Keyo és Gari végül

Gari háza körül a kaktuszok embermagasra nőttek. A ház tiszta volt és rendes. Legutóbb Loo és az a fura magyar srác festette is. A srác telepített még növényeket a kaktuszok közé. Határozottan csinos lett így az egész, bár a rengeteg kaktusz adott valami védmű érzést a kertnek. Keyo a garázs felől ment be a házba, mert úgy volt a leg gördülékenyebb a járás. A házban nem volt minden ajtó olyan széles, hogy könnyedén roboghasson át rajta. Gari az ebédlőben rendezgette az edényeket.
-Gyere.-mutatott az asztalra mint egy pincér- Éppen kész az ebéd.
-Szia. Köszi. -Keyo odagurult ahol nem állt szék.
-Sápadt vagy és sovány. - Gari kíméletlen szenvtelenséggel diagnosztizált. - Gondolom megtaláltad azt az egyetlen lányt akivel jól érezted magad ám kidobott.
-Igen. -Keyo a csészét nézte és nem értette miért is válaszol.
-Végre.
Keyo felkapta a fejét.
-Mi van?
-Megvan a fájdalom is. a testi fájdalmakból bőven kijutott neked, - szedett a levesből mindkettőjüknek - de a lelkiek csak a tested körül mozogtak. Arra fel tudtalak készíteni. - leült Keyoval szemben és ugyanazzal a szenvtelenséggel beszélt tovább - Ez viszont olyasmi ami minden emberi lénynek kijut és semmi köze a végtagokhoz.
-Akkor most örülünk? -Keyo dühe kezdett testet ölteni a hangjában.
-Igen, fiam, most örülünk. - Gari lassan terelte körbe a levesbe vágott élénkzöld hagymakarikákat. - Elértél egy határt. Kezdtél túl pökhendi lenni. Úgy viselkedtél mintha megleckéztetnéd az embereket. - Gari elváltoztatta a hangját - Látjátok, én lábak nélkül is kétszer annyit viszek véghez mint ti lábakkal.
-Jézusom, Gari. Miket beszélsz itt össze?
Gari elmosolyodott a forró méregerős leves felett.
-Felnőttél, Keyo Changwani. Látom valóban nem szorulsz már rám.
-Ebből látod. Évek óta nem szorulok már rád. Évek óta külön lakom tőled és külön kasszán is vagyok, nem tűnt fel?
Gari hosszan nézte elégedetten. Keyo rég nem látta ezt az arckifejezést az anyján.
-Londonba költözöm egy hónap múlva.
-Mi? Apához?
-Dehogy apádhoz! - Gari hangja felcsattant mint egy korbács. - Nem fogok még találkozni sem vele.
-Mit csinálsz Londonban? - A döbbenet elfújta a haragot.
-Amit miattad abba hagytam, kisfiam.
Keyo nyelt egyet.
-Most megteszem azokat a dolgokat amik bennem vannak. Büszke vagyok rád, mert sikeres és nagyszerű ember lettél. De most már ki kell repülj a szárnyaim alól és meg kell állj úgy is, hogy a közeledben sem vagyok.
-Lehet hogy egyszer te szorulsz majd az én segítségemre. Szeretnék a közelben lenni, ha ez bekövetkezik. - hanga halk volt. Látta az anyja ráncait, a keménység mögöt ott burjánzó tengernyi kétséget.
-Odébb van az még.
-Mit fogsz Londonban csinálni?
-Textilt tervezek, ahogy mindig is akartam. - beállt némi csend. Keyo emlékezett rá, hogy Gari lánykorában textiltervező akart lenni. Egész életében vonzódott a textilekhez és nagyon gondosan válogatta meg a ruháit és a lakástextileket is. De ez több volt, mint bizarr.
- Mindjárt ötven leszel..
-Ne légy ilyen modortalan! - csattant fel ismét Gari. - Meglátogathatsz évente kétszer egy hétre.
Keyo torkában gombóc nőtt.
-Anya? -suttogta - Anya?
-Adom a halat. - vette el előle a teli csészét az anyja. - Szedd össze magad kisfiam, és inkább mondd el, hogy mihez akarsz kezdeni.
Keyo felnézett az anyjára.
-Anya?
-Kértem, hogy ne hívj így. Ha egy nőnek nem kellesz, attól még nem kell visszavedlened gyerekké. - mosolygott. Viccnek szánta.
Keyo nézte az anyját, látta érezte ahogy a nőről leesik valami irtózatos súly. Olyan mélyen, velőtrázóan megkönyebbült, hogy olyan hangnemben tudott beszélni vele, amit még csak nem is hallott tőle eddig soha.
-Jól vagy? - kérdezte aztán sután.
-Én igen. De te nem eszel és sovány vagy és fakó. Edd meg a halat legalább.
Keyo lenézett a tányérjára.
-Európa veszélyes hely, azt mondják. - folytatta Gari immár kóreaiul. A szövegben annyi humor volt, hogy Keyonak a torkában nött gombós mellé megkönnyesedett a szeme.
-Így leszünk mostantól?
-Hát lehetsz így is, meg győzködheted is. Járhatsz a nyakára, küldhetsz neki ajándékokat. De szerintem aki egyszer elküldött az nem vágyik rád.
-Becsomagolnád a halat? Azt hiszem most hazamegyek átgondolni a dolgaimat.
-Jó. - Gari felpattant és elvette előle az érintetlen tányért.
Keyo a kocsiban maradt amit lassan betöltött a sülthal jellegzetes illata. Ült és zokogott mint egy gyerek. Aztán elgurult Mathez. Benyitott és elhelyezkedett az otthonos vörös kanapén a hallal. Mat nem vette észre a kisírt szemeit a félhomályban.
-Na mi van otthon?
-Felnőttnek lenni jó, az van. Annyira jó, hogy vége a gyerekkoromnak. - mondta és nagyot harapott a halból amit az anyja sütött neki.

