Finálé 1.

Az ismeretlenbe vezető, de patinásra kopott lépcsőkön kézen fogva mentek fel. Karcsú alakjuk árnyékára egy óriásé vetült: Loo szuszogott mögöttük a bőröndökkel. Könnyebb lett volna a lejtős feljárón, de szép volt így: anya keskeny keze olyan volt Mat kezében, mint a kulcs a zárban.
Anya ragaszkodott a kosztümhöz, karcsú lábain harisnya, szépen fésülve, tartása egy díváé. Csak a szeme figyelt éppen ritkán pislogó, rezzenetlen figyelemmel valami belső látványra.
Az otthon a várakozásokkal ellentétben nem volt átható vizelet- és kórházszagú. A recepción civil ruhás nővér, társalgóban félbemaradt dámajáték ujjhegy-koptatta korongjai. Mat fejében rövid felvonásokra szakadt a délután. Tompán hallott mindent, aláírta a szükséges papírokat, a fülében távoli mormolás maradt az igazgató harsány előzékenysége. A hivatalos percek után újra lépcső a lift helyett.
A százharminckilencesig két nyitott ajtó, az egyiken benézve csukott szemű öregember szobája látszott, a másik mögött infúzió-állványos, fertőtlenítő szagú nagybeteg. Mat Anya keze után nyúlt és ő belé karolt a folyosóin, dúdolva jött vele. Aztán úgy mosolygott, mint aki elégedett az utolsó duettel. Mat torka összeszorult: még a kanyar és ott vagyunk.
A kilincs az engedékeny fajtából való volt, mögötte a kétszemélyes szoba csinos, még lakótárs nélküli.
Aztán valami nővércsicsergés és Anya már átöltözve nézett körül. Mat kimért mozdulatokkal pakolta szekrénybe a bőrönd tartalmát, - valamiért meg kellett számolnia mindent - de egyszer a pulóverek is elfogytak. Aztán felnézett és gondolatban exponált: a padlón egy ablaknyi tömör ragyogás - azon túl Anya ült a fotelben, majdnem békés arccal, a saját rémeire rebbenő tekintettel.

Mat

A reptéren lehunyt szemmel ült. Aztán a gépen sem nagyon moccant. A hosszú repülés egy hosszú zuhanás volt inkább, aminek végén kénytelen volt Keyo kocsijába ülni. Kifele együtt mentek, Keyo kocsijával, izgatottan és teljes, tökéletes egységben. Mióta Gari Londonba költözött gyakran tervezgették a londoni kiruccanást. Sosem gondolt rá, hogy  Fehér Dív felbukkanhat ott. Azt hitte, ahogy Keyo is, hogy soha többé nem látják azt a nőt. Igaz Keyo nagy csajozási kedve megcsappant, de ezt Mat sajnálta legkevésbé. A repülőn Londonból hazafele volt ideje tökéletes köröket futni gondolatban Keyo körül. A fényképezőgépen ugyanúgy szorongatta, mint mindig. Néha le is nyomta a gombot. Mindegy volt.

Hosszan ücsörgött a kocsiban Bergék garázsa előtt. Ez a garázs volt a lakás hosszú évek óta már. Téliesítette, berendezte kedve szerint. A belső teret továbbra is a kupiból kiszuperált, vagy lopott hatalmas vérvörös kanapé uralta. Se Loo se Keyo nem volt hajlandó elmesélni neki, hogy került a kezükbe ez az ormótlan tárgy, a kopott, kimoshatatlan foltjaival.

Kiszállt a kocsiból és a kukát használva lépcsőnek felkapaszkodott a garázstetőre. Az alacsony tetőn meggyűltek a falevelek. Bergék imádott diófája közvetlenül a garázs mögött dacolt az időjárással. Mat felkapaszkodott a fára. Elhelyezkedett és várt. A kezében időnként exponált a gép. Hosszan ült ott. A délelőttből délután lett és neki végül minden tagja fájt már mikor felbukkant Thomas Berg. Hunyorogva leste őt a fán.

-Mit csinálsz ott fima? - kurjantott fel kedélyesen. - Gyere már le.

-Csak ülök. - motyogta Mat de elkezdett lemászni, ahogy az öreg kérte.

-Keresett valaki tegnap. Visszajött vagy négyszer. -az öreg megdörzsölte a homlokát.- Mondta is a nevét, de nem emlékszem. Kis pirospozsgás fickó volt, egy kisteherautóval. Olyannal, mint amilyen Georgnak van, tudod.
Mat bólintott. Tudta milyen teherautóról van szó, de nem ismert Georgon kívül senkit akinek hasonlója lett volna.
-Köszönöm. Majd gondolom visszajön.
-Igen. Mondtam neki, hogy a hétvégén már itthon leszel.
-Igen, köszönöm.

Bement a garázsba és megállt a piros kanapé előtt. A dohányzóasztalon még mindig ott savanyodtak a mogyorók. A tévén vastagon ült a por. A galéria alatt a villanyóra állt. Mat visszakapcsolta és nézte ahogy a hűtő és a légkondi felélesztik a finom fogaskereket. A rendszer újraindult. Felmászott a galériára és tőle szokatlan precizitással elkezdte kiarchiválni a képeket. A digikamera képeit is és a régi tükörreflexes masináét is elkezdte előhívni, amit direkt London miatt vett. A művelet napokig eltartott, de amíg ezzel foglalkozott addig nem volt módja gondolkozni, de érezni sem. Ájultan aludt pár órát ott ahol éppen elnyomta az álom. A spanyoltól hozatott kaját ette napokig és Loot és elküldte azzal a szöveggel, hogy nagyon sok melója van. Aztán szombat lett és valaki megállt a garázs előtt egy hangos autóval.
-Mat! - hallotta a kurjongatást.
Lassan mászott le. Semmi kedve nem volt senkihez. Kinyitotta az ajtót és kilesett a vakító napsütésbe. Hunyorgott és próbált fókuszálni a hatalmas fényben ácsorgó alakra.
-Szia! Na végre! Rossz a telefonod? - lelkesedett a srác.
-Gus? - Mat érezte ahogy elvörösödik valami érdemtelen bűntudattól.
-Bemehetek?
-Persze. - zavartan állt félre az ajtóból. - nagyon rég nem hallottam rólad.
-Turnéztunk másfél évig. De most már vége. Szeretnék kicsit röghöz kötöttebb életet élni és most keresem a megfelelő várost. - Könnyedén zuhant bele a piros kanapéba. Lehúzta a bakancsát és szinte letépte a lábáról a zoknit. Sárga póló volt rajta meg valami kopott katonai gyakorló.
-Éhes vagy? Azsem ideje lenne enni valamit.
-Jah, az jó lenne.
Mat felmenekült a galériára ahol a gépei voltak és gyorsan rendelt a spanyoltól kaját. Aztán a legfelső lépcsőről kattintott párat. Bal fölülről volt így Gusnak. A piros kanapé a fehérre kopott hajópadlón olyan volt mint egy irracionális sziget a valóságban. Sokat fényképezte Keyot is innen. A keze beleremegett a mozdulatba.
-Mi van a barátoddal? - nézett fel rá Gus, mintha sejtené.
-Londonban maradt.
-Végleg?
-Gondolom...
-És te hogy hogy nem?
-Én nem. - mondta kis szünet után halkan, inkább magának, mint Gusnak. Gus értőn bólogatott.
-Nem bánnád, ha itt maradnék holnapig?
-Nem. - kapta el a tekintetét Mat és már mászott is le. A kis gépet a dohányzóasztalra tette az avas mogyorók közé. - A'szem van még egy sör a hűtőben, kéred?
-Aha. Elég remete mód élsz itt, nem?
-Hát... lehet.
-A telefonod elromlott.

Mat előkotorta a hátizsákból és mosolyogva nézegette.-Nem, csak nem kapcsoltam vissza mióta felszálltam a gépre.
-Biztos sokan kerestek. - egy pillanatra találkozott a tekintetük és Gus beszippantotta Matet. Mat meglátta benne a féltő, tapintatos szeretetet, az óvatos de határozott szándékot. Ültek egymás mellett a kanapén, kissé egymás felé fordulva. Matba égtek az emlékek. Minden találkozásra hajszálpontosan emlékezett. Gus volt az egyetlen Keyon kívül akivel vágyott lenni. Borzasztó bűntudata is volt emiatt. De mióta bevallotta magának, hogy szerelmes Keyoba, azóta sokkal könnyebb volt minden. Amikor belátta, hogy Gust is tudná szeretni, a bűntudat is alábbhagyott. Olyan volt ez, mint a mesében. Keyo kilépett az életéből, gyorsan, határozottan és lendületesen, ahogy szokta a dolgait intézni, és alig egy pár nap múlva, mintha csak a felszabaduló helyre ülne le, itt van Gus. Ugyanott ül ahol Keyo szokott és ugyanazt a nyugalmat adja neki, mint amit Keyoval megszeretett. Elmúlt a zavar és a helyébe szálló nyugalom úgy hatott rá mint egy frissítő zuhany.
-Meddig maradsz a városban?
Gus elmosolyodott és kortyolt egyet a sörből.
-Amíg itt maradhatok nálad.

London

Későn ért haza. A kiállítás után még hosszan bolyongott a külvárosban; beitta a fényeket és ellopta az arcokat. A kocsmából hazatérő ötvenes cockney éppúgy lenyűgözte, mint a tűzcsapon ücsörgő, sikoltozóra sminkelt ázsiai lány, vagy a dús csípőjű, köpenyes, cigarettával hevesen gesztikuláló fekete nők, akik harsány nevetéssel fordultak utána, mikor lefotózta őket. Mikor elfáradt, egy falnak dőlve tüzet csiholt a zsebében hánykolódó gyufából és cigarettára gyújtott. Furcsa érzés lopakodott a gyomra körül; nem tudta hová tenni a találkozást a Fehér Dívával a kiállításon. Sorsszerűnek tűnt, és ettől a sorsszerűségtől viszketni kezdett valami a szeme sarkában. Pontosan emlékezett, Keyo mennyit emlegette a lányt, miután hazatértek.
- Basszus Mat, ekkora kicseszés! Érted, akár az Antarktiszon is lehetne. Pedig mennyire illett, mennyire passzolt, mintha a Jóisten tette volna elém, hogy lássam, igen, létezik ilyen. Valahol, valaki másnak. Francba!
Az éjszaka egyre lejjebb ereszkedett, és Mat fázni kezdett. Kezeit zsebre dugva, a gépet kapucnis pulóvere alá rejtve indult vissza. A metróból felérve gyalog ment tovább, és rövid tekergés után megtalálta a zöldre festett, égetett cukor színű nyílászárókkal felszerelt lampionos házat. Gari az előszobában állt, mintha csak őt várta volna. Mat zavarában meghajolt, mikor meglátta, amit a nő apró biccentéssel viszonzott. Utána lassan felé nyúlt, de nem érintette meg, csak invitáló mozdulatot tett a felső szintre vezető lépcső felé. Mat hunyorgott, aztán a nő figyelő tekintete előtt levette a cipőjét, és elindult felfelé. Gari nesztelenül követte, selyemköntösének suhogása szárnyak verdesésére emlékeztette Mat-et. Odafönt előre kellett görnyednie, hogy elférjen az alacsony mennyezet alatt. A füstölő illata itt még erősebb volt, ahogyan mélyebb és ölelőbb volt a csend is. Gari intett neki, hogy üljön le, és Mat némán törökülésbe ereszkedett a lakkozott asztalka mellett.
- Érdekes este – mondta halk, de erős hangon Gari, miközben tenyérnyi teáscsészéket tett az asztalra.
Mat megbűvölve figyelte a nő diószínű, ráncos kezeit.
- Igen.
- Megfestetted a képeket?
Gari sosem hívta fotózásnak, amit Mat csinált. Megfestetted, tükörbe zártad, megdermesztetted. Így emlegette.
Mat bólintott.
- Keyo…?
Gari apró, türelmetlen kézmozdulatot tett, aztán lefelé biccentett a fejével. Mat nyelt egyet, és lehajtotta a fejét.
- Melyik volt a legerősebb? – kérdezte Gari, és teát töltött, aminek az illata sokkal inkább emlékeztette parfümre Mat-et, mint italra.
- Melyik kép?
- Melyik pillanat.
- Egy találkozás – szaladt ki Mat száján úgy, hogy maga is meglepődött.
Gari némán figyelte őt koromszínű szemeivel, aztán intett, hogy igyon, és Mat belekortyolt a forró illatszerbe.
- Fáradt vagy – szólt a nő.
- Igen.
- És nyugtalan.
- Örökké – felelte őszintén Mat, mire Gari, először az este folyamán elmosolyodott.
- Keyonak vendége van – mondta – Igyál még egy kortyot.
Mat zsibbadtan a szájához emelte a csészét, és ivott. Pontosan tudta, ki lehet az a vendég. Nem is kellett hozzá, hogy hallja a hangját, lássa a szemét.
- Akkor talán…jobb, ha lefekszem. Nem…nem zavarom őket.
Gari a kezét nyújtotta a csészéért.
- Menj le hozzájuk – mondta aztán, és a mondatban nem kérés vagy tanács volt.
Parancs.

