Nem volt abban a lakásban semmi, csak egy elöregedett kanapé, a falra szerelt konyhaszekrény és egy foltos kád a fürdőszobában. Két napja esett. Géza csíkokra hasított törülköződarabokkal szigetelte az ablakok réseit, és a biciklitárolóból szerzett ócska felmosóval itatta fel a padlóra csorgó vizet.

- Nem vagy te normális - mondta neki Káró, mikor egyszer munkába menet felugrott érte. -Megelőlegezem neked a lét, vegyél ki egy normális lakást. Egy haveromnak van szabad kérója a Kossuth Lajos utcában. Nem nagy eresztés, de net meg fűtés van benne.
- Kösz, nem – felelte Géza.
Káró nem értette.
- Miért?
- Nem akarok tartozni.
- Nekem, vagy senkinek sem? – kérdezte Káró cigire gyújtva, és Géza nem tudta mire vélni a tekintetét.
- Senkinek sem.
- Á – Káró kifújta a füstöt, és lépett kettőt a nagyszobában. Cipője nedves nyomot hagyott a linóleumon.
- Ez valami szabolcsi dolog?
- Mi?
- Tudod – Káró a füstölgő cigivel gesztikulálva magyarázott. – Betyárbecsület. Nem kérünk és nem is adunk kölcsönt. Boldogulj, ahogy tudsz.
Géza vállat vont.
- Ezeket nem hallottam.
- Fasza.

Ott ült a kanapén. Aznap már hetedszer mosta fel a padlót, de a víz újra meg újra utat talált befelé. Eláztatta a rongyokat, és rálehelt a falakra. Késő november volt. Géza elhozta otthonról a hősugárzót, és bár nem törekedett rá, hogy elkerülje az apját, könnyebb volt, hogy nem volt otthon. Az anyja a kezét tördelte, és úgy kísérte végig a házon, míg Géza a dobozt kereste, mint egy kiskutya.
Kamra. Jól vagy?
Pince. Nincs szükséged valamire?
Műhely. Eszel rendesen?
Padlás. Ugye szólsz, ha segíthetünk valamiben?
Persze. Nincs. Persze. Persze.
Éjfélig bírta, aztán mikor a víz csepegése már visszhangot vert a fejében, felkelt. Tudta, hogy felesleges alvással próbálkoznia. A szervezete hetek alatt alkalmazkodott az éjszakai élethez, így azon kivételes estéken, mikor nem volt munka, képtelen volt nyugton maradni. Menni kellett, nem volt más mód. Felvette a harmadik pulóvert is, a bakancs amúgy is rajta volt, és kilépett az ajtón.

- Azt ugye tudod, hogy egyéb juttatások is adódnak, ha akarod? – Káró lecsúszott a fotel szélére és kinyújtotta a lábát.
- Mire gondolsz? – Géza beleharapott a szendvicsbe, aztán összeráncolta a homlokát. Barna kenyér, vaj, cakkos szélű szalámi szeletek, a paprika és a paradicsom formára vágva, mint valami virágcsokor.
- Nem csak pénz jöhet szóba. Vannak cimboráim itt is, ott is...ha lazulni vágynál, megoldható.
- Kösz, elvagyok én a sörrel meg a pálinkával.
- Nem feltétlenül anyagról beszélek.
- Te, ki csinálta ezt? – Géza megforgatta a félig rágott kenyeret a kezében.
- Öregem, nem hiszlek el! – Káró felnevetett, és lenyúlt a fotel mellé állított vodkásüveghez. – Ha nem gondolnám, hogy lehetetlen, azt hinném…
- Mit?
- Hagyjuk. Szóval Géza ecsém, csajok is adódhatnak, grátisz, csak neked, a kaját meg a Marcsi csinálta, remélem kielégítettem a kíváncsiságodat.
- Marcsi – ismételte automatikusan Géza.
Eddig kétszer járt Kárónál, és csak homályos elképzelései voltak arról, hogy egyedül él-e, vagy sem. Mindkétszer lógtak itt csajok, akik vagy munka előtti eligazításra jöttek fel, vagy hogy Káró felpróbálja őket. Gézának azonban rémlett, hogy talán lakik itt valaki más is, valaki, aki állandóan itt van, de úgy jár-kel a lakásban, mint egy árnyék. A háta villanása a vécébe menet. Az illata a konyhában. Nedves kéznyoma a törülközőn.
- Aha, a Marcsi. Anyám félbolond keresztlánya. Addig nyígott a mutter, míg végül idevettem.
- Félbolond?
Káró felnevetett.
- Inkább teljesen. Totál zakkant a csaj. De végül is ki tudja pucolni a házat, meg mostanában a konyhában is próbálkozik, szóval, ha ez kell a megváltáshoz, tőlem ellehet itt.

Arcul csapta a szél, szúrós esőcseppeket vágva hozzá. Géza leszegte a fejét, és automatikusan végighúzta a tenyerét a haján. Csuromvíz lett a keze. Az utcák némák voltak, a házak csendesek. Üres kapualjak, ház elé kikészített szemetes konténerek mellett ment el.

- Én mondom, az a csaj életem legjobb dugása volt – Talpas nyelve nehezen forgott már a sok piától. Elernyedt izmokkal félig ült, félig feküdt a kanapén, a szája sarkán pattanó nyál lassan lefolyt az állán.
- Tényleg nem tudott beszélni? – Káró gondos házigazdaként és jó üzletemberként egyetlen pillanatra sem hagyta, hogy a fickó pohara üres maradjon.
Az asztalon pazarló ételmaradékok, sűrű összevisszaságban. Sültek. Köretek. Süteményekben elnyomott cigarettacsikkek.
- Ha mondom – Talpas megnyalta a tenyerét, és elvigyorodott. – Süketnémák. Csököttek. Bármit művelhetsz velük. Nem beszélnek. Érted.
Nevettek. Káró intett Gézának, aki kivette az üres üveget Talpas kezéből. A fickó felmorrant, Géza hátralépett.
- Nyugi – üzente tekintetével Káró, és bocsánatkérő fintort vágott.
- Ki a fasz ez itt, egész este? Unom már, hogy folyton a belemászik a seggembe.
- Egyik emberem – mondta sietve Káró. - Ne is törődj vele.
- Aha. Na, mert én egyedül jöttem. Azt hittem, nyugodtan tárgyalunk, érted, mi ketten. Erre iderángatsz valami pöcsöt, aki itt nyomul egész este. Nem értem én ezt.
Káró szerencsétlenül nézett Gézára, aztán az előszobába tévedt a tekintete. Egy szoknya villanása. Piros, a sok fekete és fehér között.
- Van valaki, aki jobban kedvedre lehet – hadarta Káró, és kikiabált. – Marcsi? Marcsi!
Talpas feltornászta magát a kanapén, és megvárta, míg Káró kimegy.
- Végre – vigyorgott aztán Gézára. – Azt hittem, egy stricinél alapszolgáltatás az ingyen dugás a vendégnek, na nem? Hogy hívnak téged?
- Géza.
- Szevasz.
Kezet fogtak. Káró még egyet kiáltott odakint.
- Géza fiam, van itt valami olyan pia, aminek íze is van?
- Ágyas pálinka?
- Mondjuk.
Géza az italos szekrényhez lépett.
- Akad.
- Ez a beszéd – ütötte össze a tenyerét Talpas, aztán beléhörrent a levegő.
Géza megfordult az üveggel a kezében. Káró egy lányt vezetett kézen fogva befelé. A lány lehajtotta a fejét; hosszú, egyenes szálú fekete haja eltakarta az arcát. Káró úgy duruzsolt neki, mint egy kisgyereknek; Géza nem értette a szavakat, de a hangsúly éppen elég volt. Talpas szélesedő vigyorral húzta ki magát, és leplezetlen örömmel méregette a lányt; keskeny derekát, formás melleit, széles csípőjét.
- Ez az, gyere – dünnyögte Káró, aztán zavart mosollyal felnézett.
Talpas megnyalta a száját, és a combjára csapott.
- Gyere közelebb, édesem – szólt a lányhoz, aki úgy szorította Káró karját, hogy elfehéredtek az ujjai, és arcát szorosan odapréselte Káró mellkasához.
- Na, na, jól van – nevetett kínjában Káró, és elkezdte lefejteni a lány ujjait magáról. – Csokoládé. Csokoládé, érted? Kapsz csokoládét.
A lány megnyikkant, aztán felemelte a fejét és gurgulázva felnevetett. Géza ujjai közül pedig lassan kicsúszott az üveg.
- Ó-ó-ó, nahát – derült fel Talpas tekintete, és kibontotta a sliccét. – Gyere, gyere csak ide. Nem bánt a bácsi, elhiheted!
- Na, menj – unszolta a lányt Káró, és nem nézett senkire.
A lány a szájába vette a haja végét, és azt szopogatva pillantott körbe. Hol a falat nézte, hol a plafont, hol a lába alatt a földet. A tekintete úgy villant ide-oda, mint a fénytől megvakult állaté. Szép arca lehetett volna, de kontroll híján a vonásai szétcsúsztak. Az arckifejezése riadt-védekező fintorba fagyott, míg a szemöldöke a homlokára szökkent, mintha szüntelenül csodálkozna. Mosolygott, aztán mondani próbált valamit, de képtelen volt artikulálni.
- Gyere. Gyere – hívogatta Talpas.
Káró finoman megfogta a lány karját a könyöke felett, aki riadtan hátrakapta a fejét, majd nevetett. Káró erőltetve visszamosolygott, és odavezette a kanapé elé.
- Ez az. Térdelj le – Talpasnak elcsordult a nyála a gyönyörűségtől.
A lány ott térdelt előtte, de folyton hátranézegetett a válla felett Káró felé.
- Nem, nem – Talpas előrehajolt, és megfogta az állát. A hangja meglepően kedves volt és türelmes. – Ide figyelj. Ide rám. Figyelsz?
A lány megigézve bólintott.
- Jól van. Látod ezt? Ezt kell a szádba venned. De nem haraphatsz, érted? Ha harapsz, megütlek, és fájni fog neked. Érted?
A lány nevetett, és Talpas is csatlakozott hozzá. Aztán a fejére tette a tenyerét, és óvatosan az öléhez vezette a száját. Káró elfordult, Géza pedig lehunyta a szemét.

Maga sem tudta, meddig ment, bele a szeles éjszakába. A város északi határán, az út közepére helyezett fekvőrendőrben aztán megbotlott, és féltérdre esett. Úgy maradt ott, lehajtott fejjel, és hagyta, hogy az eső végigcsorogjon a hátán. Káró lakása csak két percre volt innen gyalog. Két perc. Nem több.
- Nem – mondta aztán magának. – Nem.

Nina

Tarkó fölött a kis konty, az arccsontok, a majdnem tökéletes testen a szűk felső - pont mint anya a fotókon, míg táncolt. A püffedt és elszineződött arc, a karikás szem és a szétcigizett hang meg anya az utóbbi években.

- Mikor múlik el rólam Anya árnyéka?

Nina ma is délután kelt, kereste a tükörben önmagát, de csak anyát találta. Meg Apát néha, finom ködbe vonva, távolian és megfoghatatlanul, esetleg Mat grimaszait, ha nagyon kereste. De ma csak Anya állt szemben, a mosdó túloldalán, kialvatlanul és enyhén másnaposan, savanyú-keserű szájízzel, arcfesték rosszul lemosott nyomaival és lila foltokkal a vállán.

- Szeánszra se kell járnom, elég a tükör - és ha az idézés mégse sikerül, megnézem a rokonokat még élve. Azaz félholtan... mert Anya nem egyszerre hal meg; lassan költözik át a pokolba. Mert hogy nincs már itt teljesen, az biztos. A pokol meg, vagy a túlvilág gusztustalanabb része időnként átlátszik rajta. Kinéz belőle, mint a halloween tökből a lámpás. Még láttam szépnek és fiatalnak, aztán összement a felére, megbuggyant, altatót szed szesszel, vagy beszív mint az állat. Előadja a hattyú halálát, aztán ha összerakjuk Mattel, kimossuk a hányadékból, folytatja ahol abbahagyta. Nem ott, mindíg kicsit lejjebb. Néha azt gondolom, korrektebb már ha meghal - nagyjelenet, drámai befejezés, happyend. Na, az ilyen gondolatsor után vagyok a legkedvesebb vele.

Nina halványan megmosakodott, míg a gyomra a hányást fontolgatta. Aztán kibékültek egymással és átballagott a konyhába. A napi első cigivel benyomta az első kávé felét, aztán kibámult a repedt ablakon. Mat a héten vágta oda a véletlenül megtalált vodkásüveget, na igen, anya stikában egyre többet iszogat. Nina felköhögött, a második cigivel mindíg kinézett némi anyag a hörgőiből. Aztán elcsitultak a dolgok odabent, és a lábujjkörmeit szemlélte egyre szúrósabb tekintettel. Úgy döntött, a felöltözés várhat, amíg újrafesti őket.

