a nyulas…faszt, a tyúkos…nem, a farkasos! – Balu összekacsintott Ricsivel; mindketten röhögtek.
- Igaz – felelte Géza, és töltött magának egy kis Unicumot.
- Na, ne bassz! Tényleg megtámadott titeket egy farkas? – hajolt előre Oleg.
- Nem támadott meg.
Géza tisztán látta maga előtt az emléket. Öt éves volt, odakint eszeveszett hideg, Karácsony napja. Mivel nem volt pénzük tüzelőre, ételre is alig, az apjával elgyalogoltak a Nagyszállás melletti kiserdőbe fát vágni. Ott talált rájuk a farkas, háromszáz méterre a falu határától. A korai alkonyatban nem lehetett tisztán kivenni, de mindketten tudták, hogy nem kutya. Géza moccanni sem mert, a szíve a torkában dobogott. Figyelte az állatot, és a szeme sarkából érzékelte, ahogy az apja keze összeszorul a balta nyelén. Némán vártak, nem tudni, meddig, aztán a farkas egyszer csak megfordult, és elment.
- Akkor mi volt?
- Semmi. Megnézett minket, aztán otthagyott.
- Biztos olyan büdösek voltak, apám, hogy elment a gusztusa tőlük! – a kisebbik Tomkó teli szájjal röhögött, az arcán csorgott a nyál.
Aztán megérkeztek a lányok, és a buli hangulatában észrevehető lett a változás. Géza és Ricsi életre veregették Bazsót, míg Balu félrevonult a csajokat kísérő nyurga csávóval. A többiek a lányokat figyelték, akik kabátba burkolódzva, idegenül álltak a szoba közepén.
- Na! – tért vissza kisvártatva Balu széles vigyorral, a tenyerét dörzsölve – Anyagiak lerendezve, lássuk a medvét.
- Ne a medvét, a muffot! – kiabált közbe Oleg, mire mindenki röhögött, Bazsó szegény a leghangosabban.
A lányok mozdulatlan arccal elkezdték levenni a kabátjukat, miután egy szemvillanással ellenőrizték, hogy a csávójuk is visszatért a szobába. A kabát alatt szinte nem volt rajtuk semmi, csak combharisnya, tanga, meg melltartó. Hördülésszerű volt a csend. Balu öntudatlanul megnyalta a száját, és az idősebbik Tomkóra kacsintva beindította a zenét. Ricsi a szoba közepére ültette Bazsót, aki alig bírta tartani a fejét, annyira részeg volt, a lányok meg elkezdtek táncolni körülötte. Ringtak, tekeregtek, forogtak, és nem volt a szobában senki, akinek ne állt volna a farka perceken belül. A poénok sikamlósakká váltak, a fiúk egymást túllicitálva kiabáltak be a lányoknak, akik lárvaarccal tették a dolgukat, és semmire nem reagáltak. Bazsó vigyorgott, bólogatott, aztán minden átmenet nélkül, ájulásszerűen elaludt. A két ukrán székestől félrerángatta, és beállították az egyik sarokba, míg Balu az idősebb Tomkóval meg a Káró nevű csávóval félrevonult a konyhába. A lányok a vállukra terítették a kabátjukat, és próbáltak senkiről sem tudomást venni. Aztán visszatért Káró, és valamit súgott a fülükbe, Balu meg felhangosította a zenét.
- Na, akkor bulizzunk végre rendesen – kiáltotta, a lányok meg újra letették a kabátjaikat és táncolni kezdtek a szoba közepén.
Először csak nézték őket, aztán a piától és a farkuk követelőzésétől felbátorodva táncolni kezdtek velük. A hét fiú egymást félrelökve próbált a közelükbe jutni, míg a csávójuk vagy a szoba sarkában ücsörgött, vagy az udvaron szívta egyik cigit a másik után. Géza egy idő után elszédült a diszkógömbtől meg a szilvapálinkától, és inkább kiment, hogy ne a nappaliban hányja el magát. Addigra már csak egyetlen csaj táncolt, a másik Baluval eltűnt valahol a házban. Bent a többiek hujjogtak, és tapsolva biztatták a lányt. Géza nekidöntötte a hátát a veranda falának és mélyeket lélegzett. Tudta, hogy túl sokat ivott, és már érezte is a másnapi ordas fejfájás előszelét a halántéka mögött. Káró úgy lépett mellé, hogy észre se vette.