Európa

-Hello. - Mat hangja rekedt volt.
-Hello. Nagyon dolgozol? - Keyo alig tudta türtőztetni magát. Átzöttyent a kocsiból a nagy vörös kanapéra és kivett egy marékkal a lassan avasodó mogyoróból.
-Mondd csak, ráérek.- hallatszott fentről a kis galériáról Mat hangja.
-Hova megyünk idén nyáron?
-Most akarod ezt megbeszélni.
Keyoból kirobbant a nevetés.
-Azt mondod olyanok vagyunk mint valami öreg házaspár ilyenkor?
-Ööö. - Mat zavarba jött. - Nem. Hova?
-Menjünk el Európába.
-Ide, mindjárt a szomszédba?- Mat hunyorogva mászott le a meredek lépcsőn.
-Jah. Hm? Augusztus elején mondjuk vagy július végén. Van egy kis dolgod Bécsben, és pont a következő héten van ott egy nagyon tuti fesztivál a szomszéd államban. Mint ide Tucson, annyi. Európa legnagyobb fesztiválja, azt írja.
-Mit csinálok Bécsben?- megállt Keyoval szemben, hunyorgott.
-Átveszel valami díjat, nem érdekes, de aztán menjünk el Budapestre, ok? - Keyo szemei falták Mat arcát. Beállt a csend amit úgy szeretett. Olyan csendek volt ez amiben ott vibrált ez egész közös életük.
-Mit... csinálok Bécsben?
-Neveztelek arra a pályázatra amit kitettél a konyhapultra és el is felejtettél, mert mikor Looval átjöttünk kitakarítani, akkor még mindig ugyanott volt.
-Jaj ne is emlegesd azt a takarítást. - kezdett párhuzamosan beszélni Mat. - Nagyon kínos volt.
-Beneveztelek és megnyerted.
-Tök jó. - mondta hosszú csend után Mat. - Csak így egyszerűen?
-Hát annyira nem. - Keyo arcán újra felbukkant az a csibészes mosoly, ami mindig vad ötletek előszele. - Oda kell menned átvenni. Gondoltam elkisérlek, nehogy bajod essen.
-És mit csinálok azzal a díjjal? Oda teszem a tévé mellé? - intett tétován a tévé felé aztán ő is belemarkolt a mogyoróba és Keyo mellé telepedett.
-Azt nem tudom. De a pénzt amit nyertél biztosan tudod hova tenni.
-Jah! - kapta fel a fejét Mat. - Tényleg! Pénzt is adnak a díj mellé. Azért is nyomtattam ki, nehogy elfelejtsem. Nagyon testhezállónak tűnt.
Keyo megveregette Mat térdét.
-Jól nyomod na.
-De várjál. Milyen képeket küldtél.
-Biztos, hogy nem a legjobbakat, hiszen sosem jártam a galériádon. Abból válogattam, amiket nekem adtál.
-De azok régiek!
-És?
-Lehet hogy jobbat is összeszedhettem volna.
-Biztosan. De nem tetted. Így is megnyerted. Mi a gond?
Mat szégyenlősen megrázta a fejét.
-Kösz.
-Akkor elintézem az utazást, ok? Repjegy, szálloda, fesztiválbelépő satöbbi.
-Tök jó.
Mat mosolygott áématagon valahova a tévé és a szerelőasztal közé bámulva. keyo visszamászott a kocsira és elgurult.

Karácsonyok

Gari lassan mozdult. A kondér felett szinte oszlopként állt a gőz. A kezére túl nagy volt a gumikesztyű és a kendőjén is meglazult a csomó, úgyhogy bármelyik pillanatban az orrára csúszhatott. Lassan mért még egy adagot a sűrű levesből és az előtte lelkesen topogó bebugyolált fickónak adta. Az ujjatlan kesztyű szálai dróttá merevedtek a fickó kezén. Hiányos fogú mosolya őszinte volt,. ahogy a szaga is részletesen elárulta az elmúlt napjait.

Gari hátralépett és kis biccentéssel jelezte a társnőjének, hogy egy pillanatra kiáll. Kimért mozdulatokkal kibújt a kesztyűből és szorosabbra húzta a csomót a kendőjén. Keyo ott állt vele szemben. A köztük feszülő majd húsz métert benőtték az emberek. Hangosan szürcsögve, röhögve vagy civódva ültek körül hosszú sörpadokat, a katonai sátor melegében. Keyo a bejárat fénykörében állt, még kívül. Gari intett neki, hogy menjen be. keyo elmosolyodott és bement.
Lábon volt. Kissé bicegő ingatag járása esendővé tette. Magasabb volt a legtöbb hajléktalannál. gari tudta, hogy a lábakat hosszabbra csináltatta, mint amilyet a felsőteste alapján lábhossznak tippeltek.
-Hogy lehetsz ilyen hiú? - korholta magában mikor észrevette az ügyesen átjavított adatokat.
Keyo átvágott a tömegen és megállt Gari előtt. Mosolygott.
-Szia.
-Szia. Ott van köpeny és kendő. Maria majd ad munkát. - intett a kesztyűkkel Gari és nem mosolygott.
-Nem maradok. Csak boldog karácsonyt akartam kívánni, és odaadni egy kis szimbolikus apróságot neked.
-Az egyetlen amit nekem adhatsz, hogy nem szorulsz rám. Tudod jól.
-Nem szorulok rád. - Keyo mosolygott, ahogy minden évben. Gari pedig nem nézett rá, ahogy minden évben.
-Most nem alkalmas. Ételt osztok.
-Tudom. - Keyo körbepillantott aztán egy apró dobozt dugott egyetlen gyors pillanat alatt Gari kötényének egyik mély zsebébe.
-Nehogy benne felejtsd. - Vigyorgott. - Boldog karácsonyt anya.
Gari felpillantott a fiára. Amikor megkérte Keyot, hogy ne a biológiai kapcsolat alapján szólítsa őt az elkövetkezendőkben, akkor Keyo teljesen megdöbbent. Csak annyi telt a tizenöt éves fiútól, hogy megkérdezze, hogy karácsonykor sem. Gari akkor valamiért engedett. Karácsonykor lehet.
Egy pillanatra belenézett Keyo szemébe, és azt látta benne, amit várt.
-A te ajándékod szerdán érkezik, postán.
Egy pillantot még állt, aztán elindult vissza a kondér mellé. Érezte a fia tekintetét magán. Megállt és hátrasandított a válla felett. Keyo ott állt és nézte őt, ugyanazzal a tekintettel, mint korábban. A távolság amit kemény munkával maguk közé emelt, mérföldekben talán kifejezhető lehetne. Keyo azonban, ahogy kisgyermekként is tette, valahogy mégis hidat tudott verni közéjük egyetlen pillantással. Most ott bújkált abban a pillantásban valami félszegség, valami bátortalanság. Gari visszafordult felé és kérdőn nézett rá. Keyo előrelépett és szétterült egy gyermeki mosoly az arcán. Egészen le kellett hajolnia, hogy magához ölelje Garit. Annyira magához vonta, hogy Gari egészen alákerült. Karjai maga mellett, szorosan. Míg Keyo karjai körbefonták, mint valami kötélzet.
-Emlékszel, anya? - suttogta Garinak. - A karácsony a gyerekeké.

Mat letette a papírzacskót a konyhában. Elzárta a csöpögő csapot és kinyitotta az ablakot.
-Anya, megjöttem. Hoztam sültet, meg salátát. - közben átment a lakáson anya szobája felé. - És hoztam a kedvenc aprósüteményedből is.
Anya az ágy szélén ült és nézte a virágokat, amik csontvázzá száradva meredtek az ablakpárkányon.
-Ki az?
-Én vagyok, anya, Mat.
-Ó kis sutám. Semmi baj. Gyere ülj ide mellém. Olyan jól melegít a Nap.
Mat odaült és automatikusan a kezébe vette az anyja kezét. Nem sütött a nap. A csillárban cserélt égőt előző este.
-Állítsunk fát, anya? Szeretnéd?
-Nem. Nem kell. Majd apád hazajön és ő megcsinálja.
Mat aprókat bólogatott, majd sóhajtva felállt. Apa sok éve nem élt már velük. Mat már reggel felkészült a múltba feletkező napra anyával.
-Megterítek, aztán együnk. Farkas éhes vagyok.
Ninát nem látta hetek óta. A mosatlanja lassan gyűlt, amiből Mat azonnal tudta, hogy nem is alszik itthon, csak párnaponta átvedlik a szekrénye előtt féllábon ugrálva, sietősen rángatva magára a ruháit. Mint a ki tilosban jár. Nem számított rá karácsonykor sem.
Anya kijött a  szobájából és leült az ebédlőasztalhoz. Mat hevenyészett terítése siralmasan festett, csak a spanyoltól hozott műanyagtányéros ételek virítottak ínycsiklandozóan.
-Hány óra?
-Hat. - Mat szedett mindenből mindkettejüknek.
-Még csak hat?
-Nem vagy még éhes?
-Sosem vagyok éhes. - anya megemelte a villáját, elgondolkozott majd visszatette. - Nem emlékszem hova tettem a díszeket. De az ajándékodra emlékszem, kicsim. - Az arca felderült és Matre nézett.
-Anya? - Mat kizökkent.
-Ott van az éjjeliszekrényben. Hozd ide.
Mat felállt és elindult anya szobájába. anya hangja elkisérte és visszaterelte az asztalhoz, kezében egy rozoga cipősdobozzal.
-Szerettem a karácsonyokat. A csillárokkal vetekedő ragyogó fákat, a havat mindenütt és a karácsonyi dalokat. Persze a Diótörő más. Azt annyira nem szerettem. - halkan nevetett. - Zsronyinnal táncoltam. Esetlen volt. Nem érdekes. - aprót legyintett - Szóval a karácsonyok szépek voltak. Egyszerre hidegek és melegek. Apád bundája olyan fényes volt, mint egy főnemesé. Az arca kipirult, akárcsak az enyém. Istenem de gyönyörű voltam.
Mat visszaült. A dobozt anya tányérja mellé tette.
-Igen. Ezt akartam neked adni. - megérintette a doboz fedelét. - Sokkal jobban fáj tudni, hogy az enyém. Neked adom. - esetlenül Mat elé tolta. - Voltak szebb karácsonyaim is. Kis sutám, ne szomorkodj. Nem tehetsz róla.
Mat nézte a dobozt.. Látta sokszor, arrébb is tette minden takarításkor. Tudta is, hogy fényképek vannak benne, de nem nézegett gyerekkora óta. Régi családi fényképek voltak. Európai rokonokról és anya régi fellépéseiről. Csupa olyan meberről, akiket sosem ismert és akiket nem is fog megismerni már. Múltba és anya el-elködösülő elmélyébe veszett nevek és helyek voltak. Mat odavette az ölébe a dobozt és felnyitotta.
-Köszönöm Anya.
Anya bólintott.
-Semmi baj, kicsim.

Minden olyan csendes volt. Énekeltek. Gyertyát gyújtottak. Ettek az isteni halból, amit anyukája készített, és együtt dicsérték édesapja borsodóját. Aztán feltettek valami lemezt, amin nagy zenekar játszott valami hömpölygős keringőt. Csillagszóró illata vegyült a viaszéval. Lisette ücsörgött. Mosogatógépet kapott a szüleitől. Még múlt héten megvették és beszereltették a lakásába. Ő tévéfilmsorozatokat vett nekik. Csupa könnyedet. Ismert, bevált történetet. Tom jóllakottan aludt a fa alatt. A mellső lába hozzáért Lisette lábfejéhez.
-És... - kérdezte anyuka kicsit zavartan - ... van valami fiú a közeledben?
-Van valami fiú. - mosolyodott el Lisette. - Leginkább valami fiú. Semmi komoly.
-Semmi komoly? Azért gondolom oda van érted. - csatlakozott apuka.
-Nem hiszem. Nem tudom. Nem egy beszédes srác.
-Mennyire nem komoly? - kérdezte anyuka cinkosan.
-Egyáltalán nem az. Spanyol. Tudjátok. Semmi komoly.
-Á spanyol. Akkor elég vallásos lehet.
-Aha. Nem tudom. -Lisette sóhajtott. - Majd szólok, ha van valami komoly.
-Szólj, ha indulhatunk. Leülepedett már a vacsora? - apuka könnyed volt. Mindenki tudta miért.
-Jaj apa ne csináld. Nagy vagyok már. Nem kell ez a hajcihő. - Lisett kínosan érezte magát.
-Ugyan, kislányom. - korholta anyuka szeretettel. - Ez csak játék.
Lisette sóhajtott és felállt. Tom megemelte a fejét, aztán visszahanyatlott egy szusszanással. Lisette megigazította a ruháját, gépies, rutinmozdulatokkal.
-Mehetünk.- mondta halkan és megvárta, míg meghallja apa nehéz lépteit a lépcsőn.
Lassan másztak fel mind az egykori gyerekszobába. Lisette utoljára. a szoba amiben felnőtt a kiköltözése után új funkciót kapott, de karácsonykor visszarendeződtek benne dolgok. A hosszú ablakpárkányon és a hatalmas kanapén felsorakoztak a tárgyak, amik egyike-másika új volt a házban. Végig kellett tapogasson mindenféle tárgyat, hogy eljuthasson az ajándékokig.
-De hisz kaptam tőletek egy mosogatógépet. - sóhajtotta.
-Igen, szívem. De ez most valami más.
Lisette érezte a levegőben, hogy van még ott valaki. Megállt egy lépésnyire az ajtótól.
-Ki van itt?
-Meglepetés. - súgta anya.
Lisettenek nem kellett közelebb mennie, hogy felismerje az illatot.
-Mitchell.

