Nem volt abban a lakásban semmi, csak egy elöregedett kanapé, a falra szerelt konyhaszekrény és egy foltos kád a fürdőszobában. Két napja esett. Géza csíkokra hasított törülköződarabokkal szigetelte az ablakok réseit, és a biciklitárolóból szerzett ócska felmosóval itatta fel a padlóra csorgó vizet.

- Nem vagy te normális - mondta neki Káró, mikor egyszer munkába menet felugrott érte. -Megelőlegezem neked a lét, vegyél ki egy normális lakást. Egy haveromnak van szabad kérója a Kossuth Lajos utcában. Nem nagy eresztés, de net meg fűtés van benne.
- Kösz, nem – felelte Géza.
Káró nem értette.
- Miért?
- Nem akarok tartozni.
- Nekem, vagy senkinek sem? – kérdezte Káró cigire gyújtva, és Géza nem tudta mire vélni a tekintetét.
- Senkinek sem.
- Á – Káró kifújta a füstöt, és lépett kettőt a nagyszobában. Cipője nedves nyomot hagyott a linóleumon.
- Ez valami szabolcsi dolog?
- Mi?
- Tudod – Káró a füstölgő cigivel gesztikulálva magyarázott. – Betyárbecsület. Nem kérünk és nem is adunk kölcsönt. Boldogulj, ahogy tudsz.
Géza vállat vont.
- Ezeket nem hallottam.
- Fasza.

Ott ült a kanapén. Aznap már hetedszer mosta fel a padlót, de a víz újra meg újra utat talált befelé. Eláztatta a rongyokat, és rálehelt a falakra. Késő november volt. Géza elhozta otthonról a hősugárzót, és bár nem törekedett rá, hogy elkerülje az apját, könnyebb volt, hogy nem volt otthon. Az anyja a kezét tördelte, és úgy kísérte végig a házon, míg Géza a dobozt kereste, mint egy kiskutya.
Kamra. Jól vagy?
Pince. Nincs szükséged valamire?
Műhely. Eszel rendesen?
Padlás. Ugye szólsz, ha segíthetünk valamiben?
Persze. Nincs. Persze. Persze.
Éjfélig bírta, aztán mikor a víz csepegése már visszhangot vert a fejében, felkelt. Tudta, hogy felesleges alvással próbálkoznia. A szervezete hetek alatt alkalmazkodott az éjszakai élethez, így azon kivételes estéken, mikor nem volt munka, képtelen volt nyugton maradni. Menni kellett, nem volt más mód. Felvette a harmadik pulóvert is, a bakancs amúgy is rajta volt, és kilépett az ajtón.

- Azt ugye tudod, hogy egyéb juttatások is adódnak, ha akarod? – Káró lecsúszott a fotel szélére és kinyújtotta a lábát.
- Mire gondolsz? – Géza beleharapott a szendvicsbe, aztán összeráncolta a homlokát. Barna kenyér, vaj, cakkos szélű szalámi szeletek, a paprika és a paradicsom formára vágva, mint valami virágcsokor.
- Nem csak pénz jöhet szóba. Vannak cimboráim itt is, ott is...ha lazulni vágynál, megoldható.
- Kösz, elvagyok én a sörrel meg a pálinkával.
- Nem feltétlenül anyagról beszélek.
- Te, ki csinálta ezt? – Géza megforgatta a félig rágott kenyeret a kezében.
- Öregem, nem hiszlek el! – Káró felnevetett, és lenyúlt a fotel mellé állított vodkásüveghez. – Ha nem gondolnám, hogy lehetetlen, azt hinném…
- Mit?
- Hagyjuk. Szóval Géza ecsém, csajok is adódhatnak, grátisz, csak neked, a kaját meg a Marcsi csinálta, remélem kielégítettem a kíváncsiságodat.
- Marcsi – ismételte automatikusan Géza.
Eddig kétszer járt Kárónál, és csak homályos elképzelései voltak arról, hogy egyedül él-e, vagy sem. Mindkétszer lógtak itt csajok, akik vagy munka előtti eligazításra jöttek fel, vagy hogy Káró felpróbálja őket. Gézának azonban rémlett, hogy talán lakik itt valaki más is, valaki, aki állandóan itt van, de úgy jár-kel a lakásban, mint egy árnyék. A háta villanása a vécébe menet. Az illata a konyhában. Nedves kéznyoma a törülközőn.
- Aha, a Marcsi. Anyám félbolond keresztlánya. Addig nyígott a mutter, míg végül idevettem.
- Félbolond?
Káró felnevetett.
- Inkább teljesen. Totál zakkant a csaj. De végül is ki tudja pucolni a házat, meg mostanában a konyhában is próbálkozik, szóval, ha ez kell a megváltáshoz, tőlem ellehet itt.