- Cigit?
- Kösz, nem. Így is olyan ízű a szám, mint a szar.
- Te tudod.
Némán álldogáltak egymás mellett, Géza égnek emelt fejjel, a homlokát törölgetve, a csávó a falnak dőlve, lassan fújva ki a füstöt. Aztán valami megváltozott. Odabent ugyanolyan hangerővel üvöltött a Prodigy, mégis, valami nem volt már ugyanaz. Géza összehúzta a szemét, és a fejét kicsit hátrafordítva figyelt. Nem voltak bekiabálások, röhögések. Elhallgattak a fiúk.
- Mi a… - kezdte mellette a csávó, és már mozdult is, Géza pedig követte.
A látványtól, ami odabent fogadta, egy pillanatig nem tudott mozdulni. A lány a szoba közepén feküdt a felgyűrt szőnyegen. A harisnyája legyűrődött a bokájára; a melltartót lehúzták a mellei alá, amitől a keblei felpúposodtak és előreugrottak. A feje fölött az idősebb Tomkó térdelt a karjaira nehezedve, és a farkát ki-be tolta a szájába. A lábait Oleg és Ricsi feszítette a padlóra, míg a kisebbik Tomkó épp a pöcsét ügyeskedte elő, hogy rámásszon.
- Mi a faszt csináltok? – kiáltotta Káró, mire a kisebbik Tomkó vigyorogva hátranézett a válla fölött.
- Benne van az árban, nem?
- Ha a lány is akarja – hadarta idegesen Káró – Azt mondtam, csak akkor, ha a csaj is benne van.
- Hát ez benne van – röhögött össze a kisebbik Tomkó Oleggel, és visszafordult a lány felé.
- Picsába – sziszegte az orra alatt Káró, és a zsebében idegesen kotorászva előhúzott egy újabb szál cigit.
- Géza bátyám, nem szállsz be? – kérdezte Peta, aki a lány lábai mellett letolt sliccel várt a sorára. – Soha vissza nem térő alkalom!
Géza érezte, ahogy a farka keményen nekifeszül a gatyájának, és kiszárad a szája. Nézte a csaj ringó melleit, és a szája fölött hörgő Tomkót. Aztán összetalálkozott a tekintete a lány pillantásával. Elkerekedett szemmel fordult Káró felé, aki zavartan félrenézett.
- Tíz perc – habogta – Tíz perc, és megyünk.
- Aha – mondta Géza, és előrelépett.
Az idősebbik Tomkót úgy kapta le a lányról, mint egy kutyakölyköt; a grabancánál fogva. Ricsi a piától belassulva, tátott szájjal figyelte; Oleg megeresztett egy erőtlen jobbost, de Géza félresöpörte a karját.
- Hé, baszd meg! – az idősebbik Tomkó csak most talált rá a hangjára a lány mellett ülve a szőnyegen, széttárt lábakkal és ernyedő farokkal. – Baszd meg, te fasz, már majdnem kész voltam!
Géza nem törődött vele, a kisebbik Tomkót figyelte, aki eltorzult arccal indult meg felé, de Géza ökölbe szorított kezét és arcát látva jobbnak látta meghátrálni. Káró idegesen járkált körülöttük, aztán felkapta az egyik kabátot a kanapé mellől, és a lányt felsegítve a vállára terítette. Géza mögöttük ment, és míg Káró előkerítette a másik csajt is, kint várt a lánnyal. Nem szóltak egymáshoz egyetlen szót sem. Végre a csávó előkerült a másik lánnyal, és idegesen biccentve Gézának, kifelé indult az udvarra.
- Hé – állította meg Géza. – Láttad, igaz…?
Káró orrcimpái kitágultak.
- Mit?
- Láttad a szemét, nem? Láttad, hogy sírt, nem?! – Géza hangja egyre emelkedett.
- Nem vagyok egy Rambo, baszd meg – vetette oda Káró idegesen – Mégis, mit kellett volna tennem?
Géza megcsóválta a fejét.
- Húzz a picsába innen.
Káró elhúzott. Egy hónap múlva jelentkezett először, hogy Géza kísérje el a lányokat egy másik buliba, és ha szükséges, védje meg őket.
A harmadik hívásnál állt kötélnek.