Nyomaték

-Anya?
Mat benyomta az ajtót. Bentről sárgás derengés volt csak a fény amit a reluxa beengedett. A nagyszoba káosza rosszabb volt a vártnál. Mat arrébb tolt egy fotelt, hogy eljusson a túloldalra. A dohányzóasztalon cigarettacsikkek és sörösüvegek henteregtek. Óvszeres csomag, egy törölköző és egy csendben rothadó negyed hamburger.
-Nina?
A csend még alapjában véve nem jelentett bajt. Mindketten aludhattak is reggel hétkor. Mat óvatosan anya szobájához ment, egyszerűen azért, mert az volt közelebb. Benyitott. A szoba levendula és hugyszag keverékében fürdött. Anya az ágy mellett feküdt és reszketve aludt. Mat lehajtotta a fejét és mély levegőt vett.
-Anya. gyere.. - felemelte a parányi asszonyt és felültette az ágyra. Az álomittas szemekkel próbált fókuszálni. Észre sem vette, hogy Mat lehúzta róla a pólót és a félig lecsúszott tréningalsót. A szekrényben talált káoszból nagyjából tiszta hosszú ujjú pamutpizsamát kotort elő és belehúzta az idős asszonyt.
-Gyere, anya. Feküdj le. - hangja zavart vakkantások sora volt. Halkan és erőtlenül beszélt hozzá, de a keze határozott volt és erős.
Anya nem szólt semmit. Nem értette mi történik. Az ágy finom puha volt. A takaró meleg.
-Kis Sutám. Van pite a tálon, egyél. - mondta reszketeg hangon. Mat ránézett és összeszorította a száját. Visszament a nappaliba és elkezte keresni a gyerekvigyázót. Negyedóra kellett mire megtalálta a kanapé alatt.Valaki rálépett. Darabokra tört.
-Remek.
Nina a szobájában volt. Mellette az ágyban girhes spanyol srác horkolt. A koszhadt ágyneműből különböző tetovált testrészek lógtak ki. Mat percekig nézte őket. Próbálta felidézni a szeretetet amit valaha érzett a nővére iránt. Nem találta azokat a lobogó indulatokat. Se a féltékenységet, se a szeretet. Harag volt és csalódottság. A csalódottság elhatalmasodott a harag felett.
Kiment a szobából és összepakolta anya szobáját, kedvesen válaszolgatva anyja kérdéseire melyek az iskolai eredményeit firtatták. Aztán elment a kóreaihoz és vett egy másik bébicsőszt.

-Szia! Figyu, lenne egy kis meló, ha érdekel.
-Szia Gus. Mondd mi az. Ahogy most állok kb minden érdekel.
-Bioszféra 2?
-Jah. Kint van Tucson határában az az üvegházkomplexum. Hippik játszottak benne űrbáziosost gimis koromban. Mi van vele?
-Aha. Megvette az egyetem és van pár épület amit lebontanak. De előtte forgatás lesz ott. Megyek világosítani, de kellene valami aszisztens mellém, aki maga is látja mi a pálya és elég gyakorlott, hogy ne jöjjön zavarba a hülye helyszíntől. Rád gondoltam.
-Tök jó. - Mat hangja nem tükrözött érzelmeket. Gus hangja elég volt, hogy zavarba jöjjön. Idegesen rugdosta be a kanapé alá a sörösdobozokat anya nappalijában.
-Mennyit fizet?
-Ötszázat.
-Oké. Hány nap?
-Tíz. 0-24-ig.
Mat megállt. Nézte a millió folttól mintásnak tűnő öreg padlószőnyeget. A kanapé alól kilátszottak az imént alárugdosott sörös dobozok.
-Adj egy órát.
-Kevés a pénz?
-Adj egy órát, oké? - érezte hogy a hangja mennyire kétségbeesett.
-Oké. - Gus hangja könnyed volt. - Simán. Úgysem dolgoznék mással. Megvárlak oké? Este hívlak, végülis csak pénteken kezdünk.
-Kösz. Tényleg kösz. Hívlak.


-Hallo, Keyo?
-Szia! Mi az?
-Mi ez a zaj?
-Uszoda... Nem ismerős? Most végeztem. Aula. Hallga csak! - hangja vidám volt, szinte énekelve beszélt. Matból elszállt a stressz.
-Figyu, beszélhetnénk ma valamikor?
-A Spanyolnál ebédelek. Dolgozol ma?
-Hát... Odamegyek, ha gondolod, de már nem nagyon melózom nála. Levette a salátákat az étlapról. Többet keres a fött cuccon azt mondja...
-Aha. Akkor beugrom hozzád és viszek kaját, hm?
-Jó. 1-körül?
-Aha. Mondjuk. ...
-Keyo?
-Fű apám. Olyan csajok mászkálnak itt. Imádok úszni járni, mondtam már? - jókedv és életerő vastag patakokban bugyogott Matre a telefonból.
-Menj, csajozz.! Valami husosat hozz nekem, jó?
-Okké!

Kitakarított az anyjánál. Rendesen. alaposan. Kidobált mindent a nappaliból. Kiporszívózott és elmosogatott. Anya szobáját átszellőztette és ágyat is húzott. Nina és a spanyol végigaludták az egészet. Anya kiült a verandára. Egész normálisnak tűnt. Aztán egyszer csak újra a földön feküdt vacogva.
-Szia! Már megvettem. Nálad megsütjük ok?
-Nem érek haza. Be kell vinnem anyámat a kórházba, a'szem.- Mat hátrasandított a hálószoba felé, mintha félne, hogy rajtakapják.
-Oké, akkor arra kanyarodok.Mi történt?
-Folyton elesik, vagy nem is tudom. A földön kuporog ha magára hagyom. Nem hiszem, hogy esés... azt meghallottam volna most.
-10 perc és ott vagyok.
-Jó... kösz.

A kórház parkjában ültek. Keyo lecsatolta a protézisét és fintorogva masszírozta a térdét. Mat nézte a virágokat.
-Hazaküldik, érted?
-Jah.
Mat csóválta a fejét.
-Megoldom. Persze.
-Jah.
-Meg szoktam.
-Jah. -Keyo felnézett. - És most?
-Valahogy meg kell értessem Ninaval, hogy anya nincs jól és valahogy rá kell bírjam, hogy segítsen. Hazaköltözök és úgy talán.
Keyo nézte a barátját, várakozón, szinte tudományos érdeklődéssel.
-Senkit nem lehet megváltoztatni.
-Mi van? - Mat úgy nézett rá, mintha eddig észre sem vette volna hogy mellette ül. - Jah, persze hogy nem.
-Hallottad a dokit, nem? Azt mondta sokkal jobb lenne neki az otthonban.
-Persze. Pénzéhes fasz.
-Mat! Nem tudsz róla gondoskodni. Se te se a hülye húgod.
-Tudod milyen drága az az otthon?
Keyo bólintott mintha várta volna a kérdést.
-Igen. Pontosan tudom, melyik milyen drága. Tudom, hogy melyik mit nyújt és szerény lehetőségeimmel utánna néztem, hogy a bentlakók hogy vannak.
Matnek elvörösödött az arca.
-Mi van?
-Semmi. Tényleg gondold végig. A húgodra nem támaszkodhatsz. anyád olyan mint egy kétéves. Alig áll a lábán és teljesen nincs eszénél.
-Nem tehetem be egy otthonba!
Keyo sóhajtott egyet és visszacsatolta az egyik protézist.
-Oké. Akkor találd ki hogy legyen és úgy csináljuk.
-Nem kell semmit csinálnod. Ez az én családom és az én problémáim.
-Oké.
Mat felpattant és a telefonján kezdett matatni Gus száma után. Aztán Keyora nézett.
-Ne haragudj.
-Te ne haragudj, hogy folyton beleugatok az életedbe.
-Kaptam egy melót. 10 nap. Egész nap. Jól fizet. - megrázta a fejét mint aki maga sem érti hogy keveredett ebbe a helyzetbe. - De így... Le kell mondanom.
-Mi a baj az otthonnal?
-Az olyan elfekvő. Érted. Kórház.
-Nézz meg párat. Komolyan.
-De ha meg is nézem és nem tudom... jó valamire is. Akkor sem tudom kifizetni.
-Az legyen annak a napnak a problémája, oké? Lehet, hogy ki tudod. Lehet hogy ez a meló behúz újabbakat és hirtelen stabil egzisztenciád lesz. - elmosolyodott. - Simán.
-Egy másik ember életéről döntök. Érted? Borzasztó.
-Aha. Mikor gumit húzol dugáskor akkor is, és mikor volán mögé ülsz akkor is. Hm?
Mat összevont szemöldökkel nézett Keyora.
-Te nem vagy normális.
-Aha. Nah, lábra kaptam. Jössz? - nézett hátra a válla felett miközben visszaindult a kórház aulája felé.

Adogatás

Loo elhajtott Gari házától. A keze rá-ráütött a kormányra. Mellette Beto csak pislogott. Mat Bergék garázsában lakott akkor már évek óta. Szépen berendezkedett. A műhely volt alul, a labor volt fennt. Keyo félig meddig ott lakott. Mat pedig belehelte érzékeny lényével még a gerendák repedéseit is. Rengeteg lom és alkatrész hevert mindenütt. Ha takarított leginkább porszívóval, aminek csövére egy rácsot szerelt, nehogy olyasmit is felszívjon ami fontos lehet. Loo megállt a garázs előtt és hosszan ücsörgött ott. Beto meg sem mert moccanni. Aztán Loo összeszedte minden bátorságát és bár érezte a zsigereiben hogy ez nem helyes becsörtetett Mathoz, mint mindig.
-Hello. Mat. Halló!
-Szia! Gyere be. van még sör a hűtőben, ülj le. Jövök. -hallatszott az emeletről Mat hangja.
Loo leült, kibontotta az asztalon bontatlanul melegedő sört aztán letett és nézte ahogy a hab kirojtosodik a kis nyíláson.
-Vezetek basszus. - motyogta és a nadrágjába törölte a kezét. Pár perc múlva Mat ledobogott a létrai meredekségű lépcsőn.
-Hello. Hű de nyúzott vagy. Bolti lopás?
-Nem, kösz. Ja! - kapta fel a fejét Loo - Nem. - szegte le újra a fejét. - Figyu. khm. Izé. - Loo nézegette a sört a dohányzóasztalon aztán zsebredugta a kezét és felnézett Mat sovány arcába. - Figyu.
-Jah.
-Garinál voltam.
-Ma van a születésnapja. Ilyenkor nagyon rosszkedvű.
-Jah. Figyu. Itt van az unokaöcsém.Beto.
-Jah.
-Itt hagynám.
-Joh. Randi?
-Umm. Nem. Úgy értem... Lakhat itt? - Loo úgy nézett Matre mint a fogorvosra. Vicsorgott és meghallotta ahogy a fogai nyikorogva összesuródnak.
-Már mér lakna itt?
-Hát Gari szerint te jó lennél erre. Mert ráérsz. Érted. Nincs családod, de van kis pénzed és nem vagy egy ideges csávó. Van önálló lakásod. Ilyesmi...
-Mi van?
Mat leült. Egy percer végigszántotta a belsőjét a gondolat, hogy egy kisfiúra kelljen vigyáznia. Saját tízéves érzései és emlékei gyűrődtek fel benne. Nem akart újra úgy érezni és nem vágyott rá, hogy újra előtörjenek benne azok az érzések.
-Hát... - Loo zavartan méregette a sörösdobozt mintha valami dinamitrúd lenne.
Mat kipillantott a nyitott garázsajtón. A szakadt csotrogány lökhárítója és lámpája odalátszott. Szeme végigsimogatta a garázs belsejében felhalmozódott magánéletét. A tárgyak amiket itt épített, a millió kis kütyü, a fényképek tengere, Keyo. Keyoért érzett felelősséget, ahogy az anyjáért is. nem mintha Keyo rászorult volna, hogy pátyolgassák, ahogy az anyja sem hagyta, bár neki szüksége lett volna rá. a húga akinek valószínűleg nagyon is szüksége lett volna rá, ő mégsem volt képes szót érteni vele. Három ember volt az életében aki igazán számított neki és mindhárom komoly érzelmi terhet jelentett. Nem. - húzta össze valami szorongás a gyomrát - Nem akarok ide egy kisfiút.
-Ne viccelj már. Dehogy lakhat itt. Loo. - Mat kényszeredetten elnevette magát. Loo felkapta a fejét, mintha ütést várna. Mat szerette Loot. Úgy gondolta Looban is sokkal több van, mint ami látszik elsőre. Loo jó volt. A szó klasszikus értelmében jó. A fejében mindig szuperhős volt, élkatona, szuperzsaru, vadakat terelő juhász. Hülye dolog, hogy ezt nem látta senki, mert egy plázában biztonsági őr. Mat nézte Loot és annyira nem akarta magbántani. Szerette volna, hogy Loo tudja, hogy nem vele akar kibaszni, de van egy pont ahol meg kell húzza a határokat. -Ezzel az erővel lakhatna nálad is. - mondta végül fennhangon Loonak. Érezte Gari tekintetét mint valami kihívó vívóbajnokot, hogy vajon van e ő, Mat elég lúzer, hogy beleessen a csapdába. És érezte Gari tekintetét a hátán is, mint valami kicseszett szárnyat, hogy ő, Mat van e elég erős szívben, hogy úgy adja vissza Loonak a feladatot, hogy Loo meg bírja csinálni. Keyo jutott eszébe, ahogy ült a hintában a játszón egyszer régen még általánosban. Keyo akkor sírt. Ült a mozdulatlan hintában és rázta a zokogás, mert rádöbbent, hogy vannak dolgok amiket nem tud megtenni, még akkor sem, ha az anyja naponta ezerszer érezteti vele, hogy a korlátai csak akaratgyengeségből fakadnak. Akkor is ha Gari hisz benne, hogy Keyo előtt nincs lehetetlen, attól még a korlátok léteznek. Mat lehúnyta egy pillanatra a szemét. Ő is tudta, hogy Keyo messze nem ért a lehetőségei szélére. És ha ez így van akkor Loo még kevésbé. Mat döntött.
 - Kiveszel egy szobát vagy kis lakást mint Keyo. Megkapod a srácért a havi apanázst mint Sylvia is kapta és dolgozol tovább, csak a srác nálad lakik, suliba jár, és oké lesz. Biztos tetszene Lisettnek is a dolog. Látná mindenki aki eddig nem, hogy milyen komoly felelősségteljes fickó vagy.
Mat vigyorgott. Valami olyan meleg elégedettséget érzett, mint addig soha.
-De én?
-A te unokaöcséd nem?
-De.
-Mikor szabadul a bátyád?
-Három év múlva... ja nem, már csak kettő.
-Két év nem nagy idő. Hm?

