Gari háza körül a kaktuszok embermagasra nőttek. A ház tiszta volt és rendes. Legutóbb Loo és az a fura magyar srác festette is. A srác telepített még növényeket a kaktuszok közé. Határozottan csinos lett így az egész, bár a rengeteg kaktusz adott valami védmű érzést a kertnek. Keyo a garázs felől ment be a házba, mert úgy volt a leg gördülékenyebb a járás. A házban nem volt minden ajtó olyan széles, hogy könnyedén roboghasson át rajta. Gari az ebédlőben rendezgette az edényeket.
-Gyere.-mutatott az asztalra mint egy pincér- Éppen kész az ebéd.
-Szia. Köszi. -Keyo odagurult ahol nem állt szék.
-Sápadt vagy és sovány. - Gari kíméletlen szenvtelenséggel diagnosztizált. - Gondolom megtaláltad azt az egyetlen lányt akivel jól érezted magad ám kidobott.
-Igen. -Keyo a csészét nézte és nem értette miért is válaszol.
-Végre.
Keyo felkapta a fejét.
-Mi van?
-Megvan a fájdalom is. a testi fájdalmakból bőven kijutott neked, - szedett a levesből mindkettőjüknek - de a lelkiek csak a tested körül mozogtak. Arra fel tudtalak készíteni. - leült Keyoval szemben és ugyanazzal a szenvtelenséggel beszélt tovább - Ez viszont olyasmi ami minden emberi lénynek kijut és semmi köze a végtagokhoz.
-Akkor most örülünk? -Keyo dühe kezdett testet ölteni a hangjában.
-Igen, fiam, most örülünk. - Gari lassan terelte körbe a levesbe vágott élénkzöld hagymakarikákat. - Elértél egy határt. Kezdtél túl pökhendi lenni. Úgy viselkedtél mintha megleckéztetnéd az embereket. - Gari elváltoztatta a hangját - Látjátok, én lábak nélkül is kétszer annyit viszek véghez mint ti lábakkal.
-Jézusom, Gari. Miket beszélsz itt össze?
Gari elmosolyodott a forró méregerős leves felett.
-Felnőttél, Keyo Changwani. Látom valóban nem szorulsz már rám.
-Ebből látod. Évek óta nem szorulok már rád. Évek óta külön lakom tőled és külön kasszán is vagyok, nem tűnt fel?
Gari hosszan nézte elégedetten. Keyo rég nem látta ezt az arckifejezést az anyján.
-Londonba költözöm egy hónap múlva.
-Mi? Apához?
-Dehogy apádhoz! - Gari hangja felcsattant mint egy korbács. - Nem fogok még találkozni sem vele.
-Mit csinálsz Londonban? - A döbbenet elfújta a haragot.
-Amit miattad abba hagytam, kisfiam.
Keyo nyelt egyet.
-Most megteszem azokat a dolgokat amik bennem vannak. Büszke vagyok rád, mert sikeres és nagyszerű ember lettél. De most már ki kell repülj a szárnyaim alól és meg kell állj úgy is, hogy a közeledben sem vagyok.
-Lehet hogy egyszer te szorulsz majd az én segítségemre. Szeretnék a közelben lenni, ha ez bekövetkezik. - hanga halk volt. Látta az anyja ráncait, a keménység mögöt ott burjánzó tengernyi kétséget.
-Odébb van az még.
-Mit fogsz Londonban csinálni?
-Textilt tervezek, ahogy mindig is akartam. - beállt némi csend. Keyo emlékezett rá, hogy Gari lánykorában textiltervező akart lenni. Egész életében vonzódott a textilekhez és nagyon gondosan válogatta meg a ruháit és a lakástextileket is. De ez több volt, mint bizarr.
- Mindjárt ötven leszel..
-Ne légy ilyen modortalan! - csattant fel ismét Gari. - Meglátogathatsz évente kétszer egy hétre.
Keyo torkában gombóc nőtt.
-Anya? -suttogta - Anya?
-Adom a halat. - vette el előle a teli csészét az anyja. - Szedd össze magad kisfiam, és inkább mondd el, hogy mihez akarsz kezdeni.
Keyo felnézett az anyjára.
-Anya?
-Kértem, hogy ne hívj így. Ha egy nőnek nem kellesz, attól még nem kell visszavedlened gyerekké. - mosolygott. Viccnek szánta.
Keyo nézte az anyját, látta érezte ahogy a nőről leesik valami irtózatos súly. Olyan mélyen, velőtrázóan megkönyebbült, hogy olyan hangnemben tudott beszélni vele, amit még csak nem is hallott tőle eddig soha.
-Jól vagy? - kérdezte aztán sután.
-Én igen. De te nem eszel és sovány vagy és fakó. Edd meg a halat legalább.
Keyo lenézett a tányérjára.
-Európa veszélyes hely, azt mondják. - folytatta Gari immár kóreaiul. A szövegben annyi humor volt, hogy Keyonak a torkában nött gombós mellé megkönnyesedett a szeme.
-Így leszünk mostantól?
-Hát lehetsz így is, meg győzködheted is. Járhatsz a nyakára, küldhetsz neki ajándékokat. De szerintem aki egyszer elküldött az nem vágyik rád.
-Becsomagolnád a halat? Azt hiszem most hazamegyek átgondolni a dolgaimat.
-Jó. - Gari felpattant és elvette előle az érintetlen tányért.
Keyo a kocsiban maradt amit lassan betöltött a sülthal jellegzetes illata. Ült és zokogott mint egy gyerek. Aztán elgurult Mathez. Benyitott és elhelyezkedett az otthonos vörös kanapén a hallal. Mat nem vette észre a kisírt szemeit a félhomályban.
