Loo végül

A szupermarket parkolóját körbezárták azzal a magas rácsos kordonnal, amivel Loo eddig csak koncerteken találkozott. Volt egy terület a bejárat mellett, amit egyszerűen szalaggal tettek megközelíthetetlennél. A kordonon belül lakókocsik és két teherautó állt. Emberek pakolásztak ki belőlük állványokat. Mások kávéért mentek, sokan telefonáltak. Loo a bejárat mellett állt és figyelte őket. A boltban nagyobb volt a forgalom, mint máskor, így Tina rá is szólt vagy négyszer, hogy ne bámuljon kifelé, hanem próbálja a tolvajokat kiszúrni.
-Forgatnak. - vigyorgott Loo.
-Jah. Mondta is  Beth, hogy mennyire sóherek. Kellett extra szendvicset is hozatni, hogy legyen mit zabálniuk. Nagyképű banda. - Tina vágott egy fintort és úgy nyúlt a szalagon tornyosuló holmik felé, hogy rá sem nézett a vevőre.
Pity.
Pity.
A vonalkód leolvasó majdnem olyan pontosan pittyentett, mint egy óra.
Loo figyelte a forgatást és egészen megfeledkezett a boltról. A nap folyamán három jelenetet vettek fel, de azt a hármat igen sokszor. Voltak véres fejű statiszták, meg volt egy bringás fickó is.
-Te Tina, ez nem Hudert Rodrigez?
-De.
-Nagyon fura.
-Bunkó barom.
Loo hátrasandított Tinára. a pénztár mellett a vevők sora nem látszott apadni.
-Nagyon fura. - mondta Loo újra, mintegy magának.Aztán kilépett a bolt elé és hagyta, hogy a fotocellás ajtó becsukódjon. A háta mögött a tükörképe is fegyelmezetten állt. A történetben egy biztonsági őr lő le egy járókelőt a bringán menekülőfickó helyett. Loo figyelt és ráfogott a szolgálati fegyverére. Rodrigez ismét elrontotta. Valahogy nem tudta elkapni a bringás ritmusát. vagy túl korán kezdett szaladni felé, úgy, hogy végül simán elkaphatta volna, vagy túl későn, amikor az már kiért a kamera látószögéből.
Loot teljesen beszippantotta  ajelenet ismétlődése. A Csapó éles hangja is beleolvadt a jelenetbe, amikor Loo úgy döntött, hogy kipróbálja. Nem volt ebben megfontolás, sem mérlegelése a következményeknek. Nem volt benne a szerénységnek és kishitűségnek ez a jellegzetes keveréke, ami miatt Loo soha egy fűszálat keresztbe nem tett magáért. Egyszerűen csak tudta, hogy kell csinálni, és a megfelelő pillanatban belépett a kordonon belülre ott ahol csak a szalag zárta el.
-Hát itt vagy Fernando! - kiálltotta a bringásnak az egész délelőtt hallgatott szöveg szerint. A statiszta nő megdermedt és bambán rámeredt Loora. Ő azonban nem vett róla tudomást, ellépett a stáb autója mellett, oldalt a kamerának és előkapta a fegyverét. - Állj! - Kiálltotta és érezte hogy a szél, ami egész délelőtt hordta be a homokot az ajtó résein, most mellé áll és úgy túr a hajába ahogy a filmeken. A pisztoly keményen és hűvösen bilincselte őt a valósághoz.
-Hubert Rodrigez vagyok. - gondolta és megállt. A pisztolyt felemelte és a bringásra fogta, aki mit sem sejtve tekert a forgatókönyv szerint.
-Állj! - kiálltotta Loo újra majd lőtt. A pisztolyt ráfogta a bringás hátára és érezte magában az összes helyszínelőt, minden akcióhőst és minden képregényhőst is, akit annyira szeretett. Érezte Legolast, ahogy ő maga volt Neo és Trinity is egyszerre. Lőtt. Gondosan a fickó mellé, a reklámtábla közepébe. Az elsülő fegyver rúgása, hangja és szaga úgy áradtak szét benne, mint orgazmus közben a kéj.
A lövés utáni csend akkora volt, hogy Tina pénztárából ide hallatszott a vonalkód leolvasó pittyogása. A bringás fickó farolva fordult vissza a sorompónál, aztán elnevette magát mikor meglátta a pisztolyt lassan leengedő Loot. Hahotázása körbetáncolta a stábot.
-Hát te meg ki a fasz vagy? - kiáltotta oda neki vidáman a bringás. A rendező felpattant és ő is kiabált valamit. Loo pedig úgy állt ott, mintha ezt a pillanatot ki tudná húzni a végtelenségbe azzal, hogy nem moccan meg. A rendező odarohant hozzá és az arcába kiabált.
-Ha statiszta akarsz lenne bazdmeg, ott van Kate, beszéld meg vele. Tőlem lehetsz, de ha még egyszer meglátlak itt feldugom a seggedbe a pisztolyod.
A Kate nevü nő odaért és pulykavörös fejjel hápogott valamit.
-Vedd fel a fiút. Ő lesz Martin. - vakkantotta neki a rendező és visszamasírozott a kameraman mellé.

Lepattanó

Vannak állandó dolgok, mint a fröccsöntött szűzmária szobor, a gyöngyfüggöny csendülése amikor feltámad a poros és forró szél, a felpúposított macska-hátak. Meg a kártyalapok száraz surrogása, ahogy öreg, festett körmű ujjak között keverednek.
Csak a nevek változnak: ma már Senora Manuelának hívták akire Loo még Mandy néniként emlékezett.
Mandy néni akkoriban költözött a városba, mikor Loo és a Mama, - és amikor Fabio börtönbe került. A Mama összevissza dolgozott és kapóra jött a szomszéd lakókocsisor végén lakó nő a macskáival, a hóbortjaival és főleg a ráérő délutánjaival. Így Loo-ra, és több kortársára gyakran Mandy néni, a jós vigyázott, - vagy legalábbis nem hagyta őket teljesen magukra. Tudott bánni az emberekkel, akik szerették a jövendöléseit és azt hogy éppen a megfelelő részeket tudta homályban hagyni. Klientúrája először a lakókocsi-telep lakóiból állt, de hamar bővült a város egyéb polgáraival. És Mandy néni ügyesen kezelte a titkokat, pont a megfelelő részeket emelte ki, míg másokat hagyott elsűllyedni a feledésben, így mára jókora kapcsolati hálót épített ki magának. Senora Manuelává nőtte ki magát, akihez a súlyos arcok is elnéztek időnként, és aki a város illusztris személyeitől kapott köszönő csokrokat néha. Megszerezte a telep három téglaházának egyikét, kliensei segítségével felújította és csendes, de nehezen megkerülhető hatalomként éldegélt a lakókocsi birodalomban. A régi lakókocsiját a ház mellé vontatva megtartotta jósdának - és Loo őszintén remélte, hogy a kisszobájában még mindíg jut hely egy-egy gyereknek.

Mikor lefékezett a háza előtt a Senora a lépcsőn ülve cigarettázott, a nagyvirágos szoknyájából kilógó visszeres lábát dörzsölgetve. Macskái furcsa mintában hevertek-ültek körülötte, Loo meg mert volna esküdni rá, hogy vizsgáztatóan bámulják. Beto még mindíg sírt, ahogy Mat garázs-odúja előtt rákezdte, mint aki sose tudja majd abbahagyni. Loo próbálta esetlenül vígasztalni, mire a gyerek belecsimpaszkodott, összekente a könnyeivel és hagyta magát kiemelni a rossz tragacsból. Így lépett a nő elé, aki nem kérdezett semmit, csak vakkantott valamelyik nőrokonáért.
- Mandy néni... ez itt Beto, ööö, az unokaöcsém...ki... ki van száradva...
- Neked, fiam, Senora Manuela. - tápászkodott fel az a legyőzhetetlenek mosolyával - Hola Beto, majd beszélünk, most ebéd, alvás. Loo, a csomagot oda tedd. Linda, a kisszobában fektesd le.
Ahogy Loo belépett a gyerekkorából jól ismert jósda-szobába ma először érzett szilárd talajt a lába alatt. Kicsit máris hős volt a segítő szellemek barlangjában, aki baljós küldetést teljesít, de tudja a megfelelő varázsigéket. Szinte megnőtt megkönnyebbülésében, és mire leülhetett, egészen összefüggően mondta el a Betoval és a halállal való találkozását. A Senora résnyire húzott szemmel hallgatta, a macskák csendben beáramlottak és szétszóródtak a szobában. Aztán közel hajolt vendégéhez és mosolyogva kérdezte, mint aki tőrt dob felé:
- Találjam ki, én találjam ki mi lesz, igaz?
- Benned bízom... Senora.
- Hmmm... - mosolyodott el a nő még mindíg a szemébe meredve, és Loo örült mint aki nem felejtette el öreganyjának szólítani.

- Beto... Alberto Hozario... mi van veled, és főleg mi lesz? - Senora Manuela keresztet vetett, aztán ráérősen vetette ki a kártyákat. Kezdetnek a felső sor első lapját fordította fel:
- A múltad, úgy ahogy volt, mindenestül, most ég porrá... hozzám egy profi fegyveres hoz el: lovag vagy katona, hmm? - nézett szinte kontyáig húzott szemöldökkel Loo-ra, akitől csak egy megilletődött, kurta biccentésre futotta. A jós a következő két lapért nyúlt.
- Ehhh, ejnye... - a Kardok hetese és a Remete mutatta meg magát, mindkettő fordítva. Manuela hátradőlt és elnézett Loo feje fölött.
- A veszélyt most a rossz barátok jelentik, árulás, hazugság - Loo tekintetébe fúrta a magáét - drogos kapcsolatok. Beto retteg, paranoid lesz, önbizalomra ne számítsunk... ez érthető. De ha nem lesz öngyilkos... lássuk a jövőjét! Óóó, nocsak... - A vörös körmű öreg kéz felfedte az utolsó három lapot. Érmék hetese, egy Királynő, Kupák hatosa... - ezt a részt szerette a legjobban, amikor a történet, valakinek az élete összeállt egy pillantásra előtte. Manuela a kártyák fölé hajol, mintha be akarná lélegezni őket, hogy ők beszélhessenek belőle. Vele szemben Loo szintén előrehajolt, mint akit bűvölet kényszerít az utánzásra.
- Pénz, siker, egy erős és nagyon zűrös nő... és fegyver, megint fegyver, talán egyenruha... Igen... Hát figyelj, Lui Hozario, ha az unokaöcséd nem lesz öngyilkos a következő hónapokban, vagy drogos a következő évben, akkor túllép a múltján... sikeres is lehet valamelyik fegyveres csoportban, és pont ellentétesen mint az apja. Katona lehet, kommandós, rendőr... igen, egy sikeres nyomozó. Lesz aztán valami nehéz nője, valószínűleg egy kurva, informátor talán... de belebonyolódnak egymásba. Heh, milyen érzelmek rágják majd őket... ehhehhe, lesz minden, mint a jó szaftos filmekben... Segítenek is egymásnak de főleg ártanak... odavissza. A nő okozza végül a bukását is... Neeeem, Beto csak ne óvakodjon tőle, - Lui fiam, hát nem tudod, hogy az ilyenekért érdemes...? - hunyorított gonoszul vigyorogva a jósnő és eltolta magát az asztaltól.
- Aztán vénebb korára Beto visszajön, talán ide a városba, talán oda ahol született... lefokozzák, lehet még rendőrfőnök, igen, az a rendes, akivel meg lehet beszélni...

Loo lassan kifújta a levegőt, amit már ki tudja mióta fojtott vissza, és leeresztette görcsbe rándult vállát. Nagyot sóhajtott, és Manuela arcát figyelte, míg az egy hosszú, kopott szipkáért nyúlt és szép komotósan rágyújtott. Aztán a macskákkal együtt bámulták a szürke pászmákat, amik kavarogtak és felszálltak mint valami füstáldozat.
- Szép - szólalt meg végül a jós - mára, és az éjszakára itt maradhat a srác. Linda majd néz rá, kap enni, alszik a régi kisszobában.
- Umm, köszönöm... köszönöm Mandy néni... ööö Senora.
- A pénzt oda rakod... aztán holnap reggel még munka előtt itt légy, addig kitalálom, mi lesz.