Ismerősök

- Helló, Mat!
- Szia.
- Hogy vagy?
Mat egyik lábáról a másikra nehezedett, és lesunyta a fejét.
- Megvagyok.
- Az jó – Lynne kicsit tanácstalanul nézett, aztán kinyújtotta a kezét a Mat hóna alatt szorongatott jókora papírdosszié felé. – Ezek a képek?
Mat felkapta a fejét és leheletnyit hátralépett.
- Aha.
- Odaadom Robnak – Lynne próbált bátorítóan mosolyogni.
- Ne! Ne…izé…inkább én szeretném feltenni őket.
Lynne mosolya kicsit elhalványult, de erőt vett magán.
- Oké. Hátul, a színpad mellett, rendben? Ami meg a kivetítőre megy, azt add oda a technikus srácnak. Piros pólóban. Ott.
- Rendben – Mat tanácstalanul nézett Lynne-re, és azon töprengett, vajon mit kellene még mondania.
- Khm…hát…kösz – nyögte ki végül, mikor a csend már kínosra nyúlt.
- Hm?
- Kösz a lehetőséget.
Lynne keze megrebbent, aztán összekulcsolta az ujjait.
- Szívesen. Maradsz a fellépésre is?
- Hát…
- Tíztől.
- Nem tudom – mondta Mat, és a tekintete a lány mögé kalandozott, ahol a táncosokból, személyzetből, újságírókból, vendégekből álló tömeg hullámban szétvált egy magas, napégette fickó előtt. A pasas egyenesen odalépett a mit sem sejtő Lynne mögé, és magabiztosan belecsókolt a nyakába. A lány összerezzent és pipacspirosra pirult.
- Ó…szia, Rob.
- Szia, szivi – felelte a fickó, és széles vigyort villantott Matre. – Te vagy a fotós?
Mat csak nézett.
- Igen, ő az – mondta Lynne. - Mat, ő itt Rob.
- Nagyon örülök – mondta Rob. – Szivi, melegítened kell. A többiek már a rúd mellett.
- Egy percet adj még, kérlek.
- Persze. Örültem, Dan – intett a fickó Mat felé, és hátat fordítva visszatért a színpad előtt gyülekezőkhöz.
Lynne kínjában elnevette magát.
- Bocs.
- Semmi gond.
- Tényleg jól vagy? Édesanyád…?
Mat beszívta a levegőt és kihúzta magát.
- Sajnos nem maradhatok. Nem lenne buszom vissza.
- Ó – Lynne a füle mögé simította a haját. Körömlakkjának pirosa fájó disszonanciában állt balettcipője korallszínével. Mat töprengett, hogy szóljon-e neki róla. - Hát akkor…nekem mennem kell.
Mat gyorsan bólintott.
- Oké. Szia.
Lynne nézte az arcát egy pillanatig, majd lábujjhegyre perdült, könnyedén és természetesen, és megpuszilta az arcát.
- Szia - aztán már ott sem volt.
Mat ácsorgott még egy kicsit, aztán vállat vont és komótosan elindult a színpad felé. A képeket felszerelni nehezebb volt, mint gondolta. A szervezők a megbeszélt kilenc helyett négy paravánnal készültek, Mat viszont tizennyolc képet hozott. Leizzadt kínjában, mire kiválogatta belőlük azt a nyolcat, ami szánalmas zsúfoltság nélkül felfért a szabad felületre. A fejében az ide szánt képek együtt alkottak egységet, együtt szólították meg, aki nézte őket, ezért a számukat csökkenteni olyan volt, mintha a végtagjait vágnák le. Mire végzett, feszült volt és ideges, és nem vágyott másra, csak hogy végre elhúzzon innen a fenébe. A valaha volt repülőgéphangár lassan megtelt zsivajjal, alkoholszaggal és emberekkel. Mat meg-megpillantotta Robot a tömegben, ahogy villogó fogakkal magyaráz a köré gyűlt érdeklődőknek, és birtokló mozdulattal öleli magához a teret.
- Baszod – morogta Mat, és a fejét a vállai közé húzva nekiindult, hogy átverekedje magát a tömegen. Már majdnem kijutott, mikor valaki megragadta a karját.
- Hé!
Mat megfordult és megállt. A csávó, aki megállította, olyan magas volt, mint ő. Piros pólóján szarvasfej vigyorgott, a nyakába ejtve jókora mikrofonos fülhallgató, amiből Mat hadaró hangokat hallott ki tompán. A tarkóján napszemüveg, bal kezén olajfoltos csuklószorító. Bő zsebes katonai nadrágjában szerszámok ütődtek csilingelve egymáshoz.
- Igen?
- Te vagy a fotós, nem?
- Jah.
- Figyeltelek fentről – a srác felfelé bökött a hüvelykujjával, valahová a hangár félhomályba vesző tetőgerendái közé. – Láttam, ahogy megszívattak a rendezők. Szar ügy.
Mat nem tudta, mit mondjon, ezért csak bólintott.
- Na gyere igyál egyet, aztán nézd meg, hogyan akarod vásznon látni a képedet – folytatta a srác és már lendült is a keze; az egyik zsebéből előhúzott dobozos sört megszakítás nélküli mozdulattal hajította Mat felé.
Mat elkapta, és megforgatta a kezében.
- Alkoholmentes?
- Jah – a srác bocsánatkérő vigyort villantott rá – Munka közben nem iszom. Gus, amúgy.
- Mat.
Csendben másztak fel a technikusi szobába, ami nem volt más, mint egy imbolygó lyuk az acélgerendák között. Odafent Gus betöltötte a kivetítőre szánt képet, és megmutatta Matnek.
- Így terveztük. Ha nem oké a színhatás, szólj. A színpad mögötti vásznat figyeld.
- Jó.
Mat belekapaszkodott a könnyű műanyag székbe, és amennyire csak lehetett, előrehajolt. Szédítő volt idefent, a tér imbolygott alattuk. Gus magában morogva finomította a színeket, közben a mikrofonon keresztül vitatkozott valakivel.
- Kurvára kösz, hogy most szólsz. Honnan a francból akasszak le még kettőt?! Nem, nem vagyok. Sokkal. Na hagyjál dolgozni. Pete? Szevasz, itt Gus. Állatira gyorsan kellene még két LED reflektor. Tudom, én is. Tizenöt perc. Maximum. Kösz. Na, milyen? Hé, Mat!
Mat összerezzent és felpillantott.
- Mi van?
Gus vigyorgott, és megcsóválta a fejét.
- A színek. Oké lesz így?
- Jah. Igen. Kösz. Nem bánod, ha ellövök pár képet innen?
- Sőt. Ha lenne hozzá szemem, én is fotóznék. De én már csak kábeleket, erősítőket, elcseszett színpadtechnikát, meg összetákolt fényeket látok – Gus fújt egyet, és Mat lába mellé intett, ahová Mat a sörös dobozt állította. – Nem bánod?
- Mi? Dehogy – Mat az arca elé emelte a gépet, míg Gus áthajolt a térde felett, és felkapta mellőle a langyossá melegedett sört.
Fogalma sem volt, mennyi idő telt el. Képekben gondolkodott, és képekben látott. Darabokra szaggatott, akadozó valóság. Az objektíven keresztül érzékelte a fények változását, Gus suttogóvá fojtott hangját, ahogy a színpadtechnikát irányította a válla mellett. A tizedmásodpercekre kiszámított feszültség ott vibrált a gerincében, miközben odalent fény, zene, és a táncosok mozgása zökkenőmentesen fordult egymásba. Gus folyamatosan beszélt mellette; hangja, megfeszített figyelme uralta az egész fülkét és felállította a szőrszálakat Mat karján.
- Bassza meg – mondta aztán a srác Mat felé fordulva, és fáradt mosoly ömlött el az arcán. – Készen vagyunk.
Odalent tapsoltak az emberek, a táncosok egymásba karolva hajlongtak. Mat elvette a szeme elől a gépet, és hunyorgott.
- Mennyit lőttél?
Mat a kijelzőre pillantott.
- Négyszázat.
Gus nevetett, és megcsóválta a fejét.
- Nem volt semmi buli. Két hátsó fény is bemondta az unalmast közben; leizzadtam, mint egy állat.
- Hm – mondta Mat. Emlékezett arra a villanásra valahol a darab közepén, és arra is, ahogy Gus megfeszült mellette a székben. Szinte vágható volt a belőle áradó energia, amit a probléma megoldására fordított.
- Menj csak nyugodtan. Én jó néhány percig nem bírok még lábra állni.
- Segítek – vágta rá automatikusan Mat – Mármint…megvárlak.
Egy pillanatra mindketten elcsendesedtek.
- Hát…kösz.
- Nincs mit. Hány óra van ilyenkor?
- Hajnali negyed egy.
- Bassza meg.
- Mi?
- Semmi. Semmi.
Gus letette a fülest a keverőpultra, és hátradőlt.
- Maradj, ha nincs más dolgod. Mi reggelig elleszünk a leszereléssel. Van pár kanapé a táncosok öltözőjében. Senki nem fog szólni, ha eldőlsz valamelyiken.
- Hm. Kösz.
- Nincs mit.
Megosztoztak az utolsó néhány korty sörön, aztán lemásztak. Gus lassan és fáradtan mozgott, egyszer meg is csúszott az acéllétrán. Aztán ahogy leértek, valahonnan mégis erőre kapott, és Matre kacsintva eltűnt a színpad mögötti nyüzsgésben. Mat idegenül nézte a tömeget, aztán kihátrált a didergetően hideg éjszakába. Összehúzta magán vékony dzsekijét, és lassan elindult a buszpályaudvar felé. A képekre gondolt, a négyszáz képre, amit ma ellőtt, és amiből kétszáz nem a műsorról szólt. És az érzésre, ami megállíthatatlanul zakatolt a fejében, és azt suttogta, hogy áruló.