Géza

Majd' belerohadt. Nem a melóba, azzal semmi baj nem lett volna. Gond nélkül palántázott, metszett, öntözött, trágyázott, ki- és bepakolt hatalmas kamionokba. Az emberekkel volt a baj. Géza magában két csoportra osztotta őket, a hernyókra és az ufókra. Előbbiek a munkahelyen csicskáztatták, utóbbiak jórészt a vásárlók közól kerültek ki, akiknek gondolatmenetét néhány próbálkozás után már meg sem próbálta megérteni. Velük szemben mégis könnyebb volt lecsillapítania indulatait, és sokadszorra is bemászni a virágágyásba az ideális tő petúniáért, vagy gondosan vállra szegezett tekintettel magyarázni a Helichrysum arenarium extrém naptűréséről. A bajszos fickó viszont, akinél először próbálkozott az állással, megjegyezte és ahol lehetett, alá tett. Lehetetlen időpontokba osztotta be, elkavarta az ebédidejét, még hugyozni se akkor mehetett, amikor kellett volna. A munkájával pedig minden szar volt, persze: szarul metszett, szarul ültetett, szarul kommunikált A Vásárlókkal. Géza összeszorította a fogát, és esténként, vagy hajnalban, vagy késő délelőtt, vagy délután, mikor hazament a pici lakásba, félrefordított fejjel kerülte Csilla tekintetét. Beszélgetés helyett inkább hosszan gyalogolt a lebetonozott utcákon, kerülgetve a kutyasétáltatókat, kutyaszar-kupacokat, bringásokat, parkoló autókat, sörösdobozt lóbáló sihedereket. Meg-megállt kivetítők előtt, amelyekről az aktuális meccs szürreális képei ragyogtak, elhajtott koszt-kvártélyért dolgozó hivatásos koldusokat, aztán mikor már remegtek a lábai a fáradtságtól, hazament és beszédült az ágyba. Pontosan tudta, hogy percről percre fogy az ideje. Sem a saját, sem Csilla türelme nem tart végtelenségig, az óra pedig csak ketyeg, megállíthatatlanul.
Aztán két héttel később, a beszállítók parkolójában az egyik kamion mellől Talpas lökte el magát, és ballagott oda kényelmesen hozzá.
- Na mi a helyzet, öreg? - kérdezte, és Géza vállára ütött.
Géza régi rutinnal palástolta meglepettségét.
- Mi lenne?
Talpas körülnézett és elfintorodott.
- Mi a szart csinálsz?
- Látod.
Talpas rászegezte a pillantását, de Géza gondosan ügyelt az arcvonásaira.
- Látom.
Kis csend ereszkedett közéjük, amit csak egy mentőautó távoli vijjogása tört meg.
- Kerestünk.
Szünet.
- Nem veszed fel a telefont mostanában.
Szünet.
Talpas a zsebébe nyúlt, egy ósdi öngyújtóból nehézkesen tüzet csiholt, majd többszöri próbálkozásra meggyújtott egy szál cigarettát. Jól begyakorolt játék volt ez azokkal szemben, akiktől akart valamit, úgy, hogy azok nem akarták. Géza sosem hitte volna, hogy egyszer ő lesz az, akinek az előadás szól.
- Na - mondta végül a füstöt kifújva Talpas. - Akkor ez azt jelenti, hogy elszámolás?
Géza arcán megrándult egy izom.
- Dolgozom.
Talpas bólogatott.
- Tudom én, hogy megy ez. Rendes meló, család, gyerek. De a tisztesség szerint, mielőtt valaki hátat fordít, a régi cimborák elszámolnak egymás között. Ki, kinek, mit tett, és mivel tartozik. Elszámolás, érted.
- Nem tartozom semmivel. Senkinek.
- Ha te mondod - bólogatott Talpas, és elhajította a cigit. - Akkor minden rendben. - nyújtózott egyet, majd megvakarta a tarkóját. - Na. Akkor megyek.
Géza megvárta, amíg elsétál, és végignézte, ahogy a biztonsági őrnek odaintve kimegy a két méter magas kapun. Aztán végigcsinálta az aznapi melót, anélkül, hogy evett, ivott, vagy gondolkozott volna. Késő éjszaka volt, mire elindulhatott haza. Hosszan gyalogolt a lebetonozott utcákon, kerülgetve a kutyasétáltatókat, kutyaszar-kupacokat, bringásokat, parkoló autókat, sörösdobozt lóbáló sihedereket. Az út végén továbbment, egyenesen abba a kis parkba a Duna mellett. Elsétált a hanyagul nyírt bokrok mellett, át a füvön, kavicson, le a rakpartra. Ott, és csak ott, a Duna sötét vize felett állva szorította ökölbe a kezét, és eresztette ki az indulatot.