Mat

A reptéren lehunyt szemmel ült. Aztán a gépen sem nagyon moccant. A hosszú repülés egy hosszú zuhanás volt inkább, aminek végén kénytelen volt Keyo kocsijába ülni. Kifele együtt mentek, Keyo kocsijával, izgatottan és teljes, tökéletes egységben. Mióta Gari Londonba költözött gyakran tervezgették a londoni kiruccanást. Sosem gondolt rá, hogy  Fehér Dív felbukkanhat ott. Azt hitte, ahogy Keyo is, hogy soha többé nem látják azt a nőt. Igaz Keyo nagy csajozási kedve megcsappant, de ezt Mat sajnálta legkevésbé. A repülőn Londonból hazafele volt ideje tökéletes köröket futni gondolatban Keyo körül. A fényképezőgépen ugyanúgy szorongatta, mint mindig. Néha le is nyomta a gombot. Mindegy volt.

Hosszan ücsörgött a kocsiban Bergék garázsa előtt. Ez a garázs volt a lakás hosszú évek óta már. Téliesítette, berendezte kedve szerint. A belső teret továbbra is a kupiból kiszuperált, vagy lopott hatalmas vérvörös kanapé uralta. Se Loo se Keyo nem volt hajlandó elmesélni neki, hogy került a kezükbe ez az ormótlan tárgy, a kopott, kimoshatatlan foltjaival.

Kiszállt a kocsiból és a kukát használva lépcsőnek felkapaszkodott a garázstetőre. Az alacsony tetőn meggyűltek a falevelek. Bergék imádott diófája közvetlenül a garázs mögött dacolt az időjárással. Mat felkapaszkodott a fára. Elhelyezkedett és várt. A kezében időnként exponált a gép. Hosszan ült ott. A délelőttből délután lett és neki végül minden tagja fájt már mikor felbukkant Thomas Berg. Hunyorogva leste őt a fán.

-Mit csinálsz ott fima? - kurjantott fel kedélyesen. - Gyere már le.

-Csak ülök. - motyogta Mat de elkezdett lemászni, ahogy az öreg kérte.

-Keresett valaki tegnap. Visszajött vagy négyszer. -az öreg megdörzsölte a homlokát.- Mondta is a nevét, de nem emlékszem. Kis pirospozsgás fickó volt, egy kisteherautóval. Olyannal, mint amilyen Georgnak van, tudod.
Mat bólintott. Tudta milyen teherautóról van szó, de nem ismert Georgon kívül senkit akinek hasonlója lett volna.
-Köszönöm. Majd gondolom visszajön.
-Igen. Mondtam neki, hogy a hétvégén már itthon leszel.
-Igen, köszönöm.

Bement a garázsba és megállt a piros kanapé előtt. A dohányzóasztalon még mindig ott savanyodtak a mogyorók. A tévén vastagon ült a por. A galéria alatt a villanyóra állt. Mat visszakapcsolta és nézte ahogy a hűtő és a légkondi felélesztik a finom fogaskereket. A rendszer újraindult. Felmászott a galériára és tőle szokatlan precizitással elkezdte kiarchiválni a képeket. A digikamera képeit is és a régi tükörreflexes masináét is elkezdte előhívni, amit direkt London miatt vett. A művelet napokig eltartott, de amíg ezzel foglalkozott addig nem volt módja gondolkozni, de érezni sem. Ájultan aludt pár órát ott ahol éppen elnyomta az álom. A spanyoltól hozatott kaját ette napokig és Loot és elküldte azzal a szöveggel, hogy nagyon sok melója van. Aztán szombat lett és valaki megállt a garázs előtt egy hangos autóval.
-Mat! - hallotta a kurjongatást.
Lassan mászott le. Semmi kedve nem volt senkihez. Kinyitotta az ajtót és kilesett a vakító napsütésbe. Hunyorgott és próbált fókuszálni a hatalmas fényben ácsorgó alakra.
-Szia! Na végre! Rossz a telefonod? - lelkesedett a srác.
-Gus? - Mat érezte ahogy elvörösödik valami érdemtelen bűntudattól.
-Bemehetek?
-Persze. - zavartan állt félre az ajtóból. - nagyon rég nem hallottam rólad.
-Turnéztunk másfél évig. De most már vége. Szeretnék kicsit röghöz kötöttebb életet élni és most keresem a megfelelő várost. - Könnyedén zuhant bele a piros kanapéba. Lehúzta a bakancsát és szinte letépte a lábáról a zoknit. Sárga póló volt rajta meg valami kopott katonai gyakorló.
-Éhes vagy? Azsem ideje lenne enni valamit.
-Jah, az jó lenne.
Mat felmenekült a galériára ahol a gépei voltak és gyorsan rendelt a spanyoltól kaját. Aztán a legfelső lépcsőről kattintott párat. Bal fölülről volt így Gusnak. A piros kanapé a fehérre kopott hajópadlón olyan volt mint egy irracionális sziget a valóságban. Sokat fényképezte Keyot is innen. A keze beleremegett a mozdulatba.
-Mi van a barátoddal? - nézett fel rá Gus, mintha sejtené.
-Londonban maradt.
-Végleg?
-Gondolom...
-És te hogy hogy nem?
-Én nem. - mondta kis szünet után halkan, inkább magának, mint Gusnak. Gus értőn bólogatott.
-Nem bánnád, ha itt maradnék holnapig?
-Nem. - kapta el a tekintetét Mat és már mászott is le. A kis gépet a dohányzóasztalra tette az avas mogyorók közé. - A'szem van még egy sör a hűtőben, kéred?
-Aha. Elég remete mód élsz itt, nem?
-Hát... lehet.
-A telefonod elromlott.

Mat előkotorta a hátizsákból és mosolyogva nézegette.-Nem, csak nem kapcsoltam vissza mióta felszálltam a gépre.
-Biztos sokan kerestek. - egy pillanatra találkozott a tekintetük és Gus beszippantotta Matet. Mat meglátta benne a féltő, tapintatos szeretetet, az óvatos de határozott szándékot. Ültek egymás mellett a kanapén, kissé egymás felé fordulva. Matba égtek az emlékek. Minden találkozásra hajszálpontosan emlékezett. Gus volt az egyetlen Keyon kívül akivel vágyott lenni. Borzasztó bűntudata is volt emiatt. De mióta bevallotta magának, hogy szerelmes Keyoba, azóta sokkal könnyebb volt minden. Amikor belátta, hogy Gust is tudná szeretni, a bűntudat is alábbhagyott. Olyan volt ez, mint a mesében. Keyo kilépett az életéből, gyorsan, határozottan és lendületesen, ahogy szokta a dolgait intézni, és alig egy pár nap múlva, mintha csak a felszabaduló helyre ülne le, itt van Gus. Ugyanott ül ahol Keyo szokott és ugyanazt a nyugalmat adja neki, mint amit Keyoval megszeretett. Elmúlt a zavar és a helyébe szálló nyugalom úgy hatott rá mint egy frissítő zuhany.
-Meddig maradsz a városban?
Gus elmosolyodott és kortyolt egyet a sörből.
-Amíg itt maradhatok nálad.

London

Későn ért haza. A kiállítás után még hosszan bolyongott a külvárosban; beitta a fényeket és ellopta az arcokat. A kocsmából hazatérő ötvenes cockney éppúgy lenyűgözte, mint a tűzcsapon ücsörgő, sikoltozóra sminkelt ázsiai lány, vagy a dús csípőjű, köpenyes, cigarettával hevesen gesztikuláló fekete nők, akik harsány nevetéssel fordultak utána, mikor lefotózta őket. Mikor elfáradt, egy falnak dőlve tüzet csiholt a zsebében hánykolódó gyufából és cigarettára gyújtott. Furcsa érzés lopakodott a gyomra körül; nem tudta hová tenni a találkozást a Fehér Dívával a kiállításon. Sorsszerűnek tűnt, és ettől a sorsszerűségtől viszketni kezdett valami a szeme sarkában. Pontosan emlékezett, Keyo mennyit emlegette a lányt, miután hazatértek.
- Basszus Mat, ekkora kicseszés! Érted, akár az Antarktiszon is lehetne. Pedig mennyire illett, mennyire passzolt, mintha a Jóisten tette volna elém, hogy lássam, igen, létezik ilyen. Valahol, valaki másnak. Francba!
Az éjszaka egyre lejjebb ereszkedett, és Mat fázni kezdett. Kezeit zsebre dugva, a gépet kapucnis pulóvere alá rejtve indult vissza. A metróból felérve gyalog ment tovább, és rövid tekergés után megtalálta a zöldre festett, égetett cukor színű nyílászárókkal felszerelt lampionos házat. Gari az előszobában állt, mintha csak őt várta volna. Mat zavarában meghajolt, mikor meglátta, amit a nő apró biccentéssel viszonzott. Utána lassan felé nyúlt, de nem érintette meg, csak invitáló mozdulatot tett a felső szintre vezető lépcső felé. Mat hunyorgott, aztán a nő figyelő tekintete előtt levette a cipőjét, és elindult felfelé. Gari nesztelenül követte, selyemköntösének suhogása szárnyak verdesésére emlékeztette Mat-et. Odafönt előre kellett görnyednie, hogy elférjen az alacsony mennyezet alatt. A füstölő illata itt még erősebb volt, ahogyan mélyebb és ölelőbb volt a csend is. Gari intett neki, hogy üljön le, és Mat némán törökülésbe ereszkedett a lakkozott asztalka mellett.
- Érdekes este – mondta halk, de erős hangon Gari, miközben tenyérnyi teáscsészéket tett az asztalra.
Mat megbűvölve figyelte a nő diószínű, ráncos kezeit.
- Igen.
- Megfestetted a képeket?
Gari sosem hívta fotózásnak, amit Mat csinált. Megfestetted, tükörbe zártad, megdermesztetted. Így emlegette.
Mat bólintott.
- Keyo…?
Gari apró, türelmetlen kézmozdulatot tett, aztán lefelé biccentett a fejével. Mat nyelt egyet, és lehajtotta a fejét.
- Melyik volt a legerősebb? – kérdezte Gari, és teát töltött, aminek az illata sokkal inkább emlékeztette parfümre Mat-et, mint italra.
- Melyik kép?
- Melyik pillanat.
- Egy találkozás – szaladt ki Mat száján úgy, hogy maga is meglepődött.
Gari némán figyelte őt koromszínű szemeivel, aztán intett, hogy igyon, és Mat belekortyolt a forró illatszerbe.
- Fáradt vagy – szólt a nő.
- Igen.
- És nyugtalan.
- Örökké – felelte őszintén Mat, mire Gari, először az este folyamán elmosolyodott.
- Keyonak vendége van – mondta – Igyál még egy kortyot.
Mat zsibbadtan a szájához emelte a csészét, és ivott. Pontosan tudta, ki lehet az a vendég. Nem is kellett hozzá, hogy hallja a hangját, lássa a szemét.
- Akkor talán…jobb, ha lefekszem. Nem…nem zavarom őket.
Gari a kezét nyújtotta a csészéért.
- Menj le hozzájuk – mondta aztán, és a mondatban nem kérés vagy tanács volt.
Parancs.

London

Az üzenetrögzítőre valaki ráfütyült. Keyo megnézte, de nem ismerte a számot, úgyhogy felhívta.
-üzenet semmi, csak a hülyéskedés? - kezdte magabiztosan. A túloldalon egy női kuncogás volt a válasz, majd egy egy hang amitől Keyo tarkóján minden szőrszál égnek állt.
-Nem tudtam mit üzenhetnék. Lehet, hogy nem is emlékszel. csak itt vagyok én is Londonban és belebotlottam Mat-be és elkértem a számod.
Keyo nem vett levegőt, a nő folytatta.
-Persze abban maradtunk, hogy 7 nap a világ, de annyira megörültem, hogy felhívtalak.
Nevetett.
Keyo a kínai negyedben állt egy villanyoszlop mellett. A kocsi lassan nekigurult az oszlopnak, ő pedig a hideg fémhez nyomta a homlokát. A telefont a füléhez szorította.


Második este volt a szigeten. Mat valahol elmaradt egy csapat brazil dobossal. Ő Charley Winstonra gurult be. Előző reggel a sátorból kimászva ott volt egy lány. Egy kislányos arcú és formájú, hosszú szőke kismacska. Olyan bájosan, olyan édesen kuporgott a fűben az elszakadt cipőfűzőjével babrálva, hogy Keyo odazöttyent mellé. Fanninak hívták és valami hosszú és kimondhatatlan nevü városból érkezett. Bitorrbae vagy valami hasonló. Keyo képtelen volt akárcsak megközelítőleg is kiejteni a magyar neveket. Fanni tejfehér bőre és üde mosolya betöltötte azt a szerdát.
Másnap Keyo elment Mattel enni valamit, útközben megnéztek egy fotókiállítást, belestek egy artista sátorba, aztán az afrika faluban elhevertek a fűben. Lassan este lett. Keyo elsietett az angol koncertjére. Mat ott ragadt a dobosokkal. Már javában ugrált a nép mikor Keyo elé toppant a vörösre sírt szemü Fanni.
-Hol voltál? - kiabált rá. - Hova tüntél? Mikor felébredtél nem voltál sehol!
Keyo döbbenten állt térdre a kocsiban, magasabb akart lenni, hogy ne magasodhasson fölé a lány.
-Hogy hogy hol? Jöttem-mentem. - kiálltotta a hangzavarban a lánynak.
-Egy hellot igazán mondhattál volna, basszus. Micsoda egy bunkó tahó vagy, hogy fel sem ébresztesz, egy sms-t sem dobsz és nem veszed fel ha hívlak egész nap. Basszus! Te is  csak egy nagyképű amerikai vagy!
Keyo kihúzta magát.
-Mégis mit képzelsz? Ez a sziget, egyetlebn együtt töltött naptól még nem lettél a barátnőm, cseszd meg! Kopj le rólam, baszd meg! - üvöltötte a lány arcába.
-Baszódj meg köcsög nyomorék! - ordított a lány immár magas szirénázó hangon és akkorát lökött Keyon, hogy majdnem kocsistol felborult. Gyorsan lehuppant ülésbe de már csak annyi ideje volt a fék meghúzása után, hogy a lány fele dobja keményen és ívesen a kezében addig szorongatott sört.
-Bazd meg! - kiálltott még egyet utánna, aztán mély levegőket vett mert remegett a dühtől. Gyűlölte az anyáskodó nőket, és rühellte mikor a lába hiányából azt a következtetést vonták le, hogy örüljön, hogy van valakije. Még csak a nagy levegőknél tartott a lehiggadó műveletben mikor egy lány, akin nagy szalmakalap volt felállt és lassan, ringó csípővel és messze libbenő hatalmas szoknyában elindult felé. Lkasszikus szépség volt, hatalmas mellek, vékony derék és óriási csípő. Az arca szép volt, de nem Keyot nézte, hanem a kerekesszéket.
-Uram, - kezdte mikor odaért - az ön járműve lenyűgözően szép.
-Umm. - nyögte ki Keyo. A nő - mert lánynak nem lehetett nevezni - pont olyan volt, akikkel ő sosem mert. Szeme huncut fénnyel villant meg egy pillanatra Keyon aztán folytatta a gép mustrálását. Letérdelt mellé és gondosan megvizsgálta a Mat készítette zseniális dísztárcsákat. Keyo csak ekkor vette észre a szalmakalapra illesztett távcsőszerü napszemüveget.
-Gyönyörű munka. - állt fel elismerően bólogatva a nő.
-Ahogy az ön szemüvege is.
-Óh. Köszönöm. Én építettem. - mosolyodott el.
Keyo zavarát leplezendő kezet nyújtott. A koncertről távozó tömeg úgy folyta körbe őket mint sebes folyású patak.Bemutatkoztak, aztán már egy nagy tál kaja mellett ültek a fűben, valahol a Nagyszinpad és az MR2 környékén mikor felocsúdott. Ott volt mellette, ő pedig könnyedén, tudomást sem véve holmi hiányzó lábakról, kerekesszékről nyelvi korlátokról vagy többezer kilóméternyire várakozó otthonokról nevetett rá, beszélt és mesélt és kérdezett és hallgatott. Minden bujaságával és spontaneitásával, humorával és el-elpirulásával.
Egész héten együtt voltak. Dumáltak, sétáltak, hevertek és szeretkeztek rengeteget. Végül azt mondta nem kell a száma. Keyo ott ült szembe vele, kezében a telefonnal. Azt mondta nem akar hosszú fájdalmas búcsút skypeon, időeltolódást és maszturbálást a webkamera előtt. Inkább mondjuk, hogy szép volt, de sajnos csak egy hét együttlét. - utalt a Sziget szlogenjére. keyo leforrázva hallgatta. A reptér kicsi volt, ami egy ilyen kicsi országhoz valahol európában illik is.
Nem tudott mit mondani. Nem így tervezte.