Manuela hallgatta a távozó Loo után csendülő gyöngyfüggöny hangjait, elnyomta a csikket és ráérősen símogatta a kontyából kibújó tincseket. Aztán a jóslatot kérő vendégek már majdnem üres helyére, a kopott plüss fotelre meredt. Igazából egy csöppet se vágyott újra egy kiskamaszra, boldog volt, hogy unokái legtöbbje már túl volt ezen a koron. De a fiú gondja nem hagyta hogy könnyedén lesöpörje magáról, mint kliensei nyűgjeit távozások után. Folyton a szeme elé tolakodott, míg nem keverte meg még egyszer a kártyát:
- Na, vénasszony - vigyorodott el - akasszunk hóhért... mi is lesz az én dolgom a Hozario gyerek ügyében?
Elemelte a paklit és biztos kézzel kitett egy lapot az aranyrojtos zöld bársonyterítőre. Megfordította, aztán nyerítve nevetett, míg rekedt köhögésbe nem fulladt a hangja.
- A Világ. Sejtettem, köszönjük - a nagy mű véghezvitele, siker... eredményes munka. Diadal.

Ezúton is köszönöm felkért független szakértőnk, darkwing közreműködését a kártyavetésben.

Adogatás

Loo elhajtott Gari házától. A keze rá-ráütött a kormányra. Mellette Beto csak pislogott. Mat Bergék garázsában lakott akkor már évek óta. Szépen berendezkedett. A műhely volt alul, a labor volt fennt. Keyo félig meddig ott lakott. Mat pedig belehelte érzékeny lényével még a gerendák repedéseit is. Rengeteg lom és alkatrész hevert mindenütt. Ha takarított leginkább porszívóval, aminek csövére egy rácsot szerelt, nehogy olyasmit is felszívjon ami fontos lehet. Loo megállt a garázs előtt és hosszan ücsörgött ott. Beto meg sem mert moccanni. Aztán Loo összeszedte minden bátorságát és bár érezte a zsigereiben hogy ez nem helyes becsörtetett Mathoz, mint mindig.
-Hello. Mat. Halló!
-Szia! Gyere be. van még sör a hűtőben, ülj le. Jövök. -hallatszott az emeletről Mat hangja.
Loo leült, kibontotta az asztalon bontatlanul melegedő sört aztán letett és nézte ahogy a hab kirojtosodik a kis nyíláson.
-Vezetek basszus. - motyogta és a nadrágjába törölte a kezét. Pár perc múlva Mat ledobogott a létrai meredekségű lépcsőn.
-Hello. Hű de nyúzott vagy. Bolti lopás?
-Nem, kösz. Ja! - kapta fel a fejét Loo - Nem. - szegte le újra a fejét. - Figyu. khm. Izé. - Loo nézegette a sört a dohányzóasztalon aztán zsebredugta a kezét és felnézett Mat sovány arcába. - Figyu.
-Jah.
-Garinál voltam.
-Ma van a születésnapja. Ilyenkor nagyon rosszkedvű.
-Jah. Figyu. Itt van az unokaöcsém.Beto.
-Jah.
-Itt hagynám.
-Joh. Randi?
-Umm. Nem. Úgy értem... Lakhat itt? - Loo úgy nézett Matre mint a fogorvosra. Vicsorgott és meghallotta ahogy a fogai nyikorogva összesuródnak.
-Már mér lakna itt?
-Hát Gari szerint te jó lennél erre. Mert ráérsz. Érted. Nincs családod, de van kis pénzed és nem vagy egy ideges csávó. Van önálló lakásod. Ilyesmi...
-Mi van?
Mat leült. Egy percer végigszántotta a belsőjét a gondolat, hogy egy kisfiúra kelljen vigyáznia. Saját tízéves érzései és emlékei gyűrődtek fel benne. Nem akart újra úgy érezni és nem vágyott rá, hogy újra előtörjenek benne azok az érzések.
-Hát... - Loo zavartan méregette a sörösdobozt mintha valami dinamitrúd lenne.
Mat kipillantott a nyitott garázsajtón. A szakadt csotrogány lökhárítója és lámpája odalátszott. Szeme végigsimogatta a garázs belsejében felhalmozódott magánéletét. A tárgyak amiket itt épített, a millió kis kütyü, a fényképek tengere, Keyo. Keyoért érzett felelősséget, ahogy az anyjáért is. nem mintha Keyo rászorult volna, hogy pátyolgassák, ahogy az anyja sem hagyta, bár neki szüksége lett volna rá. a húga akinek valószínűleg nagyon is szüksége lett volna rá, ő mégsem volt képes szót érteni vele. Három ember volt az életében aki igazán számított neki és mindhárom komoly érzelmi terhet jelentett. Nem. - húzta össze valami szorongás a gyomrát - Nem akarok ide egy kisfiút.
-Ne viccelj már. Dehogy lakhat itt. Loo. - Mat kényszeredetten elnevette magát. Loo felkapta a fejét, mintha ütést várna. Mat szerette Loot. Úgy gondolta Looban is sokkal több van, mint ami látszik elsőre. Loo jó volt. A szó klasszikus értelmében jó. A fejében mindig szuperhős volt, élkatona, szuperzsaru, vadakat terelő juhász. Hülye dolog, hogy ezt nem látta senki, mert egy plázában biztonsági őr. Mat nézte Loot és annyira nem akarta magbántani. Szerette volna, hogy Loo tudja, hogy nem vele akar kibaszni, de van egy pont ahol meg kell húzza a határokat. -Ezzel az erővel lakhatna nálad is. - mondta végül fennhangon Loonak. Érezte Gari tekintetét mint valami kihívó vívóbajnokot, hogy vajon van e ő, Mat elég lúzer, hogy beleessen a csapdába. És érezte Gari tekintetét a hátán is, mint valami kicseszett szárnyat, hogy ő, Mat van e elég erős szívben, hogy úgy adja vissza Loonak a feladatot, hogy Loo meg bírja csinálni. Keyo jutott eszébe, ahogy ült a hintában a játszón egyszer régen még általánosban. Keyo akkor sírt. Ült a mozdulatlan hintában és rázta a zokogás, mert rádöbbent, hogy vannak dolgok amiket nem tud megtenni, még akkor sem, ha az anyja naponta ezerszer érezteti vele, hogy a korlátai csak akaratgyengeségből fakadnak. Akkor is ha Gari hisz benne, hogy Keyo előtt nincs lehetetlen, attól még a korlátok léteznek. Mat lehúnyta egy pillanatra a szemét. Ő is tudta, hogy Keyo messze nem ért a lehetőségei szélére. És ha ez így van akkor Loo még kevésbé. Mat döntött.
 - Kiveszel egy szobát vagy kis lakást mint Keyo. Megkapod a srácért a havi apanázst mint Sylvia is kapta és dolgozol tovább, csak a srác nálad lakik, suliba jár, és oké lesz. Biztos tetszene Lisettnek is a dolog. Látná mindenki aki eddig nem, hogy milyen komoly felelősségteljes fickó vagy.
Mat vigyorgott. Valami olyan meleg elégedettséget érzett, mint addig soha.
-De én?
-A te unokaöcséd nem?
-De.
-Mikor szabadul a bátyád?
-Három év múlva... ja nem, már csak kettő.
-Két év nem nagy idő. Hm?

Visszavágó

A ginseng forró gőze megnedvesítette az arcát. Szorosan fogta a csészét és egyenes derékkal ült a kanapén. A telefon műanyag darabkái szanaszét szóródtak az asztalon. Kell egy másik készülék, gondolta, és belekortyolt a teába. Aztán ahogy a perzselő íz szétáradt a nyelvén, megcsóválta a fejét. Vagy éppen hogy nem. Megkímélné magát az ilyen hívásoktól. Keyo úgyis eljön, ha akar valamit, bár Gari mostanában nem számolt vele, hogy akarna. Mark…Mark nem telefonál. Egyéb telefonokra pedig nincs szüksége. Legkevésbé esetlen, dühítő, szánakozó telefonokra.
„- Mrs. Changwani…
- Megint te.
- Igen. Bocsánat.
- Mit akarsz?
- Csak…gondoltam…
- Mit?
- Hát, ma van a…
- Hagyd abba!
- Én…elnézést. Sajnálom.
- Ne merészelj hívni többet!”
Gari pengevékonyra préselte az ajkát, és egyetlen mozdulattal a földre seperte a műanyag darabkákat. Aztán a konyhába ment, elmosta a bögrét és inni adott a virágoknak. Majd ott maradt a mosogató mellett, két tenyerével a pultra támaszkodva, és mint már annyiszor, most is mérnöki precizitással elemezte a benne tomboló érzéseket. Harag, gyűlölet, és mindezek felett a sziklaszilárd kötelességtudat és önuralom. A harag Mark. A gyűlölet Arizona. A kötelességtudat és az önuralom pedig Keyo. Most először azonban az is megfordult a fejében, hogy vajon meddig tart még az utolsó kettő. Mennyi ideig bírja kontrollálni magát, mennyi ideig hajlandó szóba elegyedni azokkal, akik szólni próbálnak hozzá? Mennyi idő kell ahhoz, hogy Ahn ne csak havonta egyszer, hanem sűrűbben látogassa? Mennyi?
Az udvaron gumi csikordult, majd kocsiajtó csapódott. Gari felkapta a fejét és kitágult orrlyukakkal a levegőbe szimatolt. A szúnyoghálós verandaajtón át ócska, porlepte járgányt látott, amiből nagydarab, esetlen mozgású latin férfi szállt ki. Átizzadt inget, farmert és bakancsot viselt, és körbe-körbe tekintgetett a ház körül, mintha támadókra lesne. Aztán átment a kocsi másik oldalához, és behajolt a lehúzott ablakon. Vagy egy percig úgy is maradt, majd elhátrált és kinyitotta az ajtót. Gari felszisszent, mikor meglátta a kezébe kapaszkodó gyereket. Aztán kihúzta magát, végigsimított copfba fogott tükörfényes haján és határozottan kilépett az ajtón.
- Mi az? – szólalt meg hangosan.
A férfi megtorpant és lesunyta a fejét. A gyerek kerekre tágult szemekkel, nyakát felszegve bámult Garira, és úgy kapaszkodott a férfi kezébe, hogy elfehéredtek az ujjai. Gari jól látta, hogy a forróság ellenére is rázza a reszketés.
- Lui Hozario. Kérdeztem valamit!
- Asszonyom…izé… - Lui kínlódva kereste a szavakat, Gariban pedig fellobbant a türelmetlenség.
- Szedd össze magad!
Lui összerezzent. A tekintete megbicsaklott, aztán kihúzta magát, és úgy kezdett el beszélni, mintha a felettesének jelentene.
- Ez az unokaöcsém. Az anyja meghalt. A bátyám a sitten. A Mama…
- Ismerem az anyádat, Lui Hozario.
Lui nyelt egyet, és megrogyott. A katonás tartás kiszaladt belőle; nem volt már más, csak egy tehetetlen melák, aki szerencsétlenül pislog a napon.
- Mit akarsz tőlem?
Lui kínlódva tekergette a fejét; hol a földet nézte a lába előtt, hol a kocsit, hol a ház falát.
- Azt gondoltam…Ön talán…
Gari szeme összeszűkült.
- Én? Mit?
- Hát…hogy Ön…megmondja. Hogy mi legyen.
Gari mély levegőt vett. Már a nyelvén volt, hogy elküldje őket, hogy takarodjanak és hagyják békén, de az önuralom megingott benne, és hagyta szétáradni a gyűlöletet.
- Gyertek be – mondta, és a verandaajtót nyitva hagyva besietett a hűvös házba.
Lui másodpercekig tétovázott, aztán Betoval az oldalán beóvakodott a konyhába. Gari addigra citromos vizet vett elő a hűtőből, és töltött egy pohárral a gyereknek.
- Nem látod, mennyire ki van száradva? – szólt rá Luira. – Ki tudja, mióta nem ivott!
- Én…csak ma…
- Hallgass – torkolta le Gari, és leguggolt Beto elé. Hosszan nézte a rémült, sovány arcocskát, a kisfiú pedig hiába igyekezett kitérni a tekintete elől. Végül az ujjai reszketni kezdtek a poháron, és Garinak ki kellett vennie a kezéből, ha nem akarta, hogy elejtse. Lui visszafojtott lélegzettel figyelte őket az asztal túlsó oldaláról.
- Jól van – mondta Gari, és kiegyenesedett.
- Jól? – kérdezett vissza reménykedve Lui.
- Tudod, mi a dolgod.
- Ööö…
Gari elmosolyodott.
- Vidd el a barátodhoz.
- Ki…mi….Keyo? – dadogta Lui, mire Gari megcsóválta a fejét.
- Nem, nem Keyo. Mat.
- Mat? – Lui hátrahőkölt, Beto pedig halkan felnyüszített, mint egy kis állat.
Gari ragadozómosolya betöltötte a konyhát.
- Ki más? Mat egyedül él. Jórészt otthon van, otthonról dolgozik. Nincs felesége, gyereke, aki lekötné. Tud gondoskodni róla.
- De Mat…Mat?
- Ez, vagy az árvaház, Lui. Te döntesz. Eredj – mondta Gari, és hátat fordítva a mosogatóba öntötte a limonádét.
Nem elég neked a saját családod, a saját anyád. Nem. Te szánni mersz engem; engem, aki sosem engedtem el magamat, akin sosem látszott, sosem látszhatott, ha baj van. Fel mersz hívni a születésnapomon, minden évben, és ha nem zavarlak el, még ajándékot is hoznál. Szerencsétlen öregasszonynak látsz, aki olyan, mint az anyád, aki egyedül van és rászorul az esetlen gondoskodásodra. Hát akkor fogd ezt a kölyköt, irgalmas szamaritánuskám. Fogd, és gondoskodj róla.