Géza

Végül elköltöztette abba a parányi kis lakásba az Odeon mozi mellé. Ott ült a konyhában az ajtóval szemben és lassan de folyamatosan ette a vajaskenyereket újhagymával. Rágott és harapott és rágott és harapott. Csilla dudorászva ültette el a virágokat a hatalmas virágládákba, amiket a téglafal tövében talált.
Négy hívás érkezett aznap. Káró kereste, hogy menjen vele Rigába egy tárgyalásra, Talpas akarta valami szórakozóhelyre vinni, ahol a lányokra kellett volna vigyázni, és Iljenko is megtalálta, hogy kísérje el a nejét Brüsszelbe valami divathétre. Mindre nemet mondott. A vajaskenyéren rágódva érezte hogy ásít a bankszámlája a visszautasított melók után járó pénzekért.
35 négyzetméter. Budapest, belváros.
Felkapta az övtáskáját és mentében végigsimította Csilla hátát.
-Majd jövök. Dobj egy esemest, ha hozzak valamit. Hétre visszajövök.
Csilla felnézett és hosszan nézett utánna. Érezte a tekintetét, az értetlenségét és azt a bújkáló szomorúságot, ami egyre többször kúszott be melléjük a párnák közé. Annyira szégyelte magát, hogy csak ágyra jár szinte. pedig egy sereg dolgot szeretett volna kipróbálni a lánnyal.
Behúzta a nyakát és a lába elé meredve sietett ki a hűs, dohos lépcsőházból.