Másik oldal

Mindig egyedül kellett lennie ahhoz, hogy végig tudja gondolni a dolgokat. Sosem ment akkor ha valaki a közelében volt. Beszélve különösen nem. Makogása ha komolyan akart beszélni azonnal bekapcsolt. nem is emlékezett már mikor kezdődött. talán ötödikben, mikor anya azzal a biztosítós csávóval kavart. az a fickó állította oda a kandalló elé, hogy valljon színt a biológia házifeladatról. Ő nem tanult persze. De nem is ez háborította fel, hanem az az árulás, hogy anya megmutatta a bizonyítványát ennek az idegennek.
Ott állt előtte és mekogott. Se egy ép mondat se egy összefüggő szópár nem került elő a szájából.
Egyedül akart lenni most is.
Ginával találkozott délután. lementek a Furtoékhoz fagyizni. Az öreg megint hülyéskedett Ginaval, de Mat-et nem érdekelte. Aztán elkötötték Gina apjának második kocsiját, ami mindig a garázsban állt. Gina vihogott mikor kigurultak a széles Roseberry útra. Lehjatottak a parkig aztán végig, fel a Leistromi kilátóig. Ott csókolóztak egy nagyon hosszút. Mat igazán jól megtanult csókolózni azon a nyáron. Gina szende volt de mélyen vágyott a rosszra. Mat nem vágyott Ginára, de nem akadt más lány. És ő tudta, hogy be kell szereznie valakit aki a barátnője lehet.
-Nem azért csajozunk, mert nincs más jó a világban, hanem mert szeretünk szerelmesek lenni, mert olyankor mélyebbek a szinek, melegebb a nap és édesebb a fagyi is. - monta Keyo egyik hajnalban a rádióban. mat akkor már az utómunkákat végezte az előző hétvége termésén. Gina mellett az öreg, jószagú autóban úgy érezte eljött az a pillanat amit nem odázhat tovább. Le kell fektesse Ginát.Hátha ezúttal jobban sikerül, mint legutóbb Lynnel. Pedig Lynn-t még szerette is  maga zárkózott suta módján.
Gina teste rácsúszott az övére és ügyetlenül matatott a sliccén. Úgy nyomta a száját a szájába mintha nem kapna levegőt ha egy pillanatra is elszakadnak. Mat kinyitotta szemét. a kilátó lámpái egyenesen a szemébe világítottak. Bizonytalanul kezdett a lány polója alá tapogatni. A kis puha mellek kihegyesedtek az érintésére. Kellemesek voltak. Kicsit furák. Puhák és kézbesimulók. Mat elgondolkozott egy pillanatra, hogy vajon ez most szexis e. de Gina annyira igyekezett csókolózás közben kinyitni a sliccét hogy véletlenül megharapta. Mat felszisszent. Gina felkapta a fejét és csúnyán beverte a kocsi tetejébe. Mat felnevetett. Gina megsértődött. Pár másodperc múlva már duzzogva kuporgott az anyósülésen.
-Olyan hal vagy. - bökte ki végül.
-Hm. - Mat lassan kikapcsolta az övét. Ha túl kell esni rajta, hát legyen. Lehúzta asliccét.
-Mit csinálsz?
-Ezért jöttünk ide, nem?
-Nem hiszem el! - Gina rámeredt. Szemei fényesek voltak és vörösek. Mat csak lesett. éppen elővette kornyadt, cseppet sem lelkes farkát.
-Most mi van?
-Vigyél haza. - duzzogott Gina és mereven előre nézett. a kilátó fényei elvakították őket. Mat lassan visszaöltözött és beindította az autót.
Lassan kanyarogtak le az éjszakában. Mat gondolatai messze elkalandoztak az útról. Aztán bekanyarodott a Seers elé. Megállt a parkolóban és kiszállt.
-Bazmeg Mat!- Hallotta Gina rekedt kiáltását a kocsiból.
-Egy perc csak. Itt kell lennie valahol. - mondta Mat és figyelmesen vizsgálgatta az aszfaltot a gazdasági bejárat és a kukatároló között. Gina kiszállt és folyamatosan veszekedett. Mathoz csak mint zsivaj jutott el a hangja. Nagyon rosszak voltak a látási viszonyok, de megkönnyítette a keresést, hogy nem állt egy autó sem az övékén kívül a parkolóban.
-Itt tologattam, nem? Itt vettük azt a brutális kanyart. - mutatott egy buminyomra Mat. Felnézett Ginára. Gina arca vörös volt. Hallgatott. Aztán egészen közel lépett és lekevert egy pofont Matnek.
-Te csak szórakozol velem, igaz? Alibi nő vagyok, igaz? Egy kedves, nyugis kis alibi picsa.
-Mi van?
-Te valójában buzi vagy Mat. Ugye? Fel se áll a farkad hiába csókolózunk félórát, te kis pöcs.
Mat földbegyökerezett lábbal állt és elkezdett makogni.
-De... nem... Gina... miért?
-Nézd meg mit csinálsz! - kiabált Gina egyre magasabb hangon. Széles gesztussal mutatott a keréknyomra. -Ma lefeküdhettünk volna, nálad vagy nálam vagy a kilátónál ha más nem jut az eszedbe. De te ide hozol, bazmeg a Seers parkolójába hogy valami dísz bizbaszt keresgélj, ami tegnap leesett a nyomorék haverod kerekesszékéről miközben részegen gurultatok fel s alá itt?
Mat levegőt sem vett. Gina a kezébe temette az arcát és csak suttogott.
-Micsoda egy hülye vagyok. Uram isten. Micsoda egy vak, hülye.- Megindult a kocsi felé. Aztán mégis inkább a Seers falához lépett és nekinyomta a homlokát, úgy sírt. Mat elindult felé, de nem tudta mit mondhatna. Gina hirtelen megfordult és elkezdte püfölni ököllel. Mat igyekezett kitérni de a lány beszorította a bejárat beugrójába. Mat megbotlott a gumiszőnyegben és meglátta a keresett díszlécet a fal mellé esve. Kinyúlt érte mit sem törödve a lánnyal. Gina gyorsabb volt és felkapta az alkarnyi fémdarabot és azzal ütötte volna tovább Matet.
-Te szemét! Te szemét! - nyöszörögte amikor Mat kiütötte a kezéből.
A lendület vitte a kezét és a rudat bele a bejárat üvegajtajába. Aztán Gina csendben maradt. nem volt értelme bármit mondani. a riasztó hangja mindent elnyomott úgyis. Sarkon fordult és bepattant a kocsiba. Mat felállt és előhúzta a zsebéből a fényképezőgépet. Az üvegajtó szilánkjai úgy sorakoztak a gumiszőnyeg barázdáiban mint valami drágakőtárolóban lennének. Szilánkok. Rendezett káosz. Mat érezte a hasonlóságot, de nem tudta volna kimondani úgyhogy lefényképezte inkább. A sziréna üvöltött.
Joshe Madruga lépett elé. Nyigodt arccal egy szó nélkül kivette a kezéből a gépet és Mat háta mögé mutatott ahol a másik biztonsági őr állt. Mat megvonta a vállát.


Mindig egyedül kellett lennie ahhoz, hogy végig tudja gondolni a dolgokat. Sosem ment akkor ha valaki a közelében volt. Bekuckózta magát a rozoga pléddel a piros kanapé sarkába. Nem égett lámpa csak a notebook jelzőfénye lélegzett lassan a dohányzóasztal káoszában. 24 óra telt el az örsön. Aztán egy nappal amikor csak ment előre a városban. Aztán hazajött bekuckózta magát a kanapén. Aztán reggel lett.

Telefon

1.
-Na mi van veled öreg?
-Jókis. Nagy élet van.
-Folyton. Képzelem.
-Folyton. Jah.
-Csajok?
-Akadnak. Helyesek. Sok az ázsiai. Felkapon elspurizok velük. Visongnak.
-Szokásos.
-Jaj ne már!
-Más udvarol, te meg bazzeg felkapod amelyik kell és elgurulsz vele.
-Volt amelyiket elütöttem. Az annyira nem örült.
-Nem, de az is vicces volt. Emlékszel hogy ült ott?
-Jaj igen. Az a szörnyű, hogy azóta is elröhögöm magam ha eszembe jut.
-Hallom.
-De te is, basszus!
-Nem lehet nem. Le is fotóztam. Átküldjem?
-Jézus. Ne! Szegény. De szerencsére nem lett baja.
-Ez a képen nem látszik...
-Ne is folytasd.

2.
-Hallo!
-Hallo.
-Jaj de lehangolt avgy.
-Jah. Mindegy. Milyen London?
-Pont mint múltkor.
-
-
-Nem jössz ki?
-Mi?
-Gyere ki! Összespóroltam egy kis pénzt. Az utolsó két hétre kijöhetnél. Együtt mennénk haza. Hm?
-Mindig a vad ötleteid, Keyo. Basszus. Hogy mennék már?
-Hajóval hosszú lenne, de repcsival gyors.
-Repcsivel?
-Repcsivel.
-Ovi?
-Nem ez már alsós szleng.
-Ja. Jó. Nem megy.
-Gondoltam. Csak meg kellett kérdeznem, hátha most mégis.
-
-
-A húgod nincs otthon?
-Mindegy, hogy itt van e.
-Szólj anyámnak.
-Mi?
-Szólj anyámnak. Mondom.
-Nem elég bazmeg, hogy a te élerted minden rezdülését jobban tudja nálad, az én dolgaimba is beleártatnád?
-Mi van?
-Nem akarom, hogy anyád megmondja nekem, hogy mit csinálhatok és mit nem! Hogy mire van szükségem nekem vagy a húgomnak vagy az anyámnak! Nem akarom, hogy idejöjjön és a szigorú lézertekintetével kielemezze a hűtőnk tartalmát, a könyveimet vagy a fogkefém állapotát.
-Nem tudtam, hogy ennyire utálod.
-Nem utálom...
-
-
-Én is félek tőle, de néha jó, hogy bármit megold.
-Bah.
-Jó lenne ha itt lennél.
-

Nina

Tarkó fölött a kis konty, az arccsontok, a majdnem tökéletes testen a szűk felső - pont mint anya a fotókon, míg táncolt. A püffedt és elszineződött arc, a karikás szem és a szétcigizett hang meg anya az utóbbi években.

- Mikor múlik el rólam Anya árnyéka?

Nina ma is délután kelt, kereste a tükörben önmagát, de csak anyát találta. Meg Apát néha, finom ködbe vonva, távolian és megfoghatatlanul, esetleg Mat grimaszait, ha nagyon kereste. De ma csak Anya állt szemben, a mosdó túloldalán, kialvatlanul és enyhén másnaposan, savanyú-keserű szájízzel, arcfesték rosszul lemosott nyomaival és lila foltokkal a vállán.

- Szeánszra se kell járnom, elég a tükör - és ha az idézés mégse sikerül, megnézem a rokonokat még élve. Azaz félholtan... mert Anya nem egyszerre hal meg; lassan költözik át a pokolba. Mert hogy nincs már itt teljesen, az biztos. A pokol meg, vagy a túlvilág gusztustalanabb része időnként átlátszik rajta. Kinéz belőle, mint a halloween tökből a lámpás. Még láttam szépnek és fiatalnak, aztán összement a felére, megbuggyant, altatót szed szesszel, vagy beszív mint az állat. Előadja a hattyú halálát, aztán ha összerakjuk Mattel, kimossuk a hányadékból, folytatja ahol abbahagyta. Nem ott, mindíg kicsit lejjebb. Néha azt gondolom, korrektebb már ha meghal - nagyjelenet, drámai befejezés, happyend. Na, az ilyen gondolatsor után vagyok a legkedvesebb vele.

Nina halványan megmosakodott, míg a gyomra a hányást fontolgatta. Aztán kibékültek egymással és átballagott a konyhába. A napi első cigivel benyomta az első kávé felét, aztán kibámult a repedt ablakon. Mat a héten vágta oda a véletlenül megtalált vodkásüveget, na igen, anya stikában egyre többet iszogat. Nina felköhögött, a második cigivel mindíg kinézett némi anyag a hörgőiből. Aztán elcsitultak a dolgok odabent, és a lábujjkörmeit szemlélte egyre szúrósabb tekintettel. Úgy döntött, a felöltözés várhat, amíg újrafesti őket.

- Igazából sose tudjuk már meg, anyánk milyen volt. Vagy lett volna. Még él ugyan, de csak mint kisértet a házban, ahol időnként szakadt pasikat találok gatyában, ahogy matatnak a hűtő mélyén. Anya úgy mutatja be mindet, mint a vőlegényét, modoros szempillalengetéssel. Mióta nagyjából felismerem a gesztusok jelentését, sohasem volt egy jóízű, önfeledt mozdulata. Kecs meg báj, - köszönjük - az igen, meg világoskék hangon elsuttogott panaszkodás, ha pofonvágott is, benne volt a balettos kézjelbeszéd. Apánk mellett takaros kis középosztálybeli lett, ha valami értelmiségivel járt, elkezdett olvasni és átment tudálékosba. Ha meg valami trógert szedett össze, hozzá öltözött, a szókincse is átváltott egy hét alatt humán basic-ről szutyokra. Máig nem tudom, melyik is igazából. Szép volt, tehetséges, nem is hülye, azt gondolnád, talán tartotta, szóval tartja magát valamire. De nem: egy perc alatt mindent képes feladni egy kis szeretetért. Nem, az nem is kell feltétlenül, csak fogadják el.

- Rossz sorrendben születtünk, Anya: a te helyedben én kitartok, karriert csinálok és nem megyek hozzá egy kis törődésért a kibaszott kedves zsarnokhoz - aki mellesleg csóró. Csak a csúcson majd valami pénzes faszihoz. Akkor te meg már a készbe születsz bele és lehettél volna kis celeb apuci pénzéből. Anya meg jól konzervált hatvanasként tart tanácsadást a délutáni show-ban, hogy maradjunk szexisek és fiatalok X cég termékeitől. Aztán ha fáj a lelked, nem a saját lépcsőd repedt fokairól szednek össze betört fejjel, hanem fizeti a papi a szanatóriumot.