Arcul csapta a szél, szúrós esőcseppeket vágva hozzá. Géza leszegte a fejét, és automatikusan végighúzta a tenyerét a haján. Csuromvíz lett a keze. Az utcák némák voltak, a házak csendesek. Üres kapualjak, ház elé kikészített szemetes konténerek mellett ment el.

- Én mondom, az a csaj életem legjobb dugása volt – Talpas nyelve nehezen forgott már a sok piától. Elernyedt izmokkal félig ült, félig feküdt a kanapén, a szája sarkán pattanó nyál lassan lefolyt az állán.
- Tényleg nem tudott beszélni? – Káró gondos házigazdaként és jó üzletemberként egyetlen pillanatra sem hagyta, hogy a fickó pohara üres maradjon.
Az asztalon pazarló ételmaradékok, sűrű összevisszaságban. Sültek. Köretek. Süteményekben elnyomott cigarettacsikkek.
- Ha mondom – Talpas megnyalta a tenyerét, és elvigyorodott. – Süketnémák. Csököttek. Bármit művelhetsz velük. Nem beszélnek. Érted.
Nevettek. Káró intett Gézának, aki kivette az üres üveget Talpas kezéből. A fickó felmorrant, Géza hátralépett.
- Nyugi – üzente tekintetével Káró, és bocsánatkérő fintort vágott.
- Ki a fasz ez itt, egész este? Unom már, hogy folyton a belemászik a seggembe.
- Egyik emberem – mondta sietve Káró. - Ne is törődj vele.
- Aha. Na, mert én egyedül jöttem. Azt hittem, nyugodtan tárgyalunk, érted, mi ketten. Erre iderángatsz valami pöcsöt, aki itt nyomul egész este. Nem értem én ezt.
Káró szerencsétlenül nézett Gézára, aztán az előszobába tévedt a tekintete. Egy szoknya villanása. Piros, a sok fekete és fehér között.
- Van valaki, aki jobban kedvedre lehet – hadarta Káró, és kikiabált. – Marcsi? Marcsi!
Talpas feltornászta magát a kanapén, és megvárta, míg Káró kimegy.
- Végre – vigyorgott aztán Gézára. – Azt hittem, egy stricinél alapszolgáltatás az ingyen dugás a vendégnek, na nem? Hogy hívnak téged?
- Géza.
- Szevasz.
Kezet fogtak. Káró még egyet kiáltott odakint.
- Géza fiam, van itt valami olyan pia, aminek íze is van?
- Ágyas pálinka?
- Mondjuk.
Géza az italos szekrényhez lépett.
- Akad.
- Ez a beszéd – ütötte össze a tenyerét Talpas, aztán beléhörrent a levegő.
Géza megfordult az üveggel a kezében. Káró egy lányt vezetett kézen fogva befelé. A lány lehajtotta a fejét; hosszú, egyenes szálú fekete haja eltakarta az arcát. Káró úgy duruzsolt neki, mint egy kisgyereknek; Géza nem értette a szavakat, de a hangsúly éppen elég volt. Talpas szélesedő vigyorral húzta ki magát, és leplezetlen örömmel méregette a lányt; keskeny derekát, formás melleit, széles csípőjét.
- Ez az, gyere – dünnyögte Káró, aztán zavart mosollyal felnézett.
Talpas megnyalta a száját, és a combjára csapott.
- Gyere közelebb, édesem – szólt a lányhoz, aki úgy szorította Káró karját, hogy elfehéredtek az ujjai, és arcát szorosan odapréselte Káró mellkasához.
- Na, na, jól van – nevetett kínjában Káró, és elkezdte lefejteni a lány ujjait magáról. – Csokoládé. Csokoládé, érted? Kapsz csokoládét.
A lány megnyikkant, aztán felemelte a fejét és gurgulázva felnevetett. Géza ujjai közül pedig lassan kicsúszott az üveg.
- Ó-ó-ó, nahát – derült fel Talpas tekintete, és kibontotta a sliccét. – Gyere, gyere csak ide. Nem bánt a bácsi, elhiheted!
- Na, menj – unszolta a lányt Káró, és nem nézett senkire.
A lány a szájába vette a haja végét, és azt szopogatva pillantott körbe. Hol a falat nézte, hol a plafont, hol a lába alatt a földet. A tekintete úgy villant ide-oda, mint a fénytől megvakult állaté. Szép arca lehetett volna, de kontroll híján a vonásai szétcsúsztak. Az arckifejezése riadt-védekező fintorba fagyott, míg a szemöldöke a homlokára szökkent, mintha szüntelenül csodálkozna. Mosolygott, aztán mondani próbált valamit, de képtelen volt artikulálni.
- Gyere. Gyere – hívogatta Talpas.
Káró finoman megfogta a lány karját a könyöke felett, aki riadtan hátrakapta a fejét, majd nevetett. Káró erőltetve visszamosolygott, és odavezette a kanapé elé.
- Ez az. Térdelj le – Talpasnak elcsordult a nyála a gyönyörűségtől.
A lány ott térdelt előtte, de folyton hátranézegetett a válla felett Káró felé.
- Nem, nem – Talpas előrehajolt, és megfogta az állát. A hangja meglepően kedves volt és türelmes. – Ide figyelj. Ide rám. Figyelsz?
A lány megigézve bólintott.
- Jól van. Látod ezt? Ezt kell a szádba venned. De nem haraphatsz, érted? Ha harapsz, megütlek, és fájni fog neked. Érted?
A lány nevetett, és Talpas is csatlakozott hozzá. Aztán a fejére tette a tenyerét, és óvatosan az öléhez vezette a száját. Káró elfordult, Géza pedig lehunyta a szemét.