Loo - kezdés

Tisztán érezte, hogy ez az a telefon, amit nem kéne felvenni.
- Hallo. Lui... Lui Hozario?
- Ummm... igen...
- Karashi vagyok a szomszéd. Háttööö... jönnie kéne, Beto mondta, hogy majd maga jön... Beto nálunk van. Várja... - a telefont mintha sok apró kéz rángatta volna, a háttérben aktuális sláger üvöltött és Loo már érezte, hogy el lesz cseszve a napja.
- Ööö, dolgozni mennék mindjárt...
- Akkor ne menjen. Vagy küldjön valami épeszű családtagot.
- Sylvia...?
- Igen, Beto anyja, pontosan! - a hang nyűgösre fordult - Jöj-jön-már! Érti?! A lábával jöjjön ide.

Tucson nem volt messze, Loo elcserélte a műszakot Sam-mel és nekiindult. Mindennél jobban utálta, ha intézkedni kellett. A Teendő jött apró kellemetlenkedéssel, aztán tolakodott egyre utálatosabban. Végül a fejére nőtt, letépte róla az álmodozás otthonos hullazsákját, befurakodott a legjobb álmaiba és ráfröcskölte izzó szitkait. Pont mint a Mama hangja, mikor ébresztette.

Már hazafelé gurultak, Beto mellette ült, kifelé bámult a szélvédőn és a hamburgerbe kapaszkodott amit az imént vett neki. Már tizenkettő, a szeme körüli árnyékok, meg ahogy a lábát dobálja, tisztára mint az apja, csak kicsiben. A bátyám - gondolta Loo - már nem is olyan kicsiben. - De ehhez nem lehet elég nagynak lenni...
- Hová vigyem-hová vigyem - mantrázta Loo fázósan összekoccanó fogakkal. Elhagyott gyerek volt a jéghideg műtőasztalon a gondolatai nélkül amikbe felöltözhetett volna. - Hová vigyem... haza a lakókocsiba? Árvaház, - kurvaélet azt hagyjuk - Mandy nénihez a macskák közé? Rendőrség? Mégis a Mamához, aki utálja? - egyre kétségbeesettebb gondolatok jöttek és Loo a fogát csikorgatva próbált valamit előcibálni, hogy a helyzetből szabaduljon.
Még egy hét lett volna, míg úgyis erre jár és a havi támogatást elhozza. Most az ajtó zárva volt, mellette cigizett a szomszéd, míg a gyerekei a saját ajtajuk mögül lestek. Beto arca kisápadt közülük - óriásira nyílt szemei fókuszálatlanul meredtek Loo-ra.
- Karashi - morogta a szomszéd, nagyot szívott a cigarettacsonkból, és kézfogás helyett feszítővasat nyújtott.
- ...ööö, biztos? A rendőrséget nem kéne...?
- Ne szarozzon, mire ideérnek... amúgy majd megmondjuk hogy volt. Látja. Belülről van bezárva.
- Hm... rendben... - kapaszkodott meg Loo a hideg feszítővasban, - akkor... bemenne a gyerekekkel?
Még nézett egy rövid farkasszemet a zárral, míg Karashiék ajtaja bevágódott, aztán elővette magából a behatoló kommandóst.
Nem volt annyira borzalmas. Sylvia féloldalt feküdt az előszobában, az arcát szerencsére a cipősszekrény felé fordította. Szaga sem volt még igazán, csak valami enyhe, bocsánatkérő kis előérzet: pont ahogy tőle elvárható volt. Finom, apró keze még mindíg kecsesen tartott valamit, de Loo nem merte megmozdítani. A karján a sebek nem tűntek frissnek, nem bántották az előző napokban - tűnyomok után pedig Loo nem kutatott. Elosont Beto szobája felé, összeszedett egy kazal holmit teljesen ötletszerűen, aztán távozóban próbált imádkozni, ahogy ilyenkor kéne. Igazán nem rajta múlt, hogy káromkodásba fulladtak a szavai: az ajtóban nekiütközött az emeletre éppen felszuszogó két mentősnek. Azok megdermedtek, egy pillanatra abbahagyták a drogos kurvák emlegetését. Loo esetlenül habogva tisztázni próbálta magát, hátán az összekötött batyuval, aztán csak legyintett és a szomszéd ajaja felé indult. Beto, a sápadt kísértet éppen kilépett Karashiéktól, nem kérdezett semmit és szó nélkül követte őt.

- Miért nekem jut már megint az alja? - csapott Loo jókorát a kormányra - takarítás a bátyám után.
Beto nem rezzent, nem is nézett rá. Mintha tudta volna, hogy nem őt utálja, hanem a problémát, amit nyilván a férfi családtagnak kell megoldania. Mert úgy a szokás: márhogy máshol, máskor, mert náluk ez nem ilyen... - Loo sziszegve vette a levegőt a fogai között és vacogott. - Hová vigyem?

De a város, ahol végül tényleg döntenie kell majd, vészesen közeledett és nem segített semmilyen jótékony mintha-élet, amik a mindennapjait kipárnázták és kényelmessé tették.
- Hová vigyem-hová vigyem? - Mire gyártelep után elérte a dombot, leizzadt és enyhén remegett. A Memorial kórháznál aztán kétségbeesett agya kidobta a választ. A nők jutottak eszébe, egy régi, kopott vörös bársonyborítású szobában. Mama és a Madám ült ott kihúzott háttal, pengévé kovácsolt szavakkal, - a nők, ahogy éppen férfiak sorsáról döntenek.
- Gari! Segíteni fog! - taposott a fékbe Loo, majd csikorgó rendőrkanyar után komoran bólintott a tükörképének - igen, ilyenkor Garihoz kell menni...

Rocklegends

...hősszerelmes is tudott lenni, meg pornósztár, de ott felismerhetőek voltak még a sablonok. meg díler, kommandós, akcióhős. És még ezer más; "szegény ember gazdag ember, pap, katona, kondás." A filmélmények, a közelben élő vagy virtuális környék decens személyei - Loo megfigyelt és osztályozott. Igényesen voltak összerakva a szerepek, sosem álmodott senkit módosítás nélkül, valahogy úgy alakult hogy egy-egy alak mindíg több modellből lett összeállítva.

Este a Rocklegends-ben egy vékony, vörös nővel - adott díszlethez választani álmodozni valót - ez általában gyorsabban működött, mint megtalálni az inget a nadrághoz. Loo éppen gatyában állt a lakókocsi végében és a Mama kárálását próbálta kizárni a gondolataiból míg öltözött.

Nem mintha a szerepeket valaha, valakinek is megmutatta volna és beszélnie sem kellett róluk. Loo a "minthá"-ban építkezett, és - bár iskolai élményekből nyelvtani fogalmakat nem tartott megőrizni valónak, - igazi világa a feltételes mód volt. A gondolatban megépült alakok életek sorát élték párhuzamosan lőporfüstös, porosan ismerős vagy posztapokaliptikus világokban színesen, homloka belső felére vetítve - kívülről láthatatlanul. Külső szemlélőnek az az álmatag szemű nagyranőtt melák maradt, mint iskolásévei közepén volt.

Visszaakasztott egy kockás inget és ólmos lassúsággal nyúlt a pólóval-kiváló farmer felé. A Mama két lépésnyire tőle elindította az "azok a rossz nők" szövegét, amit bulik előttre tartogatott, Loo pedig nagy sóhajjal próbálta beleélni magát a helyzetbe. Sörszag, tánctér, füst - ki nem hagynák a villódzó fényeket, Lisbett és ő majd a klubban.

Bent órák alatt peregtek életek, történtek fülledt szerelmi drámák, túszmentés, hőseposzok - mikor mihez volt kedve.

Néha arra gondolt, milyen kis befektetett energiával lehetett volna író - hiszen a történetei messze felülmúltak jónéhány könyvet Mama polcáról. Vagy kommandósnak is állhatott volna, fizikuma és érdeklődése mindenesetre akadt hozzá. Pap és díler - ezeket a rejtett szépségeik miatt játszotta fejben: az előbbit a titokban kiélt vágyak, utóbbit némi családi érintettség miatt.

Loo megdörzsölte a homlokát és elmosolyodott: fantáziáiban itt sokszor sebhelyet viselt. Aztán a feladatra koncentrálva a póló-farmer összeállítást választotta. Felöltözött, de még nem ért véget a kötelező feladatok sora, döntenie kellett: csizma vagy a tornacipő? A győztes tornacipővel a lábán aztán a csorba tükörhöz lépett és megpróbált macsót látni, miközben agyának egy robotpilótára állított része lejátszotta az "igen, Mama, úgy lesz..." kezdetű választ. A tükör persze ezúttal is tévedett, és Loo bánatosan meredt sárgásnak tűnő fogaira. Aztán egy pillanatra megdermedt: mekkora ökör is vagyok, itt parádézom, pedig a lány akit táncolni viszek totál vak. Kifújta a levegőt és fenyegető pillantást vetett a tükörképére. Aztán becsukta őt a szekrénybe. A lehető leghalkabban osont a lakókocsi nyitott ajtajáig, onnan meg a kocsiig, amit délután próbált elfogadható állapotba hozni. Indított és lopakodó üzemmódban hajtott a telep végéig. A Mama még nem vette észre a távozását, testetlen hangja sokáig kísérte.

Munka közben is megoldotta, de Mat és Keyo mellett aztán ideálisan lehetett álmodozni: Mat és közte szótlan üldögéléseik alatt is ide-oda pattogtak gondolatfoszlányok, vagy valami hasonlók, mert Mat későbbi képei és tárgyai sokszor meglepően otthonosak tűntek számára. Keyo meg szóba tudta önteni szinte bármelyikük fejében tobzódó gondolathalmazt, de lehet hogy csak azért tűnt így, mert Keyo szinte bármiből filozófiát tudott kerekíteni. És mindketten figyeltek rá, hogy ha nem érte el Loo-t éppen néhány szavuk, hát megismételjék. És a viccein is tudtak röhögni.

- Mat ugyanakkora balfasz, mint én, Keyonak meg azért nincs lába, hogy el ne tudjon távolodni a lelki mozgássérültektől - morogta Loo, mikor Leparkolt Lisbett háza előtt. Kiszállt, helyére emelte a kocsiajtót, aztán fölcsöngetett. Hallotta hogy Lisbett elköszön a kutyájától és már meg is látta kibontott rézszínű fürtjeit. Rézdrót - konstatálta Loo - ha rézdrót, akkor Matnek kéne most itt lennie, ő használ mindenhez ilyet. De mielőtt komolyan felmerült volna a menekülés gondolata, Lisbett már a kapuig ért.

- Hello Loo, annyira szép tőled, hogy pontos vagy... megyünk?

Pont olyan nem lehet, legfeljebb emlékeztethet valakire... Loo fejében egymást kergették a képek, karakterek és megfelelő szövegrészletek, de kifelé nem tudott volna azok szerint viselkedni. De nem süllyedt a szokásos álmodozásaiba sem, maradt az álmatag, kívülről szinte unottnak tűnő, kevésszavú latin, aki a belekaroló szép vöröst vezette át a Rocklegends különböző bugyrain. Loo inkább látta kívülről magát, mint érezte belülről - és nem tetszett magának. Lisbett viszont feldobott volt, láthatóan nem zavarták Loo hosszabb hallgatásai. Feltűnő színei és üde szépsége sok tekintetet vonzott, de neki erről láthatóan nem volt tudomása. Derűs mosolya nem csökkente Loo zavarát:

- Itt van Lisbett, ügyet sem vet az érdeklődőkre, csak rám figyel én meg képtelen vagyok szórakoztatni. Nem lát, engem érez maga mellett, a klub más vendégei neki a háttérmoraj részei maradnak. És figyel: ez a nő folyamatosan észnél van, hogy fogást találjon a világon. Hé, Loo, te homlokmozis hülyegyerek, tudsz bármi értelmeset mondani Miss Valóságnak?

IT

-Hello Keyo.

-Szia Loo. Nem kell neked egy gép? Nem valami gyors, kicsi a monitorja is, de működik. Leselejtezték itt a stúdióban ezt a kettőt. Sok cucc ráfér, de lassú kissé. Mit tudom én, netezésre meg erre-arra használható.