- Karrier - Nina nyújtózott egyet a kicsit még álmos macskák könnyedségével - na igen, az már nagyon kéne... Rohadt szemét világ, Anyából ennyi idősen balerina lehetett, talán a jobbak közül. Én meg gogotáncos vagyok a Jim's Showclubban.

Apák - fiúk

-Nézd! Nézd! Ott balra. - kiálltott Mat.
-Jah.
-Mondom! -  úgy kapott a kormány után, hogy véletlenül bemosott egyet Keyonak.
-Hé! Ez nem az autóban verekedős jelenet!
-Fékezz!
-Kurvaélet.
-Ez csak egy kibaszott parkoló, Keyo. Nem igaz, hogy nem tudsz egyszerre figyelni a kezedre meg a lábadra.
-Jah. Csak tudod tele van autóval. Érted. nekem meg nincs jogsim. Érted.
-Hát ha így folytatod nem is lesz.
-Másoknak hogy lesz? Először nem tudják, nem?- Keyo leállította a motort. - Na várj csak. Te hogy is tanultál meg vezetni?
Mat elkerekedett szemmel meret Keyora. Aztán hátra dőlt az ülésben és rádöbbent, hogy valóban. keyonak fogalma sem lehet róla.

Azon a nyáron utazott Keyo Londoba az apjához. Az volt mindketejük leghosszabb nyara. Keyo a nyáriszünet első napján délután indult a gépe. Gari szája habzott a dühtől, ezért annyira összeszorította, hogy nem is látszott, hogy van szája. Keyo teljesen el volt szállva a boldogságtól. Napokkal az utazás előtt sem lehetett már vele beszélni. Így Mat nem ment vele a reptérre, csak eltekert a házuk előtt és integetett neki.
A következő hétvégén Matékohoz beállított az apja. Hugi valahol Tucsonban volt a haverjaival. Anya meg csak állt a konyhában, kezében a hámozókéssel és egy görbe répával és bámulta apát.
Apa magas volt és csontos. vadászkabátban volt és ingben. Egy kopott Ford Rangerrel állt a ház elé. Egy pillanatra megtorpant a konyhába lépés után aztán odament anyához és kivette a kezéből a kést és a répát. Anya arca kifejezéstelen volt.
-Nem tudtam jönni. - mondta apa csendesen. szomorú szeme el-elrebbent anyáról. Mat a konyhaajtófélfáját támasztotta és gyűlölte, hogy nincs a kezében fényképezőgép.
-Nem tudtál.
-Nem. De most itt vagyok, látod.
-Itt. - anya hagja csak egy szintelen visszhang volt csupán. Bámulta a férfit aki annyire szeretett valamikor, azzal a kifejezéstelen tekintettel amivel hipnotizáltak bámulnak.
-Behozom a cuccom.
-Be.
Apa megfordult és szembe találta magát Mattal. Végignézett a nyurga fiún aki elfehéredő ujjakkal markolta az ajtófélfát. Apa arcán szétterült egy szomorú mosoly.
-Szervusz Mateus.

Másfél hónapig maradt. A harmadik héten megtanította autót vezetni a Sears parkolójában a Ford Ranglerrell. aztán hazajött a Hugi és széttépte apát. Hol az ölében ült, mint valami szajha. Hol éles, majdnem villás nyelvével tépte darabokra puszta szavakkal. Volt amikor késő estig beszélgettek komolyan, mint két jóbarát. Mat képtelen volt bármire is. Tette amit mondtak neki, válaszolt ha kérdezték, de nem kérdezett és nem mesélt az életéről. nem mutatta meg a fotóit és nem tudakolta meddig marad.
Anya úgy csinált, mintha apa sosem ment volna el. Mintha mindig is így éltenk volna. Aztán kedden reggel nem volt ott a Ford és apa cucca sem. Anya ült a verandán hálóingben és lassan nyikorgósan ringatta magát a nyugágyban. Mat lefényképezte, aztán bement reggelit csinálni. A Húga sem volt sehol, mint rendesen.

-Gondolom az apák szokták. - nézett Keyora a Sears parkolójában feleszmélve az emlékekből. Keyo elröhögte magát.
-Akkor kezdjük előlről, és légy velem türelmesebb, apa.

Lépéspróba

-Anya! - hangja kérlelő volt. nem volt benne neheztelés.- Anya kérlek. Gyere... Így feküdj vissza. Hajnal van.
-Jaj kicsim, rég ágyba lenne a helyed. Mondtam Popvának, hogy figyeljen rád, mert kiszöksz. Mennem kell édesem.
-Anya.
Mat elég erős volt hogy felemelje és finoman befektesse az ágyba az apró asszonyt.
- Pihenj egy kicsit.
-Kis Sutám...
Megvárta míg az asszony elaludt, aztán kimászott a tetőre. Az éjszaka is forró volt, a tető sem volt hideg. Werk, az öreg kandúr ott lesett pár méterre tőle. Hirtelen ugrott és elégedetten nézett körül. Mancsa között jókora bogár ízelt lábai tekergőztek.
-Ügyes vagy Werk. - dícsérte mag Mat a macskát, mintha számítana. Reszketett. Fázósan húzta össze magát.
-Basszus de szarul vagyok. Kurvaélet. - elüldögét egy ideig. Werk is az ölébetelepedett miután hangos csámcsogással felzabálta a bogarat. Werk meleg teste felmelegített őt is. Reggelfele már tudta, hogy nem a teste volt. A suliban Keyo a szokott túláradásával magyarázott neki legújabb filmélményéről. Nem jutottak be a szavak a fejébe. Elnézett Keyo mellett, mintha a  tálcákkal lassú sorban áldogálókat figyelné, pedig valójában nyitott szemmel aludt.
-... és akkor arra gondoltam a Bergék garázsát ki is vehetnénk. Na nekem nem lenne jó mert Bergék hátsó szomszédja Nanny, aki nem győzi okos tanácsaival segíteni a boldogulásom, és így aztán biztosan hamar felkötném magam. De te kivehetnéd. Lenne műhelyed, meg az a kis zug felette pont jó lenne aludni. Én nem mennék fel, és ezzel rögtönöznénk is egy kis magánterületet neked, amibe nem gurítom be a löttyedt seggem.
Mat riadtan kapta Keyora a tekintetét.
-Mit dumálsz itt össze-vissza?
-Bergék garázsa. Havonta csak egy huszas. Le kell festeni és rendben kell tartani.
Keyo halálosan komolyan nézett.
-Nem költözöm el otthonról.
-Már hogy ne tennéd, Mat. - Keyo hangja halk volt, ázsiai, metszett szemei szikrákat vetettek. Mat nyelt egyet.
-Nem tehetem.
-Következő hónapban betöltöd a tizennyolcat. A spanyol felvesz legálisan. Rendesen van fizud, ha nem is sok, de elvagy belőle. A többi meg bejön a cuccokból amit építesz. Hm? Én is ezret leszek ott. Majd én állom a kaját. Ok?
-Miért nem veszed ki te?
-Mert én lakást akarok. Rendes kis apartmant ahova fel lehet vinni a csajokat.
-Na basz! - Mat elnevette magát. - Nekem meg kiutalnád a Bergék garátzsát?
-Tökéletes neked. nem mondhatja a húgod, hogy elköltöztél, mert az csak egy szaros garázs, de mégis lenne egy zug ahol aludhatsz, szerelhetsz és ahova elvihetsz egy csaj, vagy ahol ellehetünk ha esik. Hm?
A szünetnek vége lett. A suliból alig egy hónap volt vissza a záróvizsgákkal együtt. Mat el sem tudta képzelni hogy fogja túlélni a napokat ha nem tanulhat tovább. Márpedig anyagi esélye nem volt, ösztöndíjat pedig nem nyert. Nem volt elég jó tanulo és sporttehetség sem volt, hogy ebbéli hiányosságait izmokkal pótolja. A spanyolnál csak heti 20 órát dolgozott, a beeső ez az meg igen bizonytalannak tűnt.De a legdurvább az anyával töltendő teljes napok és éjszakák voltak.

Hazafelé látta a húgát a Prissoni lányokkal. Volt velük valami nagydarab ázsiai srác meg egy nyurga nagyonmagas fekete fiú is. Egyiküket sem ismrte. A húga mindig olyan fickókkal találkozott, akik soha, sehol máskor nem bukkantak Mat elé. Se a boltban, se a spanyolnál, a suliban sem, de csak úgy simán az utcán sem látta őket soha többé.
Megrázta a fejét aztán pár lépés után visszanézett. A húga annyit lógott a suliból, hogy kirugták. Anya bement és aláírta a papírokat, de ahogy az anyával szokott lenni másnapra elfelejtette az egészet. Mat nem tudott hatni a lányra. Nem is akart. A Swinson útra kanyarodott és bement a kis vietnámi műszaki boltjába. Megnézegette a polcokat, aztán rámuutatott egy kék dobozra.
-Az meddig szól? Hány métert bír?
-200 van ráírva.
Mat elgondolkozott.
Az elég lesz. Köszi. Kell.
Kifizette és egészen felderült a dologtól. Egy óra múlva már Bergék garázsát seperte. Este aztán beüzemelte a kis készüléket, a másikfelét pedig magával vitte Bergékhez. Loo addigra megjelent már ott Keyoval és valahonnan került egy kiszuperált vörös kanapé is.
-Uhh. Ugye nem a bordélyból van?
Loo röhögött.
-Gondold azt, hogy nem. - veregette meg a vállát Keyo.
-Köszi srácok. - nézett körbe Mat. - Holnap festünk?
-Jahát, jah. - mormogta Loo, miközben a szeme a sötét sarkokat figyelte. - Festünk jah...Mi ez? Gyerekre is vigyázol? - Emelte fel az elektromos bébicsőszt Loo.
-Nem. - vette ki a kezéből Mat, kicsit talán ingerültebben, mint indokolt lett volna. majd eröltetett jókedvvel elkurjantotta magát.
-Hétvégén meg garázsavató!
Loo hülyén bólogatott míg Keyo és Mat csak néztek egymásra.

Kicsi kicsiszolt kő

Jó, OK, végülis semmi gond nem történt, félretolom azt a két félkész tárgyat, nem romlanak meg. Várok velük, míg újra szerencsésen együtt lesz minden. Csak éppen az ihlet múlik el, az ötleten már túllépek, olyan idegen lesz az egész. Megrendelésre fotózom megint és egy perc szabadidő sincsen nekiülni és összerakni a cuccokat. Pedig talán kicsit jobbak lennének, mint a Steelgear öntvényei, meg persze teljesen egyediek.

Mert építeni lehet úgy, hogy az ember elmegy és beszerzi az alapanyagot, meg szerszámot ha kell. Vagy ki se mozdul, megrendeli neten a fotelben ülve és tökét vakarászva. Aztán megcsinálja, vagy sikerül, vagy nem, ez már részletkérdés. Ha nem megy, beiratkozik kapcsolódó tanfolyamra, mert érdekli, és telik rá. Meg lehet úgy, ahogy a magamfajta lúzer: szükségmegoldásokból teremtve stílust, bravúros gányolással a bármiből is ami véletlenül kezébe akad. A szeméttelep alkotótábor kőbaltás ezermestereket keres! Az egy szerencsém, hogy apám után a műhelyben találni érdekes holmikat. Mondjuk főleg hulladékot, de van közte használható lemezdarab, rézkilincs, régi hűtőrács, köteg drót, alkatrész valami rég kidobott gépből. Meg szerszámai is voltak az öregnek, de azt azért fel kéne hozni kicsit legalább egy alap készlet szintjéig. Hegeszteni tudnék, ha meg tudnám javíttatni a gépet és lenne hozzávaló pálca, – forrasztani is tudnék, ha végre meglenne a kompresszor.

Most megint majdnem sikerült: együtt volt a pénz, kinéztem a gépet – pont akciós a boltban, be is tudtam volna menni érte Tucsonba. Erre ki kell fizetni valamit, most, egy nappal se később.

Fuck. Fuck. Fuck.

Mat a sarkon svungosat rúgott egy kukába, aztán átvágott a Memorial kórház melletti kis koszos parkon. Talpa alatt riadtan csikordultak a kövek, az a fajta gyöngykavics, ami mindenhol ott van ahol sajnálják díszkőre a pénzt, de murvát azért már restellnének szétteríteni. Felvett egy maréknyit és a már nem működő szökőkút logó orrú nőalakját kezdte dobálni. Az első a csorba orron pattant, a második elrepült a bokrok felé. A harmadikat Mat már el se dobta, hanem lassan forgatni kezdte az ujjai között. Aztán lenézett a lába elé, hasonlókat keresett. A kavics sima és fényes volt, mintha hosszan csiszolták volna, alakra pedig szinte tökéletes - már ha az ember tudja, hová illesztené be dísznek. Egy egész maréknyi összejött, lett majdnem-henger, majdnem-csepp, de a legtöbb olyan mintha-kabochon-csiszolású.