Maga sem tudta, meddig ment, bele a szeles éjszakába. A város északi határán, az út közepére helyezett fekvőrendőrben aztán megbotlott, és féltérdre esett. Úgy maradt ott, lehajtott fejjel, és hagyta, hogy az eső végigcsorogjon a hátán. Káró lakása csak két percre volt innen gyalog. Két perc. Nem több.
- Nem – mondta aztán magának. – Nem.

Nina

Tarkó fölött a kis konty, az arccsontok, a majdnem tökéletes testen a szűk felső - pont mint anya a fotókon, míg táncolt. A püffedt és elszineződött arc, a karikás szem és a szétcigizett hang meg anya az utóbbi években.

- Mikor múlik el rólam Anya árnyéka?

Nina ma is délután kelt, kereste a tükörben önmagát, de csak anyát találta. Meg Apát néha, finom ködbe vonva, távolian és megfoghatatlanul, esetleg Mat grimaszait, ha nagyon kereste. De ma csak Anya állt szemben, a mosdó túloldalán, kialvatlanul és enyhén másnaposan, savanyú-keserű szájízzel, arcfesték rosszul lemosott nyomaival és lila foltokkal a vállán.

- Szeánszra se kell járnom, elég a tükör - és ha az idézés mégse sikerül, megnézem a rokonokat még élve. Azaz félholtan... mert Anya nem egyszerre hal meg; lassan költözik át a pokolba. Mert hogy nincs már itt teljesen, az biztos. A pokol meg, vagy a túlvilág gusztustalanabb része időnként átlátszik rajta. Kinéz belőle, mint a halloween tökből a lámpás. Még láttam szépnek és fiatalnak, aztán összement a felére, megbuggyant, altatót szed szesszel, vagy beszív mint az állat. Előadja a hattyú halálát, aztán ha összerakjuk Mattel, kimossuk a hányadékból, folytatja ahol abbahagyta. Nem ott, mindíg kicsit lejjebb. Néha azt gondolom, korrektebb már ha meghal - nagyjelenet, drámai befejezés, happyend. Na, az ilyen gondolatsor után vagyok a legkedvesebb vele.