-Aha. Nem kell nekem. Megvan a bátyámé. Az is egy ilyen csotrogány.

Keyo hallgatott. Tudta, hogy kell egy perc átfutási idő Loonak. Loonak a homlok-mozik történeteit kerülgették a gondolatai. Aztán eszébe jutott az az este Lisettel. Loo nem sokat beszélt. Lisette sem egy szószátyár, de jól elvoltak. Végül a Rochesterék hátsókertjében kötöttek ki, ahol az az öreg almafa van, és az a rozoga pad. Jól lelátni az Önkormányzat zárt kertjére. Klassz hely. Lisette hallgatta a bogarak neszezését és Loot, aki össze-vissza kezdett bele gondolatokba. De aztán a második mondatok után hosszú percekre csendben maradt, annyira sutának érezte magát. Végül megkérdezte, mi hiányzik Lisette életéből igazán? Lisette azonnal rávágta, hogy egy számítógép.

-De Lisettnek lehet, hogy jó. Azt hiszem, nincs neki.

-Nahát. Oké. Akkor ugorj be érte bármikor.

-És Keyo. Mennyibe kerül?

-Leselejtezték. Ingyen van. Én csak elhoztam, mondván van kinek adni. De csak reméltem, hogy lesz is kinek.

-Lisettenek jó lesz. Ha meg nem kell neki, majd odaadjuk Mat húgának.

-Jah. Én.

-Te?

-Tudod, hogy imád. Majd felcímkézem engesztelő ajándéknak.

-Valami bárban táncolt, tudtad?

Keyo elengedte a füle mellett.

-Itthon leszek a hétvégén. Gyere be érte bármikor.

A csengő rövidet bippentett. Tom felpattant és orrát magasra emelve ült le az ajtó elé, aztán vakkantott kettőt és a farkával hevesen seperte az előszobakövet. Lisette letette a félig pucolt répát és miközben az ajtóhoz ment, megtörölte a kezét.

-Ki az?

-Ööö. Lui. Öhm. Loo.

-Szia Loo. - Nyitott ajtót mosolyogva Lisette. – Hogy-hogy itt?

-Hoztam neked egy számítógépet. Van hozzá monitor. Egeret meg kértem Mattől. Ugye nincs géped, ugye?

Loo hülyén állt az ajtóban. A szürke fémhasábot, rajta az ősöreg monitorral a combjára és az ajtófélfára támasztotta. Próbált hanyagul laza lenni. Lisette mosolygott.

-Hű. Igen. Köszi. Jaj de jó. És mennyibe kerül, vagy hogy van ez?

-Keyo szólt, hogy van, és kérdezte kell-e. Bevihetem?

-Aha. Hozd. Az asztalra légy szíves, ide. Igen.

Tom lelkesen csóvált és beült a kosarába. Loo letette az asztalra a gépet. Megkereste a konnektort és beüzemelte.

-Szar a színe. - morogta.

-Jah. - mondta Lisett komoran. Ciccegett is egyet. - Elég szar.

-Hm. Netezni jó lesz. Filmet meg majd nézel máshol. Hm?- Felnézett Lisettre.

-Kéne rá felolvasó program. - folytatta Lisette komoly hangon.

Loo lilára vörösödött és annyira szégyellte magát, hogy egy hang sem jött ki a torkán. - Beszélek itt a monitor színéről és nem hozok felolvasó programot.

-Nagyon szépen köszönöm! Igazán. Holnap felhívom Keyot a rádióban és neki is megköszönöm.

-Ummm.

-Megtennéd, hogy kikapcsolod? Amíg nincs rajta a felolvasó progi nagyon nehezen kezelem.

-Umm. - Loo kikapcsolta. -Akkor... umm... én megyek is.

-Igazán maradhatnál. Főzök spagettit. Szereted?

-Ó nem. Vagyis igen... szeretem, de mennem kell. Bocs. Szia. - hadarta sután és már kint is volt a folyosón.

-Ó bazmeg. - mondta a liftben a tükörképének.

-Felolvasó program? - Nézett fel Sam - A windows tud felolvasni. Ilyen egérkövető felolvasás van benne, asszem.

-Nagyszerű. Muti, hol. - Keyo odaült Sam mellé és figyelte a menük és almenük labirintusát. Igyekezett megjegyezni a rengeteg kapcsoló és almenü között, merre dugták el azt a kis kapcsolót.

-Hangkártya, hangfal kell hozzá, aztán már megy is.

-Tökjó. - Keyo maga is elnavigált egyedül a megfelelő beállítási al-ablakhoz, aztán le is zárta a témát Sammel. Délután beugrott a kóreaihoz és vett egy megfelelő hangkábelt, aztán felhívta Loo-t.

-Hallo.

-Hello Keyo. Mi az?

-Van itt egy csomag, amit el kéne vinned a lánynak.

-Aha. - Loo már a gondolatba is belevörösödött.-Nem hiszem. Igazán nem érek most rá.

-Rosszul jött ki?- kérdezte Keyo komolyan.

-Jha. Nem. Izé. Nem. Csak most nem tudok ezzel foglalkozni.

-Aha.

-Jah.

-Oké. Akkor hello.

-Szia.

Loo köpött egy hegyeset és feltápászkodott a lakókocsi lépcsőjéről. Bentről a feje felett szállt kifele a makaróni szaga.

-Majd jövök Mama. Csak egy fél óra. - vakkantotta hátra és már indult is a felspécizett kis bringáért. Tekert, mint az állat végig a poros úton, ki egészen a kanyonig aztán ott spórolósan farolva visszakanyarodott és úgy ezerrel állva haza.

-Szia, bocs a zavarásért, meg hogy így váratlanul...

-Keyo? Szia. Már meg akartam köszönni. Kerestelek is, csak akkor pont nem voltál bent.

-Igen, tudom, mondták. Bejöhetek?

-Persze. Tom, helyedre. - Lisette a szoba fele intett.

-Uhh. Jó sötét van. Megengeded, hogy villanyt gyújtsak? - Keyo hangja derűs volt és magabiztos. Lisette sokkal kellemesebbnek találta így, mint a rádión keresztüli machós búgást. Így igazi volt.

-Kérsz egy teát vagy kávét vagy valamit?

-Nem, köszi. Hoztam hangkábelt. Van hi-fid, ugye?

Aha. Ott. - mutatott a hifi felé Lisette. Tom felkapta a fejét és szimatolt.

Keyo odagurult és matatott az erősítőn valamit.

-Kicsit hosszabb kábelt vettem, mint ami szükséges, de azt hiszem, ez lesz a legjobb. Gyere... Itt elől kell bedugni. - megfogta Lisette kezét és a jetcsatlakozóhoz vezette. - Ha zenét akarsz hallgatni, csak kihúzod. Ha pedig a gépet használod, visszadugod. Így a felolvasó program az erősítődet fogja használni, meg persze minden aminek hangja van a gépeden a skype-tól a youtube-ig. De ez talán jobb így, mint a gép vacak beépített szpíkerét használni.

-Aha. Tök jó. - mondta Lisette halkan. Keyonak gépzsír, zöldfűszer és férfidezodor szaga volt.

-Van tapasztalatod számítógépekkel?

-A suliban használtam.

-Oké. Akkor menni fog. - Keyo végigzongorázta az almenüket és beizzította a felolvasót. - Loo sajnos nem tudott beugrani ezzel a hétvégén, mert nagyon sok tennivalója van. Tudod, a nagy család egy csomó kötelezettséggel jár, de szerette volna, ha nem kell tovább várnod, úgyhogy beugrottam én. De kérlek, tekintsd úgy, hogy ő rakta össze, ok?

Lisette mosolygott.

-Oké.

-Köszi.

-Én köszönöm. Igazán.

-Akkor megyek is. Sziasztok.

Lisette szélesen elmosolyodott. Tom helyett is.

Lépéspróbák

A teraszon feküdt a nyugágyban. Langyos volt az este. Gyümölcsteát fogott egy vastagfaló bögrében az egyik keze, Tom füle tövét vakargatta a másik. A nap utolsó sugarai finoman cirógatták Lisette arcát. A haját leeresztette, pedig sosem szokta. Olyan szépnek, nőiesnek érezte aznap magát, mint már rég nem. A szél vaniliás vattacukor illatot hozott. Lisettnek pedig eszébe jutott az a tavasz, amikor Mitchell fent volt nála egész hétvégén. Szombat délután felrakták a függönyöket a szobában és főztek egy remek vacsorát. Még tele volt a hasa vele, de már nem volt álmos tőle. Mitchell ott ült mellette a kertben, a hintaágyban. Átfogta a vállát és olvasott. Aztán Lisett megérezte a rezdülést, amit többnyire moccanás követett és a vége mindig vita volt.
Michel becsukta a könyvet és egy csókot suttogott Lisette füle tövébe.
-Menjünk el ma valahova.
-Hova? - Lisetteben megfeszült ilyenkor valami.
-Nem tudom. Moziba?
-Messze van.
-Menjünk le a partra. Nyaljunk egy fagyit vagy igyunk egy sört. Ücsörgünk  a parton. Lógatjuk a lábunk a vízbe. Szól a büféből a rádió. Hm?
-Itt is szólhat a rádió, van sör a hűtőben és lógathatod a lábad a medecénbe.
-Nagyszerű.
Mitchel felállt és nyújtózott egyet. Lisette hallotta ahogy roppannak az izületei. Még ennyi idő múltán is emlékezett arra  hangra. Sosem tudta, hogy melyik része adta ki azt a mély, tompa kondulást ilyenkor.
-Akkor vedd fel a szép ruhád, kislány, mert táncolni viszlek.
-Jézusom Mich, én nem megyek táncolni.
-Akkor viszlek.
-Nem akarok.
-Persze, hogy nem akarsz. Sosem akarsz semmit. Azért jársz velem, mert én veszem a bátorságot és ráderőszakolom a dolgokat amiket nem mersz magadtól.
-Nem vagyok gyáva.
-De igenis az vagy. És most eljössz táncolni.

Nem öltözött át. Durcás volt és félt. Aztán a kocsiban már majdnem elsírta magát. Valahol megálltak. Emberek nyüzsögtek. Szesz, parfüm, testszag keveredett cigaretta, fű és hugyszaggal, amit megfűszerezett a kipufogófüst.
-Mindjárt hányok. - hajolt oda Mitchelhez.
-Nyugodtan. - mondta a srác és szorosabban húzta magához.
Bementek a nyomorgós tülekedésen át az egyre gyomorbavágósabb basszust árasztó termekbe. Érezte a bőrén a permetet a mások izzadtságát, a parfümök egymást érő kavalkádját, arcvizek és dezodorok, ricsaj és üvöltözés és mindezen túl a stabil basszus amitől fokozódó hányingere támadt.
-Nem bírom ki.
A következő pillanatban megszólalt a dj.
-Drága barátaim. Van itt egy arc. Jurij a neve. Most kérte meg a barátnője kezét. Hogy hívják: Alice? Alice! Szóval egy régi régi kedvencünkkel folytatjuk az ő kérésükre. Tessék megpihenni, egymásra borulni, mert jön Black és a Wonderful life.

Lisette emlékezett mennyire más volt így táncolni. A hangerő a többiek jelenléte, a szagok okozta bódultság és Michell közelségének biztonsága együtt. Lassan mozdultak, de az elrepítette őket. Lisette ült a teraszo. Tom fülét vakargatta és kihörpintette a teát. Nyolc óra volt. Szombat. Letette a bögrét és felállt. Tom elkezdett csóválni.
-Nem, Tom. te ma itthon maradsz. - mondta határozott hangon és bement a szobába. Kiválasztott egy kellemesen könnyű ruhát és lement a szupermarketbe. megállt a száraztészták és a rizsek között. lassan körbefordult és már tudta is hol van Loo.
-Lui! Hello. Légyszi segíts ki ma este.
-Hm. Igen. Hello Lisette. Mire lenne szükséged.
-Kisérj el a Rocklegendsbe.
Loo levert egy adag rizstésztát.
-Táncolni?
-Igen.
Loo hosszan ácsorgott. Lisette egyre vörösebb lett aztán megfordult és köszönés nélkül elindult kifele.
-Ho... hova menjek érted? -kérdezte Loo bizonytalanul. Lisette megperdült és szélesen elmosolyodott.