Sok idő telt el.
-Ami, tényleg te vagy? - szólt bele végre a telefonba.
-Aha. Emlékszel?
-Persze... Hol?... Mikor láthatlak?
-Ma még két órát dolgozom, aztán ráérek. Hol?
-Nálad.
-Sok a lépcső...
-Nem érdekel, van lábam. - az izgatottságtól alig kapott levegőt.
-Oh. - nevetett Ami. - Jó. Gyere. Várlak.

Budapest

Kikisérte a reptérre csütörtök reggel. Taxival mentek. Mat szótlan volt, talán másnapos is. Keyo csupa mosoly arccal ült, nézett ki a kocsiból, úgy szorongatta a kezét. Ferihegy kisebb volt, mint emlékezett rá. Nem sokszor járt itt. Összesen kétszer. A taxis kicsit feszengett a kerekesszék miatt, de Mat és Keyo olyan rutinnal működött egyött, hogy mire a taxis komolyan belefeletkezett volna a zavarba a srácok már fizettek is. Ami csak állt, nekidőlve a kocsinak és nézte őket.

Sziget.

Egy hét együttlét.

Bennt a kicsi aulában aztán szembefordult Keyoval. Mat tapintatosan arébb ment, Keyo pedig, mint mindig ha izgatott, felállt az ülésen. Jobban csillogott a szeme, mint rendesen. Egyik kezében a telefonjával másikban Ami kezével, olyan volt mint valami modern szobor.

-Most már nem odázhatod el a dolgot. Felírom most minden elérhetőségedet. Skype meg minden. Hazaérek és elrendezem hogyan tovább. Jó? - és már indul is a hüvelykujja villámgyorsan a telefon billentyűzeten. Aztán felnéz és leolvad a mosoly arról a kedves arcról.

-Nem adom meg és te se add meg nekem. - Ami fejében ott a kép a monitor előtt maszturbáló srácról, aki valójában ezernyi kilóméterre van. Ott volt a legjobb barátnője hangja a telefon másik végén, aki szeretné megölelni, de be vannak mindketten zárva a saját életükbe és csak telefonon érintkezhetnek. - Nem vagyok hajlandó távkapcsolatra. Nem. Egy hét volt ez, Keyo. Te nem tudsz idejönni a tökéletesen bejárhatatlan akadálypálya városba, én meg nem fogom itt hagyni a fiam. Egy hete ismerjük egymást, ilyesmi nem is várható el.

Keyo a háttámlának dőlt, mit sem törődve, hogy kocsistul burulhat hátra. Ami automatikusan a lábtámaszra lépett, hogy ellentartson Keyo súlyának.

-Értem. - Keyo arca elfehéredett, Amié kivörösödött. - Akkor... köszi, ezt a hetet.

-Én köszönöm...

Nem álltak így hosszan, csak egy gyors csók volt, aztán Ami elviharzott egy sietős helót dobva a visszatérő Mat-nek. A buszon már nem bírt magával úgy sírt mint egy gyerek.

Keyo nem sírt, csak forgatta a telefont a teljes döbbenet és üresség határán.

-Na mi az? Sikerült az utolsó percben összekapjatok? - Mat úgy fogta a három kávét mint zsonglőr feldobás előtt a három labdát.