Nina halványan megmosakodott, míg a gyomra a hányást fontolgatta. Aztán kibékültek egymással és átballagott a konyhába. A napi első cigivel benyomta az első kávé felét, aztán kibámult a repedt ablakon. Mat a héten vágta oda a véletlenül megtalált vodkásüveget, na igen, anya stikában egyre többet iszogat. Nina felköhögött, a második cigivel mindíg kinézett némi anyag a hörgőiből. Aztán elcsitultak a dolgok odabent, és a lábujjkörmeit szemlélte egyre szúrósabb tekintettel. Úgy döntött, a felöltözés várhat, amíg újrafesti őket.

- Igazából sose tudjuk már meg, anyánk milyen volt. Vagy lett volna. Még él ugyan, de csak mint kisértet a házban, ahol időnként szakadt pasikat találok gatyában, ahogy matatnak a hűtő mélyén. Anya úgy mutatja be mindet, mint a vőlegényét, modoros szempillalengetéssel. Mióta nagyjából felismerem a gesztusok jelentését, sohasem volt egy jóízű, önfeledt mozdulata. Kecs meg báj, - köszönjük - az igen, meg világoskék hangon elsuttogott panaszkodás, ha pofonvágott is, benne volt a balettos kézjelbeszéd. Apánk mellett takaros kis középosztálybeli lett, ha valami értelmiségivel járt, elkezdett olvasni és átment tudálékosba. Ha meg valami trógert szedett össze, hozzá öltözött, a szókincse is átváltott egy hét alatt humán basic-ről szutyokra. Máig nem tudom, melyik is igazából. Szép volt, tehetséges, nem is hülye, azt gondolnád, talán tartotta, szóval tartja magát valamire. De nem: egy perc alatt mindent képes feladni egy kis szeretetért. Nem, az nem is kell feltétlenül, csak fogadják el.

- Rossz sorrendben születtünk, Anya: a te helyedben én kitartok, karriert csinálok és nem megyek hozzá egy kis törődésért a kibaszott kedves zsarnokhoz - aki mellesleg csóró. Csak a csúcson majd valami pénzes faszihoz. Akkor te meg már a készbe születsz bele és lehettél volna kis celeb apuci pénzéből. Anya meg jól konzervált hatvanasként tart tanácsadást a délutáni show-ban, hogy maradjunk szexisek és fiatalok X cég termékeitől. Aztán ha fáj a lelked, nem a saját lépcsőd repedt fokairól szednek össze betört fejjel, hanem fizeti a papi a szanatóriumot.

- Karrier - Nina nyújtózott egyet a kicsit még álmos macskák könnyedségével - na igen, az már nagyon kéne... Rohadt szemét világ, Anyából ennyi idősen balerina lehetett, talán a jobbak közül. Én meg gogotáncos vagyok a Jim's Showclubban.

Lépéspróbák

A teraszon feküdt a nyugágyban. Langyos volt az este. Gyümölcsteát fogott egy vastagfaló bögrében az egyik keze, Tom füle tövét vakargatta a másik. A nap utolsó sugarai finoman cirógatták Lisette arcát. A haját leeresztette, pedig sosem szokta. Olyan szépnek, nőiesnek érezte aznap magát, mint már rég nem. A szél vaniliás vattacukor illatot hozott. Lisettnek pedig eszébe jutott az a tavasz, amikor Mitchell fent volt nála egész hétvégén. Szombat délután felrakták a függönyöket a szobában és főztek egy remek vacsorát. Még tele volt a hasa vele, de már nem volt álmos tőle. Mitchell ott ült mellette a kertben, a hintaágyban. Átfogta a vállát és olvasott. Aztán Lisett megérezte a rezdülést, amit többnyire moccanás követett és a vége mindig vita volt.
Michel becsukta a könyvet és egy csókot suttogott Lisette füle tövébe.
-Menjünk el ma valahova.
-Hova? - Lisetteben megfeszült ilyenkor valami.
-Nem tudom. Moziba?
-Messze van.
-Menjünk le a partra. Nyaljunk egy fagyit vagy igyunk egy sört. Ücsörgünk  a parton. Lógatjuk a lábunk a vízbe. Szól a büféből a rádió. Hm?
-Itt is szólhat a rádió, van sör a hűtőben és lógathatod a lábad a medecénbe.
-Nagyszerű.
Mitchel felállt és nyújtózott egyet. Lisette hallotta ahogy roppannak az izületei. Még ennyi idő múltán is emlékezett arra  hangra. Sosem tudta, hogy melyik része adta ki azt a mély, tompa kondulást ilyenkor.
-Akkor vedd fel a szép ruhád, kislány, mert táncolni viszlek.
-Jézusom Mich, én nem megyek táncolni.
-Akkor viszlek.
-Nem akarok.
-Persze, hogy nem akarsz. Sosem akarsz semmit. Azért jársz velem, mert én veszem a bátorságot és ráderőszakolom a dolgokat amiket nem mersz magadtól.
-Nem vagyok gyáva.
-De igenis az vagy. És most eljössz táncolni.

Nem öltözött át. Durcás volt és félt. Aztán a kocsiban már majdnem elsírta magát. Valahol megálltak. Emberek nyüzsögtek. Szesz, parfüm, testszag keveredett cigaretta, fű és hugyszaggal, amit megfűszerezett a kipufogófüst.
-Mindjárt hányok. - hajolt oda Mitchelhez.
-Nyugodtan. - mondta a srác és szorosabban húzta magához.
Bementek a nyomorgós tülekedésen át az egyre gyomorbavágósabb basszust árasztó termekbe. Érezte a bőrén a permetet a mások izzadtságát, a parfümök egymást érő kavalkádját, arcvizek és dezodorok, ricsaj és üvöltözés és mindezen túl a stabil basszus amitől fokozódó hányingere támadt.
-Nem bírom ki.
A következő pillanatban megszólalt a dj.
-Drága barátaim. Van itt egy arc. Jurij a neve. Most kérte meg a barátnője kezét. Hogy hívják: Alice? Alice! Szóval egy régi régi kedvencünkkel folytatjuk az ő kérésükre. Tessék megpihenni, egymásra borulni, mert jön Black és a Wonderful life.

Lisette emlékezett mennyire más volt így táncolni. A hangerő a többiek jelenléte, a szagok okozta bódultság és Michell közelségének biztonsága együtt. Lassan mozdultak, de az elrepítette őket. Lisette ült a teraszo. Tom fülét vakargatta és kihörpintette a teát. Nyolc óra volt. Szombat. Letette a bögrét és felállt. Tom elkezdett csóválni.
-Nem, Tom. te ma itthon maradsz. - mondta határozott hangon és bement a szobába. Kiválasztott egy kellemesen könnyű ruhát és lement a szupermarketbe. megállt a száraztészták és a rizsek között. lassan körbefordult és már tudta is hol van Loo.
-Lui! Hello. Légyszi segíts ki ma este.
-Hm. Igen. Hello Lisette. Mire lenne szükséged.
-Kisérj el a Rocklegendsbe.
Loo levert egy adag rizstésztát.
-Táncolni?
-Igen.
Loo hosszan ácsorgott. Lisette egyre vörösebb lett aztán megfordult és köszönés nélkül elindult kifele.
-Ho... hova menjek érted? -kérdezte Loo bizonytalanul. Lisette megperdült és szélesen elmosolyodott.

Apák - fiúk

-Tucsonba? - Gari keze villámgyorsan kezelte a vasalót. Felnézett a fiára és bal szemöldöke gúnyosan szaladt fel. - Akkor már elegendő lenne az is, ha beülnél Miss Howard háztartástan óráira. Pf.
Keyo nézte az anyját és már felkészülten várta lecsapást.
-Tucson is elég jó lesz, nem azon múlik. - pillantásuk találkozott. Gari csóválva fordította figyelmét a vasalás felé.
-Nem azért güriztem ennyit, hogy ne tanulj tovább. Meg kell állnod a saját lábadon. Nem leszek itt mindig, hogy megtartsalak ha gurulni kezdesz.
-Nem kezdek gurulni.
-Pff. Nem, persze, hogy nem.
Keyo megvonta a vállát és kigurult a nappaliból. Odagördült az íróasztalához és belépett Gari levelezőjébe. Rákeresett a Mark Changwani névre és megdöbbent a találatok nagy számától. Gari több tucat levelet váltott Keyo apjával az elmúlt hónapokban. Keyo beleolvasott és egyre jobban elfutotta a düh. Az apja hívta Londonba. Szerette volna ha angol egyetmre jár. Szerette volna ha vele lakik, de Gari nem mondott erről semmit neki. Marknak pedig azt írta, ha Keyonak nem jut eszébe az apja, ő nem segíthet. Keyo dühében sírt. Gari bekopogott az ajtón és már lépett is tovább.
-Ne bömbölj. Nem vagy már óvodás. - hallotta az anyja dorgálását a folyosón távolodva a mosókonyha felé. Keyo az ajtóhoz vágta az egeret. Kipattant a kocsiból. Előkotorta a szinte sosem használt műanyag protézist és beletuszkolta a lábát a vékony szivaccsal bélelt rózsaszín műanyagba. Folyt az orra és patakokban folytak a könnyei. Felállt, felkapta a pulcsiját és kibotorkált a szobából, ki a házból, végig a kerten ki az utcára. Ott aztán engedett az indulatnak és elkezdett futbni. Látta magát az ablakok üvegén visszatükröződni, esetlen botladozás volt az nem futás. A Kerringtonék kocsibeállójában el is botlott és beesett a gondosan ápolt virágágyásba. Bergék garázsához mocskosan és zihálva ért már. Lehorzsolt bőrrel és iszamos arccal. Homlokát az ajtóhoz nyomva próbált levegőhöz jutni, aztán mikor megnyugodott kicsit benyitott.
Mat fennt volt a laborban. Keyo hallotta a leszűrődő hangfoszlányokat. Mat O.Childrent hallgatott akkor már vagy egy hete folyamatosan. Keyo letelepedett a kanapéra és lecsatolta a protézist. Térdcsonkja kisebesedett a szokatlan igénybevételtől és sajgott is mindkét izülete. Aztán hátradőlt és próbálta összeszedni magát.
Mire Mat lejött Keyo már a gép előtt ült és túl volt egy hosszú levélen és egy jegyfoglaláson.
-Repülsz?- hajolt a válla felett át Mat?
-Aha. Ha minden jól megy, Londonba.
-Az összes pénzed elmegy a jegyre, hallo. - Mat idegesnek tűnt.
-Tucson. - bólogatott Keyo. - nem baj. Majd megoldom.
-Persze, mindent. - bólogatott Mat és kivett a hűtőből két pizzát. - De amíg megsül igazán összeszedhetnéd magad. Tudod hol a zuhany. Ragtapasz van a polcon a bögrében. És látod nem is kérdezek semmit.
-Mert igaz barát vagy és jó megfigyelő. - tette hozzá Keyo színpadias hangon.

Két hét múlva a reptéren gurult önerőből. A stewardes mosolygott. A gépen a kaja szar volt, a hely szűk, az idő lassú és nyúlós. London hideg volt és nedves mint egyx béka. Az aszfalt feketén csillogott az esőben, az apja kocsit küldött érte, de a sofőrt meglepte a kerekesszék. Az apja lakása nem volt bejárható kerekesszékkel és az apja feleségének zavaránál csak az apja csalódottsága volt nagyobb. Udvariasak és mosolygósak voltak vele és biztosra vették, hogy Gari nem tanította meg őt kóreaiul, ahogy láthatóan abban is biztosak voltak, hogy műlába van. Második nap Keyonak annyira elege lett ebből, hogy odahívta az apját a kanapéhoz, ahol naphosszat ücsörgött.
-Hálás vagyok, hogy meghívtál. Kérlek segíts jelentkezni az UEA-ra. Aztán már nem is zavarnálak tovább.
Mark Changwani idegesen fészkelődött. Megtörölte a szemüvegét, kortyolt a teájából aztán kikapcsolta a tévét.
-Elég drága az a képzés.
Keyo meglepődött.
-11 000 font, 130 a könyv hozzá. Szerintem ellakok egy hostelban addig a 9 hónapig amíg tart. Simán kijövök a Garinak küldött pénz feléből. A másik felét küldd neki nyugodtan.
-Melyik szakról beszélsz, fiam?
Keyot megütötte a fiam szó.
-A számítástechniaról.
-Ó. - Mark megkönyebbült. - Én a pénzügyi szakra gondoltam. - újra megtörölte a szemüvegét. - Anyád azt írta teljesen önálló vagy. De ahogy elnézem azért fizikailag eléggé korlátoz ez a... a kocsi.
Keyo várt. nem tudta mit is mondhatna. Eddig valóban nem volt ebből gondja.
-Miért nem megyünk és csináltatunk neked valami használható protézist?
Keyo ebben a pillanatban megértette az egész történetet. Összeálltak a darabok, mint valami törött váza a restaurátor keze alatt. Megértette Garit és megértette a helyzet képtelenségét is.
-Rendben, Mark. - biccentett. - Legyen így. Irass be oda ahova akarsz. protézist meg hiába csináltatsz a csípőm, a térd és combizületeim fejletlenek. nem bírnak el a xcsontjaim. Egy, maximum két órát igen jóminőségi cuccban el tudok lenni, de csak mert nagyon jó kondiban vagyok. Semmi esélyem protézissel élni napi szinten.
-Akkor hiába iratlak be bárhova is. - mondta halkan az apja mint egy magának. Keyo hallotta a kóreai szavakat és diónyiról borsónyivá szűkült a gyomra.
-Jó eszem van. El tudok végezni bármilyen szakot. - mintha szakadék szélén táncolna.
-Meglátjuk, Keyo. meglátjuk. - Mark felállt a kanapéról és hátra sem nézve elvonult a dolgozószobába. keyo belesüllyedt a kanapéba és egy szerencsétlen leírt reménytelen nyomoréknak érezte magát.

Kedd volt. Napos, friss, nedves szagú kedd délelőtt. Az egyetem területén a fák sötétzöldje és a pázsitok világoszöldje versengett egymással. A sétautak kellemes kanyarulataiban bokrok, virágágyások adtak ritmust a sétának. Keyo a kerekesszékben, mellette az apja napszemüvegben és makulátlan öltönyben vonult az igazgatóság épülete felé. a beiratkozást megelőző beszélgetésben Changwani urat biztosították róla, hogy a kerekesszék nem akadályozza majd Keyot az óralátogatásban. Changwani úr nem tért ki arra, hoghy nem is az iskolai nehézségei aggasztják. A beszélgetés és a papírok kitöltése után egy felkapott étteremben ebédeltek, de egyetlen szót sem váltottak azon kívül, hogy Keyo őszintén megköszönte a segítséget. Mark felnézett rá és vietnámiul vetette oda a szavakat keserűbben, mint az Keyo el tudta képzelni.
-Ebből fog állni az életed, keyo. Legyen szíves és nagyon hálás vagyok.
Többet nem szóltak. Keyo másnap Kim, Mark felesége segítségével elment újra az egyetmre és átiratkozott az amerikai kampuszra programozó-matematikus szakra, levelezőre. Biztos volt benne, hogy havonta egy hétvégét jól fog esni Kaliforniába tölteni. aztán visszament az apja házába, összeszedte a cuccait és felhívta Garit, hogy ugyan utaljon már a kártyájára egy kis pénzt, mert hostelbe menne inkább lakni. Gari nem fűzött megjegyzést a dologhoz, csak utalt pénzt és jó szórakozást kívánt. London csodálatos volt nyáron is. Keyonak csak Mat és Loo hiányzott. Az apjával nem találkozott többet. Egyikőjük se kereste a másikat.