- Igazából sose tudjuk már meg, anyánk milyen volt. Vagy lett volna. Még él ugyan, de csak mint kisértet a házban, ahol időnként szakadt pasikat találok gatyában, ahogy matatnak a hűtő mélyén. Anya úgy mutatja be mindet, mint a vőlegényét, modoros szempillalengetéssel. Mióta nagyjából felismerem a gesztusok jelentését, sohasem volt egy jóízű, önfeledt mozdulata. Kecs meg báj, - köszönjük - az igen, meg világoskék hangon elsuttogott panaszkodás, ha pofonvágott is, benne volt a balettos kézjelbeszéd. Apánk mellett takaros kis középosztálybeli lett, ha valami értelmiségivel járt, elkezdett olvasni és átment tudálékosba. Ha meg valami trógert szedett össze, hozzá öltözött, a szókincse is átváltott egy hét alatt humán basic-ről szutyokra. Máig nem tudom, melyik is igazából. Szép volt, tehetséges, nem is hülye, azt gondolnád, talán tartotta, szóval tartja magát valamire. De nem: egy perc alatt mindent képes feladni egy kis szeretetért. Nem, az nem is kell feltétlenül, csak fogadják el.

- Rossz sorrendben születtünk, Anya: a te helyedben én kitartok, karriert csinálok és nem megyek hozzá egy kis törődésért a kibaszott kedves zsarnokhoz - aki mellesleg csóró. Csak a csúcson majd valami pénzes faszihoz. Akkor te meg már a készbe születsz bele és lehettél volna kis celeb apuci pénzéből. Anya meg jól konzervált hatvanasként tart tanácsadást a délutáni show-ban, hogy maradjunk szexisek és fiatalok X cég termékeitől. Aztán ha fáj a lelked, nem a saját lépcsőd repedt fokairól szednek össze betört fejjel, hanem fizeti a papi a szanatóriumot.

- Karrier - Nina nyújtózott egyet a kicsit még álmos macskák könnyedségével - na igen, az már nagyon kéne... Rohadt szemét világ, Anyából ennyi idősen balerina lehetett, talán a jobbak közül. Én meg gogotáncos vagyok a Jim's Showclubban.

Lépéspróbák

A teraszon feküdt a nyugágyban. Langyos volt az este. Gyümölcsteát fogott egy vastagfaló bögrében az egyik keze, Tom füle tövét vakargatta a másik. A nap utolsó sugarai finoman cirógatták Lisette arcát. A haját leeresztette, pedig sosem szokta. Olyan szépnek, nőiesnek érezte aznap magát, mint már rég nem. A szél vaniliás vattacukor illatot hozott. Lisettnek pedig eszébe jutott az a tavasz, amikor Mitchell fent volt nála egész hétvégén. Szombat délután felrakták a függönyöket a szobában és főztek egy remek vacsorát. Még tele volt a hasa vele, de már nem volt álmos tőle. Mitchell ott ült mellette a kertben, a hintaágyban. Átfogta a vállát és olvasott. Aztán Lisett megérezte a rezdülést, amit többnyire moccanás követett és a vége mindig vita volt.
Michel becsukta a könyvet és egy csókot suttogott Lisette füle tövébe.
-Menjünk el ma valahova.
-Hova? - Lisetteben megfeszült ilyenkor valami.
-Nem tudom. Moziba?
-Messze van.
-Menjünk le a partra. Nyaljunk egy fagyit vagy igyunk egy sört. Ücsörgünk  a parton. Lógatjuk a lábunk a vízbe. Szól a büféből a rádió. Hm?
-Itt is szólhat a rádió, van sör a hűtőben és lógathatod a lábad a medecénbe.
-Nagyszerű.
Mitchel felállt és nyújtózott egyet. Lisette hallotta ahogy roppannak az izületei. Még ennyi idő múltán is emlékezett arra  hangra. Sosem tudta, hogy melyik része adta ki azt a mély, tompa kondulást ilyenkor.
-Akkor vedd fel a szép ruhád, kislány, mert táncolni viszlek.
-Jézusom Mich, én nem megyek táncolni.
-Akkor viszlek.
-Nem akarok.
-Persze, hogy nem akarsz. Sosem akarsz semmit. Azért jársz velem, mert én veszem a bátorságot és ráderőszakolom a dolgokat amiket nem mersz magadtól.
-Nem vagyok gyáva.
-De igenis az vagy. És most eljössz táncolni.

Nem öltözött át. Durcás volt és félt. Aztán a kocsiban már majdnem elsírta magát. Valahol megálltak. Emberek nyüzsögtek. Szesz, parfüm, testszag keveredett cigaretta, fű és hugyszaggal, amit megfűszerezett a kipufogófüst.
-Mindjárt hányok. - hajolt oda Mitchelhez.
-Nyugodtan. - mondta a srác és szorosabban húzta magához.
Bementek a nyomorgós tülekedésen át az egyre gyomorbavágósabb basszust árasztó termekbe. Érezte a bőrén a permetet a mások izzadtságát, a parfümök egymást érő kavalkádját, arcvizek és dezodorok, ricsaj és üvöltözés és mindezen túl a stabil basszus amitől fokozódó hányingere támadt.
-Nem bírom ki.
A következő pillanatban megszólalt a dj.
-Drága barátaim. Van itt egy arc. Jurij a neve. Most kérte meg a barátnője kezét. Hogy hívják: Alice? Alice! Szóval egy régi régi kedvencünkkel folytatjuk az ő kérésükre. Tessék megpihenni, egymásra borulni, mert jön Black és a Wonderful life.

Lisette emlékezett mennyire más volt így táncolni. A hangerő a többiek jelenléte, a szagok okozta bódultság és Michell közelségének biztonsága együtt. Lassan mozdultak, de az elrepítette őket. Lisette ült a teraszo. Tom fülét vakargatta és kihörpintette a teát. Nyolc óra volt. Szombat. Letette a bögrét és felállt. Tom elkezdett csóválni.
-Nem, Tom. te ma itthon maradsz. - mondta határozott hangon és bement a szobába. Kiválasztott egy kellemesen könnyű ruhát és lement a szupermarketbe. megállt a száraztészták és a rizsek között. lassan körbefordult és már tudta is hol van Loo.
-Lui! Hello. Légyszi segíts ki ma este.
-Hm. Igen. Hello Lisette. Mire lenne szükséged.
-Kisérj el a Rocklegendsbe.
Loo levert egy adag rizstésztát.
-Táncolni?
-Igen.
Loo hosszan ácsorgott. Lisette egyre vörösebb lett aztán megfordult és köszönés nélkül elindult kifele.
-Ho... hova menjek érted? -kérdezte Loo bizonytalanul. Lisette megperdült és szélesen elmosolyodott.

Apák - fiúk

-Tucsonba? - Gari keze villámgyorsan kezelte a vasalót. Felnézett a fiára és bal szemöldöke gúnyosan szaladt fel. - Akkor már elegendő lenne az is, ha beülnél Miss Howard háztartástan óráira. Pf.
Keyo nézte az anyját és már felkészülten várta lecsapást.
-Tucson is elég jó lesz, nem azon múlik. - pillantásuk találkozott. Gari csóválva fordította figyelmét a vasalás felé.
-Nem azért güriztem ennyit, hogy ne tanulj tovább. Meg kell állnod a saját lábadon. Nem leszek itt mindig, hogy megtartsalak ha gurulni kezdesz.
-Nem kezdek gurulni.
-Pff. Nem, persze, hogy nem.
Keyo megvonta a vállát és kigurult a nappaliból. Odagördült az íróasztalához és belépett Gari levelezőjébe. Rákeresett a Mark Changwani névre és megdöbbent a találatok nagy számától. Gari több tucat levelet váltott Keyo apjával az elmúlt hónapokban. Keyo beleolvasott és egyre jobban elfutotta a düh. Az apja hívta Londonba. Szerette volna ha angol egyetmre jár. Szerette volna ha vele lakik, de Gari nem mondott erről semmit neki. Marknak pedig azt írta, ha Keyonak nem jut eszébe az apja, ő nem segíthet. Keyo dühében sírt. Gari bekopogott az ajtón és már lépett is tovább.
-Ne bömbölj. Nem vagy már óvodás. - hallotta az anyja dorgálását a folyosón távolodva a mosókonyha felé. Keyo az ajtóhoz vágta az egeret. Kipattant a kocsiból. Előkotorta a szinte sosem használt műanyag protézist és beletuszkolta a lábát a vékony szivaccsal bélelt rózsaszín műanyagba. Folyt az orra és patakokban folytak a könnyei. Felállt, felkapta a pulcsiját és kibotorkált a szobából, ki a házból, végig a kerten ki az utcára. Ott aztán engedett az indulatnak és elkezdett futbni. Látta magát az ablakok üvegén visszatükröződni, esetlen botladozás volt az nem futás. A Kerringtonék kocsibeállójában el is botlott és beesett a gondosan ápolt virágágyásba. Bergék garázsához mocskosan és zihálva ért már. Lehorzsolt bőrrel és iszamos arccal. Homlokát az ajtóhoz nyomva próbált levegőhöz jutni, aztán mikor megnyugodott kicsit benyitott.
Mat fennt volt a laborban. Keyo hallotta a leszűrődő hangfoszlányokat. Mat O.Childrent hallgatott akkor már vagy egy hete folyamatosan. Keyo letelepedett a kanapéra és lecsatolta a protézist. Térdcsonkja kisebesedett a szokatlan igénybevételtől és sajgott is mindkét izülete. Aztán hátradőlt és próbálta összeszedni magát.
Mire Mat lejött Keyo már a gép előtt ült és túl volt egy hosszú levélen és egy jegyfoglaláson.
-Repülsz?- hajolt a válla felett át Mat?
-Aha. Ha minden jól megy, Londonba.
-Az összes pénzed elmegy a jegyre, hallo. - Mat idegesnek tűnt.
-Tucson. - bólogatott Keyo. - nem baj. Majd megoldom.
-Persze, mindent. - bólogatott Mat és kivett a hűtőből két pizzát. - De amíg megsül igazán összeszedhetnéd magad. Tudod hol a zuhany. Ragtapasz van a polcon a bögrében. És látod nem is kérdezek semmit.
-Mert igaz barát vagy és jó megfigyelő. - tette hozzá Keyo színpadias hangon.

Két hét múlva a reptéren gurult önerőből. A stewardes mosolygott. A gépen a kaja szar volt, a hely szűk, az idő lassú és nyúlós. London hideg volt és nedves mint egyx béka. Az aszfalt feketén csillogott az esőben, az apja kocsit küldött érte, de a sofőrt meglepte a kerekesszék. Az apja lakása nem volt bejárható kerekesszékkel és az apja feleségének zavaránál csak az apja csalódottsága volt nagyobb. Udvariasak és mosolygósak voltak vele és biztosra vették, hogy Gari nem tanította meg őt kóreaiul, ahogy láthatóan abban is biztosak voltak, hogy műlába van. Második nap Keyonak annyira elege lett ebből, hogy odahívta az apját a kanapéhoz, ahol naphosszat ücsörgött.
-Hálás vagyok, hogy meghívtál. Kérlek segíts jelentkezni az UEA-ra. Aztán már nem is zavarnálak tovább.
Mark Changwani idegesen fészkelődött. Megtörölte a szemüvegét, kortyolt a teájából aztán kikapcsolta a tévét.
-Elég drága az a képzés.
Keyo meglepődött.
-11 000 font, 130 a könyv hozzá. Szerintem ellakok egy hostelban addig a 9 hónapig amíg tart. Simán kijövök a Garinak küldött pénz feléből. A másik felét küldd neki nyugodtan.
-Melyik szakról beszélsz, fiam?
Keyot megütötte a fiam szó.
-A számítástechniaról.
-Ó. - Mark megkönyebbült. - Én a pénzügyi szakra gondoltam. - újra megtörölte a szemüvegét. - Anyád azt írta teljesen önálló vagy. De ahogy elnézem azért fizikailag eléggé korlátoz ez a... a kocsi.
Keyo várt. nem tudta mit is mondhatna. Eddig valóban nem volt ebből gondja.
-Miért nem megyünk és csináltatunk neked valami használható protézist?
Keyo ebben a pillanatban megértette az egész történetet. Összeálltak a darabok, mint valami törött váza a restaurátor keze alatt. Megértette Garit és megértette a helyzet képtelenségét is.
-Rendben, Mark. - biccentett. - Legyen így. Irass be oda ahova akarsz. protézist meg hiába csináltatsz a csípőm, a térd és combizületeim fejletlenek. nem bírnak el a xcsontjaim. Egy, maximum két órát igen jóminőségi cuccban el tudok lenni, de csak mert nagyon jó kondiban vagyok. Semmi esélyem protézissel élni napi szinten.
-Akkor hiába iratlak be bárhova is. - mondta halkan az apja mint egy magának. Keyo hallotta a kóreai szavakat és diónyiról borsónyivá szűkült a gyomra.
-Jó eszem van. El tudok végezni bármilyen szakot. - mintha szakadék szélén táncolna.
-Meglátjuk, Keyo. meglátjuk. - Mark felállt a kanapéról és hátra sem nézve elvonult a dolgozószobába. keyo belesüllyedt a kanapéba és egy szerencsétlen leírt reménytelen nyomoréknak érezte magát.

Kedd volt. Napos, friss, nedves szagú kedd délelőtt. Az egyetem területén a fák sötétzöldje és a pázsitok világoszöldje versengett egymással. A sétautak kellemes kanyarulataiban bokrok, virágágyások adtak ritmust a sétának. Keyo a kerekesszékben, mellette az apja napszemüvegben és makulátlan öltönyben vonult az igazgatóság épülete felé. a beiratkozást megelőző beszélgetésben Changwani urat biztosították róla, hogy a kerekesszék nem akadályozza majd Keyot az óralátogatásban. Changwani úr nem tért ki arra, hoghy nem is az iskolai nehézségei aggasztják. A beszélgetés és a papírok kitöltése után egy felkapott étteremben ebédeltek, de egyetlen szót sem váltottak azon kívül, hogy Keyo őszintén megköszönte a segítséget. Mark felnézett rá és vietnámiul vetette oda a szavakat keserűbben, mint az Keyo el tudta képzelni.
-Ebből fog állni az életed, keyo. Legyen szíves és nagyon hálás vagyok.
Többet nem szóltak. Keyo másnap Kim, Mark felesége segítségével elment újra az egyetmre és átiratkozott az amerikai kampuszra programozó-matematikus szakra, levelezőre. Biztos volt benne, hogy havonta egy hétvégét jól fog esni Kaliforniába tölteni. aztán visszament az apja házába, összeszedte a cuccait és felhívta Garit, hogy ugyan utaljon már a kártyájára egy kis pénzt, mert hostelbe menne inkább lakni. Gari nem fűzött megjegyzést a dologhoz, csak utalt pénzt és jó szórakozást kívánt. London csodálatos volt nyáron is. Keyonak csak Mat és Loo hiányzott. Az apjával nem találkozott többet. Egyikőjük se kereste a másikat.

Apák - fiúk

-Nézd! Nézd! Ott balra. - kiálltott Mat.
-Jah.
-Mondom! -  úgy kapott a kormány után, hogy véletlenül bemosott egyet Keyonak.
-Hé! Ez nem az autóban verekedős jelenet!
-Fékezz!
-Kurvaélet.
-Ez csak egy kibaszott parkoló, Keyo. Nem igaz, hogy nem tudsz egyszerre figyelni a kezedre meg a lábadra.
-Jah. Csak tudod tele van autóval. Érted. nekem meg nincs jogsim. Érted.
-Hát ha így folytatod nem is lesz.
-Másoknak hogy lesz? Először nem tudják, nem?- Keyo leállította a motort. - Na várj csak. Te hogy is tanultál meg vezetni?
Mat elkerekedett szemmel meret Keyora. Aztán hátra dőlt az ülésben és rádöbbent, hogy valóban. keyonak fogalma sem lehet róla.

Azon a nyáron utazott Keyo Londoba az apjához. Az volt mindketejük leghosszabb nyara. Keyo a nyáriszünet első napján délután indult a gépe. Gari szája habzott a dühtől, ezért annyira összeszorította, hogy nem is látszott, hogy van szája. Keyo teljesen el volt szállva a boldogságtól. Napokkal az utazás előtt sem lehetett már vele beszélni. Így Mat nem ment vele a reptérre, csak eltekert a házuk előtt és integetett neki.
A következő hétvégén Matékohoz beállított az apja. Hugi valahol Tucsonban volt a haverjaival. Anya meg csak állt a konyhában, kezében a hámozókéssel és egy görbe répával és bámulta apát.
Apa magas volt és csontos. vadászkabátban volt és ingben. Egy kopott Ford Rangerrel állt a ház elé. Egy pillanatra megtorpant a konyhába lépés után aztán odament anyához és kivette a kezéből a kést és a répát. Anya arca kifejezéstelen volt.
-Nem tudtam jönni. - mondta apa csendesen. szomorú szeme el-elrebbent anyáról. Mat a konyhaajtófélfáját támasztotta és gyűlölte, hogy nincs a kezében fényképezőgép.
-Nem tudtál.
-Nem. De most itt vagyok, látod.
-Itt. - anya hagja csak egy szintelen visszhang volt csupán. Bámulta a férfit aki annyire szeretett valamikor, azzal a kifejezéstelen tekintettel amivel hipnotizáltak bámulnak.
-Behozom a cuccom.
-Be.
Apa megfordult és szembe találta magát Mattal. Végignézett a nyurga fiún aki elfehéredő ujjakkal markolta az ajtófélfát. Apa arcán szétterült egy szomorú mosoly.
-Szervusz Mateus.

Másfél hónapig maradt. A harmadik héten megtanította autót vezetni a Sears parkolójában a Ford Ranglerrell. aztán hazajött a Hugi és széttépte apát. Hol az ölében ült, mint valami szajha. Hol éles, majdnem villás nyelvével tépte darabokra puszta szavakkal. Volt amikor késő estig beszélgettek komolyan, mint két jóbarát. Mat képtelen volt bármire is. Tette amit mondtak neki, válaszolt ha kérdezték, de nem kérdezett és nem mesélt az életéről. nem mutatta meg a fotóit és nem tudakolta meddig marad.
Anya úgy csinált, mintha apa sosem ment volna el. Mintha mindig is így éltenk volna. Aztán kedden reggel nem volt ott a Ford és apa cucca sem. Anya ült a verandán hálóingben és lassan nyikorgósan ringatta magát a nyugágyban. Mat lefényképezte, aztán bement reggelit csinálni. A Húga sem volt sehol, mint rendesen.

-Gondolom az apák szokták. - nézett Keyora a Sears parkolójában feleszmélve az emlékekből. Keyo elröhögte magát.
-Akkor kezdjük előlről, és légy velem türelmesebb, apa.

Lépéspróba

-Anya! - hangja kérlelő volt. nem volt benne neheztelés.- Anya kérlek. Gyere... Így feküdj vissza. Hajnal van.
-Jaj kicsim, rég ágyba lenne a helyed. Mondtam Popvának, hogy figyeljen rád, mert kiszöksz. Mennem kell édesem.
-Anya.
Mat elég erős volt hogy felemelje és finoman befektesse az ágyba az apró asszonyt.
- Pihenj egy kicsit.
-Kis Sutám...
Megvárta míg az asszony elaludt, aztán kimászott a tetőre. Az éjszaka is forró volt, a tető sem volt hideg. Werk, az öreg kandúr ott lesett pár méterre tőle. Hirtelen ugrott és elégedetten nézett körül. Mancsa között jókora bogár ízelt lábai tekergőztek.
-Ügyes vagy Werk. - dícsérte mag Mat a macskát, mintha számítana. Reszketett. Fázósan húzta össze magát.
-Basszus de szarul vagyok. Kurvaélet. - elüldögét egy ideig. Werk is az ölébetelepedett miután hangos csámcsogással felzabálta a bogarat. Werk meleg teste felmelegített őt is. Reggelfele már tudta, hogy nem a teste volt. A suliban Keyo a szokott túláradásával magyarázott neki legújabb filmélményéről. Nem jutottak be a szavak a fejébe. Elnézett Keyo mellett, mintha a  tálcákkal lassú sorban áldogálókat figyelné, pedig valójában nyitott szemmel aludt.
-... és akkor arra gondoltam a Bergék garázsát ki is vehetnénk. Na nekem nem lenne jó mert Bergék hátsó szomszédja Nanny, aki nem győzi okos tanácsaival segíteni a boldogulásom, és így aztán biztosan hamar felkötném magam. De te kivehetnéd. Lenne műhelyed, meg az a kis zug felette pont jó lenne aludni. Én nem mennék fel, és ezzel rögtönöznénk is egy kis magánterületet neked, amibe nem gurítom be a löttyedt seggem.
Mat riadtan kapta Keyora a tekintetét.
-Mit dumálsz itt össze-vissza?
-Bergék garázsa. Havonta csak egy huszas. Le kell festeni és rendben kell tartani.
Keyo halálosan komolyan nézett.
-Nem költözöm el otthonról.
-Már hogy ne tennéd, Mat. - Keyo hangja halk volt, ázsiai, metszett szemei szikrákat vetettek. Mat nyelt egyet.
-Nem tehetem.
-Következő hónapban betöltöd a tizennyolcat. A spanyol felvesz legálisan. Rendesen van fizud, ha nem is sok, de elvagy belőle. A többi meg bejön a cuccokból amit építesz. Hm? Én is ezret leszek ott. Majd én állom a kaját. Ok?
-Miért nem veszed ki te?
-Mert én lakást akarok. Rendes kis apartmant ahova fel lehet vinni a csajokat.
-Na basz! - Mat elnevette magát. - Nekem meg kiutalnád a Bergék garátzsát?
-Tökéletes neked. nem mondhatja a húgod, hogy elköltöztél, mert az csak egy szaros garázs, de mégis lenne egy zug ahol aludhatsz, szerelhetsz és ahova elvihetsz egy csaj, vagy ahol ellehetünk ha esik. Hm?
A szünetnek vége lett. A suliból alig egy hónap volt vissza a záróvizsgákkal együtt. Mat el sem tudta képzelni hogy fogja túlélni a napokat ha nem tanulhat tovább. Márpedig anyagi esélye nem volt, ösztöndíjat pedig nem nyert. Nem volt elég jó tanulo és sporttehetség sem volt, hogy ebbéli hiányosságait izmokkal pótolja. A spanyolnál csak heti 20 órát dolgozott, a beeső ez az meg igen bizonytalannak tűnt.De a legdurvább az anyával töltendő teljes napok és éjszakák voltak.

Hazafelé látta a húgát a Prissoni lányokkal. Volt velük valami nagydarab ázsiai srác meg egy nyurga nagyonmagas fekete fiú is. Egyiküket sem ismrte. A húga mindig olyan fickókkal találkozott, akik soha, sehol máskor nem bukkantak Mat elé. Se a boltban, se a spanyolnál, a suliban sem, de csak úgy simán az utcán sem látta őket soha többé.
Megrázta a fejét aztán pár lépés után visszanézett. A húga annyit lógott a suliból, hogy kirugták. Anya bement és aláírta a papírokat, de ahogy az anyával szokott lenni másnapra elfelejtette az egészet. Mat nem tudott hatni a lányra. Nem is akart. A Swinson útra kanyarodott és bement a kis vietnámi műszaki boltjába. Megnézegette a polcokat, aztán rámuutatott egy kék dobozra.
-Az meddig szól? Hány métert bír?
-200 van ráírva.
Mat elgondolkozott.
Az elég lesz. Köszi. Kell.
Kifizette és egészen felderült a dologtól. Egy óra múlva már Bergék garázsát seperte. Este aztán beüzemelte a kis készüléket, a másikfelét pedig magával vitte Bergékhez. Loo addigra megjelent már ott Keyoval és valahonnan került egy kiszuperált vörös kanapé is.
-Uhh. Ugye nem a bordélyból van?
Loo röhögött.
-Gondold azt, hogy nem. - veregette meg a vállát Keyo.
-Köszi srácok. - nézett körbe Mat. - Holnap festünk?
-Jahát, jah. - mormogta Loo, miközben a szeme a sötét sarkokat figyelte. - Festünk jah...Mi ez? Gyerekre is vigyázol? - Emelte fel az elektromos bébicsőszt Loo.
-Nem. - vette ki a kezéből Mat, kicsit talán ingerültebben, mint indokolt lett volna. majd eröltetett jókedvvel elkurjantotta magát.
-Hétvégén meg garázsavató!
Loo hülyén bólogatott míg Keyo és Mat csak néztek egymásra.

Loo

Nagyon kedves, hogy eljött, kérem, foglaljon helyet.

Két jó hírt is tudok mondani, Mrs. Hozario... Lui fia határozottan nem hiperaktív. Igen-igen, pontosan, arról van szó, hogy nem rohangál eszetlenül... Pedig az olyan problémákkal, amivel őt küldték, ez általában együtt jár. Hmmm.. és általában nem teszi könnyebbé a helyzetet.

A másik szerencse: megismételtük vele a vizualizációs tesztet, mert egészen kiemelkedő eredményt ért el... igazából alig hittük. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a képzelőereje rendkívül gazdag. A teszt szokásos megoldásain túl még sok egészen váratlan és kreatív ötlete volt. Nem szokott beszélni újszerű megoldásokról? Akár a családi dolgokban? Nem? Nos, ööö, akkor talán van közeli barátja, akivel agyalnak egymás között...

Nézze, ilyeneket kell még tudnunk, hogy például a terhessége alatt, vagy utána esetleg nem gyötörte-e Önt depresszió? Vagy a családban nem fordult-e elő szenvedélybetegség? Nem, persze, én sem gondoltam, csak tudja, ilyenkor meg kell kérdeznem...

A figyelmével van gond.

Hogy miért van ez... hát... van akinél sokáig tartó feszültség. Az ő esetében nem valami betegség, vagy hiperaktivitás miatt van, nem érte valami nagyon rossz élmény sem... Amiben az elméletek egyeznek: az idegrendszer lassabban fejlődik... nem, asszonyom, Lui nem hülye. Akkor inkább úgy mondom, hogy nem fejlődik mindenhol egyformán. Az idegrendszere, igen. Van amiben kicsit lemarad, van, amiben kiemelkedően jó... no, de végülis mindannyian vagyunk így valamilyen téren ezzel...

Szóval nem megy a hosszan tartó észbeli erőfeszítés - még. Elszórakoztatja magát a tanórákon... talán nem ért meg valamit elsőre, és elmegy a kedve az egésztől...unatkozik valószínűleg, és a képzeletvilágába merül. Közben ott ül az órán, olyan arccal, mintha figyelne, de valójában egészen máshol van... nem Mrs. Hozario, nem segítene ha megverné.

Hol is tartottam? Igen, úgy tűnik, mintha nem a körülményekhez akarna alkalmazkodni, hanem függetleníti magát tőlük. Nem tud keményen dolgozni még valamiért... nem, asszonyom, dehogy mondom hogy otthon ezt látta, biztosíthatom, nem azért ilyen... Csak ha nem sikerül valami, akkor kész. Feladja.

Az iskolai elvárások miatt rosszul érezheti magát...valószínűleg önbizalma sincs sok. De, de azért az kéne... és talán ha méginkább hangsúlyoznák otthon, milyen fontos is tanulnia.

Nem-nem, nézze, korai még az egész életére vonatkozó jóslatokba belemenni. Higgye el, változni fog. Az meg tényleg nem feltétlenül baj, ha a gondolkodása eltér a megszokottól. Kicsit tér el. Úgy magától nem növi ki, de viszonylag egyszerű dolgokkal már lehet segíteni... igen, a tanulásban mi megpróbáljuk. Azon kívül meg a mozgás: sok mozgás levegőn... igen, ússzon, kerékpározzon, amit szeret. És nézze, az alapítványunknál vannak lehetőségek sok koncentrációt igénylő sportokra: lovaglás... hát ööö, igen az nem olcsó. De tényleg nagy élmény. Vagy nézze, van most próbaképpen... egy kolléga csinálja és ingyenes... elhozhatja Luit lövészetre.

Kicsi kicsiszolt kő

Jó, OK, végülis semmi gond nem történt, félretolom azt a két félkész tárgyat, nem romlanak meg. Várok velük, míg újra szerencsésen együtt lesz minden. Csak éppen az ihlet múlik el, az ötleten már túllépek, olyan idegen lesz az egész. Megrendelésre fotózom megint és egy perc szabadidő sincsen nekiülni és összerakni a cuccokat. Pedig talán kicsit jobbak lennének, mint a Steelgear öntvényei, meg persze teljesen egyediek.

Mert építeni lehet úgy, hogy az ember elmegy és beszerzi az alapanyagot, meg szerszámot ha kell. Vagy ki se mozdul, megrendeli neten a fotelben ülve és tökét vakarászva. Aztán megcsinálja, vagy sikerül, vagy nem, ez már részletkérdés. Ha nem megy, beiratkozik kapcsolódó tanfolyamra, mert érdekli, és telik rá. Meg lehet úgy, ahogy a magamfajta lúzer: szükségmegoldásokból teremtve stílust, bravúros gányolással a bármiből is ami véletlenül kezébe akad. A szeméttelep alkotótábor kőbaltás ezermestereket keres! Az egy szerencsém, hogy apám után a műhelyben találni érdekes holmikat. Mondjuk főleg hulladékot, de van közte használható lemezdarab, rézkilincs, régi hűtőrács, köteg drót, alkatrész valami rég kidobott gépből. Meg szerszámai is voltak az öregnek, de azt azért fel kéne hozni kicsit legalább egy alap készlet szintjéig. Hegeszteni tudnék, ha meg tudnám javíttatni a gépet és lenne hozzávaló pálca, – forrasztani is tudnék, ha végre meglenne a kompresszor.

Most megint majdnem sikerült: együtt volt a pénz, kinéztem a gépet – pont akciós a boltban, be is tudtam volna menni érte Tucsonba. Erre ki kell fizetni valamit, most, egy nappal se később.

Fuck. Fuck. Fuck.

Mat a sarkon svungosat rúgott egy kukába, aztán átvágott a Memorial kórház melletti kis koszos parkon. Talpa alatt riadtan csikordultak a kövek, az a fajta gyöngykavics, ami mindenhol ott van ahol sajnálják díszkőre a pénzt, de murvát azért már restellnének szétteríteni. Felvett egy maréknyit és a már nem működő szökőkút logó orrú nőalakját kezdte dobálni. Az első a csorba orron pattant, a második elrepült a bokrok felé. A harmadikat Mat már el se dobta, hanem lassan forgatni kezdte az ujjai között. Aztán lenézett a lába elé, hasonlókat keresett. A kavics sima és fényes volt, mintha hosszan csiszolták volna, alakra pedig szinte tökéletes - már ha az ember tudja, hová illesztené be dísznek. Egy egész maréknyi összejött, lett majdnem-henger, majdnem-csepp, de a legtöbb olyan mintha-kabochon-csiszolású.

Mire hazaért velük, teljesen felderült. És az öreg fúrógépbe fogott durvábbik maró még vitte is a köveket, – igaz, a finom csiszolást már megint kézzel és a konyhapult csorba márványlapján súrolószerrel kellett végezni.

Csaták

Annyi adatot gyűjtött addigra, hogy a szekreter tetejére egy polcot szereltetett a sok aktának. Az iratgyüjtők úgy sorakoztak a feje felett, mintha könyvelőiroda lenne. Gari letette a telefont. A távoli búgás addigra megtöltötte a fejét. A kicsi gügyögött a másik szobában. Ébren volt már egy ideje. Nyugodtan heverészett a kiságyban és nézegette a ágy felett függő állatokat. Elérhette volna őket, de nem nyúlt értük.
Gari sóhajtott egyet és felállt. A nappali rendetlenségét ő okozta, és érezte, hogy sosem lesz rend a házában, ha a fejében nem rak rendet.
Keyo születésével vége lett egy el sem kezdüdött életnek. Markkal úgy tervezték, hogy két gyerekük lesz. Részben mert biztosra akart menni, hogy egy fiú is legyen. Nem mintha a két gyerek erre garancia lenne, de mégis így érezte. Másrészt mert nem bírt volna több évet anyaként, otthon tölteni. Szüksége volt a munkájára. Hiányérzete volt minden nap, amikor nem dolgozhatott. Maró, sürgető hiányérzet volt ez. Olyasmi mint egy drogosé.
Mióta Keyo megszületett nem dolgozott. Nem húzott egy vonalat sem. Eszébe sem jutott. Olyan távoli olt az egész, mint egy gyermekkori ábránd, egy tavaszi ünnepség kartonszoknyája. Keyo valóságos volt. Hús vér őrület. Olyan lábatlan kis bogár, akit a jóisten a legjobb természettel kárpótolt, csak hogy ő, Gari ne bírjon érveket felhozni az eltávolítása mellett. Nem akarta ezt a terhet vinni. Legszivesebben visszaadta volna, mint valami hibás árut.
Aztán Keyo felébret és megszólalt. Gari anyja ezt a gügyögést tündérnyelvnek hívta. Gari nézte a kisfiút akinek igenis kerek volt a világ, és nem hiányzott neki semmi, hiszen nem tudta még, milyen más lehetne. Gari nézte az ajtóból a csodálkozó vágott szemeket, amiben a saját szemei köszöntek vissza, és a kunkori kis mosolyt amiben az apja.
Ismerte a kisfiú szokásait annyira, hogy tudja van még pár perc mielőtt elkezdi hiányolni őt. Leroskadt a szekreterhez és szomorúan végignézett az irattartókon. A rengeteg prospektus, tanulmány és orvosi jelentés mind a protézisekkel illetve a kerekesszékekkel foglalkozott. Műtétekről és kezelésekről szóltak.

Délután Mark hazaszólt telefonon, hogy a főnöke és annak felesége beugranának megnézni a medencét. lehet, hogy építettnek ők is egy ilyet. Gari szájában megkeseredett a nyál. Szégyelte a fiút és szégyelte magát. És szégyelte, hogy így érez.
- Hogy tehet velem ilyet Mark? Hogy lehet ennyire tapintatlan?!- mérgelődött magában. Aztán földhöz vágta a bébiételt. A szilánkok szétrepültek a konyhában. Apró maszatos csillanások borították a padlót. Gari állt középen és remeghett a dühtől. Keyo a nappaliban leterített pléden dermedten feküdt aztán elkezdett sírni. Először halkan, nyüszögve. majd ahogy nem kapott választ egyre kétségbeesettebben és hangosabban. annyira megijedt a csendtől a hirtelen zaj után és Gari hiányától hogy torkaszakadtából üvöltött, mint talán még soha.
-Béka. -suttogta Gari. És a csillámokról eszébe jutott a nagyapja, aki egyszer azt mondta neki, azért nem találni meg a hullócsillagot a földön, mert bemocskolódik mire földet ér és kőnek nézi mindenki. Gari nézte az üvegszilánkokat mozdulatlanul. Füle kattogott Keyo üvöltésétől. Aztán egyszerre csend lett. Gari felkapta a fejét. A nappaliból szokatlan szuszogás hallatszott.
-Uram isten fuldoklik! - futott át Garin a gondolat. -És vége? Ennyi?
A szuszogás folytatódott majd egy kis hang jött mellé, egy amolyan pittyenés, amit olyankor hallat Keyo, amikor elege van a kiságyban fekvésből. Amolyan, anya, itt vagy?
Gari átkukucskált a pulton, ki a nappaliba. Keyo életében először a maga sutácska módján de kúszott. Elszántan és célirányosan kúszott felé.
-Keyo... - Gariban eltört valami. a szégyen és az önsajnálat méregzöldjére ráfolyt valami fémes vörös, valami mézesen édes és gyilkosan kemény dolog. Úgy elborította, hogy levegőt is alig kapott.
-Ha ennyire akarsz, kis nyomorultam, legyen. Isten téged adott életfeladatnak ezek szerint. nagyban gondolkodik, nem vitás. - Lassan kilépett a pult mögül. - Adok neked húsz évet az életemből. - Legugolt a boldogan közeledő kisfiú elé. - Te pedig nem elégszel meg annyival, hogy megállsz a saját lábadon, -   keserűn elmosolyodott - hanem boldog leszel. Nem tudom hogyan, de ki fogjuk találni. Nem protézisekben, nem a kerekesszékbe láncolva, fiam. hanem mindent kihasználva bármin és minden nélkül is állva maradsz.
Keyo odaért és nyújtózkododtt, hogy Gari vegye fel.
-Méltó kihívás, nem mondom. - Gari szemei megnedvesedtek. - Gyere Keyo, nagy munka vár ránk. - suttogta a kisfiú fülébe, majd megszagolta a farát és elfintorodott.
-Mindenek előtt tegyük tisztába a feneked.