-Nem. Csak nem tudtam, hogy ennyi volt. - kivett egyet a három kávéből, belekortyolt, de nem nézett Matre. -Egy hét együttlét. Aztán irány haza.

Az első hét volt a legrosszabb. Akkor mint egy őrült keringett a lakásba. Pont úgy, mint mikor rájött, hogy L. el fog válni tőle. Ugyanazok a kétségbeesés zakatolt benne, hogy rosszul dönt. Hogy élete nagy lehetőségét veszti el.

-Alig ismerem, semmit sem tudok valójában róla. Érzem az ízét, a hangulatát, elsöpör a személyisége, a stabilitása, de valójában bármilyen is lehet. Egy hétre a világ végén bárki lehet a legjobbfej. -magyarázta Csillának sokadszorra. Csilla meg szomorúan nézte a konyhaasztalnál ülve és ott volt a szemében, hogy nem ért egyet.

-Láttalak titeket. Nem volt abban hazugság, kicsim.

Aztán teltek a hetek. Munka ugyanúgy nem jött, mint előtte. Közeledett a tél, a fűtésszezon. Csillla hol kapott megbízást hol nem. Úgy életk mint bohém művészek, de valójában mindketten stabilitásra vágytak.

Aztán megérkezett a hívás. Egy éjjel visszatértek a pánikrohamok. Ahogy elmúltak tavasszal, így őszre valamiért újra felbukkantak. Aljasul éjjel, álmokba bújtatva lopakodtak közel, és úgy támadták meg, mikor védtelen. Felpattant és zokogva, remegő kézzel kutatta át a nappalit. Kiforgatva a könyveket a polcról. Nagy robajjal söpörve ki az edényeket a kredencből. Aztán felegyenesedett és remegő kezeivel eltakarta a szemét, úgy motyogta, hogy nincs meg.

-Mi nincs meg? - Csilla álomtól hunyorgó szemmel, tele aggodalommal állt a nappali ajtajában. - Csak álom volt, nyugi...

-Elegem van ebből. annyira félek, hogy elvesztem.

-De mit?

-Bármit. - a hangja újra nyugodt volt. Lerogyott a kanapéra, felhúzta a lábait. - Ne legyen akkor semmi, és akkor nincs mit elveszteni.

-Mi legyen akkor? Gyere lefeküdni.

-Szabadesés. - úgy nézett fel mint ki most ébredt csak fel. - Ó, ne haragudj. Feküdj le, most már jó. Én is lefekszem mindjárt. - A szeme normálisnak tűnt, csak a keze remegett még az adrenalintól.

Csilla lefeküdt. Ami ott maradt. aztán felnyitotta Csilla notebookját, mert az sokkal halkabb volt, mint a saját gépe, és szétrepített sokszáz üzenetet a világhálón az ismerőseinek és az ismerősei ismerőseinek.

Két hónap kellett hozzá. Sok beszélgetés az érintettekkel, de sokkal több bátorság, mint gondolta. Végül ott állt egy kisbőrönddel ugyanott a reptéri aulában. Az anyja vitte ki, így más nem is jöhetett velük. Kétüléses a teherautó. Az egyre nagyobb kisfiútól otthon búcsúzott el, miközben úgy kapaszkodott belé, mint akinek immár van fogalma az időről.

-Hát köszi, hogy elhoztál, anya. - mosolygott. Magabiztosan, ahogy szokott. - Majd jövök.

-Vigyázz magadra, és este beszélünk.

-Oké.

Aztán bement, és leült a padra. Keyora gondolt és az elvesztegetett lehetőségekre. Arra, hogy megnézte ugyan Facebookon, de nem jelölte be. Arra hogy mehetne Arizonába is, valószínűleg, hozzá, de még nem érett meg ő maga erre. Minden újat egyedül kellett megtanuljon. Ha figyelik sosem sikerült. Sutyiban megtanulta, egyedül, figyelő szemek nélkül bukva el az első pár próbálkozást, hogy aztán azzal a megszokott magabiztossággal használja a tudást, mintha mindig is tudta volna.

Ott a váróban döbbent rá a válaszra. Csilla annyiszor megkérdezte tőle, miért London, és miért nem ír inkább Keyonak? Nem tudta megmondani. Itt a ferihegyi váróban azonban összeállt a kép. Meg kell tanulnia külföldön élni. Meg kell tanuljon angolul eléggé ehhez. Megtanulni azt az elszigeteltséget ami mindig is az övé volt belül, megélni immár előnyként kívül és csak aztán keresheti meg újra Keyot.

-Arizona forró. - mondta ilyenkor Csillának - Nem viselem el a forróságot.