-Na mi van otthon?
-Felnőttnek lenni jó, az van. Annyira jó, hogy vége a gyerekkoromnak. - mondta és nagyot harapott a halból amit az anyja sütött neki.
-Gyere.-mutatott az asztalra mint egy pincér- Éppen kész az ebéd.
-Szia. Köszi. -Keyo odagurult ahol nem állt szék.
-Sápadt vagy és sovány. - Gari kíméletlen szenvtelenséggel diagnosztizált. - Gondolom megtaláltad azt az egyetlen lányt akivel jól érezted magad ám kidobott.
-Igen. -Keyo a csészét nézte és nem értette miért is válaszol.
-Végre.
Keyo felkapta a fejét.
-Mi van?
-Megvan a fájdalom is. a testi fájdalmakból bőven kijutott neked, - szedett a levesből mindkettőjüknek - de a lelkiek csak a tested körül mozogtak. Arra fel tudtalak készíteni. - leült Keyoval szemben és ugyanazzal a szenvtelenséggel beszélt tovább - Ez viszont olyasmi ami minden emberi lénynek kijut és semmi köze a végtagokhoz.
-Akkor most örülünk? -Keyo dühe kezdett testet ölteni a hangjában.
-Igen, fiam, most örülünk. - Gari lassan terelte körbe a levesbe vágott élénkzöld hagymakarikákat. - Elértél egy határt. Kezdtél túl pökhendi lenni. Úgy viselkedtél mintha megleckéztetnéd az embereket. - Gari elváltoztatta a hangját - Látjátok, én lábak nélkül is kétszer annyit viszek véghez mint ti lábakkal.
-Jézusom, Gari. Miket beszélsz itt össze?
Gari elmosolyodott a forró méregerős leves felett.
-Felnőttél, Keyo Changwani. Látom valóban nem szorulsz már rám.
-Ebből látod. Évek óta nem szorulok már rád. Évek óta külön lakom tőled és külön kasszán is vagyok, nem tűnt fel?
Gari hosszan nézte elégedetten. Keyo rég nem látta ezt az arckifejezést az anyján.
-Londonba költözöm egy hónap múlva.
-Mi? Apához?
-Dehogy apádhoz! - Gari hangja felcsattant mint egy korbács. - Nem fogok még találkozni sem vele.
-Mit csinálsz Londonban? - A döbbenet elfújta a haragot.
-Amit miattad abba hagytam, kisfiam.
Keyo nyelt egyet.
-Most megteszem azokat a dolgokat amik bennem vannak. Büszke vagyok rád, mert sikeres és nagyszerű ember lettél. De most már ki kell repülj a szárnyaim alól és meg kell állj úgy is, hogy a közeledben sem vagyok.
-Lehet hogy egyszer te szorulsz majd az én segítségemre. Szeretnék a közelben lenni, ha ez bekövetkezik. - hanga halk volt. Látta az anyja ráncait, a keménység mögöt ott burjánzó tengernyi kétséget.
-Odébb van az még.
-Mit fogsz Londonban csinálni?
-Textilt tervezek, ahogy mindig is akartam. - beállt némi csend. Keyo emlékezett rá, hogy Gari lánykorában textiltervező akart lenni. Egész életében vonzódott a textilekhez és nagyon gondosan válogatta meg a ruháit és a lakástextileket is. De ez több volt, mint bizarr.
- Mindjárt ötven leszel..
-Ne légy ilyen modortalan! - csattant fel ismét Gari. - Meglátogathatsz évente kétszer egy hétre.
Keyo torkában gombóc nőtt.
-Anya? -suttogta - Anya?
-Adom a halat. - vette el előle a teli csészét az anyja. - Szedd össze magad kisfiam, és inkább mondd el, hogy mihez akarsz kezdeni.
Keyo felnézett az anyjára.
-Anya?
-Kértem, hogy ne hívj így. Ha egy nőnek nem kellesz, attól még nem kell visszavedlened gyerekké. - mosolygott. Viccnek szánta.
Keyo nézte az anyját, látta érezte ahogy a nőről leesik valami irtózatos súly. Olyan mélyen, velőtrázóan megkönyebbült, hogy olyan hangnemben tudott beszélni vele, amit még csak nem is hallott tőle eddig soha.
-Jól vagy? - kérdezte aztán sután.
-Én igen. De te nem eszel és sovány vagy és fakó. Edd meg a halat legalább.
Keyo lenézett a tányérjára.
-Európa veszélyes hely, azt mondják. - folytatta Gari immár kóreaiul. A szövegben annyi humor volt, hogy Keyonak a torkában nött gombós mellé megkönnyesedett a szeme.
-Így leszünk mostantól?
-Hát lehetsz így is, meg győzködheted is. Járhatsz a nyakára, küldhetsz neki ajándékokat. De szerintem aki egyszer elküldött az nem vágyik rád.
-Becsomagolnád a halat? Azt hiszem most hazamegyek átgondolni a dolgaimat.
-Jó. - Gari felpattant és elvette előle az érintetlen tányért.
Keyo a kocsiban maradt amit lassan betöltött a sülthal jellegzetes illata. Ült és zokogott mint egy gyerek. Aztán elgurult Mathez. Benyitott és elhelyezkedett az otthonos vörös kanapén a hallal. Mat nem vette észre a kisírt szemeit a félhomályban.
-Na mi van otthon?
-Felnőttnek lenni jó, az van. Annyira jó, hogy vége a gyerekkoromnak. - mondta és nagyot harapott a halból amit az anyja sütött neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése