Lendület

Olyan tavasz volt mikor kint akart gurulni az utcán, a sima aszfalton, mintha repülne, olyan gyorsan. Érezni akarta a szelet az arcában, érezni ahogy a haja közé fut a levegő, hunyorogni a napsütésben és száguldani amilyen gyorsan csak bír, érezni az izmait a lélegzete erejét. Ezt akarta egész délelőtt. Ezen járt az esze ha kinézett az ablakon a tanteremből. És a nagyszünetben kis is gördült a kosárpálya széléhez. Előkapta az uzsonnáját és körülnézett Matet keresve. Mat persze nem volt sehol, mert nagyszünetben menzás lévén bennt kellett kuksoljon az ebédlőben. Keyo egy pillanatig sajnálta hogy nincs Mat itt vele, de aztán szájában a szendviccsel nekilendült a lejtőnek ami a suli hátsó parkolójához vitt, kellően meredeken és szélesen. A felénél már égnek emelte a kezét és hagyta hogy a szendvics kiforduljon a szájából akkorát kiálltott. a parkolóban nem volt sok autó. Simán tudott fékezni. A szendvicset visszazserezte az öléből és már indult volna vissza fel a kosárpályához, hogy guruljon mégegyet mikor meglátta a lányokat.

Lin, Kata és Jenny veszekedtek. Lin és Kata Jennyt lökdöste és szidta. Jenny csak állt, mint valami bábú és hagyta. Aztán valami állatias villant a szemében és ököllel csapott Lin arcába. Keyo ismét elengedte a szendvicset. Lányokat addig nem látott verekedni. A két lány is meglepődött. Megálltak egy pillanatra. Jenny azonnal elszaladt, ki a parkoló sorompója mellett ki az utcára. Szőke copfjai messze lobogtak.

Linnek erősen vérzett az orra.

Onnantól Keyo csak azt leste mikor bukkan fel Jenny újra. Mit csinál? Kivel beszél és egyáltalán milyen mikor rásüt a nap, milyen a folyosón milyen a hangja amikor felel és hogy hordja a haját?

Úgy egy hónap múlva Jenny a lenti padon ült egyedül. Keyo odagurult mellé. Addigra tisztázta magában, hogy Jennyvel akar lenni. Dumálni, suliba járni és gurulni is. Azt amit amúgy járásnak hívják, és lehet olyankor csókolózni is. Nem volt igénye csókolózásra, de ha Jennynek van, őt nem zavarja a dolog - gondolta. Összeszedte hát minden lazaságát és természetességét és odagurult Jennyhez.

-Szia.

Jenny ránézett aztán elnézett mellette, ki az utcára.

-Nem akrtalak zavarni, csak gondoltam jobb együtt ebédelni, mint egyedül.- Keyo hangja magasabb lett a szokásosnál, aztán hirtelen ugrott egyet és mélyre váltott. Keyo utálta ezt.

Jenny látványosan elfordult.

-Vársz valakit? - Keyo kilesett az utcára.

-Mit akarsz?

-Gondoltam járhatnánk. Lehetnél a barátnőm. Hoznám a táskád a suliba menet. - Keyot elragadta a képzelet és csak úgy tódultak a szájára a könyv és filmélmények jelenetei. - Együtt kajálnánk és egymás mellé ülnénk és én felolvasnék neked a kedvenc könyvemből te meg elénekelnéd azt a Bon Jovi dalt amit amúgy is dúdolsz.

-Tünj el innen nyomorék.

Keyo megdöbbent.

-Nem vagyok nyomorék.

-Nincs lábad basszus. Ki akarna veled lenni a nyomi haverodon kívül. Sosem lesz senki a csajod, Changwani. Kopj le. Undorító vagy. - sziszegte az arcába és felpattant. Keyo egy pillanatra levegőt sem bírt venni.

Aztán becsöngettek, aztán kicsengettek. aztán Mat megtalálta.

Hangok dobozokból

-Ez a Z22 rádió. Keyo vagyok. Kicsit fogok beszélni is, de többnyire Sam válogatta zenéket hallgatjuk ma reggel is.


Lisette lekapcsolta a rádióra állított ébresztést és felült az ágy szélére. Tom ásított. Kint még éppen csak pirkadt. Miután vissza jöttek a kutyapisiltetésből összerakott valami reggelit magának és felrakott egy mosást. Visszatért a konyhába és bekapcsolta a rádiót. 

- Valamiért mindenki ezt hiszi. - Keyo jellegzetes mély hangja betöltötte a konyhát  - Én például hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ha nem veszek tudomást a testi adottságaimról, akkor mások sem fognak. Ez persze valamilyen szinten így is van, de nem vágjuk e el magunkat ezzel a nagy védekezéssel valami sokkal fontosabbtól? Klisékkel élve, nem fog senki megölelni, ha az ütésektől félve senkit sem engedünk közel magunkhoz.


Lisette feltett egy kávét míg a Let me in szólt. Zaj volt ez, ami felett az énekes kitartott hangja hidat emelt.A kávé elkészült és Lisettet Keyo hangja ugyanott találta a konyhapultnak dőlve, karba font kézzel.


-Van egy barátom aki lefényképez mindent. Amikor kattant a gépe régen azt gondoltam, mennyire bátor. Kérdés nélkül fényképez le akárkit vagy akármit bárhol, bármikor. aztán ahogy teltek az évek azt gondoltam mennyire fárasztó lehet folyton kívül maradni mindenen. Milyen ál biztonság is ez. Aztán a hétvégén a kezembe került pár kép rólam. Amiket ő készített rólam tizenéve. Döbbenetes volt látni magam ilyen lehetetlen pillanatokban elkapva. Titokban ellopva a pillanatot a feledéstől. Végtelenül hálás vagyok neki, hogy láthatom magam, az akkori magam ma, általa. Ha van naplótok, vegyétek elő. Olvassatok bele. És ha valóban szeretnétek valakit aki ismer, adjátok oda neki, had olvassa el milyenek voltatok. Lehet hogy ma már nem vagytok olyanok, de első lépésnek ez éppen elég.