Európa

-Hello. - Mat hangja rekedt volt.
-Hello. Nagyon dolgozol? - Keyo alig tudta türtőztetni magát. Átzöttyent a kocsiból a nagy vörös kanapéra és kivett egy marékkal a lassan avasodó mogyoróból.
-Mondd csak, ráérek.- hallatszott fentről a kis galériáról Mat hangja.
-Hova megyünk idén nyáron?
-Most akarod ezt megbeszélni.
Keyoból kirobbant a nevetés.
-Azt mondod olyanok vagyunk mint valami öreg házaspár ilyenkor?
-Ööö. - Mat zavarba jött. - Nem. Hova?
-Menjünk el Európába.
-Ide, mindjárt a szomszédba?- Mat hunyorogva mászott le a meredek lépcsőn.
-Jah. Hm? Augusztus elején mondjuk vagy július végén. Van egy kis dolgod Bécsben, és pont a következő héten van ott egy nagyon tuti fesztivál a szomszéd államban. Mint ide Tucson, annyi. Európa legnagyobb fesztiválja, azt írja.
-Mit csinálok Bécsben?- megállt Keyoval szemben, hunyorgott.
-Átveszel valami díjat, nem érdekes, de aztán menjünk el Budapestre, ok? - Keyo szemei falták Mat arcát. Beállt a csend amit úgy szeretett. Olyan csendek volt ez amiben ott vibrált ez egész közös életük.
-Mit... csinálok Bécsben?
-Neveztelek arra a pályázatra amit kitettél a konyhapultra és el is felejtettél, mert mikor Looval átjöttünk kitakarítani, akkor még mindig ugyanott volt.
-Jaj ne is emlegesd azt a takarítást. - kezdett párhuzamosan beszélni Mat. - Nagyon kínos volt.
-Beneveztelek és megnyerted.
-Tök jó. - mondta hosszú csend után Mat. - Csak így egyszerűen?
-Hát annyira nem. - Keyo arcán újra felbukkant az a csibészes mosoly, ami mindig vad ötletek előszele. - Oda kell menned átvenni. Gondoltam elkisérlek, nehogy bajod essen.
-És mit csinálok azzal a díjjal? Oda teszem a tévé mellé? - intett tétován a tévé felé aztán ő is belemarkolt a mogyoróba és Keyo mellé telepedett.
-Azt nem tudom. De a pénzt amit nyertél biztosan tudod hova tenni.
-Jah! - kapta fel a fejét Mat. - Tényleg! Pénzt is adnak a díj mellé. Azért is nyomtattam ki, nehogy elfelejtsem. Nagyon testhezállónak tűnt.
Keyo megveregette Mat térdét.
-Jól nyomod na.
-De várjál. Milyen képeket küldtél.
-Biztos, hogy nem a legjobbakat, hiszen sosem jártam a galériádon. Abból válogattam, amiket nekem adtál.
-De azok régiek!
-És?
-Lehet hogy jobbat is összeszedhettem volna.
-Biztosan. De nem tetted. Így is megnyerted. Mi a gond?
Mat szégyenlősen megrázta a fejét.
-Kösz.
-Akkor elintézem az utazást, ok? Repjegy, szálloda, fesztiválbelépő satöbbi.
-Tök jó.
Mat mosolygott áématagon valahova a tévé és a szerelőasztal közé bámulva. keyo visszamászott a kocsira és elgurult.

Lisette végül

-Igazán nem számít. - válaszolta Lisette könnyedén. Michell aznap este már negyedszerre fejezte ki sajnálatát a szakításuk miatt. Lisette nem értette miért kell erre folyton visszatérni. Mitch ott volt és éppen úgy hevertek egymás mellett a hintaágyban mint mindig tették. A kockás, kicsit kutyaszagú pléd rájuk borult és ők beérték egymáshoz nyomódó testükkel, nem szorongatták egymás kezét, ahogy sohasem tették máskor sem. - Hagyd már. szükségem volt egy kis magányra. - bökte ki végül. - Tudni akartam, érezni a saját bőrömön, hogy megállok a saját lábamon. Tudni akartam, hogyan megy ez, ha sikerül, és mitől nem megy, ha nem sikerül. Érezni akartam a felelősségét és a szabadságát annak, hogy a magam ura vagyok. Ha akkor nem szakítok veled, akkor örökre egy elesett kis madár maradok, aki elég hisztis hogy folyton rá figyeljenek, ám gyáva elmenni a saját határaiig. Egyedül kellett lennem kicsit, hogy értékeljem a társaságot. És volt annyi kapcsolatom srácokkal, hogy fel tudjam mérni a saját igényeimet és tudjam, mit tudok nyújtani. El kellett távolítsalak az életemből, hogy érezzem, hogy hiányzol e ha nem vagy ott, és ha igen mi az amiben senki más nem is pótolhat.
A beállt csendben nem hallotta Mitchell lélegzetét.
-Jól vagy?
-Aha. Csak úgy emlékeztem, hogy én szakítottam veled.
Lisette zavartan megigazította a takarót magukon.
-Igen?
-Összejöttem Amberrel, emlékszel? Pearl buliján... Nem tudom miért. Olyan melegség áradt belőle, olyan vágyakozás.
-És? Jó volt? - Lisette próbált hűvös maradni.
-Elégetett... inkább felperzselt. - Mitchell elnevette magát. - Nem volt jó. Egy nagy hullámvasút volt. Hiányzott a rended. - Megkereste Lisette kezét és lassan az arcához emelte. Lisett finom bőre selymesen borult az arcára. Belecsókolt a tenyerébe, aztán elengedte, a lányra bízva hogy visszahúzza e a kezét. Lisette tétován visszahúzta.
-Szóval kirúgtál azon a ravasz nőies módon ahogy megszereztél. Úgy hogy azt higgyem, hogy én irányítok. - Mitchell újra elnevette magát. Nem volt a nevetésében keserűség vagy sértettség. Játékos, magabiztos nevetése volt, ami Lisette-ben felébresztett minden érzelmet amit valaha is érzett iránta.
-Hiányoztál. - súgta neki.
-Te is nekem. Súgta vissza Mitch.