Mire hazaért velük, teljesen felderült. És az öreg fúrógépbe fogott durvábbik maró még vitte is a köveket, – igaz, a finom csiszolást már megint kézzel és a konyhapult csorba márványlapján súrolószerrel kellett végezni.

Loo

Nem is vette észre, milyen kíméletlenül nyomorgatja a plüssmedvét. Mióta a műszaki osztályra helyezték, nem nézett be ide a játék részlegre. Még a vérmes kis Kathy kedvéért sem, pedig annak idején úgy tűnt, igéretesen alakul valami. Aztán persze nem lett semmi, főleg lustaságból - ahogy már nem először. Na és ha lett is volna, hát hová vigye a lányt? A Mamához a lakókocsiba? Mat műhelyébe? Ehh... tényleg el kéne már költözni... Keyo már mióta önálló a saját házrészben. Persze Keyo anyja egészen más, mint a Mama, brrrrrrr - Loo megdermedt és két ujjal csippentve tolta el magától az üvegszemű plüss játékot, mintha újra érezné az apró keleti asszony átható pillantását. Azon kevés alkalommal, mikor nem tudott kitérni a találkozás elől, biztos volt benne, hogy Gari tekintete nem állapodik meg az arcán, hanem áthatol bőrön-csonton-agyvelőn és meg sem áll az árnyékáig. Rezzenetlenül tudta nézni azokkal a sötét mandulaszemekkel, amikben - láthatta aki nem vak - forgó pengék villantak. Ufó, nyilván az a nő sem ember - vette elő az egyik kedvenc meséjét Loo - hát csak rá kell nézni a fiára, abból is mi lett. Keyonak lába nincs ugyan, de alaposabban csapatja mint bármelyik cimborája. Agyonverni sem lehet.

Szóval ha anyám ufó lenne, mint Keyonak, már biztos elköltöztem volna én is. - dobta vissza az állványra Loo a játékot. Továbbsétált, rámosolygott a két eladóra azzal az álmodozó latin mosollyal, amire az ilyesmire fogékony nők általában segítőkésznek bizonyulnak. Szaktanácsot kért, vissza-visszapillantott a gonosz szemű plüssmedvére, aztán hosszan ismerkedett egy játékpallossal. Azzal a fajtával amelyik szinte teljesen fém érzetű, már majdnem felnőtt méret, és a markolatában élethű kristályok világítanak. Aztán nem vett semmit. Körbejárta az áruházat, sőt, cigarettaszünetben megnézte a konkurencia kirakatait is. Egészen délutánig halogatta a döntést, majd visszatérve a műszaki osztályra maradt a legegyszerűbb megoldásnál.

Munka után Mat műhelyében csomagolta az ajándékot.

- Hány éves is? - kérdezte Mat, miközben a polcra felkúszva papírt keresett.

- Ööö, tíz. De olyan izé már most is...

- Tíz... akkor csomagold ebbe a régi autós naptárba... pucérnős még azér' korai. Levágom az alját, csak a kép marad... Milyen?

- Hát csak néz, mint az öregek...

- Loo, - kezdte Mat türelmesen - Betót az anyja neveli aki ritkán van egyedül a fejében, és most éppen nem az utcán tolja, hanem kitartottja valakinek. Apja sehol, a nagyik sem játszanak, mert anyád utálja. Szerinted milyennek kéne lennie?

- Hát azért valami élet...

- Ja, lehetne még kis bicskás gyilkos is mostanra, ha nem a csendesebbik fajta. Hidd el, mindenkinek jobb hogy ilyen. A bátyád találkozott már vele?

- Nem, Mama megtiltotta. De ő se kérte... ha majd kéri akkor... hát akkor valahogy elviszem Fabióhoz beszélőre.

- Nem kéne ezzel kezdeni? Csak hiányzik neki, érted. Mégiscsak úgy működik, hogy van apja is...

- Az apák elmennek, megmondtam neki. A miénk is elment. - tette le a szavakat Loo lassan egymás mellé, mint aki nehéz felfogásúnak magyaráz megdönthetetlen természeti törvényeket - Hogy anyám rúgta ki, vagy talált frissebb pinát magának... ööö, hát lehet mindkettő. A Mama sosem mondja, csak az megy, hogy olyanok vagytok mint az a geci szemét apátok...

Mat még mondott volna valamit, de inkább csak szusszant egyet. Kicsit félrekotorta a szerszámokat meg valami kitalálhatatlan rendeltetésű félkész kütyüt az asztalán és kiterítette a papírt. Ragasztószalagért nyúlt és intett Loo-nak.

- Na mutasd, mit vettél neki? Mi a ... csak nem egy...

- ...ja, fényképezőgép. Még ilyen kis gagyi, nem telt komolyabbra - mentegetőzött Loo.

- Első gép lesz? - Mat arcán mosoly szaladt szét - Figyelj, annak teljesen ok... és ez hogy jött, hogy ezt kap?

- ..hát kerekesszéket mégsem vehettem neki, hehe... meg Beto kicsit olyan mint te.

Nyári kurzus

Nem, ez már nem az az évezred, mikor a nagyszüleit még a nyugati kultúráról szóló véres-szennyes rémmesékkel oltották. De nem is az, amikor még elhagyni a csodás hazát elképzelhetetlen lett volna, - ma már csak a pénz miatt nem megy. Jóleső izgalomnak mégsem nevezte volna az érzést, ami eltöltötte. Így bevésődtek az előző generációk téveszméi, vagy ennyire gátlásos balfasz vagyok? - gondolta Slavin míg kialvatlanul és izzadtan feszengett a reptéren. Több mint másfél napja úton volt, nyugalom és jó evés nélkül, csak néhány falat ment le a torkán az egyik átszállásra várva. A várakozással kiegészített szorongás kezdett enyhe üldözési mániás tüneteket okozni. És ekkor látta meg Keyot a váróteremben: a kerekesszékben ülve magyarázott valamit, jobbján magas, vékony fickó figyelte a tömeget, felszerelését tekintve alighanem a fotósa. Mögötte a testőre állt. Biztos velük akarok találkozni? - futott át az orosz fáradt agyán. De a fotós már kiszúrta és integetni kezdett.

***

Vártuk az oroszt, kíváncsi voltam rá, azok között van még néhány igazi harcos. Marcinko kapitány is tőlük való, - a Kommandós tízparancsolat megvan? - vagy legalábbis az a környék. Erre jön a vékony tag egyszál táskával, laptop a hóna alatt. Kezdtem beszomorodni, hogy valami kiscsíra, aztán megláttam a szemét. Nem a csajokat figyelte elsőre, körbesasolt a kamerák után – rögtön tudtam, nem okoz csalódást. Még azelőtt észrevett minket, hogy Mat csápolni kezdett volna. Na, akkor kicsit vacillált... de én meg mondtam neki, hogy "Ha mindig elfutsz sose találsz menedéket" aztán láttam rajta, hogy helyére kerültek a dolgok.

***

Sally betérőjében volt a legjobb a szendvics, az a fajta, amit tisztességesen megtömtek sonkával. A kurzus véget ért, ünneplését Keyo és Slavin egy kiadós reggelivel kezdte. A nappali hőség már egészen jól alakult, mire Mat csatlakozott hozzájuk. Behajtogatta magát a box belső ülésére, maga mellé tette tok nélkül a fényképezőgépét, aztán az orosz felé fordult.

- Na és jó volt? Slavin, érdemes volt elvergődni idáig?

- Ja, megérte. A prof tényleg tud. Keyoval már beszéltük, csinálhatnánk majd valami komolyat... - és átváltottak arra a fajta kódnyelvre, amit Mat ugyan csak érintőlegesen értett, de kitűnően illusztrálta volna egy földönkívüliekről szóló sorozatát. A szendvicsek megérkeztek, egy kis időre minden figyelem az elpusztításukra irányult. Mat rendelt magának is, aztán folytatta az érdeklődést:

- ...és Slavin jól eltűntél, az utóbbi két este hiába kerestelek a műhelyben.

Keyo Matre hunyorított, aztán az orosz felé fordult:

- Tényleg, Slavin, mi van a lánnyal, – valami madár a nickje, Kanadából – aki erősen rádmozdult...

- Mit lenne? Mondtam neki, epic fail, egy hét és megyek vissza Szibériába.

- És erre ő?

- ...sebaj, úgyis csak a testemre volt szüksége... hát nagyon röhögtem, ééérted, eltévedt a lány, szerintem nem a programozók nyári kurzusára indult... itt meg kicccsit kilógok a siklóvállú geekek közül? - mutatott végig magán némi iróniával vigyorogva Slavin. Mat fotózott, Keyo bugyborékolva nevetett a sörébe, és Slavin kopaszodó fejére mutatott:

- Ellenállhatatlan ...és?

- Nem sorozathős vagyok, nem várattam még egy évadon keresztül... pakoltam kajakra, ne legyen rossz vélemény az oroszokról. Egészen kellemes szobája van a koleszban.

- Na, jövőre ti tartjátok a csajozós tréninget a kockáknak! - eresztette le a gépet Mat. Aztán a következő napok kirándulását tervezgették, a szinte kötelezőt, mintha Slavin "hivatalos turista" kenne: a Monument Valley vörös hegyeinél.

- Kispolgárt játszunk és nem hagyjuk ki a vidék fő terményét, ha már erre jártál, - érted... kávét kérsz?

- Az borzasztó, de a sör egészen jó... a kommandós haverotok nem jön?

- Márhogy ki is? - hunyorított Mat Keyora.

- A nagydarab spanyol, Loo. Aki nemigen szól semmit, csak mutogat... a kommandós kézjeleket, – hát azokat ismerjük mink is. Meg megy mint atom, azzal a házilag felturbózott gyerekbiciglijén... ááá, szóval az is a te műved, Mat? A bringatúra után azt se tudtam, melyik lábamra sántísak... semmi komoly, csak izomláz. Amikor rosszul vettem a kanyart, ott lefelé a hegyről, na akkor mondott valamit... "Menj, csak, trambulin van a szakadék alján!" Aztán másnap elvitt abba az irgalmatlan barlangba...

- Colossal Cave Mountain Park, északon...

- Az, az, de nem az indiánzenés cseppkőnéző túrára, hanem a zártkörű fejlámpával mászósra...

- Ez Loo-nál az elismerés jele, tökös fickónak tart. - bólogatott Mat.

- Ehhe... nem gondoltam volna, hogy vágyni fogok valaha is a folklórra – mert utána indiánnézés volt beígérve. Ebéddel, énekkel. Azaz fordítva, előbb énekeltek, aztán végre ehettünk.

- Na és az őslakosok szimpatikusak? Az indiánokra! - emelte meg a poharát Keyo.

- Majdnem ilyenek nálunk is... ünnepnap kevesebb tollal, szamojédek. Csak rezervátum nincs nekik, fogynak eléggé. Nekem nem jön be a szellemesdi, de a sámánjuknak azért nem szólnék be, – hehe, érted, mi van ha neki van igaza?

- Na, ott jön az emlegetett Lui... - bökött a bejárat felé Keyo. Aztán Matre vigyorgott - mibe hogy meghívja...?

Mat lecsapta a szendvics maradékát, és a fényképezőgépe után kapott:

- Csak, figyeljétek az akcióhős arcot...

- Hello Loo! Egy sört?

- Hello, kettőt inkább... hello Slavin. Ma délután. Lőtér.