Lépéspróba

-Anya! - hangja kérlelő volt. nem volt benne neheztelés.- Anya kérlek. Gyere... Így feküdj vissza. Hajnal van.
-Jaj kicsim, rég ágyba lenne a helyed. Mondtam Popvának, hogy figyeljen rád, mert kiszöksz. Mennem kell édesem.
-Anya.
Mat elég erős volt hogy felemelje és finoman befektesse az ágyba az apró asszonyt.
- Pihenj egy kicsit.
-Kis Sutám...
Megvárta míg az asszony elaludt, aztán kimászott a tetőre. Az éjszaka is forró volt, a tető sem volt hideg. Werk, az öreg kandúr ott lesett pár méterre tőle. Hirtelen ugrott és elégedetten nézett körül. Mancsa között jókora bogár ízelt lábai tekergőztek.
-Ügyes vagy Werk. - dícsérte mag Mat a macskát, mintha számítana. Reszketett. Fázósan húzta össze magát.
-Basszus de szarul vagyok. Kurvaélet. - elüldögét egy ideig. Werk is az ölébetelepedett miután hangos csámcsogással felzabálta a bogarat. Werk meleg teste felmelegített őt is. Reggelfele már tudta, hogy nem a teste volt. A suliban Keyo a szokott túláradásával magyarázott neki legújabb filmélményéről. Nem jutottak be a szavak a fejébe. Elnézett Keyo mellett, mintha a  tálcákkal lassú sorban áldogálókat figyelné, pedig valójában nyitott szemmel aludt.
-... és akkor arra gondoltam a Bergék garázsát ki is vehetnénk. Na nekem nem lenne jó mert Bergék hátsó szomszédja Nanny, aki nem győzi okos tanácsaival segíteni a boldogulásom, és így aztán biztosan hamar felkötném magam. De te kivehetnéd. Lenne műhelyed, meg az a kis zug felette pont jó lenne aludni. Én nem mennék fel, és ezzel rögtönöznénk is egy kis magánterületet neked, amibe nem gurítom be a löttyedt seggem.
Mat riadtan kapta Keyora a tekintetét.
-Mit dumálsz itt össze-vissza?
-Bergék garázsa. Havonta csak egy huszas. Le kell festeni és rendben kell tartani.
Keyo halálosan komolyan nézett.
-Nem költözöm el otthonról.
-Már hogy ne tennéd, Mat. - Keyo hangja halk volt, ázsiai, metszett szemei szikrákat vetettek. Mat nyelt egyet.
-Nem tehetem.
-Következő hónapban betöltöd a tizennyolcat. A spanyol felvesz legálisan. Rendesen van fizud, ha nem is sok, de elvagy belőle. A többi meg bejön a cuccokból amit építesz. Hm? Én is ezret leszek ott. Majd én állom a kaját. Ok?
-Miért nem veszed ki te?
-Mert én lakást akarok. Rendes kis apartmant ahova fel lehet vinni a csajokat.
-Na basz! - Mat elnevette magát. - Nekem meg kiutalnád a Bergék garátzsát?
-Tökéletes neked. nem mondhatja a húgod, hogy elköltöztél, mert az csak egy szaros garázs, de mégis lenne egy zug ahol aludhatsz, szerelhetsz és ahova elvihetsz egy csaj, vagy ahol ellehetünk ha esik. Hm?
A szünetnek vége lett. A suliból alig egy hónap volt vissza a záróvizsgákkal együtt. Mat el sem tudta képzelni hogy fogja túlélni a napokat ha nem tanulhat tovább. Márpedig anyagi esélye nem volt, ösztöndíjat pedig nem nyert. Nem volt elég jó tanulo és sporttehetség sem volt, hogy ebbéli hiányosságait izmokkal pótolja. A spanyolnál csak heti 20 órát dolgozott, a beeső ez az meg igen bizonytalannak tűnt.De a legdurvább az anyával töltendő teljes napok és éjszakák voltak.

Hazafelé látta a húgát a Prissoni lányokkal. Volt velük valami nagydarab ázsiai srác meg egy nyurga nagyonmagas fekete fiú is. Egyiküket sem ismrte. A húga mindig olyan fickókkal találkozott, akik soha, sehol máskor nem bukkantak Mat elé. Se a boltban, se a spanyolnál, a suliban sem, de csak úgy simán az utcán sem látta őket soha többé.
Megrázta a fejét aztán pár lépés után visszanézett. A húga annyit lógott a suliból, hogy kirugták. Anya bement és aláírta a papírokat, de ahogy az anyával szokott lenni másnapra elfelejtette az egészet. Mat nem tudott hatni a lányra. Nem is akart. A Swinson útra kanyarodott és bement a kis vietnámi műszaki boltjába. Megnézegette a polcokat, aztán rámuutatott egy kék dobozra.
-Az meddig szól? Hány métert bír?
-200 van ráírva.
Mat elgondolkozott.
Az elég lesz. Köszi. Kell.
Kifizette és egészen felderült a dologtól. Egy óra múlva már Bergék garázsát seperte. Este aztán beüzemelte a kis készüléket, a másikfelét pedig magával vitte Bergékhez. Loo addigra megjelent már ott Keyoval és valahonnan került egy kiszuperált vörös kanapé is.
-Uhh. Ugye nem a bordélyból van?
Loo röhögött.
-Gondold azt, hogy nem. - veregette meg a vállát Keyo.
-Köszi srácok. - nézett körbe Mat. - Holnap festünk?
-Jahát, jah. - mormogta Loo, miközben a szeme a sötét sarkokat figyelte. - Festünk jah...Mi ez? Gyerekre is vigyázol? - Emelte fel az elektromos bébicsőszt Loo.
-Nem. - vette ki a kezéből Mat, kicsit talán ingerültebben, mint indokolt lett volna. majd eröltetett jókedvvel elkurjantotta magát.
-Hétvégén meg garázsavató!
Loo hülyén bólogatott míg Keyo és Mat csak néztek egymásra.

Loo

Nagyon kedves, hogy eljött, kérem, foglaljon helyet.

Két jó hírt is tudok mondani, Mrs. Hozario... Lui fia határozottan nem hiperaktív. Igen-igen, pontosan, arról van szó, hogy nem rohangál eszetlenül... Pedig az olyan problémákkal, amivel őt küldték, ez általában együtt jár. Hmmm.. és általában nem teszi könnyebbé a helyzetet.

A másik szerencse: megismételtük vele a vizualizációs tesztet, mert egészen kiemelkedő eredményt ért el... igazából alig hittük. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a képzelőereje rendkívül gazdag. A teszt szokásos megoldásain túl még sok egészen váratlan és kreatív ötlete volt. Nem szokott beszélni újszerű megoldásokról? Akár a családi dolgokban? Nem? Nos, ööö, akkor talán van közeli barátja, akivel agyalnak egymás között...

Nézze, ilyeneket kell még tudnunk, hogy például a terhessége alatt, vagy utána esetleg nem gyötörte-e Önt depresszió? Vagy a családban nem fordult-e elő szenvedélybetegség? Nem, persze, én sem gondoltam, csak tudja, ilyenkor meg kell kérdeznem...

A figyelmével van gond.

Hogy miért van ez... hát... van akinél sokáig tartó feszültség. Az ő esetében nem valami betegség, vagy hiperaktivitás miatt van, nem érte valami nagyon rossz élmény sem... Amiben az elméletek egyeznek: az idegrendszer lassabban fejlődik... nem, asszonyom, Lui nem hülye. Akkor inkább úgy mondom, hogy nem fejlődik mindenhol egyformán. Az idegrendszere, igen. Van amiben kicsit lemarad, van, amiben kiemelkedően jó... no, de végülis mindannyian vagyunk így valamilyen téren ezzel...

Szóval nem megy a hosszan tartó észbeli erőfeszítés - még. Elszórakoztatja magát a tanórákon... talán nem ért meg valamit elsőre, és elmegy a kedve az egésztől...unatkozik valószínűleg, és a képzeletvilágába merül. Közben ott ül az órán, olyan arccal, mintha figyelne, de valójában egészen máshol van... nem Mrs. Hozario, nem segítene ha megverné.

Hol is tartottam? Igen, úgy tűnik, mintha nem a körülményekhez akarna alkalmazkodni, hanem függetleníti magát tőlük. Nem tud keményen dolgozni még valamiért... nem, asszonyom, dehogy mondom hogy otthon ezt látta, biztosíthatom, nem azért ilyen... Csak ha nem sikerül valami, akkor kész. Feladja.

Az iskolai elvárások miatt rosszul érezheti magát...valószínűleg önbizalma sincs sok. De, de azért az kéne... és talán ha méginkább hangsúlyoznák otthon, milyen fontos is tanulnia.

Nem-nem, nézze, korai még az egész életére vonatkozó jóslatokba belemenni. Higgye el, változni fog. Az meg tényleg nem feltétlenül baj, ha a gondolkodása eltér a megszokottól. Kicsit tér el. Úgy magától nem növi ki, de viszonylag egyszerű dolgokkal már lehet segíteni... igen, a tanulásban mi megpróbáljuk. Azon kívül meg a mozgás: sok mozgás levegőn... igen, ússzon, kerékpározzon, amit szeret. És nézze, az alapítványunknál vannak lehetőségek sok koncentrációt igénylő sportokra: lovaglás... hát ööö, igen az nem olcsó. De tényleg nagy élmény. Vagy nézze, van most próbaképpen... egy kolléga csinálja és ingyenes... elhozhatja Luit lövészetre.

Loo

Nem is vette észre, milyen kíméletlenül nyomorgatja a plüssmedvét. Mióta a műszaki osztályra helyezték, nem nézett be ide a játék részlegre. Még a vérmes kis Kathy kedvéért sem, pedig annak idején úgy tűnt, igéretesen alakul valami. Aztán persze nem lett semmi, főleg lustaságból - ahogy már nem először. Na és ha lett is volna, hát hová vigye a lányt? A Mamához a lakókocsiba? Mat műhelyébe? Ehh... tényleg el kéne már költözni... Keyo már mióta önálló a saját házrészben. Persze Keyo anyja egészen más, mint a Mama, brrrrrrr - Loo megdermedt és két ujjal csippentve tolta el magától az üvegszemű plüss játékot, mintha újra érezné az apró keleti asszony átható pillantását. Azon kevés alkalommal, mikor nem tudott kitérni a találkozás elől, biztos volt benne, hogy Gari tekintete nem állapodik meg az arcán, hanem áthatol bőrön-csonton-agyvelőn és meg sem áll az árnyékáig. Rezzenetlenül tudta nézni azokkal a sötét mandulaszemekkel, amikben - láthatta aki nem vak - forgó pengék villantak. Ufó, nyilván az a nő sem ember - vette elő az egyik kedvenc meséjét Loo - hát csak rá kell nézni a fiára, abból is mi lett. Keyonak lába nincs ugyan, de alaposabban csapatja mint bármelyik cimborája. Agyonverni sem lehet.

Szóval ha anyám ufó lenne, mint Keyonak, már biztos elköltöztem volna én is. - dobta vissza az állványra Loo a játékot. Továbbsétált, rámosolygott a két eladóra azzal az álmodozó latin mosollyal, amire az ilyesmire fogékony nők általában segítőkésznek bizonyulnak. Szaktanácsot kért, vissza-visszapillantott a gonosz szemű plüssmedvére, aztán hosszan ismerkedett egy játékpallossal. Azzal a fajtával amelyik szinte teljesen fém érzetű, már majdnem felnőtt méret, és a markolatában élethű kristályok világítanak. Aztán nem vett semmit. Körbejárta az áruházat, sőt, cigarettaszünetben megnézte a konkurencia kirakatait is. Egészen délutánig halogatta a döntést, majd visszatérve a műszaki osztályra maradt a legegyszerűbb megoldásnál.

Munka után Mat műhelyében csomagolta az ajándékot.

- Hány éves is? - kérdezte Mat, miközben a polcra felkúszva papírt keresett.

- Ööö, tíz. De olyan izé már most is...

- Tíz... akkor csomagold ebbe a régi autós naptárba... pucérnős még azér' korai. Levágom az alját, csak a kép marad... Milyen?

- Hát csak néz, mint az öregek...

- Loo, - kezdte Mat türelmesen - Betót az anyja neveli aki ritkán van egyedül a fejében, és most éppen nem az utcán tolja, hanem kitartottja valakinek. Apja sehol, a nagyik sem játszanak, mert anyád utálja. Szerinted milyennek kéne lennie?

- Hát azért valami élet...

- Ja, lehetne még kis bicskás gyilkos is mostanra, ha nem a csendesebbik fajta. Hidd el, mindenkinek jobb hogy ilyen. A bátyád találkozott már vele?

- Nem, Mama megtiltotta. De ő se kérte... ha majd kéri akkor... hát akkor valahogy elviszem Fabióhoz beszélőre.

- Nem kéne ezzel kezdeni? Csak hiányzik neki, érted. Mégiscsak úgy működik, hogy van apja is...

- Az apák elmennek, megmondtam neki. A miénk is elment. - tette le a szavakat Loo lassan egymás mellé, mint aki nehéz felfogásúnak magyaráz megdönthetetlen természeti törvényeket - Hogy anyám rúgta ki, vagy talált frissebb pinát magának... ööö, hát lehet mindkettő. A Mama sosem mondja, csak az megy, hogy olyanok vagytok mint az a geci szemét apátok...