A személyzetis egy sovány, vékony bajúszos fickó volt. Nézte őt és egyre jobban összeszorította a fogát.
-Nem tudom, kérem, nem tudom.
-Legyen szíves. Mindent tudok, ami ehhez a munkához kell. Kérdezzen és válaszolok.
-Na de nincs felvétel. Ha nincs felvétel akkor nincs felvétel.
-De egy ilyen helyen nem nagy ügy még egy embert felvenni.
-Már hogy ne volna nagy ügy! - csattant fel a kis ember. -De ha nekem nem hiszi bevihetem a főnökhöz, az mejd a szájába rágja, hogy megértse.
Azzal sarkonfordult és magában dohogva szedte a lábait. Géza belül reménytvesztve, kívül elégedettséget és magabiztosságot sugallva lépkedett mögötte.
-Karcsikám. Van itt egy fickó aki állást akar. Mondtam neki, hogy nincs hely, de nem hagy dolgozni.
-Jó napot. - mondta Géze nyugodta rá a szóáradatra.
-Jó napot. Jól van jól. Hát menj a dolgodra. - A főnök harmincas borotvált, kicsit testesedő férfi volt. Hófehér bőre, puha kezei egyértelművé tették Gézának, hogy nem sokat van szabad levegőn.
-Adjon nekem egy állást.
-Nem így megy az. Ha van hely meghirdetjük. akkor lehet írni pályázatot interneten. Aztán kinyomtatom, elolvasom és kiválasztom ki jöhet. Nem lehet így az utcáról beesni.
Géza persze tudta jól, hogy nem így mennek a dolgok. Lassan becsukta az ajtót és odalépett a fickó elé. Fölémagasodott, mint egy hegy, uyganúgy ahogy az ukrábnok könyvelőjére a tavasszal, vagy  Zsenij két mitugrászára a kártyaasztalnál, vagy Káró lotyóira licitáló Jakucsra. Volt rutinja benne, hogy anélkül legyen  halálosan fenyegető, de minimum domináns, hogy bármi terhelőt tenne. Egy szó sem, egy valóban fenyegető mozdulat sem. Kisugáruzás, tartás és hang.
-Legyen szíves. - Mondta a jól bevált, rekedtes és teljesen érzelemmentes hangon. A főnök még jobban elfehéredett.
-De uram... ez csak, ez csak...
-Legyen szíves vegyen fel.
-Um... - villámgyorsan ugrottak kukacszerü fehér ujjai a billentyűzetre. - Jól van. Van valami releváns végzettsége?
Géza elmosolyodott és letette a mappát a halálra rémült fickó elé.
-Kertészetin végeztem. Itt a diplomamunkám dokumentációja és a diplomám másolata. Megfelel?
-Hogyne.. - A fehér ujjak a billentyűzetről remegve vetődtek a mappára. Gyorsan felnyitották és belelapoztek. A remegés alábbhagyott. - Értem. Nos. Hm. Minimálbért tudok ajánlani.
-Megfelel egyenlőre.
-Akkor hagyja ezt itt, meg az adatait adja meg és hétfőn reggel hatra várjuk. Um...
-Köszönöm. Az adataim ott vannak a mappában, a belső oldalon... ott.
-Um..
-Akkor írjunk alá.
-Igen. - riadtan pislogott Gézára, aztán újra elkezdtek az ujjai idegesen kopácsolni a klaviatúrán. Kisvártatva felsercegett a nyomtató. - Tessék. Itt... és itt. Köszönöm.
-Köszönöm.
-Akkor hétfőn.
-Igen. Minkaruhát kap hétfőn a személyzetistől.
-Köszönöm. Viszlát.
-Um...

Csilla filmet nézett a notebookon. Úgy csúszott mellé a kanapén mint egy jó kutya.
-Minden rendben? - kérdezte szemét le sem véve a monitorról.
-Aha. Kivertem egy fasziból egy munkaszerződést.
-Mi? - Csilla merőn bámult rá. - Mit beszélsz?
-Tudod... - hatalmas tenyerébe vette a lány kezét. - Ez jön, ha baj van. Szóval ha nem értik meg elő tudom venni.
-Te megvertél egy személyzetist?
-Dehogy! - elnevette magát olyan bizarr volt az egész, így utólag. - Csak csúnyán néztem.
-De hogy? Miért?
-Hétfőn kezdek. Itt a szerződés. - fejével a konyha felé bökött. - Praktiker.

Géza

Bécs nagy. Olyan mintha Budapest lenne, de mégsem. Mint egy álom ami éppen rémálommá fordul. Ugyanaz, de mégsem. Amikor pedig figyelni kezdi, felfedezi, hogy nem érti a nyelvet. Rémálom.
Géza végigsétált a Maria Hilfer stassen, ahogy minden rendes magyar aki Bécsbe jön. Hátizsákja nem volt olyan nehéz, de a szemerkélő esőt boldogan kihagyta volna.
Hauser lakása a belvárosban sokkal koszosabb volt mint ahogy Tomka mesélte, és semmi nem utalt Hauser brókerségére. Geza leült az egyik syétesett fotelbe, miután kirámolta belőle a szennyest. Rágyújtott és újra végigvette a lehetőségeket.
Hauser estére ért haza. Géza még mindig a fotelben ült. Hauser kicsit szabadkozott a kupi miatt. Géza csak ült és értőn bólogatott.
-Nem gondoltad, hogy kijövök, ugye?
Most Hauseren volt a hosszú hallgatás sora.
-Nem baj. Akkor itt alszom ezen a héten nálad, és kerítek valami melót.
Hauser megkönnyebbülve bólintott és már indult is a fürdő felé, de Géza hangja megállította.
-Azt hiszem, ha így áll a dolog kénztelen leszel haladéktalanul visszaadni a pénzem. - mondta nyugodtan és elnyomta a csikket a teli hamutartóban. Pontosan tudta hogz kell ilyen helyzetben viselkedni. Annyiszor állt gengszterek mellett Nyíregzen és Debrecenben miközben azok adósságkezeltek, hogy nem is gondolkodozz el rajta.
Hauser megállt. Lazán visszafordult Géza felé.
-Persze. Reggel leugrom a bankba. Euroban, ugye?
-Géza a keyeit nézte, a finom ujjakat, a rózsaszín körmöket. Aztána  saját erős, syőrösödő kezére nézett és ökölbe szorította. Nem is hallotta Hausert csak az ajtócsapódásra ocsúdott.