Loo végül

A szupermarket parkolóját körbezárták azzal a magas rácsos kordonnal, amivel Loo eddig csak koncerteken találkozott. Volt egy terület a bejárat mellett, amit egyszerűen szalaggal tettek megközelíthetetlennél. A kordonon belül lakókocsik és két teherautó állt. Emberek pakolásztak ki belőlük állványokat. Mások kávéért mentek, sokan telefonáltak. Loo a bejárat mellett állt és figyelte őket. A boltban nagyobb volt a forgalom, mint máskor, így Tina rá is szólt vagy négyszer, hogy ne bámuljon kifelé, hanem próbálja a tolvajokat kiszúrni.
-Forgatnak. - vigyorgott Loo.
-Jah. Mondta is  Beth, hogy mennyire sóherek. Kellett extra szendvicset is hozatni, hogy legyen mit zabálniuk. Nagyképű banda. - Tina vágott egy fintort és úgy nyúlt a szalagon tornyosuló holmik felé, hogy rá sem nézett a vevőre.
Pity.
Pity.
A vonalkód leolvasó majdnem olyan pontosan pittyentett, mint egy óra.
Loo figyelte a forgatást és egészen megfeledkezett a boltról. A nap folyamán három jelenetet vettek fel, de azt a hármat igen sokszor. Voltak véres fejű statiszták, meg volt egy bringás fickó is.
-Te Tina, ez nem Hudert Rodrigez?
-De.
-Nagyon fura.
-Bunkó barom.
Loo hátrasandított Tinára. a pénztár mellett a vevők sora nem látszott apadni.
-Nagyon fura. - mondta Loo újra, mintegy magának.Aztán kilépett a bolt elé és hagyta, hogy a fotocellás ajtó becsukódjon. A háta mögött a tükörképe is fegyelmezetten állt. A történetben egy biztonsági őr lő le egy járókelőt a bringán menekülőfickó helyett. Loo figyelt és ráfogott a szolgálati fegyverére. Rodrigez ismét elrontotta. Valahogy nem tudta elkapni a bringás ritmusát. vagy túl korán kezdett szaladni felé, úgy, hogy végül simán elkaphatta volna, vagy túl későn, amikor az már kiért a kamera látószögéből.
Loot teljesen beszippantotta  ajelenet ismétlődése. A Csapó éles hangja is beleolvadt a jelenetbe, amikor Loo úgy döntött, hogy kipróbálja. Nem volt ebben megfontolás, sem mérlegelése a következményeknek. Nem volt benne a szerénységnek és kishitűségnek ez a jellegzetes keveréke, ami miatt Loo soha egy fűszálat keresztbe nem tett magáért. Egyszerűen csak tudta, hogy kell csinálni, és a megfelelő pillanatban belépett a kordonon belülre ott ahol csak a szalag zárta el.
-Hát itt vagy Fernando! - kiálltotta a bringásnak az egész délelőtt hallgatott szöveg szerint. A statiszta nő megdermedt és bambán rámeredt Loora. Ő azonban nem vett róla tudomást, ellépett a stáb autója mellett, oldalt a kamerának és előkapta a fegyverét. - Állj! - Kiálltotta és érezte hogy a szél, ami egész délelőtt hordta be a homokot az ajtó résein, most mellé áll és úgy túr a hajába ahogy a filmeken. A pisztoly keményen és hűvösen bilincselte őt a valósághoz.
-Hubert Rodrigez vagyok. - gondolta és megállt. A pisztolyt felemelte és a bringásra fogta, aki mit sem sejtve tekert a forgatókönyv szerint.
-Állj! - kiálltotta Loo újra majd lőtt. A pisztolyt ráfogta a bringás hátára és érezte magában az összes helyszínelőt, minden akcióhőst és minden képregényhőst is, akit annyira szeretett. Érezte Legolast, ahogy ő maga volt Neo és Trinity is egyszerre. Lőtt. Gondosan a fickó mellé, a reklámtábla közepébe. Az elsülő fegyver rúgása, hangja és szaga úgy áradtak szét benne, mint orgazmus közben a kéj.
A lövés utáni csend akkora volt, hogy Tina pénztárából ide hallatszott a vonalkód leolvasó pittyogása. A bringás fickó farolva fordult vissza a sorompónál, aztán elnevette magát mikor meglátta a pisztolyt lassan leengedő Loot. Hahotázása körbetáncolta a stábot.
-Hát te meg ki a fasz vagy? - kiáltotta oda neki vidáman a bringás. A rendező felpattant és ő is kiabált valamit. Loo pedig úgy állt ott, mintha ezt a pillanatot ki tudná húzni a végtelenségbe azzal, hogy nem moccan meg. A rendező odarohant hozzá és az arcába kiabált.
-Ha statiszta akarsz lenne bazdmeg, ott van Kate, beszéld meg vele. Tőlem lehetsz, de ha még egyszer meglátlak itt feldugom a seggedbe a pisztolyod.
A Kate nevü nő odaért és pulykavörös fejjel hápogott valamit.
-Vedd fel a fiút. Ő lesz Martin. - vakkantotta neki a rendező és visszamasírozott a kameraman mellé.