Mat még mondott volna valamit, de inkább csak szusszant egyet. Kicsit félrekotorta a szerszámokat meg valami kitalálhatatlan rendeltetésű félkész kütyüt az asztalán és kiterítette a papírt. Ragasztószalagért nyúlt és intett Loo-nak.

- Na mutasd, mit vettél neki? Mi a ... csak nem egy...

- ...ja, fényképezőgép. Még ilyen kis gagyi, nem telt komolyabbra - mentegetőzött Loo.

- Első gép lesz? - Mat arcán mosoly szaladt szét - Figyelj, annak teljesen ok... és ez hogy jött, hogy ezt kap?

- ..hát kerekesszéket mégsem vehettem neki, hehe... meg Beto kicsit olyan mint te.

Nyári kurzus

Nem, ez már nem az az évezred, mikor a nagyszüleit még a nyugati kultúráról szóló véres-szennyes rémmesékkel oltották. De nem is az, amikor még elhagyni a csodás hazát elképzelhetetlen lett volna, - ma már csak a pénz miatt nem megy. Jóleső izgalomnak mégsem nevezte volna az érzést, ami eltöltötte. Így bevésődtek az előző generációk téveszméi, vagy ennyire gátlásos balfasz vagyok? - gondolta Slavin míg kialvatlanul és izzadtan feszengett a reptéren. Több mint másfél napja úton volt, nyugalom és jó evés nélkül, csak néhány falat ment le a torkán az egyik átszállásra várva. A várakozással kiegészített szorongás kezdett enyhe üldözési mániás tüneteket okozni. És ekkor látta meg Keyot a váróteremben: a kerekesszékben ülve magyarázott valamit, jobbján magas, vékony fickó figyelte a tömeget, felszerelését tekintve alighanem a fotósa. Mögötte a testőre állt. Biztos velük akarok találkozni? - futott át az orosz fáradt agyán. De a fotós már kiszúrta és integetni kezdett.

***

Vártuk az oroszt, kíváncsi voltam rá, azok között van még néhány igazi harcos. Marcinko kapitány is tőlük való, - a Kommandós tízparancsolat megvan? - vagy legalábbis az a környék. Erre jön a vékony tag egyszál táskával, laptop a hóna alatt. Kezdtem beszomorodni, hogy valami kiscsíra, aztán megláttam a szemét. Nem a csajokat figyelte elsőre, körbesasolt a kamerák után – rögtön tudtam, nem okoz csalódást. Még azelőtt észrevett minket, hogy Mat csápolni kezdett volna. Na, akkor kicsit vacillált... de én meg mondtam neki, hogy "Ha mindig elfutsz sose találsz menedéket" aztán láttam rajta, hogy helyére kerültek a dolgok.

***

Sally betérőjében volt a legjobb a szendvics, az a fajta, amit tisztességesen megtömtek sonkával. A kurzus véget ért, ünneplését Keyo és Slavin egy kiadós reggelivel kezdte. A nappali hőség már egészen jól alakult, mire Mat csatlakozott hozzájuk. Behajtogatta magát a box belső ülésére, maga mellé tette tok nélkül a fényképezőgépét, aztán az orosz felé fordult.

- Na és jó volt? Slavin, érdemes volt elvergődni idáig?

- Ja, megérte. A prof tényleg tud. Keyoval már beszéltük, csinálhatnánk majd valami komolyat... - és átváltottak arra a fajta kódnyelvre, amit Mat ugyan csak érintőlegesen értett, de kitűnően illusztrálta volna egy földönkívüliekről szóló sorozatát. A szendvicsek megérkeztek, egy kis időre minden figyelem az elpusztításukra irányult. Mat rendelt magának is, aztán folytatta az érdeklődést:

- ...és Slavin jól eltűntél, az utóbbi két este hiába kerestelek a műhelyben.

Keyo Matre hunyorított, aztán az orosz felé fordult:

- Tényleg, Slavin, mi van a lánnyal, – valami madár a nickje, Kanadából – aki erősen rádmozdult...

- Mit lenne? Mondtam neki, epic fail, egy hét és megyek vissza Szibériába.

- És erre ő?

- ...sebaj, úgyis csak a testemre volt szüksége... hát nagyon röhögtem, ééérted, eltévedt a lány, szerintem nem a programozók nyári kurzusára indult... itt meg kicccsit kilógok a siklóvállú geekek közül? - mutatott végig magán némi iróniával vigyorogva Slavin. Mat fotózott, Keyo bugyborékolva nevetett a sörébe, és Slavin kopaszodó fejére mutatott:

- Ellenállhatatlan ...és?

- Nem sorozathős vagyok, nem várattam még egy évadon keresztül... pakoltam kajakra, ne legyen rossz vélemény az oroszokról. Egészen kellemes szobája van a koleszban.

- Na, jövőre ti tartjátok a csajozós tréninget a kockáknak! - eresztette le a gépet Mat. Aztán a következő napok kirándulását tervezgették, a szinte kötelezőt, mintha Slavin "hivatalos turista" kenne: a Monument Valley vörös hegyeinél.

- Kispolgárt játszunk és nem hagyjuk ki a vidék fő terményét, ha már erre jártál, - érted... kávét kérsz?

- Az borzasztó, de a sör egészen jó... a kommandós haverotok nem jön?

- Márhogy ki is? - hunyorított Mat Keyora.

- A nagydarab spanyol, Loo. Aki nemigen szól semmit, csak mutogat... a kommandós kézjeleket, – hát azokat ismerjük mink is. Meg megy mint atom, azzal a házilag felturbózott gyerekbiciglijén... ááá, szóval az is a te műved, Mat? A bringatúra után azt se tudtam, melyik lábamra sántísak... semmi komoly, csak izomláz. Amikor rosszul vettem a kanyart, ott lefelé a hegyről, na akkor mondott valamit... "Menj, csak, trambulin van a szakadék alján!" Aztán másnap elvitt abba az irgalmatlan barlangba...

- Colossal Cave Mountain Park, északon...

- Az, az, de nem az indiánzenés cseppkőnéző túrára, hanem a zártkörű fejlámpával mászósra...

- Ez Loo-nál az elismerés jele, tökös fickónak tart. - bólogatott Mat.

- Ehhe... nem gondoltam volna, hogy vágyni fogok valaha is a folklórra – mert utána indiánnézés volt beígérve. Ebéddel, énekkel. Azaz fordítva, előbb énekeltek, aztán végre ehettünk.

- Na és az őslakosok szimpatikusak? Az indiánokra! - emelte meg a poharát Keyo.

- Majdnem ilyenek nálunk is... ünnepnap kevesebb tollal, szamojédek. Csak rezervátum nincs nekik, fogynak eléggé. Nekem nem jön be a szellemesdi, de a sámánjuknak azért nem szólnék be, – hehe, érted, mi van ha neki van igaza?

- Na, ott jön az emlegetett Lui... - bökött a bejárat felé Keyo. Aztán Matre vigyorgott - mibe hogy meghívja...?

Mat lecsapta a szendvics maradékát, és a fényképezőgépe után kapott:

- Csak, figyeljétek az akcióhős arcot...

- Hello Loo! Egy sört?

- Hello, kettőt inkább... hello Slavin. Ma délután. Lőtér.

Loo

Ráérősen mentek, Mama végig cigarettázott és pillantásával szétválasztotta előttük a Glorieta utca esti forgatagát. Mielőtt beléptek a lépcsőházba keményen megszorította Loo vállát: egy szót se, sziszegte.

Még nem hallotta így jajveszékelni az anyját, mint alig egy órával azelőtt. Ez most nem az volt, mint mikor a bátyja egyik spanját pépesre verték, vagy a kisboltban állt rosszul a számlájuk. Az alkonyat már felgyújtotta lakókocsijuk oldalán a rozsdafoltokat és alvadtvér színű tócsákat festett a padlóra. Az ismerős strici még ki sem fordult az ajtón, a mama már égnek emelt kézzel sírva kántált, miért büntetsz így engem... Aztán hirtelen az arcára szorította két tenyerét, és egy gyors mozdulattal letörölt róla mindent, könnyet, dühöt, festéket. Kihúzta magát, talán még sose látszott ilyen magasnak. Felvette a kopott kék kosztümöt, mint legutóbb Fabio tárgyalására, és mielőtt megcsókolta a szűzanya szobrot az ajtó mellett, Loo-ra mordult: öltözz.

A kapu csak kicsit tompította az utca esti zaját, bent olcsó illatszerek és adrenalin, kuka-, macskahúgy és régiház szag. A lépcsőfokok közepét horpadtra járták, a fordulóba odahányt valaki. Az utcaszinti mulató fölötti zegzugos lakás óriás útvesztője. Kanapék, kopott fotelek, mázsás, sötét függönyökben több nemzedéknyi elszívott cigaretta füstje.

Loo olyan simán váltott, mint talán még soha: ha ez a hangulatvilágítás egy ilyen lakásban, azt hiszem, ha majd jövök, akkor csak ezüst töltényes fegyverrel...

És a szoba az egyik sarkán puhán forogni kezd, aranyozott keretekben húsos aktok jönnek, a szőnyegen tűsarkúban mindenféle nők, Silviát is megnézik – egy pillanatnyi girhes árnyék a többiek között. Aztán már mozdulatlan ácsorgás Mama háta mögött: egy fotelben ül, Madame Rosarioval szemben. Kávéscsészék csörrennek, a halk szavakban szisszen az acél. Loo kommandós éppen és eligazításon áll vigyázban, míg a két nő dönt férfiak sorsáról. Szám szerint hároméról biztosan: a kis poronty érintett, a bátyja és ő maga. Nem, nem akarja hallani, hogy Fabio nem becsülte meg magát, hogy vészfasz lehet a Főnök lánya mellett. Ehelyett úgy tűnik felcsinálta az egyik itteni lányt, az meg nem kapcsolt időben hogy bohóc van a fiókban. Most tessék, Silvia kiesett az üzletből hónapokra és ráadásul évekig még egy szájat kell etetni, míg az is valami kis hasznot hoz a házhoz.

A füst már gomolyog a szobában, a nők végre rátérnek a pénzre, Loo szeme a tapétaajtóra vándorol, amit gondolatban éppen egyetlen rúgással tör be, mielőtt kivetné magát az ablakon. Az utcakövön kigurulja az esést, benzines öngyújtó csattan a kezében, amit hanyag mozdulattal hajít a háta mögé. A lángoló háttér előtt cigarettával elsétáló sziluettje látszik.

Közben valahogy hazaértek a lakókocsihoz Mamával.

Loo sosem merte megkérdezni hogy Silvia gyereke miért olyan gyűlöletes, holott pontosan ugyanolyan ronda, vörösen üvöltő kis zselészörny, mint a követhetetlenül szerteágazó család többi apró porontya. Míg azokat a Mama fejhangon sikítva szokta felkapni hogy hatalmas keblére ölelje őket, a kis Betot még csak látni sem akarta az egy emlékezetes látogatás után. Talán mégsem Fabio az apja? Akkor meg miért küld neki – illetve az anyjának, Silviának – minden hónapban pénzt? És miért neki, Loo-nak kell elvinnie személyesen a macskahúgyszagú nagy házba?

Titokban előkotorta Mama tárcájából a fakó fotót – Beto hamar kiköpött olyan lett, mint amilyen Fabio és ő voltak kiskorukban. Loo hiába próbálta elképzelni, hogy kéne nagybácsisan viselkednie mikor a kötelező látogatásokra indult. Mégis úgy tűnt, Silvia neki is örül, nemcsak a támogatásnak. A szüzességétől is ő szabadította meg hamarosan Loo-t. Az a tavaszi délelőtt nem volt rossz, de persze közelébe sem ért Loo színes, teljes képernyős álmodozásainak.