Lisbett

Öten voltak. Kettő a lábától jobbra, a szemközti fal felső részén, egy a feje fölött a plafonon, egy a bejárati ajtó mellett befelé, mintegy harminc centiméteres körön belül, egy pedig pontosan az ágy alatt. Lisbett éberen hallgatta motoszkálásukat, és próbálta kitalálni, vajon hány lábuk lehet. A megfigyelést nagyban nehezítette az alatta horkoló lány, meg a másik kettő szuszogása és álombéli öntudatlan, apró neszei. Ahogy fordulnak, és megnyikordul alattuk az ágy. Ahogy halkan felnyögnek. Ahogy homlokukból kisöprik az odaizzadt hajtincseket, és hálóruhájuk hozzádörzsölődik az ágyneműhöz. Az öt szösz, ahogy Lisbett magában az apró testű bogarakat nevezte, változatlan lelkesedéssel derítette fel a szobát. Apró lábaik egyre hangosabban kaparták a padlót és a falat. Mikor az alatta fekvő afro-amerikai lány hangosat horkantott, döbbent csendbe fagytak, majd mivel nem moccant semmi, folytatták tovább.
A fenébe, gondolta Lisbett, és ingerülten felült az ágyon. A feje fölött lévő szösz a hirtelen mozdulattól annyira megijedt, hogy lepottyant a plafonról, egyenesen a nyakába.
Basszus – nyögte ő, és pánikszerű gyorsasággal lemászott az emeletes ágyról. Lerántotta a válláról apa otthonszagú, bő pólóját, és amennyire bírta, végigsöpörte a nyakát és a hátát. Semmi. A lányok tovább aludtak, a hajnal tovább ébredezett, a szöszök pedig megszokott kis csöndjük után tovább motoztak a szobában. Lisbett megdörzsölte a csuklóját; egy kósza szélroham megnyalta pucér lábfejét. Billegett, lábujjhegyre állt, aztán úgy döntött, le kell, hogy hűtse magát.
Négy lépés előre, a hátad mögött az ágy eleje, irányban vagy.
Meztelen talpát olyan óvatosan, olyan puhán tette le a földre, mint egy táncosnő. A lányok esti állapotából ítélve akármi lehet a padlón, a koszos fürdőruháktól kezdve a sörösüvegen át a használt gumiig bármi. Nagylábujja a küszöbnél hozzáért valami sima és hideg tárgyhoz, amiről pillanatnyi gondolkodás után rájött, hogy Jossy bőröndje lehet. Vajon miért állította az ajtóba, töprengett Lisbett, miközben óvatosan félretolta a bőröndöt, akkora rést szabadítva csak fel, hogy vékony teste kiférjen. Valószínűleg aludtam már, mikor ez történt. Mint ahogyan aludtam minden egyes elcseszett bulijuk alatt.
Dühöt és csalódottságot érzett, és mindezek mögött valami mély beletörődést is.
Hülye voltam, hogy hittem anyuéknak. Mitől lenne bármi más? Ugyanazok fognak ülni itt, az egyetemen is, akikkel eddig sem értettem hangot.
Odakint a hűvös levegő olyan volt, mintha zuhany alá lépett volna. Friss, tiszta, felszabadító. Hátrarázta kibontott haját, kitárta a karját, és hagyta, hogy a könnyű szél átmossa. A szomszédos faházból érces horkolás szűrődött ki, aztán valami koppant, és a horkolás elhallgatott. Fojtott, elcsukló röhögés.
Lisbett elfintorodott, és lábujjaival kitapogatta a szandálját az ajtó elé állított cipők közül. Óvatosan végigsimította a talpát belülről, hogy nem mászott-e bele hívatlan vendég, aztán előregörnyedve felvette.
Három lépcső lefelé. Homok, kavicsos ösvény.
Lassan, kicsit bizonytalanul elindult. Hülye vagy, hogy nem hoztad a botot, mondta magának, majd rögtön vissza is válaszolt. Mindegy, nem megyek messzire. Csak kicsit el ebből a konzerv-bezártságból. Kicsit el az először szánakozó, majd türelmetlen kegyetlenségből.
A szél felkavarta körülötte a homokot, belefújta a fülébe, szandáljába, hajába. Lisbett hunyorgott, de nem csukta be a szemét. Sosem csukta be, csak ha aludt. Hátha egyszer történik valami, és mégis látni fog. Rettegett attól, hogy ha csukva tartja a szemét, sosem tudná meg.
A szél felerősödött, és futó léptek zaját hozta magával szemből. Lisbett megtorpant, és hirtelen nagyon kiszolgáltatottnak érezte magát bot nélkül, alvópólóban és alvó-sortban, a sivatag szélén.
Azt hittem, rajtam kívül nincs ilyenkor ébren senki. Azt hittem, mindenki ájultra itta, táncolta, és dugta magát előző este, gondolta egyre növekvő pánikban.
A léptek egyre közeledtek, és megérkezett velük a szag is: izzadtság, pórusokon elpárolgó alkohol, ondó, és öblítőszag. Lisbett megdermedt, aztán tétován körbeforgatta a fejét, mímelve, hogy lát. Lépett kettőt hátra, majd megtorpant. Nem tud elfutni. Képtelenség.
A férfi zihálva megállt előtte úgy két méterre, aztán valószínűleg előrehajolt és rátámaszkodott a térdeire, mert a hang iránya megváltozott.
- Helló – mondta aztán, és rekedtes hangja hallatán Lisbetten hullámként áradt el a megkönnyebbülés.
Az egyik JL. Nem lesz semmi baj.
- Szia – válaszolt, és halványan elmosolyodott, mert az úgy udvarias, ha találkozik az ember valakivel hajnalban a sivatagban.
- Hát te mit csinálsz itt? – kérdezte a srác, aki első nap mellé állt a buszról leszállva, és aki meglepő gyakorlottsággal segítette át az alap-nehézségeken.
- Miért, te mit csinálsz? – kérdezett vissza csipkelődve – Mitchell, ugye?
- Igen. Én, kérlek szépen, nem bírtam tovább a horkolást és a szagokat, beleértve a magamét is, úgyhogy kijöttem, hogy kipurgáljam magamból. És te?
- Ugyanez, kivéve a szagokat.
- Ha futni mennél, úgy ezerötszáz-kétezer méterig nincs akadály, ha az ösvényen maradsz. Utána éles balkanyar, na, onnan ne menj már tovább, mert egyre nagyobb sziklák vannak az ösvényen is.
- Köszönöm, de eszemben sincs futni.
- Ahogy gondolod – mondta a srác, és Lisbett hallotta, ahogy megdörzsöli a haját. – Akkor?
- Mit akkor?
- Visszakísérjelek, továbbkísérjelek, vagy kopjak le?
Ha nem lennél JL, eszedbe sem jutna vesződni velem. Kérdés nélkül visszabújnál az ágyadba a csajhoz, akit a szagodból ítélve rendesen megraktál éjszaka.
- Köszönöm, elboldogulok.
- Rendben. Akkor, viszlát a reggelinél.
- Viszlát.
Lisbett megvárta, amíg a fiú kikerüli, majd kihúzott derékkal továbbindult, mint akinek mi sem természetesebb egy magányos hajnali sétánál. Hat lépésnyire távolodott el, mikor kaparást érzett a hátán. Megtorpant, de az érzés nem múlt el, csak lejjebb vándorolt.
- Francba – nyikkant Lisbett, és megállt. Próbált óvatosan hátranyúlni a lapockái felé, de sehogy sem ért el odáig. Aztán a kis dög megcsípte.
- Mitch…? – kiáltott hátra, remélve, hogy a fiú még hallótávolságon belül van. – Mitch!
Kavicsok csikordulása a háta mögött, majd Mitchell közeledő léptei.
- Itt vagyok. Baj van?
Lisbett megvárta, amíg mellé ér, és igyekezett rendezni az arcvonásait.
- Segíts, kérlek – mondta aztán méltóságteljesen. - Egy bogár van a hátamon.
Visszafojtott, halk kis hang.
- Ne röhögj rajtam!
- Nem röhögök – mondta Mitch, de a hangján hallatszott, hogy mosolyog. – Kedvemet lelem a feladatban. Szóval bogár.
- Ne szórakozz, most csípett meg az előbb!
- Oké. Leveszed a pólódat, vagy…
Basszus.
Lisbett érezte, hogy megindul az az átkozott forróság a gyomrából a törzsén és a nyakán át, egyenesen a füléig.
- Ööö…fordulj el, kérlek.
- Rendben – Mitch igyekezett, hogy ugyanolyan komoly legyen a hangja, mint a lányé, de Lisbett hallotta, hogy még mindig vigyorog.
Megvárta, amíg a fiú a zajokból ítélve elfordul, aztán mikor már a lélegzetvételét is más irányból hallotta, reszkető ujjakkal lekapta a pólót, és odaszorította a melléhez.
- Kész vagyok.
- Jó – mondta Mitchell, és a hangja annyira közel volt, hogy Lisbett ugrott egyet ijedtében. – Fordulj meg, kérlek.
Lisbett megfordult; a hidegtől libabőrös lett a teste.
- Nem látok rajtad semmit.
- Biztos? A csípést sem?
- Semmit. Várj csak… - Mitchell közelebb hajolt, lélegzetvétele melegítette a lány bőrét. Aztán végigsimított a hátán, olyan finoman és puhán, hogy Lisbett elfelejtett levegőt venni.
- Egy egészen apró nyom. Estére el is fog tűnni.
A lány várt, de Mitch egy pillanattal sem hagyta rajta tovább a kezét, mint szükséges lett volna. Hátralépett és kiegyenesedett.
- Szükséged van még valamire? – kérdezte udvariasan, és Lisbett némán rázta a fejét.
Hallotta, ahogy a fiú megfordul és visszaindul a táborba, mígnem léptei belevesztek a zajjal teli csendbe. Akkor visszavette a pólóját, és makacsul tovább sétált, rettentően igyekezve, hogy másra gondoljon; bármi másra, csak ne a fiú szagára a nyelvén.

Loo

Nem is vette észre, milyen kíméletlenül nyomorgatja a plüssmedvét. Mióta a műszaki osztályra helyezték, nem nézett be ide a játék részlegre. Még a vérmes kis Kathy kedvéért sem, pedig annak idején úgy tűnt, igéretesen alakul valami. Aztán persze nem lett semmi, főleg lustaságból - ahogy már nem először. Na és ha lett is volna, hát hová vigye a lányt? A Mamához a lakókocsiba? Mat műhelyébe? Ehh... tényleg el kéne már költözni... Keyo már mióta önálló a saját házrészben. Persze Keyo anyja egészen más, mint a Mama, brrrrrrr - Loo megdermedt és két ujjal csippentve tolta el magától az üvegszemű plüss játékot, mintha újra érezné az apró keleti asszony átható pillantását. Azon kevés alkalommal, mikor nem tudott kitérni a találkozás elől, biztos volt benne, hogy Gari tekintete nem állapodik meg az arcán, hanem áthatol bőrön-csonton-agyvelőn és meg sem áll az árnyékáig. Rezzenetlenül tudta nézni azokkal a sötét mandulaszemekkel, amikben - láthatta aki nem vak - forgó pengék villantak. Ufó, nyilván az a nő sem ember - vette elő az egyik kedvenc meséjét Loo - hát csak rá kell nézni a fiára, abból is mi lett. Keyonak lába nincs ugyan, de alaposabban csapatja mint bármelyik cimborája. Agyonverni sem lehet.

Szóval ha anyám ufó lenne, mint Keyonak, már biztos elköltöztem volna én is. - dobta vissza az állványra Loo a játékot. Továbbsétált, rámosolygott a két eladóra azzal az álmodozó latin mosollyal, amire az ilyesmire fogékony nők általában segítőkésznek bizonyulnak. Szaktanácsot kért, vissza-visszapillantott a gonosz szemű plüssmedvére, aztán hosszan ismerkedett egy játékpallossal. Azzal a fajtával amelyik szinte teljesen fém érzetű, már majdnem felnőtt méret, és a markolatában élethű kristályok világítanak. Aztán nem vett semmit. Körbejárta az áruházat, sőt, cigarettaszünetben megnézte a konkurencia kirakatait is. Egészen délutánig halogatta a döntést, majd visszatérve a műszaki osztályra maradt a legegyszerűbb megoldásnál.

Munka után Mat műhelyében csomagolta az ajándékot.

- Hány éves is? - kérdezte Mat, miközben a polcra felkúszva papírt keresett.

- Ööö, tíz. De olyan izé már most is...

- Tíz... akkor csomagold ebbe a régi autós naptárba... pucérnős még azér' korai. Levágom az alját, csak a kép marad... Milyen?

- Hát csak néz, mint az öregek...

- Loo, - kezdte Mat türelmesen - Betót az anyja neveli aki ritkán van egyedül a fejében, és most éppen nem az utcán tolja, hanem kitartottja valakinek. Apja sehol, a nagyik sem játszanak, mert anyád utálja. Szerinted milyennek kéne lennie?

- Hát azért valami élet...

- Ja, lehetne még kis bicskás gyilkos is mostanra, ha nem a csendesebbik fajta. Hidd el, mindenkinek jobb hogy ilyen. A bátyád találkozott már vele?

- Nem, Mama megtiltotta. De ő se kérte... ha majd kéri akkor... hát akkor valahogy elviszem Fabióhoz beszélőre.

- Nem kéne ezzel kezdeni? Csak hiányzik neki, érted. Mégiscsak úgy működik, hogy van apja is...

- Az apák elmennek, megmondtam neki. A miénk is elment. - tette le a szavakat Loo lassan egymás mellé, mint aki nehéz felfogásúnak magyaráz megdönthetetlen természeti törvényeket - Hogy anyám rúgta ki, vagy talált frissebb pinát magának... ööö, hát lehet mindkettő. A Mama sosem mondja, csak az megy, hogy olyanok vagytok mint az a geci szemét apátok...

Mat még mondott volna valamit, de inkább csak szusszant egyet. Kicsit félrekotorta a szerszámokat meg valami kitalálhatatlan rendeltetésű félkész kütyüt az asztalán és kiterítette a papírt. Ragasztószalagért nyúlt és intett Loo-nak.

- Na mutasd, mit vettél neki? Mi a ... csak nem egy...

- ...ja, fényképezőgép. Még ilyen kis gagyi, nem telt komolyabbra - mentegetőzött Loo.

- Első gép lesz? - Mat arcán mosoly szaladt szét - Figyelj, annak teljesen ok... és ez hogy jött, hogy ezt kap?

- ..hát kerekesszéket mégsem vehettem neki, hehe... meg Beto kicsit olyan mint te.

Nyári kurzus

Nem, ez már nem az az évezred, mikor a nagyszüleit még a nyugati kultúráról szóló véres-szennyes rémmesékkel oltották. De nem is az, amikor még elhagyni a csodás hazát elképzelhetetlen lett volna, - ma már csak a pénz miatt nem megy. Jóleső izgalomnak mégsem nevezte volna az érzést, ami eltöltötte. Így bevésődtek az előző generációk téveszméi, vagy ennyire gátlásos balfasz vagyok? - gondolta Slavin míg kialvatlanul és izzadtan feszengett a reptéren. Több mint másfél napja úton volt, nyugalom és jó evés nélkül, csak néhány falat ment le a torkán az egyik átszállásra várva. A várakozással kiegészített szorongás kezdett enyhe üldözési mániás tüneteket okozni. És ekkor látta meg Keyot a váróteremben: a kerekesszékben ülve magyarázott valamit, jobbján magas, vékony fickó figyelte a tömeget, felszerelését tekintve alighanem a fotósa. Mögötte a testőre állt. Biztos velük akarok találkozni? - futott át az orosz fáradt agyán. De a fotós már kiszúrta és integetni kezdett.

***

Vártuk az oroszt, kíváncsi voltam rá, azok között van még néhány igazi harcos. Marcinko kapitány is tőlük való, - a Kommandós tízparancsolat megvan? - vagy legalábbis az a környék. Erre jön a vékony tag egyszál táskával, laptop a hóna alatt. Kezdtem beszomorodni, hogy valami kiscsíra, aztán megláttam a szemét. Nem a csajokat figyelte elsőre, körbesasolt a kamerák után – rögtön tudtam, nem okoz csalódást. Még azelőtt észrevett minket, hogy Mat csápolni kezdett volna. Na, akkor kicsit vacillált... de én meg mondtam neki, hogy "Ha mindig elfutsz sose találsz menedéket" aztán láttam rajta, hogy helyére kerültek a dolgok.