Hauser csak éjjel ért vissza. Géza már aludt a kanapén.
-Héj, Géjza. Kelj fel.
Hauser óvatosan böködte a syabolcsi verőlegényt.
-Itt a zsé, haver, meg szereztem egy kis melót is a Heaven's kiss-ben. Négy nap, esti erőmeló. Hm? - reménykedve nézett a lassan eszmélő srácra.
-Oké oké. - nyögte és egyből felült. Átvette a borítékot és megszámolta a köteg pénzt. - Oké. Akkor most feküdj le. Reggel beszélünk a részletekről.
Hauser arcán látta, a megkönnyebbülést. Látta, hogy az egykori cimbora fél tőle.

Vasárnap hajnalban a discoban állva, miután mentőt hvott négz betépett és ájuldozó lánynak és kipenderítette a negyvenedik mattrészeg verekedőt nekidőlt a falnak.
-Csilla, Csilla, igazad volt. Kertészeti egyetem ide, inteligencia oda, nem vagyok más csak egy kibaszott kidobóember, akárhova megyek.

Géza

-Hé, négykor indulunk. Kapd már össze magad! - ordított be a sátorba a kisebbik Tomkó. Géza lassan kimászott a sátorból. Kezében a nehezen összetekert hálózsákkal. arcán fáradt másnapos fintorral.
-Figyu, ha látod Dzsót, szólj már.
-Jah. Bakker még csak pakolgatsz? - Tomkó röhögve ivott bele a langyos sörbe. A sziget leamortizált sátortábora lassan alakult halott fű között tenyésző szemétkupacokká. Tomkóék sátra már összecsomagolva várta a nagy alpinista zsák mellett hogy bekerüljön az Opel csomagtartójába. Géza betuszkolta a hálózsákot a tokjába és visszamászott az iglu mélyére, hogy a bekerült szemetet és füveket kisepregesse egy koszos zoknival.
Délután volt már erősen. Sör és hányás szag vegyült izzadságszaggal és a Duna közelségéből fakadó éoshadtvíz és halszaggal. Géza miután kitakarította az iglut leült az üres sátor nyílásába. Géza semmit nem érzett. Fogalma sem volt hogy legyen ezután. Kárót kidobta pénteken. Halálosan belefáradt a titkolózásba, a lopott percekbe az óvintézkedésekbe és a kurvákba. Gyűlölte, hogy mindig mindenkinek valamiért hazudnia kell. Nem akart ott lenni. Tiszta lapot akart, új kezdetet. Tiszta, áttekinthető életet és egy rendes de nem unalmas lányt. Képtelenségnek, tündérmesének tűnt.
-Mifasz már, édes egy Géza ecsém? - hülyéskedett Tomkó. - Hát csak nem a szerelem vitt el z eszed?
-Hol van Dzsó?
-Faszom tudja. - váltott vissza a saját hangjára a kis Tomkó. - Majd előkerül. Én lebontottam, összepakoltam, kidobtam és kupacba raktam, ahogy meghagyta. - kortyolt egyet a sörből és lábujjal megbökte Géza sátrát.
- Ez a szar a Káróé, nem?
- Jah. - Géza ezen a ponton elégelte meg a kis Tomkó társaságát. Felpattant és amilyen gyorsan csak tudott összepakolt. Tomkó csak nézte és néha epés megjegyzéseket tett rá. Végül Géza megállt előtte a coca colás pólóban, amit harmadik napja hordott és miközben a vállára kanyarította  zsákot odavakkantott a srácnak.
-Mondd meg a bátyádnak, hogy dolgom akadt, és nem megyek veletek haza. majd hívom ha van cucc. Addig meg minden jót meg köszi, meg amitől megnyugszik.
Tomkó letette a sört.
-Nebasz, haver. Mit csinálsz?
-Járok egyet. - Mondta Géza de már nem is figyelt a srácra. Elindult a K hídon kifele a szigetről. Előre, csak előre. Felült a HÉV-re, aztán valami villamosra és amikor a tömeg leszállt leszállt ő is. Teljesen szét volt esve. Remélte, hogy csak a fűtől meg a sok sörtől. De valahol mélyen tudta, hogy nem. Itt az élete van romokban. Nem akart visszamenni Nyíregyre. Itt volt minden a zsákban ami kell. Minden más legyen Káróé meg a hiénáké.
-Mindenki bekaphatja.-morogta magaelé és letette a nehéz zsákot a villamosmegállóban a pályaudvar előtt.