Keyo

Hetekre beléjük felejtkezett. Olyannyira magukkal ragadták, hogy éjjelente, lehunyt szemhéjai mögött is egyfolytában történeteket látott."Olyan, mintha velem történne", mondogatta csillogó szemmel, kicsit szégyenlősen Matnek. "Olyan, mintha történne velem valami". Mat megértően hümmögött, és Garival ellentétben őt szemlátomást nem zavarta, hogy Keyot gyakorlatilag elrabolják a könyvek. Nem kellett hozzá sok idő, és kialakult a maguk ritmusa. Ébredés, találkozás a buszmegállóban, iskola, majd hosszú délutánok a State Capitol parkjában, a fák árnyékába húzódva; Keyo előregörnyedve a kocsiban, a térdére fektett aktuális könyvvel, Mat mellette elnyúlva a fűben. Néha Loo is velük tartott, olyankor halkan beszélgettek Mat-el, míg Keyo falta a betűket, de többször voltak csak ők ketten, Keyo és Mat; az egyik a könyvektől némul el, a másik eleve nem beszél sokat. Keyo hosszan próbálkozott, hogy Matbe is áttöltse az elragadtatást, amit érzett, de Matet hidegen hagyták a könyvek. Sosem mondta ki nyíltan, sosem tiltakozott, mikor Keyo rátukmálta a kedvenceit, de amikor a barátja belemerült az adott álomvilágba, Mat nekidőlt a fának, és észrevétlenül maga mellé ejtette a könyvet. Majdnem egy év telt el így. Gari egyre többet zsörtölődött Keyoval, hogy tegye már le a könyveket, és nézzen szét a világban, de Keyo azon kívül, hogy udvariasan végighallgatta, nem volt hajlandó változtatni semmin. Továbbra is rengeteget olvasott, gyakorlatilag minden szabadidejét a lapok fölött töltötte, mígnem egyik nap, a parkban a szokott helyükre érve megállt benne az ütő.
- Nincs itt.
- Mi? - kérdezte szórakozottan Mat, és egy gyíkot figyelt. - Nézd, hiányzik az egyik...
- Leszarom! Elhagytam, Mat!
- Mit hagytál el?
- A "Szökés a labirintusból"-t!
- Pfff...Mr. Packner ki fog nyírni.
- Mat, hol lehet?
- Nem tudom. A suliban?
- Nem vettem elő.
- Oké, Watson. Gondokozzunk logikusan. Mi az utolsó emléked róla?
Keyo ránézett a barátjára, és elnyílt a szája.
- Este. Ahogy berakom a táskámba.
- Azóta nem láttad? - kérdezte Mat, de Keyo nem válaszolt.
Kigyúlt arccal, Matet hátrahagyva sietett haza. Úgy tekerte a kerekeket az utcán, hogy az izmai majd' szétpattantak; a tüdeje fújtatott, a szíve a torkában zakatolt. Gari a konyhában volt, erős-fűszeres levest főzött; a szaga átjárta az egész házat.
- Máris itthon? Nahát! - nézett hátra a válla felett.
- Add vissza!
Az anyja megfordult, és a konyhapultnak támaszkodva tetőtől-talpig végigmérte őt; reszkető kezeitől egészen a vörös arcáig. Aztán előrehajolt, és odasúgta Keyo fülébe:
- Azt lesheted, kis barátom.
Keyo nagyokat nyelt, hogy visszafojtsa a könnyeit.
- Miért csinálod ezt?
Gari kiegyenesedett, és visszafordult a leveshez.
- Elmondtam már, de te nem akartál érteni a szóból.
- Élek!
- Na persze. Mikor csináltál bármi mást az olvasáson kívül?
- Én...
- Erről beszélek.
- Nem teheted ezt velem!
- Tévedsz.
- Hol vannak?
Gari újra felé fordult, a szeme olyan volt, mint a lámpafényben megcsillanó szén.
- Feltettem őket a nagyszekrény tetjére.
- Mindet? - szakadt ki a kétségbeesés Keyoból.
- Mindet - bólintott a nő.
- Nagyon sok könyvtári...ki fognak csapni...!
- Gondoskodtam róla - bólintott Gari.
Keyo megfordult a kocsival, és kirobogott a konyhából.
- Felesleges próbálkozni! - kiáltott utána az anyja - Amíg élsz, fiacskám, nem éred el.
Persze megpróbálta. Egyedül is, Mattel is. Mindent megkíséreltek, székre, majd székekre álltak, Keyo bakot tartott Matnek, de nem fértek hozzájuk. Aztán Mat elkezdett könyveket csempészni Keyonak, de Gari vadászkutyaként szagolta ki, és kobozta el a regényeket.
- Csak próbáld meg még egyszer, kisfiam - sziszegte Mat-nek, és satuként szorította a karját - Ellopom a szemedet, és kihajítalak a világból!
Keyo naphosszat a szekrény körül körözött, és vadabbnál vadabb ötleteket gyártott, hogyan férhetne a könyvekhez. Mat tovább szállította neki a köteteket, de a házukba nem volt hajlandó belépni.
- Félek anyádtól - mondta, noha senki nem lopta el a szemeit, és a világ is ott volt, ahol eddig; az unalmas iskolával, porszagú délutánokkal, és a megzavarodott Keyoval, akivel alig lehetett szót érteni.
Két és fél hónapig próbálkozott. Hetvenöt keserves napig. Ennyi ideig tartott, míg rádöbbent, mennyire szánalmas és ostoba dolog egy szekrény körül tekeregni, mint egy farkába harapott kutya. Haragból és dacból hagyta ott az egészet, és bogarászni mentek Mattel a Saguero Nemzeti Parkba, aztán repülőket nézni a Pima Air&Space Múzeumba. Valahogy mindig akadt mit csináljanak, és Loo is egyre gyakrabban csatlakozott hozzájuk. Gari némán figyelte őket, aztán egyik nap egy papírdobozt nyomott Keyo kezébe.
- Mit csináljak ezzel?
- Add oda Matnek.
Mat így kapta meg élete első fényképezőgépét Garitól, aki pedig soha többé nem vette le a könyveket a szekrény tetjéről.

Loo

-Lui, fiam, húzzá' tiszta inget, és ülj be Rodrigo mögé. - az autó alig egy perce berregett a lakokocsijuk mellett. Mama fáradt hagnja a konyhaablakon át jutott el Loohoz. Ő a lakókocsi mögött ült és a Keyotol lopott könyvet nézegette.
Keyo az elmúlt héten mindenhová magával vitte a könyvet, és sokszor nem reagált ha beszéltek hozzá, mert a könyvbe mélyedt. Loo haragudott a könyvre, de csak mert Keyora nem tudott haragudni. Egyszer kifakadt neki, hogy folyton olvas. Keyo meg szemérmesen elmagyarázta neki, hogy ő mennyi mindent nem tehet meg, amit mindenki ainek van lába tud. És a könyvekbe merülve olyan, mintha vele történnének a könyv eseményei. Loo nem olvasott túl jól, pláne nem elég könnyen ahhoz, hogy a történetek magukkal ragadják.
Előző nap azonban Keyonál lógtak, és késő este jött csak haza. Mattal hülyéskedtek. Magazinokat vágdostak szét és raktak össze új idétlen figurákat a sztárokból. Sokat nevettek. Aztán kifele menet, míg Mat a cipőjét húzta Loo észrevette a fogas alatti szekrényen a könyvet. Nem is gondolkozott, csak becsúsztatta a kabátjába.

-Loo! Hol a fenébe vagy?- Mama hangja sürgető volt és nagyon fáradt.

-Itt vagyok! - Szólt fel neki és becsukta a könyvet.

Rodrigo autója öreg volt és tiszta. Tisztább volt mint maga Rodrigo, és tisztább minden autónál amit Loo életében belülről látott. Beült hátra és igyekezett láthatatlan lenni. Mama előre ült és ahogy becsukódott az ajtó elkezdődött a kétoldali panaszáradat. Mama a nehéz helyzetükről, Rodrigo Fabio hiánya okozta nehézségekről beszéltélt emelt, kissé kétségbeesett hangon. Loo meglapult Mama mögött és lassan előhúzta a könyvet. Óvatosan, gondosan kikereste a 27 oldalt és mutató ujjával lassan haladva a sorokon megkereste azt a bekezdést ahol tartott. A beszédhangok belesimultak az öreg autó kajaiba. A rászkódás beleringatta a könyvbe, és bár a betűk kukacai össze-összegubancolódtak időnként, ő küzdött, és lassan mint egy bányász a hegy gyomrában, úgy haladt ő is mondatról mondatra, fejezetről fejezetre, egyre méklyebben a történetben, ami Keyot olyan nagyon lenyűgözte. Tudni akarta miért.

A börtön kapui mind acélból voltak. A sárga föld a kapuk között kemény volt mint a beton. A ház szürke falainak tövében változatos halmokba rendezte a szél. Növény nem nőtt, és a szélrajzolta mintákba csak autógumik nyoma rondított bele cikcakkos sávokat. Csend volt.
Fabionak 15 évet kellett lehúznia itt. Loo el sem tudta képzelni mit csinálhat itt valaki 15 évig. A börtönlátogatás körülményes rendje elborzasztotta. Az arcok, még a nőké is kemény volt és kifejezéstelen. Ő mama mögött ment  és úgy fogta a könyvet, mint legféltettebb kincsét. Leültették egy kis padra a beszélőben.
A pici szobáról a gyóntatószék jutott eszébe. Két ülőhely egymástól ráccsal elválasztva. az egyik mindig ott van a rács túloldalán a másik oldalon cserélődnek az emberek. Titkok kerülhetnek a telefonkagylón át a külvilágba és viszont. A könyvet a térdére tette és rákönyökölt. Hallani akarta mit beszélnek, még így is, hogy a bátyja hangját nem hallotta.
Fabio tudomást sem vett róla. Rodrigoval veszekedett és Mamát nyugtatgatta.
Loo elnézte a bátyját. Hatalmas lett fél év alatt. Óriásira dagadtak a vállai. Háta begörbedt a sok izomtól. Tar fején új tetoválás díszelgett és sötét, ápolt szakáll keretezte a száját.
Aztán egy váratlan pillanatban Mama hátrafordult.
-Itt van, igen. - mondta és feszült mozdulattal magához intette Loo-t. - Itt van. Akarsz vele beszélni?
Fabio katonásan biccentett. Loo elvette Mamától a kagylót és lassan leereszkedett Mama helyére a nyikorgós székre.
-Szia.
-Szia öcsi.
Csend.
-Mit olvasol?
Loo felmutatta.
-Miféle könyv ez?
-Telepesekről szól, meg egy kínairól.
-Vigyázz a kínaiakkal. Mindenkit átbasznak, aki nem ferdeszemü.
Loonak Keyo jutott eszébe, aztán Keyo anyja, az a kemény, szikár kis pergamenbőrű nő.
-Minden távolkeleti?
-Minden ferdeszemü sárga ördög. - Fabio komolyan kersztet vetett. -Aztán jól tanulsz?
-Megpróbálok.

-Nincs monoklid. Jóvvan. - Fabio bólogatott, de a szeme szomorú volt.- Ha nem megy ne tanulj. Pénznek úgyis nagyobb hasznát veszed. Vigyázz Mamára, ok? Legyen otthon rendesen zsé. Ügyelj rá. Ha nincs melód Rodrigo ad. - Elnézett Loo feje mellett Rodrigora. Loo hátranézett. Rodrigo mélyen bólintott. Loo visszafordult Fabio felé.
-Most te vagy otthon a férfi. Betöltötted a tizenötöt. Érted.
Loo nézte a bátyját a drótháló mögött.
-Le kell éretségiznem.
-Ha megy akkor jah, de ha nem megy, hagyd a faszba. Menj el melózni, érted. De ha Mamának nincs pénze akkor szard le a sulit, bratyó. Akkor húzás van dolgozni. Rodrigo jön be hozzám havonta. Megmondja hogy vagytok, és ha nyomorogtok innen a sittről is ellátom a bajod.
-Oké. -suttogta.
-Jól van. Szia.

-Szia.

A hosszú úton, keresztül a sivatagon egyre mohóbban falta a betűket. Estére, mire visszaértek a városba teljesen bevörösödött a szeme.

-Baszod, te Loo, nehogy bömböljé má, mint egy lány. Bárki bekerülhet a sittre, faszom. Lehet, hogy ha nincs szerencséd jövőre ott leszel te is, két cellával arább. - köpött egy embereset Loo lába mellé.
-Nem bőgök. Olvastam és elfáradt a szemem.
-Mi a szart olvasol? - Rodrigo hirtelen mozdulattal kikapta a könyvet Loo kezéből. -  Nah baszod, Teresa mama, ez a csávó zsidó könyveket olvas. Erről nem kell olvass, kisöreg. Los Angeles valóban nyugatra van. - földhöz vágta a könyvet és megragadta Loo vállát röhögve. - Adok neked munkát, te mamlasz. Ha jól csinálod akár még LA-be is eljuthatsz egyszer. - röhögött és elengedte, aztán újra köpött egy szaftosat.
Loo felvette a könyvet a porból és megvárta míg Mama és Rodrigo eltünnek a lakókocsiba. Aztán felpattant a bicajra és áttekert Mathez. Bevackolt a garázsban a nagy koszos kanapéra és a didergősen remegő fényű izzó alatt tovább olvasta miről mesél John Steinbeck.

