Mat

A reptéren lehunyt szemmel ült. Aztán a gépen sem nagyon moccant. A hosszú repülés egy hosszú zuhanás volt inkább, aminek végén kénytelen volt Keyo kocsijába ülni. Kifele együtt mentek, Keyo kocsijával, izgatottan és teljes, tökéletes egységben. Mióta Gari Londonba költözött gyakran tervezgették a londoni kiruccanást. Sosem gondolt rá, hogy  Fehér Dív felbukkanhat ott. Azt hitte, ahogy Keyo is, hogy soha többé nem látják azt a nőt. Igaz Keyo nagy csajozási kedve megcsappant, de ezt Mat sajnálta legkevésbé. A repülőn Londonból hazafele volt ideje tökéletes köröket futni gondolatban Keyo körül. A fényképezőgépen ugyanúgy szorongatta, mint mindig. Néha le is nyomta a gombot. Mindegy volt.

Hosszan ücsörgött a kocsiban Bergék garázsa előtt. Ez a garázs volt a lakás hosszú évek óta már. Téliesítette, berendezte kedve szerint. A belső teret továbbra is a kupiból kiszuperált, vagy lopott hatalmas vérvörös kanapé uralta. Se Loo se Keyo nem volt hajlandó elmesélni neki, hogy került a kezükbe ez az ormótlan tárgy, a kopott, kimoshatatlan foltjaival.

Kiszállt a kocsiból és a kukát használva lépcsőnek felkapaszkodott a garázstetőre. Az alacsony tetőn meggyűltek a falevelek. Bergék imádott diófája közvetlenül a garázs mögött dacolt az időjárással. Mat felkapaszkodott a fára. Elhelyezkedett és várt. A kezében időnként exponált a gép. Hosszan ült ott. A délelőttből délután lett és neki végül minden tagja fájt már mikor felbukkant Thomas Berg. Hunyorogva leste őt a fán.

-Mit csinálsz ott fima? - kurjantott fel kedélyesen. - Gyere már le.

-Csak ülök. - motyogta Mat de elkezdett lemászni, ahogy az öreg kérte.

-Keresett valaki tegnap. Visszajött vagy négyszer. -az öreg megdörzsölte a homlokát.- Mondta is a nevét, de nem emlékszem. Kis pirospozsgás fickó volt, egy kisteherautóval. Olyannal, mint amilyen Georgnak van, tudod.
Mat bólintott. Tudta milyen teherautóról van szó, de nem ismert Georgon kívül senkit akinek hasonlója lett volna.
-Köszönöm. Majd gondolom visszajön.
-Igen. Mondtam neki, hogy a hétvégén már itthon leszel.
-Igen, köszönöm.

Bement a garázsba és megállt a piros kanapé előtt. A dohányzóasztalon még mindig ott savanyodtak a mogyorók. A tévén vastagon ült a por. A galéria alatt a villanyóra állt. Mat visszakapcsolta és nézte ahogy a hűtő és a légkondi felélesztik a finom fogaskereket. A rendszer újraindult. Felmászott a galériára és tőle szokatlan precizitással elkezdte kiarchiválni a képeket. A digikamera képeit is és a régi tükörreflexes masináét is elkezdte előhívni, amit direkt London miatt vett. A művelet napokig eltartott, de amíg ezzel foglalkozott addig nem volt módja gondolkozni, de érezni sem. Ájultan aludt pár órát ott ahol éppen elnyomta az álom. A spanyoltól hozatott kaját ette napokig és Loot és elküldte azzal a szöveggel, hogy nagyon sok melója van. Aztán szombat lett és valaki megállt a garázs előtt egy hangos autóval.
-Mat! - hallotta a kurjongatást.
Lassan mászott le. Semmi kedve nem volt senkihez. Kinyitotta az ajtót és kilesett a vakító napsütésbe. Hunyorgott és próbált fókuszálni a hatalmas fényben ácsorgó alakra.
-Szia! Na végre! Rossz a telefonod? - lelkesedett a srác.
-Gus? - Mat érezte ahogy elvörösödik valami érdemtelen bűntudattól.
-Bemehetek?
-Persze. - zavartan állt félre az ajtóból. - nagyon rég nem hallottam rólad.
-Turnéztunk másfél évig. De most már vége. Szeretnék kicsit röghöz kötöttebb életet élni és most keresem a megfelelő várost. - Könnyedén zuhant bele a piros kanapéba. Lehúzta a bakancsát és szinte letépte a lábáról a zoknit. Sárga póló volt rajta meg valami kopott katonai gyakorló.
-Éhes vagy? Azsem ideje lenne enni valamit.
-Jah, az jó lenne.
Mat felmenekült a galériára ahol a gépei voltak és gyorsan rendelt a spanyoltól kaját. Aztán a legfelső lépcsőről kattintott párat. Bal fölülről volt így Gusnak. A piros kanapé a fehérre kopott hajópadlón olyan volt mint egy irracionális sziget a valóságban. Sokat fényképezte Keyot is innen. A keze beleremegett a mozdulatba.
-Mi van a barátoddal? - nézett fel rá Gus, mintha sejtené.
-Londonban maradt.
-Végleg?
-Gondolom...
-És te hogy hogy nem?
-Én nem. - mondta kis szünet után halkan, inkább magának, mint Gusnak. Gus értőn bólogatott.
-Nem bánnád, ha itt maradnék holnapig?
-Nem. - kapta el a tekintetét Mat és már mászott is le. A kis gépet a dohányzóasztalra tette az avas mogyorók közé. - A'szem van még egy sör a hűtőben, kéred?
-Aha. Elég remete mód élsz itt, nem?
-Hát... lehet.
-A telefonod elromlott.

Mat előkotorta a hátizsákból és mosolyogva nézegette.-Nem, csak nem kapcsoltam vissza mióta felszálltam a gépre.
-Biztos sokan kerestek. - egy pillanatra találkozott a tekintetük és Gus beszippantotta Matet. Mat meglátta benne a féltő, tapintatos szeretetet, az óvatos de határozott szándékot. Ültek egymás mellett a kanapén, kissé egymás felé fordulva. Matba égtek az emlékek. Minden találkozásra hajszálpontosan emlékezett. Gus volt az egyetlen Keyon kívül akivel vágyott lenni. Borzasztó bűntudata is volt emiatt. De mióta bevallotta magának, hogy szerelmes Keyoba, azóta sokkal könnyebb volt minden. Amikor belátta, hogy Gust is tudná szeretni, a bűntudat is alábbhagyott. Olyan volt ez, mint a mesében. Keyo kilépett az életéből, gyorsan, határozottan és lendületesen, ahogy szokta a dolgait intézni, és alig egy pár nap múlva, mintha csak a felszabaduló helyre ülne le, itt van Gus. Ugyanott ül ahol Keyo szokott és ugyanazt a nyugalmat adja neki, mint amit Keyoval megszeretett. Elmúlt a zavar és a helyébe szálló nyugalom úgy hatott rá mint egy frissítő zuhany.
-Meddig maradsz a városban?
Gus elmosolyodott és kortyolt egyet a sörből.
-Amíg itt maradhatok nálad.