***

Sally betérőjében volt a legjobb a szendvics, az a fajta, amit tisztességesen megtömtek sonkával. A kurzus véget ért, ünneplését Keyo és Slavin egy kiadós reggelivel kezdte. A nappali hőség már egészen jól alakult, mire Mat csatlakozott hozzájuk. Behajtogatta magát a box belső ülésére, maga mellé tette tok nélkül a fényképezőgépét, aztán az orosz felé fordult.

- Na és jó volt? Slavin, érdemes volt elvergődni idáig?

- Ja, megérte. A prof tényleg tud. Keyoval már beszéltük, csinálhatnánk majd valami komolyat... - és átváltottak arra a fajta kódnyelvre, amit Mat ugyan csak érintőlegesen értett, de kitűnően illusztrálta volna egy földönkívüliekről szóló sorozatát. A szendvicsek megérkeztek, egy kis időre minden figyelem az elpusztításukra irányult. Mat rendelt magának is, aztán folytatta az érdeklődést:

- ...és Slavin jól eltűntél, az utóbbi két este hiába kerestelek a műhelyben.

Keyo Matre hunyorított, aztán az orosz felé fordult:

- Tényleg, Slavin, mi van a lánnyal, – valami madár a nickje, Kanadából – aki erősen rádmozdult...

- Mit lenne? Mondtam neki, epic fail, egy hét és megyek vissza Szibériába.

- És erre ő?

- ...sebaj, úgyis csak a testemre volt szüksége... hát nagyon röhögtem, ééérted, eltévedt a lány, szerintem nem a programozók nyári kurzusára indult... itt meg kicccsit kilógok a siklóvállú geekek közül? - mutatott végig magán némi iróniával vigyorogva Slavin. Mat fotózott, Keyo bugyborékolva nevetett a sörébe, és Slavin kopaszodó fejére mutatott:

- Ellenállhatatlan ...és?

- Nem sorozathős vagyok, nem várattam még egy évadon keresztül... pakoltam kajakra, ne legyen rossz vélemény az oroszokról. Egészen kellemes szobája van a koleszban.

- Na, jövőre ti tartjátok a csajozós tréninget a kockáknak! - eresztette le a gépet Mat. Aztán a következő napok kirándulását tervezgették, a szinte kötelezőt, mintha Slavin "hivatalos turista" kenne: a Monument Valley vörös hegyeinél.

- Kispolgárt játszunk és nem hagyjuk ki a vidék fő terményét, ha már erre jártál, - érted... kávét kérsz?

- Az borzasztó, de a sör egészen jó... a kommandós haverotok nem jön?

- Márhogy ki is? - hunyorított Mat Keyora.

- A nagydarab spanyol, Loo. Aki nemigen szól semmit, csak mutogat... a kommandós kézjeleket, – hát azokat ismerjük mink is. Meg megy mint atom, azzal a házilag felturbózott gyerekbiciglijén... ááá, szóval az is a te műved, Mat? A bringatúra után azt se tudtam, melyik lábamra sántísak... semmi komoly, csak izomláz. Amikor rosszul vettem a kanyart, ott lefelé a hegyről, na akkor mondott valamit... "Menj, csak, trambulin van a szakadék alján!" Aztán másnap elvitt abba az irgalmatlan barlangba...

- Colossal Cave Mountain Park, északon...

- Az, az, de nem az indiánzenés cseppkőnéző túrára, hanem a zártkörű fejlámpával mászósra...

- Ez Loo-nál az elismerés jele, tökös fickónak tart. - bólogatott Mat.

- Ehhe... nem gondoltam volna, hogy vágyni fogok valaha is a folklórra – mert utána indiánnézés volt beígérve. Ebéddel, énekkel. Azaz fordítva, előbb énekeltek, aztán végre ehettünk.

- Na és az őslakosok szimpatikusak? Az indiánokra! - emelte meg a poharát Keyo.

- Majdnem ilyenek nálunk is... ünnepnap kevesebb tollal, szamojédek. Csak rezervátum nincs nekik, fogynak eléggé. Nekem nem jön be a szellemesdi, de a sámánjuknak azért nem szólnék be, – hehe, érted, mi van ha neki van igaza?

- Na, ott jön az emlegetett Lui... - bökött a bejárat felé Keyo. Aztán Matre vigyorgott - mibe hogy meghívja...?

Mat lecsapta a szendvics maradékát, és a fényképezőgépe után kapott:

- Csak, figyeljétek az akcióhős arcot...

- Hello Loo! Egy sört?

- Hello, kettőt inkább... hello Slavin. Ma délután. Lőtér.

Mat

- Jó lesz akkor?
- Jah. Legyen így – Josh „Bull” Parker megforgatta a rágót a szájában, aztán íves mozdulattal a benzinkút mellé állított műanyag kukába köpte. – Lé nuku. Csak ha kész.
Mat komolyan bólintott, és finoman megszorította Keyo vállát, akit csendben rázott a röhögés.
- Rendben.
Josh „Bull” Parker összeráncolta a homlokát, és hátrahúzta széles vállait.
- A haverod mit vigyorog?
- Ne is törődj vele – felelte pókerarccal Mat. – Szellemi fogyatékos.
- Csöki és még dilis is? – a fickó elfintorodott. – Nem értem én a Jóistent, komolyan.
- A számomat tudod?
- Jah. Vegasban vagyok négy napot, aztán jövök vissza. Tizedikén. – a hangja fenyegetően elmélyült - Addigra megvagy.
- Persze.
- Mer’ csak ezért jövök erre. Jó, ha bevésed.
- Megleszek.
- Akkor jó – a csávó kihúzta magát a motoron, és megütögette a bőrmellény alól kidomborodó hasát. – Jó itt a burger.
- Jó – bólogatott Mat.
- Mondjuk, lehetne benne több a fűszer. Azt szeretem, ha marja a segglyukamat, mikor kimegy.
- Nincs is jobb annál – szólt közbe Keyo, aki nem bírta már tovább.
Josh „Bull” Parker gyanakodva ránézett, aztán ujjait megropogtatva beindította a motort. A gép felnyögött, ahogy úgy istenigazából ránehezedett. Kinyitotta a száját, hogy mondjon még valamit, aztán meggondolta magát, és csak intett. Mat kedvesen mosolyogva visszaintegetett, egészen addig, míg bikaszarvas-sisakos, Harley-s alakját elnyelte a por.
- Lé nuku – ismételte mellette elgondolkozva Keyo – Olyan, mint egy afrikai szólás, nem?
- Ja. Gondolom, azt jelenti, hogy nem igaz barátod az, aki szétröhögi az első üzleti megbeszélésedet.
Összevigyorogtak, aztán Mat a nadrágjába törölte a kezét.
- Viszket a tenyerem, hogy nekilássak – vallotta be.
- Oké – bólintott Keyo, és székének erős oldalzsebe felé intett. – Az irodám nálam, úgyhogy kerítsünk némi kólát és sört, aztán irány a műhely.
- Be kell ugranom anyámhoz. Paolo elutazott, ilyenkor felváltva ránézünk.
- Nina?
- Most éppen Londonban. Asszem.
- Aha. Jó, veled megyek.
- Kösz – Mat arcán megkönnyebbült mosoly futott át. – Csak néhány perc. Ránézek, csekkolom a hűtőt, és jöhetünk.
- No problemo. Lefotóztad a csávót?
- Persze.
- A hortenzia-tetkóját is?
- Azzal kezdtem.
- Kúl vagy.
- Á, dehogy.
Beszélgetve vágtak át a városon, és egymást túllicitálva dobálták fel az ötleteket, hogy Mat mit kovácsoljon a Harley dísztárcsáira.
- A bika közhelyes.
- Nyilván.
- A hortenziától kiakadna?
Röhögtek.
- Valami, ami erőt sugároz. Az bejönne.
- Gyík?
- Hülye vagy.
- Tudom. Sárkánygyík?
- Hm.
Csatakosra izzadtak, mire Mat anyjának lakásához értek, ami nem messze volt az evangélikus templomtól, a navajo-múzeummal szemben. Mikor beléptek, Mat anyja a földön feküdt a konyhában, és halk, szűkölő sírással zokogott. Karommá görcsösült ujjai között gyógyszeres tubus, kicsavarodott bokájáról lecsúszott harisnya. Mat szisszenve szívta be a levegőt, és a fényképezőgépet Keyo kezébe nyomva az anyjához rohant.
Keyo odafagyott az ajtóhoz. Egyszerűen képtelen volt megmoccanni.
- Anya, mi van? Hallasz? Figyelj rám – szólongatta a nőt Mat, majd a válla fölött hátrakiáltott Keyonak.
- Sós vizet!
- Mi?
- Hozz már egy bögre sós vizet! Meleget!
Keyo összeharapta a száját.
- Oké. Oké – dadogta, és ügyetlenül elmanőverezett mellettük a csaphoz.
- Anya – hajolt Mat a nő porcelánfehér arcához. – Mi történt?
- Paolo – súgta az anyja pergamenhangon. – Nem jön vissza.
- Hogyhogy nem jön vissza?
- Elhagyott, Mateusz. Megint magamra maradtam, kicsi Sutám.
- Itt a víz – érkezett meg Keyo, reszkető kezében egy bögrét tartva. – Hívjak orvost?
- Ne – vetette oda Mat, és átvette a vizet – Attól kiakadna.
- De…
- Picsába, nem ez az első eset! Tudom, mit csinálok!
Keyo megdöbbent a Mat hangjában lévő indulattól.
- Oké – vonult vissza mélyet lélegezve – Oké.
- Jobb, ha most mész.
- Rendben. Ha segítség kell…
- Nem.
Az a négy nap úgy telt el, hogy nem is látta Matet. A telefonja vagy ki volt kapcsolva, vagy nem vette fel. Volt már ilyen korábban is, de olyankor Mat utóbb mindig azt mondta neki, hogy munka miatt tűnt el. Így aztán Loo-val járkált a városban, mert Loo nem értetlenkedett, hogy hová tűnt Mat, és miért mennek el naponta a műhelyéhez, ha egyszer az be van zárva. Tizedikén aztán megkérte Loo-t, hogy menjen el a benzinkúthoz, és figyeljen. Loo roppantul fellelkesült, egészen lázba jött a feladattól. Indulás előtt Keyo számára rejtélyes gyakorlatokat végzett, amelyek abból álltak, hogy hosszan meredt egyetlen pontra a látóhatáron, majd hirtelen jobbra és balra kapta a fejét. Miután elment, Keyo ott maradt a katlanszerű lakásban, és nem tudta, mihez kezdjen magával. Szörfözött a neten, próbált dolgozni, aztán olvasni, de képtelen volt koncentrálni. Sokadszorra is megpróbálta felhívni Matet, és noha a telefon kicsöngött, Mat nem vette fel.
Loo késő délután érkezett vissza, Mat-et támogatva és az idegességtől reszketve. Mat bal szeme be volt vérezve, és miközben Loo szuszogva rángatta maga után, folyamatosan mentegetőzött.
- Nincs semmi bajom. Loo, de tényleg. Nem kell, hogy vigyél.
- Egy benga motoros állat volt – nyögte Loo rá se hederítve, Keyo felé fordulva – Nem tehettem semmit! Mire felfogtam, mi van, már be is tolt neki egy jobbost.
Keyo tekintete Mat pillantását kereste, de Mat félrefordította a fejét, és szemlátomást rettentő zavarban volt. Loo bevonult a fürdőfülkébe, és hangos fújtatással eresztette a fejére a vizet.
- Nem mondtad meg a csávónak, hogy miért nem lettél kész, ugye? - kérdezte halkan Keyo.
Mat megrázta a fejét.
- Édesanyád jobban van?
Mat bólintott.
- Paolo visszakönyörögte magát. Nagy kibékülés volt, holnap meg elutaznak valami wellness-szállodába egy hétre.
- Hányszor volt már ilyen?
Mat hallgatott.
- Mat?
- Volt már.
Keyo sóhajtott, Mat kicsit összement.
- Sört?
Mat meglepve felnézett.
- Kösz.
- A szemedre gondoltam - vigyorodott el Keyo.
- Hülye - vigyorodott el Mat.
- Á, dehogy.