Nyolc után leült a kanapéra és felhívta a szüleit telefonon. Hosszan beszélgetett velük kihangosítva, míg ők reggeliztek, aztán kiteregette a ruhákat. Lisett rendet tartott a lakásában, mert ez volt az egyetlen módja, hogy megtalálja a dolgait. A rend rendszerességet követelt, ritmust és annak az egyszerre kényszerítő és megnyugtató tudatát, hogy mindenre rá kell szánja az időt. Így látszólag sokkal kevesebb dolog fért bele a napjába, hiszen minden folyamatot a maga sorrendjében végig csinált. Nem cserélgette fel őket, nem halasztotta későbbre és sosem hagyta félbe, mint mások. 
Aznap nagy volt a szél. A forróság elől a lakás jó menedéket nyújtott, de a rádióban sem a tévében nem volt semmi érdekes. Lisette ült a kanapén és Tom füle tövét vakargatta. A hangulatról eszébe jutott a csend amiben a naplóját mondta gimis korában. A szülei minden kedd este elmentek vacsorázni vagy moziba. Olyankor Lisette felmondta a naplóját egy szigorúan 60 perces BASF kazettára, a nappaliban ülve. Nem ismételte meg a felvételt, nem javította ki magát, csak mint egy monológot felmondta a szalagra a gondolatait. Amióta elköltözött nem csinálta ezt. Nem volt magnója hozzá és letűnt már a kazettás világ. 
Odament a szekrényhez és kivette azt a cipős dobozt amiben a kazetták voltak. Kis furatokat ejtett a kazetta dobozán apa órás csavarhúzójával. Ujjai végigfutottak a kis lukakon. Elmosolyodott. Rég volt.
Találomra kivett egyet és megsimította. Aztán a telefonért nyúlt és Loo-t hívta, hogy kérjen egy kis magnót tőle kölcsön. Loonak ugyan nem volt, de azt mondta megoldja, és végül meg is jelent egy vadi új hordozható kis magnóval még dél előtt..


Loo zavarban volt, mint mindig, Lisette pedig tudomást sem vett erről, ahogy mindig. Leültette Loot a kanapéra, letette a dohányzóasztalra a magnót, amit Loo hozott neki és betette az első kazettát. Mielőtt lenyomta volna a lejátszó gombot mégegyszer megkérdezte a fiút.
-Ezek nagyon személyes dolgok, Loo. Biztos akarod hallani? - hangja kacér volt. Tudta, hogy Loo el fog menekülni.
-Ő. Nem tartozik rám... szerintem.- mondta Loo kicsit reszketeg magabiztossággal, de nem mozdult.
Lisett várt egy pillanatig, de Loo nem mozdult.
-Hát legyen. - mondta ki hangosan Lisett és lenyomta a gombot.
Lisette hangja kislányosabb volt, de a magnó torzításán keresztül is hallható volt az önuralma, a határozottsága.


- Nem hiszem, hogy van értelme olyasmiken rágódni, hogy négyes lett a dolgozatom biológiából. Ez az első négyesem az idén és ha rajtam múlik ez lesz az utolsó is. Nem is kívánok erre több szót fecsérelni. Sokkal fontosabb, hogy Mark Holler már nem jár az osztályba. Mark Hollert átvitték a Marhemnerbe, Idahoba. - itt beállt egy kisebb csend, majd Lisette határozottabb hangon folytatta. -  Idahoba. Valószínüleg sosem fogunk már találkozni. Vagy ha igen, az sok év múlva lesz és már nem fog olyan sokat jelenteni számomra, mint most.  - a hangja elcsuklott egy picit, de hamar összekapta magát. Sírás hangaj nem hallatszott. - Nagyon sajnálom, hogy kirugtam alóla a széket múlt héten. Anya szerint csak azért cukkoltak a hajam miatt mert tudják, hogy vörös. Én meg jobban tettem volna ha nem foglalkozom vele. Nem kellett volna rámutatniom, hogy még csak nem is látják. Mark nem piszkált vele sosem, de annyira röhögött amikor ezt végig montam, hogy muszáj volt fel rugnom. - újabb kis szünet után sokkal nyugodtabb hangon folytatta. - Mindig hintázott a széken. Persze akkor is. szerencsére nem lett komoly baja. aztán két nap múlva bejelentette hogy elköltöznek. annyira fog hiányozni.


Lisette lenyomta a megállítógombot. Emlékezett Markra és emlékezett az érzéseire. Mély levegőt vett és Loo felé mosolygott.
-Bocsánat. Nem tudtam melyik kazettát vettem ki.
-Semmi baj. Igazán. Nem is nagyon értettem miről beszélsz. - Loo sietve felállt. - Hát köszi. Akkor én megyek is.
-Oké. - mondta Lisette halkan és kikisérte Loot.
-Csütörtökön korán végzek. Van kedved esetleg... umm. mondjuk elmehetnék kajálni a spanyolhoz. aszem Matt megint csinál nála salátákat.
-Jó. Hívj fel.
-Oké.
Loo úgy távozott, hogy egész idő alatt egymáshoz sem értek, de ez a hiány csak Loonak tűnt fel.