Hosszú ideig állt ott. Végigvette fejben mindazt mi kimaradt, mindazt mit ott hagy ha most lelép. Barátokat és ellenségeket. Tárgyakat és érzéseket és nem tudta mit tegyen eztán.Ott állt és egy ponton nem bírta tovább. Fókuszálatlan tekintetét kiélesítette és végignézett az utcán kiindulópontot, útjelzőt keresve.Így vette észre őket. A srác és a lány egymás mellett ment ugyan, de a srác kerekesszékben volt Úgy fogták egymás kezét.
-Csilla barátai - nyilalt belé a felismerés Gézába. Felkapta a zságot és feléjük sietett.
-Hello - mondta és kezet nyújtott Keyonak.
-Hello! Mi újság? Hogy vagy? - jött a sztenderd amerikai formula. Géza megtorpant.
-Bocs hogy így rátok rontok. Csak...
A lány, akit talán Aminak hívtak mosolygott és azonnal a segítségére sietett.
-Szia Géza! Jó, hogy jössz! Maradt pár póló a te méretedben is. levállalnál egyet? - és már húzta is elő a szigetes pólót a batyujából.
-Persze, de csak almásat hordok.
-Azon ne múljon - nevetett a nagydarab csaj és előszedett valahonnan egy filcet és akkurátusan megrajzolta az almahegyet és a rajta ücsörgő párocskát is. Hajszálpontosan ugyanolyanra, mint ahogy Csilla polóján volt. Aztán átnyújtotta.
-Köszi.
-Nagyon szívesen. A száma megvan?
Géza ledermedt egy pillanatra, de aztán megtalálta Csilla számát a telefonjában.
-Meg, persze meg. De az e-mail címe nincs.
A lány szélesen mosolygott de volt benne valami furcsa.
-Oké. Itt van. - és lefirkantotta egy szórólap hátára. A srác közben csak ült ott szenvtelen arccal és nézte a lányt. Amikor Géza kezébe került a szórólap, rajta Csilla címével és telefonszámával és e-mailjával Gézát elfogta valami zavar velük kapcsolatban..
-Nem tudom, mikor jövök pestre újra.
-Dehogy nem. - Vonta meg a vállát a lány, mint aki nem érti. Az arca komoly volt. Nagyon komoly. Géza megértette.
-Uhh. Bocs, hogy feltartottalak. Köszi a címet! - mondta és kezet nyújtotta  srácnak. Az elfogadta és elindult a metro felé. A lány, akit talán Aminak hívtak egyre vörösebb szemmel állt vele szemben. Keyo egyre távolodott.
-Akkor ? - Kérdezte Ami, és a szomorúság immár palástolatlanul ott volt az arcán.
Géza szürreálisnak érezte a jelenetet de nem az a fajta srác volt, aki megijed.
-Akkor remélem jövő hétvégén.
Ami arca egyszeriben felvidult.
-Nagyon örülök! Akkor addig is minden jót! - mondta és Keyo után sietett.
Géza csak állt a Nyugatinál a villamosmegállóban, kezében a meghekkelt pólóval és végre megnyugodott. Jövő hétvégén biztosan itt lesz. Hol is lehetne máshol?