Végkielégítés

Végigloholt a főutcán. Hosszú vékony lábain megfeszültek az izmok. Kezében a fényképezőgép nem adott hangot. Az utca zaja morgás volt neki, a szíve úgy vert, mindent elnyomva. A SteelGears előtt lehajolt. Térdére támaszkodott és hangosan kifújta magát. Az izzadtságcseppek sötéten pöttyözték a forró betont.
-Hello.
-Hello.
-Keyo?
A srác vágott egy unott pofát és csak a fejével intett a kis fülke felé.
Keyo egy boxeralsóban ült a rongyoshuzatú széken. Bőre kékes színt kapott a monitorfénytől és csillogott az izzadtságtól.
-Azt hittem itt van légkondi. - Rogyott le a kerekesszékbe Mat, és odatekert Keyohoz.
-Az van, csak levegő nincs ebben a zugban. Szépen befűtüm testhővel, aztán lassan felélem az oxigént is, és mikor már fetrengek kimegyek kicsit az eladótérbe. - Kezei villámgyorsan gépeltek és szemét sem vette le a képernyőről.
-Itt nem megy a légkondi, cimbora. - Mat felhúzta a lábait a székre. A fényképezőgép halkan kattogott.
-Nem? - Keyo kinézett Matra. Szeme fehérje vörös volt.
-Képenfújtad magad a monitortisztítóval?
Keyo hülyén nézett.
-Vörös a szemed.
-Jah. - legyintett és visszafordult a géphez. - Nem adja ki a bérem amíg be nem fejezem ezt a szart.
-Mi van?
-Hallottad.
-Csessze meg. Itt ülsz egész nap, és foltozod a szar rendszerüket, ő meg visszatartja a fizud? - MAt kiugritt a székből és kiabált.
-Nyugi, Mat, nyugi.- nézett körül keyo idegesen. -Nyugi.
-Mennyi még?
-Órában?
-Aha.
-60 és 75 közé saccolom.
-Mi van? - Mat újra állt.
Keyo visszafordult a géphez és folytatta a gépelést.
-Looval lőtérre akartunk menni délután.
-Jó. Persze. nekem most nem fér bele...
Mat visszakuporodott a kerekesszékbe és felhúzott térdeire támasztotta a fejét. A boltban jöttek mentek az emberek. York eladott pár holmit. A délután tovább forrósodott.
-Kiugrom egy sörért. Ha jön valaki szolgáld ki. Amit nem érsz el, majd leszedi a haverod. - vakkantott be az irodába. - Lehet, hogy zárásig nem érek vissza. - tette még hozzá egy cápamosoly kíséretében.A szélcsengőnek használt fogaskerekek megcsendültek ahogy kilépett az ajtón.
-Köcsög. - Morogta Keyo és Mat egyszerre.
Összenéztek.
Mat feltápászkodott és kinyújtóztatta elgémberedett tagjait. Feltünésmentesen körülnézett. keyo figyelte őt. Aztán kérdőn intett. Mat a szoba sarkai felé bökött. Keyo elmosolyodott.
-Csak az eladótérben van, és csak kamera. Hangot nem rögzít.
Hm.
-Körülnézek a raktárban.
-Ahogy gondolod, de ha jön valaki tényleg ki kell szolgálni.
-Rendben lesz. - Mat letette Keyo kocsijára a fényképezőgépet és kislattyogott az irodából.
Hamarosan bezártak és pizzát rendeltek. Keyo a pizzát a saját székében ette. Aztán míg Mat hugyozni volt, el is aludt. Mat kattintott róla párat, aztán letette a gépet és visszament a raktárba.
Reggel, mire Keyo felébredt már visszaért. Hozott neki tiszta ruhát, fogkefét meg törölközőt. Keyo kicsit szabadkozott, de mindketten tudták, hogy ez nagy segítség volt. Mat aztán haza is ment aludni.

Otthon felyezte be. Mikor reggel hazaszaladt ruháért a raktárajtó mellé dugta. Onnan vette aztán ki és vitte haza a szerzeményt, amit egész éjjel buherált és válogatott a SteelGear raktárában. Aludt pár órát, aztán befejezte. Szépen összekalapált, heggesztett és forrsztott mindent. A kész holmit pénteken akarta átadni, este, itt a műhelyben. Az elrelytett kamera figyelő szeme előtt.

Pémteken Keyo már alig tudta hajtani magát. Mat Looval ment érte, a feltünés elkerülése végett. Ő sosem szokta tolni Keyot. Nem volt rá szükség. Loo meg mindig odaáll. Akkor is mögötte megy, ha nem tolja. Így aztán szolt Loonak, hogy menjenek el keyoért, csak úgy. Aztán nézzenek filmet nála a műhelyben. Loo minden hívást elfogadott. Mindig jött és sosem kereste őket magától. Most is ott jött mellette. Keze úgy állt, mintha fegyver lenne benne. De ezt csak ao olyan jó megfigyelők vették volna észre miont Mat. Egy járókelő csak úgy, soha.
Keyo elhelyezkedett a kanapé sarkában. Loo leült a másik végébe. Keyo fárdat volt. Ha teljesen széthajtja magát eljön egy fázis, amikor csak vigyorog és beszél összefüggéstelenül. hajtani a kocsit olyankor nem tudja. Egy sör kinyitása is nehezére esik, de ilyenkor születnek a leg zseniálisabb gondolatai. Filozófikus, költői ilyenkor.
Mat beült közéjük. Kiosztott egy-egy sört és elindította a lejátszót.

Reggel keyo átmászott a kocsijába. Mat a kanapén ült egy boxerban. Épp letette a kávékat. Loo valamikor éjjel hazament. ketten voltak. Olyan korán volt, hogy még nem volt forró a levegő.
-Mit nézel így, mint valami apa? - vigyorgott Keyo.
-Hétfőn felmondasz ugye?
-Jah. Ma. Mélben meg telefonon. Be nem teszem a lábam oda többé.
-Az jó.
-Viszont így kell másik melót találnom.
-Kell.
-Nagyon keresztapás vagy, nem is apás.
-Jah. na figyu, ha ilyen vagy, akkor ülj vissza a kanapéra. Ok?
-Miért?
-Most. mert. - Mat felállt és odament a tévéállványhoz, elindította  akamerát észrevétlenül. Aztán visszament és elhúzta a kerekesszéket a kanapé mellől, hogy Kelyo is jól láthassa. Aztán teátrális lassúsággal oldalara fordította, hogy a kerér teljességében látható legyen Keyonak. Ő az arcát nézte. A reggeli síma arcot ahogy ott ül rajta az a kis mosoly ami mindig ott van, bármi körülhatárolható ok nélkül. Ahogy az a mosoly kiszélesedik és egy meglepett boldog kiáltásnak adja át a helyet.
-Mikor? Hogy? Mat! - térdcsonkjaira pattant a kanapén. Ott állt és azt sem tudta mit csináljon. Aztán egyszerűen leugrott és odaszalad azzal a szemérmetlen, senkinek nem mutogatott laza térdenfutással. - De hisz ez gyönyörű! Uram isten, ez egy álom, Mat! és ezek a fogaskerekek...
-Fogadd el kérlek nem hivatalos végkielégítésed a SteelGeartól, ezen két steampunk dísztárcsa formájában.

Cset

Slavin: Szia! Tök jó ez a tutoriál, amit felraktála  listára.
Keyo: Szia.
Slavin: Csinálhatnál még ilyeneket. Nagyon érthető lett.
Keyo: :D Azért van, végülis.
Slavin: Jah.
           Azért is kereslek, mert úgy tűnik, hogy ki tudok
           menni az USA-ba négy hétre. Arizonába,
           Tucsonba tudtam egy nyáriegyetemi kurzust elcsípni.
Keyo: Ó igen! Én is megyek. Ha jól sejtem ez Prof. Nishi
           előadása  lesz a SEO-ról.
Slavin: Nem akarok pofátlan lenni, de nagyon kevés
           pénzem van. Erre az útra gyűjtük két éve.
           Igen, Seo, Prof. Nishi Namura. :)
Keyo: :) Mondd, ha tudok segítek, ha meg nem, akkor az
           most kiderül.
Slavin: Szállás kéne.
Keyo: Nem gond. Ha nálam nem lenne kényelmes anyám
          miatt, a haverom, Mat, tuti tud neked egy kanapét
          biztosítani a műhelyben. Én is szoktam ott aludni.
          Nem gáz.
Slavin: Te Tucsonban laksz?
Keyo: Nem. De nem messze tőle. Arisona.
Slavin: Nagyon nagy segítség lenne.
Keyo: Mondom, nem gond. Viszont ez a kurzus csak
          egy hét. Mit csinálsz a maradék háromban?
          New York? L.A.?
Slavin: Á. Nincs pénzem körberöpködni. Gondoltam
           bérlek egy bringát, és bejárom a hegyeket, vagy
           ilyesmi. Nagyon szeretek bicajozni, főleg terepen.
           Van ilyenre lehetőség?
Keyo: Fogalmam sincs. Bringám sincs. De mire ideérsz,
          kiderítem. mat biztos szívesen elteker veled. vagy
          Loo.
Slavin: Akkor milyen kerekekről mutattad azokat a
           képeket a listán? Tudod a steampunk cuccost?
Keyo: Jah, azok az én kerekeim. A lábam helyett.
          Kerekesszékem van. Érted.
Slavin. Sajnálom. Bocs.
Keyo: Nem gond. Büszke vagyok a kocsimra. nagyon
          pöpec darab, majd meglátod. :)
Slavin: Tényleg bocs. nem tudtam.
Keyo: Semmi bocs. Tényleg nem feszkó nekem. de
           látom neked az. Nem ismersz senkit aki
           kerekesszékkel közlekedik?
Slavin: Nem. őszintén szólva semmilyen testi fogyatékost
            nem ismerek.
Keyo: Na azért egy szemüvegest csak fel tudsz mutatni?
Slavin: ja persze, igen, hogyne. De az nem ilyen.
Keyo: De, pont ugyanilyen ebből a szempontból. Hogy
           hogy nem ismersz senkit? Te vagy a viccekben
           megénekelt szibériában elszigetelt orosz programozó?
           :D :D
Slavin: Nem tudom, hogy. Így alakult.
Keyo: Mikor érkezel?
Slavin: negyedikén.
Keyo: Akkor hálából addig keress egy kerekesszékes
           valakit és dumálj vele, hogy ha itt találkozunk ne légy
          ilyen nagy zavarban, ami még a billentyűzeten is átsüt.
Slavin: Oké. Bár fogalmam sincs hogy találok.
Keyo: o_O
Slavin: Oké. Megoldom.

Loo

Ráérősen mentek, Mama végig cigarettázott és pillantásával szétválasztotta előttük a Glorieta utca esti forgatagát. Mielőtt beléptek a lépcsőházba keményen megszorította Loo vállát: egy szót se, sziszegte.

Még nem hallotta így jajveszékelni az anyját, mint alig egy órával azelőtt. Ez most nem az volt, mint mikor a bátyja egyik spanját pépesre verték, vagy a kisboltban állt rosszul a számlájuk. Az alkonyat már felgyújtotta lakókocsijuk oldalán a rozsdafoltokat és alvadtvér színű tócsákat festett a padlóra. Az ismerős strici még ki sem fordult az ajtón, a mama már égnek emelt kézzel sírva kántált, miért büntetsz így engem... Aztán hirtelen az arcára szorította két tenyerét, és egy gyors mozdulattal letörölt róla mindent, könnyet, dühöt, festéket. Kihúzta magát, talán még sose látszott ilyen magasnak. Felvette a kopott kék kosztümöt, mint legutóbb Fabio tárgyalására, és mielőtt megcsókolta a szűzanya szobrot az ajtó mellett, Loo-ra mordult: öltözz.

A kapu csak kicsit tompította az utca esti zaját, bent olcsó illatszerek és adrenalin, kuka-, macskahúgy és régiház szag. A lépcsőfokok közepét horpadtra járták, a fordulóba odahányt valaki. Az utcaszinti mulató fölötti zegzugos lakás óriás útvesztője. Kanapék, kopott fotelek, mázsás, sötét függönyökben több nemzedéknyi elszívott cigaretta füstje.

Loo olyan simán váltott, mint talán még soha: ha ez a hangulatvilágítás egy ilyen lakásban, azt hiszem, ha majd jövök, akkor csak ezüst töltényes fegyverrel...

És a szoba az egyik sarkán puhán forogni kezd, aranyozott keretekben húsos aktok jönnek, a szőnyegen tűsarkúban mindenféle nők, Silviát is megnézik – egy pillanatnyi girhes árnyék a többiek között. Aztán már mozdulatlan ácsorgás Mama háta mögött: egy fotelben ül, Madame Rosarioval szemben. Kávéscsészék csörrennek, a halk szavakban szisszen az acél. Loo kommandós éppen és eligazításon áll vigyázban, míg a két nő dönt férfiak sorsáról. Szám szerint hároméról biztosan: a kis poronty érintett, a bátyja és ő maga. Nem, nem akarja hallani, hogy Fabio nem becsülte meg magát, hogy vészfasz lehet a Főnök lánya mellett. Ehelyett úgy tűnik felcsinálta az egyik itteni lányt, az meg nem kapcsolt időben hogy bohóc van a fiókban. Most tessék, Silvia kiesett az üzletből hónapokra és ráadásul évekig még egy szájat kell etetni, míg az is valami kis hasznot hoz a házhoz.

A füst már gomolyog a szobában, a nők végre rátérnek a pénzre, Loo szeme a tapétaajtóra vándorol, amit gondolatban éppen egyetlen rúgással tör be, mielőtt kivetné magát az ablakon. Az utcakövön kigurulja az esést, benzines öngyújtó csattan a kezében, amit hanyag mozdulattal hajít a háta mögé. A lángoló háttér előtt cigarettával elsétáló sziluettje látszik.

Közben valahogy hazaértek a lakókocsihoz Mamával.

Loo sosem merte megkérdezni hogy Silvia gyereke miért olyan gyűlöletes, holott pontosan ugyanolyan ronda, vörösen üvöltő kis zselészörny, mint a követhetetlenül szerteágazó család többi apró porontya. Míg azokat a Mama fejhangon sikítva szokta felkapni hogy hatalmas keblére ölelje őket, a kis Betot még csak látni sem akarta az egy emlékezetes látogatás után. Talán mégsem Fabio az apja? Akkor meg miért küld neki – illetve az anyjának, Silviának – minden hónapban pénzt? És miért neki, Loo-nak kell elvinnie személyesen a macskahúgyszagú nagy házba?