Mat

- Jó lesz akkor?
- Jah. Legyen így – Josh „Bull” Parker megforgatta a rágót a szájában, aztán íves mozdulattal a benzinkút mellé állított műanyag kukába köpte. – Lé nuku. Csak ha kész.
Mat komolyan bólintott, és finoman megszorította Keyo vállát, akit csendben rázott a röhögés.
- Rendben.
Josh „Bull” Parker összeráncolta a homlokát, és hátrahúzta széles vállait.
- A haverod mit vigyorog?
- Ne is törődj vele – felelte pókerarccal Mat. – Szellemi fogyatékos.
- Csöki és még dilis is? – a fickó elfintorodott. – Nem értem én a Jóistent, komolyan.
- A számomat tudod?
- Jah. Vegasban vagyok négy napot, aztán jövök vissza. Tizedikén. – a hangja fenyegetően elmélyült - Addigra megvagy.
- Persze.
- Mer’ csak ezért jövök erre. Jó, ha bevésed.
- Megleszek.
- Akkor jó – a csávó kihúzta magát a motoron, és megütögette a bőrmellény alól kidomborodó hasát. – Jó itt a burger.
- Jó – bólogatott Mat.
- Mondjuk, lehetne benne több a fűszer. Azt szeretem, ha marja a segglyukamat, mikor kimegy.
- Nincs is jobb annál – szólt közbe Keyo, aki nem bírta már tovább.
Josh „Bull” Parker gyanakodva ránézett, aztán ujjait megropogtatva beindította a motort. A gép felnyögött, ahogy úgy istenigazából ránehezedett. Kinyitotta a száját, hogy mondjon még valamit, aztán meggondolta magát, és csak intett. Mat kedvesen mosolyogva visszaintegetett, egészen addig, míg bikaszarvas-sisakos, Harley-s alakját elnyelte a por.
- Lé nuku – ismételte mellette elgondolkozva Keyo – Olyan, mint egy afrikai szólás, nem?
- Ja. Gondolom, azt jelenti, hogy nem igaz barátod az, aki szétröhögi az első üzleti megbeszélésedet.
Összevigyorogtak, aztán Mat a nadrágjába törölte a kezét.
- Viszket a tenyerem, hogy nekilássak – vallotta be.
- Oké – bólintott Keyo, és székének erős oldalzsebe felé intett. – Az irodám nálam, úgyhogy kerítsünk némi kólát és sört, aztán irány a műhely.
- Be kell ugranom anyámhoz. Paolo elutazott, ilyenkor felváltva ránézünk.
- Nina?
- Most éppen Londonban. Asszem.
- Aha. Jó, veled megyek.
- Kösz – Mat arcán megkönnyebbült mosoly futott át. – Csak néhány perc. Ránézek, csekkolom a hűtőt, és jöhetünk.
- No problemo. Lefotóztad a csávót?
- Persze.
- A hortenzia-tetkóját is?
- Azzal kezdtem.
- Kúl vagy.
- Á, dehogy.
Beszélgetve vágtak át a városon, és egymást túllicitálva dobálták fel az ötleteket, hogy Mat mit kovácsoljon a Harley dísztárcsáira.
- A bika közhelyes.
- Nyilván.
- A hortenziától kiakadna?
Röhögtek.
- Valami, ami erőt sugároz. Az bejönne.
- Gyík?
- Hülye vagy.
- Tudom. Sárkánygyík?
- Hm.
Csatakosra izzadtak, mire Mat anyjának lakásához értek, ami nem messze volt az evangélikus templomtól, a navajo-múzeummal szemben. Mikor beléptek, Mat anyja a földön feküdt a konyhában, és halk, szűkölő sírással zokogott. Karommá görcsösült ujjai között gyógyszeres tubus, kicsavarodott bokájáról lecsúszott harisnya. Mat szisszenve szívta be a levegőt, és a fényképezőgépet Keyo kezébe nyomva az anyjához rohant.
Keyo odafagyott az ajtóhoz. Egyszerűen képtelen volt megmoccanni.
- Anya, mi van? Hallasz? Figyelj rám – szólongatta a nőt Mat, majd a válla fölött hátrakiáltott Keyonak.
- Sós vizet!
- Mi?
- Hozz már egy bögre sós vizet! Meleget!
Keyo összeharapta a száját.
- Oké. Oké – dadogta, és ügyetlenül elmanőverezett mellettük a csaphoz.
- Anya – hajolt Mat a nő porcelánfehér arcához. – Mi történt?
- Paolo – súgta az anyja pergamenhangon. – Nem jön vissza.
- Hogyhogy nem jön vissza?
- Elhagyott, Mateusz. Megint magamra maradtam, kicsi Sutám.
- Itt a víz – érkezett meg Keyo, reszkető kezében egy bögrét tartva. – Hívjak orvost?
- Ne – vetette oda Mat, és átvette a vizet – Attól kiakadna.
- De…
- Picsába, nem ez az első eset! Tudom, mit csinálok!
Keyo megdöbbent a Mat hangjában lévő indulattól.
- Oké – vonult vissza mélyet lélegezve – Oké.
- Jobb, ha most mész.
- Rendben. Ha segítség kell…
- Nem.
Az a négy nap úgy telt el, hogy nem is látta Matet. A telefonja vagy ki volt kapcsolva, vagy nem vette fel. Volt már ilyen korábban is, de olyankor Mat utóbb mindig azt mondta neki, hogy munka miatt tűnt el. Így aztán Loo-val járkált a városban, mert Loo nem értetlenkedett, hogy hová tűnt Mat, és miért mennek el naponta a műhelyéhez, ha egyszer az be van zárva. Tizedikén aztán megkérte Loo-t, hogy menjen el a benzinkúthoz, és figyeljen. Loo roppantul fellelkesült, egészen lázba jött a feladattól. Indulás előtt Keyo számára rejtélyes gyakorlatokat végzett, amelyek abból álltak, hogy hosszan meredt egyetlen pontra a látóhatáron, majd hirtelen jobbra és balra kapta a fejét. Miután elment, Keyo ott maradt a katlanszerű lakásban, és nem tudta, mihez kezdjen magával. Szörfözött a neten, próbált dolgozni, aztán olvasni, de képtelen volt koncentrálni. Sokadszorra is megpróbálta felhívni Matet, és noha a telefon kicsöngött, Mat nem vette fel.
Loo késő délután érkezett vissza, Mat-et támogatva és az idegességtől reszketve. Mat bal szeme be volt vérezve, és miközben Loo szuszogva rángatta maga után, folyamatosan mentegetőzött.
- Nincs semmi bajom. Loo, de tényleg. Nem kell, hogy vigyél.
- Egy benga motoros állat volt – nyögte Loo rá se hederítve, Keyo felé fordulva – Nem tehettem semmit! Mire felfogtam, mi van, már be is tolt neki egy jobbost.
Keyo tekintete Mat pillantását kereste, de Mat félrefordította a fejét, és szemlátomást rettentő zavarban volt. Loo bevonult a fürdőfülkébe, és hangos fújtatással eresztette a fejére a vizet.
- Nem mondtad meg a csávónak, hogy miért nem lettél kész, ugye? - kérdezte halkan Keyo.
Mat megrázta a fejét.
- Édesanyád jobban van?
Mat bólintott.
- Paolo visszakönyörögte magát. Nagy kibékülés volt, holnap meg elutaznak valami wellness-szállodába egy hétre.
- Hányszor volt már ilyen?
Mat hallgatott.
- Mat?
- Volt már.
Keyo sóhajtott, Mat kicsit összement.
- Sört?
Mat meglepve felnézett.
- Kösz.
- A szemedre gondoltam - vigyorodott el Keyo.
- Hülye - vigyorodott el Mat.
- Á, dehogy.

Végkielégítés

Végigloholt a főutcán. Hosszú vékony lábain megfeszültek az izmok. Kezében a fényképezőgép nem adott hangot. Az utca zaja morgás volt neki, a szíve úgy vert, mindent elnyomva. A SteelGears előtt lehajolt. Térdére támaszkodott és hangosan kifújta magát. Az izzadtságcseppek sötéten pöttyözték a forró betont.
-Hello.
-Hello.
-Keyo?
A srác vágott egy unott pofát és csak a fejével intett a kis fülke felé.
Keyo egy boxeralsóban ült a rongyoshuzatú széken. Bőre kékes színt kapott a monitorfénytől és csillogott az izzadtságtól.
-Azt hittem itt van légkondi. - Rogyott le a kerekesszékbe Mat, és odatekert Keyohoz.
-Az van, csak levegő nincs ebben a zugban. Szépen befűtüm testhővel, aztán lassan felélem az oxigént is, és mikor már fetrengek kimegyek kicsit az eladótérbe. - Kezei villámgyorsan gépeltek és szemét sem vette le a képernyőről.
-Itt nem megy a légkondi, cimbora. - Mat felhúzta a lábait a székre. A fényképezőgép halkan kattogott.
-Nem? - Keyo kinézett Matra. Szeme fehérje vörös volt.
-Képenfújtad magad a monitortisztítóval?
Keyo hülyén nézett.
-Vörös a szemed.
-Jah. - legyintett és visszafordult a géphez. - Nem adja ki a bérem amíg be nem fejezem ezt a szart.
-Mi van?
-Hallottad.
-Csessze meg. Itt ülsz egész nap, és foltozod a szar rendszerüket, ő meg visszatartja a fizud? - MAt kiugritt a székből és kiabált.
-Nyugi, Mat, nyugi.- nézett körül keyo idegesen. -Nyugi.
-Mennyi még?
-Órában?
-Aha.
-60 és 75 közé saccolom.
-Mi van? - Mat újra állt.
Keyo visszafordult a géphez és folytatta a gépelést.
-Looval lőtérre akartunk menni délután.
-Jó. Persze. nekem most nem fér bele...
Mat visszakuporodott a kerekesszékbe és felhúzott térdeire támasztotta a fejét. A boltban jöttek mentek az emberek. York eladott pár holmit. A délután tovább forrósodott.
-Kiugrom egy sörért. Ha jön valaki szolgáld ki. Amit nem érsz el, majd leszedi a haverod. - vakkantott be az irodába. - Lehet, hogy zárásig nem érek vissza. - tette még hozzá egy cápamosoly kíséretében.A szélcsengőnek használt fogaskerekek megcsendültek ahogy kilépett az ajtón.
-Köcsög. - Morogta Keyo és Mat egyszerre.
Összenéztek.
Mat feltápászkodott és kinyújtóztatta elgémberedett tagjait. Feltünésmentesen körülnézett. keyo figyelte őt. Aztán kérdőn intett. Mat a szoba sarkai felé bökött. Keyo elmosolyodott.
-Csak az eladótérben van, és csak kamera. Hangot nem rögzít.
Hm.
-Körülnézek a raktárban.
-Ahogy gondolod, de ha jön valaki tényleg ki kell szolgálni.
-Rendben lesz. - Mat letette Keyo kocsijára a fényképezőgépet és kislattyogott az irodából.
Hamarosan bezártak és pizzát rendeltek. Keyo a pizzát a saját székében ette. Aztán míg Mat hugyozni volt, el is aludt. Mat kattintott róla párat, aztán letette a gépet és visszament a raktárba.
Reggel, mire Keyo felébredt már visszaért. Hozott neki tiszta ruhát, fogkefét meg törölközőt. Keyo kicsit szabadkozott, de mindketten tudták, hogy ez nagy segítség volt. Mat aztán haza is ment aludni.

Otthon felyezte be. Mikor reggel hazaszaladt ruháért a raktárajtó mellé dugta. Onnan vette aztán ki és vitte haza a szerzeményt, amit egész éjjel buherált és válogatott a SteelGear raktárában. Aludt pár órát, aztán befejezte. Szépen összekalapált, heggesztett és forrsztott mindent. A kész holmit pénteken akarta átadni, este, itt a műhelyben. Az elrelytett kamera figyelő szeme előtt.

Pémteken Keyo már alig tudta hajtani magát. Mat Looval ment érte, a feltünés elkerülése végett. Ő sosem szokta tolni Keyot. Nem volt rá szükség. Loo meg mindig odaáll. Akkor is mögötte megy, ha nem tolja. Így aztán szolt Loonak, hogy menjenek el keyoért, csak úgy. Aztán nézzenek filmet nála a műhelyben. Loo minden hívást elfogadott. Mindig jött és sosem kereste őket magától. Most is ott jött mellette. Keze úgy állt, mintha fegyver lenne benne. De ezt csak ao olyan jó megfigyelők vették volna észre miont Mat. Egy járókelő csak úgy, soha.
Keyo elhelyezkedett a kanapé sarkában. Loo leült a másik végébe. Keyo fárdat volt. Ha teljesen széthajtja magát eljön egy fázis, amikor csak vigyorog és beszél összefüggéstelenül. hajtani a kocsit olyankor nem tudja. Egy sör kinyitása is nehezére esik, de ilyenkor születnek a leg zseniálisabb gondolatai. Filozófikus, költői ilyenkor.
Mat beült közéjük. Kiosztott egy-egy sört és elindította a lejátszót.

Reggel keyo átmászott a kocsijába. Mat a kanapén ült egy boxerban. Épp letette a kávékat. Loo valamikor éjjel hazament. ketten voltak. Olyan korán volt, hogy még nem volt forró a levegő.
-Mit nézel így, mint valami apa? - vigyorgott Keyo.
-Hétfőn felmondasz ugye?
-Jah. Ma. Mélben meg telefonon. Be nem teszem a lábam oda többé.
-Az jó.
-Viszont így kell másik melót találnom.
-Kell.
-Nagyon keresztapás vagy, nem is apás.
-Jah. na figyu, ha ilyen vagy, akkor ülj vissza a kanapéra. Ok?
-Miért?
-Most. mert. - Mat felállt és odament a tévéállványhoz, elindította  akamerát észrevétlenül. Aztán visszament és elhúzta a kerekesszéket a kanapé mellől, hogy Kelyo is jól láthassa. Aztán teátrális lassúsággal oldalara fordította, hogy a kerér teljességében látható legyen Keyonak. Ő az arcát nézte. A reggeli síma arcot ahogy ott ül rajta az a kis mosoly ami mindig ott van, bármi körülhatárolható ok nélkül. Ahogy az a mosoly kiszélesedik és egy meglepett boldog kiáltásnak adja át a helyet.
-Mikor? Hogy? Mat! - térdcsonkjaira pattant a kanapén. Ott állt és azt sem tudta mit csináljon. Aztán egyszerűen leugrott és odaszalad azzal a szemérmetlen, senkinek nem mutogatott laza térdenfutással. - De hisz ez gyönyörű! Uram isten, ez egy álom, Mat! és ezek a fogaskerekek...
-Fogadd el kérlek nem hivatalos végkielégítésed a SteelGeartól, ezen két steampunk dísztárcsa formájában.