Szövetség

A félelem ott rótta a nyolcasokat a lába körül. Új iskola, új osztály, új arcok. A tanítónője kedves volt és határozott. Az igazgató kifejezetten vicces. De ez nagyjából nem számított ha az osztályban nem leli meg a helyét. A bátyja tárgyalása már elkezdődött. Mama már alig evett csak a cigiket szívta egymás után. Sonja pedig elköltözött. Tudta jól hogy azzal járt a legjobban ha meghúzza magát, észre sem veszik. Ha nincs vele baj. Csak tanulni ne kéne. Olyan nehéz, bonyolult dolgokat kellett megtanulni. A betűk mint a levesbe csepegtetett tejföl elfolytak, összefolytak a szeme előtt.
Első reggel úgy kelt ki az ágyból mint aki beteg. Fehér arccal, reszketeg lábbal keresgélte össze a jobbik ruháját. Mama a kanapén aludt, a tévé még estéről bekapcsolva maradt. Teát sem főzött csak a bő gatyája zsebébe csúsztatta a vacsoráról ott maradt kenyérvéget. Kemény és száraz volt.
-Hazafele jó lesz - gondolta.

Az osztályterem ajtaja koszos volt, a linoleum kék csíkos, a falakat vajszínűre festették. A szekrényén a névtábla rég leesett. Alkoholos filccel írta fel rá a nevét az előző tulajdonos. Loo pislogott párat, aztán előhúzott a zsebéből egy OrangeCountryChoppers matricát és azt ragasztotta fel a neve helyett.
A teremben a sok tízéves olyan őrült hangzavart csapott, hogy kezdett abban reménykedni, hogy észre sem veszik. Hogy simán leülhet az egyetlen üres helyre, és meglapulhat. Az egyetlen üres helyen azonban nem volt szék. Állt ott bután a pad mögött és úgy forgott körbe tágra meredt szemét a földre szegezve, mintha leejtett volna valamit.
A szomszéd padban a kínai kiscsaj tenyerével takarta el a száját, de a nyihogó nevetés így is eljutott Loohoz.
-Bazmeg. - szakadt ki belőle halkan. Aztán a teljes kilátástalanságtól eltorzult arccal körülnézett.
Volt még egy hely. A sarokban hátul, a nagydarab fekete srác mellett. Fújt egyet és szemét le sem véve az üres székről egyenesen és katonásan odavonult. Táskáját a padra tette és komótosan leült. Szíve a torkában dobogott, keze remegett.
-Hiába vagy nagy, apafej, ha lassú mint egy fa! - röhögött a bátyja rajta mindig ha bunyózni kezdtek. - De az se baj, ha a kezed lassú, de az eszed vágjon! De te bazzeg, neked az agyad helyén is szőr nő bazzeg!
Az osztályban zajlott a tízévesek kegyetlen hétköznapja. A lányok csapatokba rendeződve pusmogtak, nyíltan utálkozva a másik csapatra. a fiúk hangoskodtak, lökdösődtek és igyekezték az apjukat vagy a bátyjukat utánozni. Loo minden ízében félt, hogy valamelyik hangadó fiú elkezd vele kötekedni, mert akkor hamar kiderül, hogy nem tud igazából verekedni, csak nagy. Sokkal nagyobb mint a többiek.

A tanárnő megjelenése némiképpen halkította az osztály alapzaját, de nem csendesítette el teljesen. Loo illemtudóan felállt, ahogy pár lány és két fiú is. A tanárnő köszöntötte az osztályt és egy alacsony kis fickót terelt beljebb, egészen a tábla elé. Loo addig nem látott gyereket kerekesszékben. Elkerekedett szemmel nézte a kis ferdeszemü fiút. Mindenki elhallgatott. a tanárnő hangja zendült csak könnyedén és határozottan.
-Lui, légyszíves gyere ide.
Csend.
-Lui, kérlek gyere ide.
Loo felkapta a fejét és egy pár másodperc elteltével döbbent csak rá, hogy őt hívjál Luinak.
-Igenis. - motyogta és már ment is ki a tanárnő másik oldalára állni. Szemben az osztállyal. Ennél kevés félelmetesebb dolgot tudott elképzelni. Negyedikben csatlakozni egy osztályhoz nagyon nehéz.
-Kedves osztály. Ez a két fiú mától ide jár hozzánk. Fogadjátok őket szeretettel. Lui Hozario és Keyo Changwani. Keyo ebben a kerekesszékben tud közlekedni. Ott fog ülni Kim mellett a harmadik padban. Lui pedig hátul Huber mellett. Menjetek a helyetekre srácok. - fordult a tanárnő előbb Keyo majd Lui felé.
Lui megkönyebbült.
-Ha valakit kipécéz itt bárki az a nyomi csávó lesz. - mosolygott magában és immár sokkal könyedebben vonult a helyére.

Másnap a tolókocsis csávó ott billegett a hülye szekerével a járdán előtte. Aprótermetű anyja tolta, de a srác minduntalan maga akarta magát hajtani. Az anyja fojtott hangon veszekedett vele. aztán elengedte, hadd menjen a srác önerőből. Loo elkezdte megelőzni őket. Lelépett a járdáról, hogy kellő ívben kerülhessen, de a kiváncsisága erősebb volt és lenézett a fiúra. Tegnap hosszúnadrágban volt és volt a lábán cipő. Most rövidnadrágban volt, és nem volt lába, csak a térde alatt valami kis csontkezdemény fityegett. Loot annyira sokkolta a látvány, ahogy izmos de még így sem túl vastag ázsiai fiú küzdött a kerekekkel, és közben még a lábak illúzióját sem hajlandó kelteni hosszúnadrággal, mint tegnap.
Dudálás, fékcsikorgás. Loo elbotlott és Keyo elé esett. Keyo nem bírt már megállni és nekiment a nagydarab srácnak.
-Nem látsz bazmeg? - kiálltott rá Loo, miközben felállt. - Elütsz bazmeg? - aztán pillantása találkozott az asszonyéval. Megállt benne az ütő. - Bocsánat. Khm.
Keyo komolyan nézte a srácot.
-Te Loo vagy, ugye? Hátul ülsz Huber mellett.
-Jah. Na hello és csókolom. - dobta a szavakat maga mögé miközben elsietett. Arca vörös volt, alig kapott levegőt.

Az ebédlőben nagyszünetben Keyo egy vékony félszeg sráccal evett. Egyforma szendvicset ettek. Mikor észrevették Loot, a vékonyka srác megvonta a vállát és tovább rágott egykedvűen. Loo megállt Keyo előtt és végigmérte. Valahol mélyen annyira sajnálta ezt a srácot, hogy nem bírta nem bámulni. Szinte látta ahogy kiborítják poénból a kocsijából. Nem tudta mit mondhatna neki.
-Tök szar lehet egész nap ülni. - nyögte ki végül.
Keyo lassan lenyelte a falatot, szeme idegesen fürkészte Loo arcát. mat fel sem mert nézni. Babrált csak a szalvétával.
-Figyu, ha megigéred, hogy vigyázol rá, és visszaadod, kipróbálhatod milyen benne ülni. - mondta félszegen mosolyogva.
Loo kezében megállt a fantásüveg.
-Anyád megnyúz. - mondta érthetően de színtelenül a másik srác. Majd fojtott hangon suttogta Keyonak, továbbra sem merve felnézni.- Különben is Loo meg fog verni jövő héten, amikor kiderül hogy mennyivel okosabb vagy.
-Nem fogsz megverni, ugye? - kérdezte önkéntelenül is Keyo Lootol. az utolsó szótag halk volt, szinte csak tátogás. Keyo arcára kiült a vesztett csata tudat.
Loo kezdte visszanyerni a lélekjelenlétét. Nem is figyelt a srácokra. agya leragadt azon a ponton, hogy beleüljön a srác tolószékébe.
-Mit próbálhatok ki?
-A kocsimat. - veregette meg a kemény kerekeket Keyo. - Hm? Van kedved? - a szeméből eltűnt a magabioztosság, helyére félelem került.
-Hát... - Úgy csinált mint akinek nem sok foga fűlik a dologhoz. Valójában érdekesnek találta, de egyben rémisztőnek is. Mi van ha beül és úgy marad? - Nem érdekel a dolog.
-Hm. Kár. Olyan gyorsan lehet vele menni, mint egy bringával. De ha nem, nem.
Mat befejezte a szendvicsevést és akkurátusan galacsinná gyűrte a szalvétáját.
-Anyád megnyúz, Keyo. Én szóltam. - a másik srác hangja érzelemmentes volt.
-Oké. Kipróbálom. - nyögte. - Menjünk ki a kosárpályára. -Ott talán nem lát meg senki. - tette hozzá gondolatban.
-Oké.
Mat bedobta a galacsint a kukába és kockás ingének lobogásával körbevéve mutatta az utat a kosárpályáig. Ott Keyo nemes egyszerűséggel kizuttyant a székből és úgy mutatott a szerkezetre, mint egy idegenvezető egy szoborra.
-Íme! Nem csúcstechnika, de megteszi.
Loo bután pislogott. Mat finoman elvette tőle a hátizsákját és leült Keyo mellé.
-Anyád megnyúz, de többször nem emlékeztetlek erre.
-Oké, de mit tehettem volna. ha kipróbálja talán máshogy lát majd. - mosolygott szelíden Keyo. Loo pedig finoman beleült a kerekesszékbe. Lábait óvatosan feltette a lábtartóra és megpróbálta elindítani a járművet. Nehéz volt. Kanyarodni még nehezebb, felgyorsulni még csak csak ment, de megfelelően fékezni már alig. Keyo és Mat egymás mellett ültek és hümmögtek. A kosárpályán kívül lassan gyűltek a srácok. Loot annyira lekötötte a manőverezés, hogy észre sem vette őket.
-Hé nyomorék! Kipattintottak a székedből? - üvöltött be az egyik.
Keyo arca elvörösödött.
-Nem tudlak megvédeni, ugye tudod? - mondta halkan Mat, ugyanazon a színtelen hangon ahogy eddig is beszélt
-Tudom. - Keyo arca egyre vörösebb volt. - Az elején kell tisztázni az erőviszonyokat.
-Ki mondta ezt?
-Anyám.
-Azt is mondta, hogy mássz ki a székből egy hatalmas nyílt tér közepén, és add oda az legnagyobb fiúnak az osztályból?
-Ma reggel elgázoltam... illetve beesett alá.
Mat elröhögte magát.
-Anyád látta?
-Mindennek elmondta sistergős hangon, tudod.
-Jah.
-Aztán azt mondta, hogy tegyem szövetségessé.
-Szuper. Szerintem nem erre gondolt.
-Nem mondta meg hogyan. Tudod milyen.
A srácok a pályát kerítő hálóra másztak és kiabáltak befelé.
-Undorító vagy! Menj a nyomik iskolájába!
Végre Loo is felocsúdott és odagurult nagy nehezen Mat és Keyo mellé. Nehézkesen kiszállt és nemes egyszerűséggel visszaemelte Keyot a székbe. Mikor lerakta döbbent meg és jött zavarba a mozdulatától.
-Köszi. - motyogta zavartan Keyo, - vissza tudok mászni... - felnézett a hatalmas srácra akinek arcából birka nyugalom áradt, szelíd zavar és amikor felnézett Keyorol a kerítésen lógó srácokra, Keyo meglátta benne a félelmet. Loo pont annyira tartott a többiektől, mint ő maga.
Loo csak azt látta, hogy az ordítozók sokan vannak. keyo meg egy szikár izmos kis fickó, de teljesen esélytelen ha fel akarják borítani. Aztán ez a kis fickó felpattant a székben és kis teste minden erejét latba vetve iszonyatosan elüvöltötte magát.
-Akinek baja van velem, jöjjön ide, aki meg képes békén hagyni takarodjon el.
Döbbent csend lett. Egy tolató autó dalammkürtje hallatszott csak a tanári parkolóból. Loo végre felfogta mi az ábra és elkezdett remegni a térde. Ő aztán nem tudja megvédeni ennyi felbőszült sráctól, az hétszentség. Hogy össze ne essen rátámaszkodott Keyo kocsijára. Mat szélesen elvigyorodott és feltette a lábát a lábtartóra. Így vártak pár percet, mire mindenki eltünt a pálya széléről.
-Kösz Lui. Délután elmegyünk bringázni. Ha van kedved gyere velünk.
-Umm. -Mondta Loo és elkezdett az épület fele cammogni.
-A pizzás előtt találkozunk fél ötkor. Ok?
-Nincs bringám... - morrant hátra Loo és elvörösödött.
-Akkor mész az enyémmel. - Mondta lazán Keyo.
Mat felnézett, szemöldöke a haja tövéig szaladt.
-Nem is mondtad, hogy van.
-Nyertem egy sorsjeggyel múlt tavasszal. Nem engedtem meg anyámnak, hogy eladja.
Loo hátranézett aztán megállt.
-Komolyan így fogsz bringázni? - nézett döbbenten Loo.
-Hát máshogy nem tudok. - nevetett Keyo.