Titokban előkotorta Mama tárcájából a fakó fotót – Beto hamar kiköpött olyan lett, mint amilyen Fabio és ő voltak kiskorukban. Loo hiába próbálta elképzelni, hogy kéne nagybácsisan viselkednie mikor a kötelező látogatásokra indult. Mégis úgy tűnt, Silvia neki is örül, nemcsak a támogatásnak. A szüzességétől is ő szabadította meg hamarosan Loo-t. Az a tavaszi délelőtt nem volt rossz, de persze közelébe sem ért Loo színes, teljes képernyős álmodozásainak.

Legénybúcsú

Tomkóéknál gyülekeztek; bemelegítettek pár sörrel, aztán a buli hajtóerejétől feldobva átmentek Bazsóék házilag barkácsolt nyáribob-pályájára. Bazsó apja fogadta őket, és Gézát meglepte, hogy az emlékeiben nagydarabnak élő pasas néhány hónap alatt mennyire megrogyott.
- Te, mi van ezzel? – szólt oda a kisebbik Tomkónak, aki az utolsó kortyot nyelte a dobozos Budweiserből.
Kisebbik Tomkó böfögött, és vállat vonva marokra gyűrte a dobozt.
- Eszi a rák, asszem – vetette oda, aztán nagy léptekkel Bazsó felé indult – Na gyerünk, ünnepeltkém, izzítsuk be azt a pályát! Vagy hívjalak inkább szerencsétlen szarnak, akit jövő héttől már anyuci ugráltat?
Mindenki röhögött, az idősebb Tomkó, a haverjai, Oleg és Peta, meg Balu és Ricsi, akivel Géza, Bazsó és az idősebb Tomkó együtt jártak elemibe. Hihetetlennek tűnt, hogy a lúzer Bazsó egy hét múlva megházasodik, és elveszi a csajt, akit alig négy hónapja szedett fel a Balatonon.
Csúsztak párat, aztán újabb sörökkel, némi Unicummal és házipálinkával megtámogatva átmentek a Sipos-tanya melletti autóbontóhoz. Itt Oleg vezetésével sörösüvegekbe tömött lángoló rongyokkal célba dobást játszottak, és felgyújtották a Lukácsi múlt héten totálkárosra tört Hondáját. Bazsó már ezen a ponton kidőlt; ott hányt az autóbontó drótkerítésébe kapaszkodva, mialatt a két Tomkó cafatokra szaggatott gumiabroncsokat hajított a tűzre, és ordítva-röhögve körbeugrálták őket. Géza Bazsó mellett maradt, és amikor kijött belőle minden, egy üveg vizet nyomott a kezébe.
- Eszmélj, cimbora. Még el sem kezdődött igazán.
- Ja – Bazsó arcán üdvözült vigyor ült. – Balu lebeszélte egy Káró nevű csávóval, hogy hozzon csajokat.
Géza egy pillanattal később kapcsolt.
- Aha. Hé, nem az van, hogy ezt nem szabadna tudnod? Hol marad a meglepetés?
- Tudod, milyen az a köcsög. Nem bírja tartani a pofáját.
Aztán beesteledett, és miután Ricsi meg a két Tomkó búcsúzóul felgyújtott még egy kocsit, visszaballagtak Tomkóékhoz. Úgy szervezték, hogy ott legyen a buli, egyrészt mert Tomkóék szülei félig süketek, másrészt elszeparált lakrészük van, harmadrészt meg amúgy sem mernek beleszólni a fiúk dolgaikba. A testvérek Gézával ezért már korán reggel kihordták a felesleges bútorokat és egyéb cuccokat a házból, csak két asztal maradt a piának, plusz a székek, a kanapé, meg egy szűkös tánctér a nappali közepén. Ricsi múlt héten szerzett egy diszkógömböt egy ukrán csávótól, amit felerősítettek a csillár helyére, a csillárt meg kivitték az emésztő mellé a virágágyásba.
- Anyád nem fog pattogni? – kérdezte Géza, a csilingelő műkristályokat és gyertyaláng formájú poros lámpafejeket méregetve.
- Faszt se fog – felelte kurtán az idősebbik Tomkó, és az ügy ezzel le volt zárva.
Úgy kilencig viszonylag nyugodtan iszogattak, szívatták Bazsót, meg sztorizgattak mindenféléről. A két ukrán srác kifejtette a véleményét a múlt heti meccsről, de Tomkóék és Ricsi keményen leugatták őket. Ezen a ponton a hangulat kicsit megfagyott, de Bazsó, aki az arcára fagyott üdvözült vigyorral ezt a pillanatot választotta ki, hogy leforduljon a székről, gondoskodott az általános derültségről.
- Géza bátyám, aztán igaz az a sztori rólad meg apádról? – Balu hangja kásás volt az ordítozástól és a piától; a kezében egy félig teli vodkásüveget lóbált.
- Milyen sztori? – kérdezett vissza Géza, és feltápászkodott a kanapéról.
- Hát a nyulas…faszt, a tyúkos…nem, a farkasos! – Balu összekacsintott Ricsivel; mindketten röhögtek.
- Igaz – felelte Géza, és töltött magának egy kis Unicumot.
- Na, ne bassz! Tényleg megtámadott titeket egy farkas? – hajolt előre Oleg.
- Nem támadott meg.
Géza tisztán látta maga előtt az emléket. Öt éves volt, odakint eszeveszett hideg, Karácsony napja. Mivel nem volt pénzük tüzelőre, ételre is alig, az apjával elgyalogoltak a Nagyszállás melletti kiserdőbe fát vágni. Ott talált rájuk a farkas, háromszáz méterre a falu határától. A korai alkonyatban nem lehetett tisztán kivenni, de mindketten tudták, hogy nem kutya. Géza moccanni sem mert, a szíve a torkában dobogott. Figyelte az állatot, és a szeme sarkából érzékelte, ahogy az apja keze összeszorul a balta nyelén. Némán vártak, nem tudni, meddig, aztán a farkas egyszer csak megfordult, és elment.
- Akkor mi volt?
- Semmi. Megnézett minket, aztán otthagyott.
- Biztos olyan büdösek voltak, apám, hogy elment a gusztusa tőlük! – a kisebbik Tomkó teli szájjal röhögött, az arcán csorgott a nyál.
Aztán megérkeztek a lányok, és a buli hangulatában észrevehető lett a változás. Géza és Ricsi életre veregették Bazsót, míg Balu félrevonult a csajokat kísérő nyurga csávóval. A többiek a lányokat figyelték, akik kabátba burkolódzva, idegenül álltak a szoba közepén.
- Na! – tért vissza kisvártatva Balu széles vigyorral, a tenyerét dörzsölve – Anyagiak lerendezve, lássuk a medvét.
- Ne a medvét, a muffot! – kiabált közbe Oleg, mire mindenki röhögött, Bazsó szegény a leghangosabban.
A lányok mozdulatlan arccal elkezdték levenni a kabátjukat, miután egy szemvillanással ellenőrizték, hogy a csávójuk is visszatért a szobába. A kabát alatt szinte nem volt rajtuk semmi, csak combharisnya, tanga, meg melltartó. Hördülésszerű volt a csend. Balu öntudatlanul megnyalta a száját, és az idősebbik Tomkóra kacsintva beindította a zenét. Ricsi a szoba közepére ültette Bazsót, aki alig bírta tartani a fejét, annyira részeg volt, a lányok meg elkezdtek táncolni körülötte. Ringtak, tekeregtek, forogtak, és nem volt a szobában senki, akinek ne állt volna a farka perceken belül. A poénok sikamlósakká váltak, a fiúk egymást túllicitálva kiabáltak be a lányoknak, akik lárvaarccal tették a dolgukat, és semmire nem reagáltak. Bazsó vigyorgott, bólogatott, aztán minden átmenet nélkül, ájulásszerűen elaludt. A két ukrán székestől félrerángatta, és beállították az egyik sarokba, míg Balu az idősebb Tomkóval meg a Káró nevű csávóval félrevonult a konyhába. A lányok a vállukra terítették a kabátjukat, és próbáltak senkiről sem tudomást venni. Aztán visszatért Káró, és valamit súgott a fülükbe, Balu meg felhangosította a zenét.
- Na, akkor bulizzunk végre rendesen – kiáltotta, a lányok meg újra letették a kabátjaikat és táncolni kezdtek a szoba közepén.
Először csak nézték őket, aztán a piától és a farkuk követelőzésétől felbátorodva táncolni kezdtek velük. A hét fiú egymást félrelökve próbált a közelükbe jutni, míg a csávójuk vagy a szoba sarkában ücsörgött, vagy az udvaron szívta egyik cigit a másik után. Géza egy idő után elszédült a diszkógömbtől meg a szilvapálinkától, és inkább kiment, hogy ne a nappaliban hányja el magát. Addigra már csak egyetlen csaj táncolt, a másik Baluval eltűnt valahol a házban. Bent a többiek hujjogtak, és tapsolva biztatták a lányt. Géza nekidöntötte a hátát a veranda falának és mélyeket lélegzett. Tudta, hogy túl sokat ivott, és már érezte is a másnapi ordas fejfájás előszelét a halántéka mögött. Káró úgy lépett mellé, hogy észre se vette.
- Cigit?
- Kösz, nem. Így is olyan ízű a szám, mint a szar.
- Te tudod.
Némán álldogáltak egymás mellett, Géza égnek emelt fejjel, a homlokát törölgetve, a csávó a falnak dőlve, lassan fújva ki a füstöt. Aztán valami megváltozott. Odabent ugyanolyan hangerővel üvöltött a Prodigy, mégis, valami nem volt már ugyanaz. Géza összehúzta a szemét, és a fejét kicsit hátrafordítva figyelt. Nem voltak bekiabálások, röhögések. Elhallgattak a fiúk.
- Mi a… - kezdte mellette a csávó, és már mozdult is, Géza pedig követte.
A látványtól, ami odabent fogadta, egy pillanatig nem tudott mozdulni. A lány a szoba közepén feküdt a felgyűrt szőnyegen. A harisnyája legyűrődött a bokájára; a melltartót lehúzták a mellei alá, amitől a keblei felpúposodtak és előreugrottak. A feje fölött az idősebb Tomkó térdelt a karjaira nehezedve, és a farkát ki-be tolta a szájába. A lábait Oleg és Ricsi feszítette a padlóra, míg a kisebbik Tomkó épp a pöcsét ügyeskedte elő, hogy rámásszon.
- Mi a faszt csináltok? – kiáltotta Káró, mire a kisebbik Tomkó vigyorogva hátranézett a válla fölött.
- Benne van az árban, nem?
- Ha a lány is akarja – hadarta idegesen Káró – Azt mondtam, csak akkor, ha a csaj is benne van.
- Hát ez benne van – röhögött össze a kisebbik Tomkó Oleggel, és visszafordult a lány felé.
- Picsába – sziszegte az orra alatt Káró, és a zsebében idegesen kotorászva előhúzott egy újabb szál cigit.
- Géza bátyám, nem szállsz be? – kérdezte Peta, aki a lány lábai mellett letolt sliccel várt a sorára. – Soha vissza nem térő alkalom!
Géza érezte, ahogy a farka keményen nekifeszül a gatyájának, és kiszárad a szája. Nézte a csaj ringó melleit, és a szája fölött hörgő Tomkót. Aztán összetalálkozott a tekintete a lány pillantásával. Elkerekedett szemmel fordult Káró felé, aki zavartan félrenézett.
- Tíz perc – habogta – Tíz perc, és megyünk.
- Aha – mondta Géza, és előrelépett.
Az idősebbik Tomkót úgy kapta le a lányról, mint egy kutyakölyköt; a grabancánál fogva. Ricsi a piától belassulva, tátott szájjal figyelte; Oleg megeresztett egy erőtlen jobbost, de Géza félresöpörte a karját.
- Hé, baszd meg! – az idősebbik Tomkó csak most talált rá a hangjára a lány mellett ülve a szőnyegen, széttárt lábakkal és ernyedő farokkal. – Baszd meg, te fasz, már majdnem kész voltam!
Géza nem törődött vele, a kisebbik Tomkót figyelte, aki eltorzult arccal indult meg felé, de Géza ökölbe szorított kezét és arcát látva jobbnak látta meghátrálni. Káró idegesen járkált körülöttük, aztán felkapta az egyik kabátot a kanapé mellől, és a lányt felsegítve a vállára terítette. Géza mögöttük ment, és míg Káró előkerítette a másik csajt is, kint várt a lánnyal. Nem szóltak egymáshoz egyetlen szót sem. Végre a csávó előkerült a másik lánnyal, és idegesen biccentve Gézának, kifelé indult az udvarra.
- Hé – állította meg Géza. – Láttad, igaz…?
Káró orrcimpái kitágultak.
- Mit?
- Láttad a szemét, nem? Láttad, hogy sírt, nem?! – Géza hangja egyre emelkedett.
- Nem vagyok egy Rambo, baszd meg – vetette oda Káró idegesen – Mégis, mit kellett volna tennem?
Géza megcsóválta a fejét.
- Húzz a picsába innen.
Káró elhúzott. Egy hónap múlva jelentkezett először, hogy Géza kísérje el a lányokat egy másik buliba, és ha szükséges, védje meg őket.
A harmadik hívásnál állt kötélnek.