Apák - fiúk

-Nézd! Nézd! Ott balra. - kiálltott Mat.
-Jah.
-Mondom! -  úgy kapott a kormány után, hogy véletlenül bemosott egyet Keyonak.
-Hé! Ez nem az autóban verekedős jelenet!
-Fékezz!
-Kurvaélet.
-Ez csak egy kibaszott parkoló, Keyo. Nem igaz, hogy nem tudsz egyszerre figyelni a kezedre meg a lábadra.
-Jah. Csak tudod tele van autóval. Érted. nekem meg nincs jogsim. Érted.
-Hát ha így folytatod nem is lesz.
-Másoknak hogy lesz? Először nem tudják, nem?- Keyo leállította a motort. - Na várj csak. Te hogy is tanultál meg vezetni?
Mat elkerekedett szemmel meret Keyora. Aztán hátra dőlt az ülésben és rádöbbent, hogy valóban. keyonak fogalma sem lehet róla.

Azon a nyáron utazott Keyo Londoba az apjához. Az volt mindketejük leghosszabb nyara. Keyo a nyáriszünet első napján délután indult a gépe. Gari szája habzott a dühtől, ezért annyira összeszorította, hogy nem is látszott, hogy van szája. Keyo teljesen el volt szállva a boldogságtól. Napokkal az utazás előtt sem lehetett már vele beszélni. Így Mat nem ment vele a reptérre, csak eltekert a házuk előtt és integetett neki.
A következő hétvégén Matékohoz beállított az apja. Hugi valahol Tucsonban volt a haverjaival. Anya meg csak állt a konyhában, kezében a hámozókéssel és egy görbe répával és bámulta apát.
Apa magas volt és csontos. vadászkabátban volt és ingben. Egy kopott Ford Rangerrel állt a ház elé. Egy pillanatra megtorpant a konyhába lépés után aztán odament anyához és kivette a kezéből a kést és a répát. Anya arca kifejezéstelen volt.
-Nem tudtam jönni. - mondta apa csendesen. szomorú szeme el-elrebbent anyáról. Mat a konyhaajtófélfáját támasztotta és gyűlölte, hogy nincs a kezében fényképezőgép.
-Nem tudtál.
-Nem. De most itt vagyok, látod.
-Itt. - anya hagja csak egy szintelen visszhang volt csupán. Bámulta a férfit aki annyire szeretett valamikor, azzal a kifejezéstelen tekintettel amivel hipnotizáltak bámulnak.
-Behozom a cuccom.
-Be.
Apa megfordult és szembe találta magát Mattal. Végignézett a nyurga fiún aki elfehéredő ujjakkal markolta az ajtófélfát. Apa arcán szétterült egy szomorú mosoly.
-Szervusz Mateus.

Másfél hónapig maradt. A harmadik héten megtanította autót vezetni a Sears parkolójában a Ford Ranglerrell. aztán hazajött a Hugi és széttépte apát. Hol az ölében ült, mint valami szajha. Hol éles, majdnem villás nyelvével tépte darabokra puszta szavakkal. Volt amikor késő estig beszélgettek komolyan, mint két jóbarát. Mat képtelen volt bármire is. Tette amit mondtak neki, válaszolt ha kérdezték, de nem kérdezett és nem mesélt az életéről. nem mutatta meg a fotóit és nem tudakolta meddig marad.
Anya úgy csinált, mintha apa sosem ment volna el. Mintha mindig is így éltenk volna. Aztán kedden reggel nem volt ott a Ford és apa cucca sem. Anya ült a verandán hálóingben és lassan nyikorgósan ringatta magát a nyugágyban. Mat lefényképezte, aztán bement reggelit csinálni. A Húga sem volt sehol, mint rendesen.

-Gondolom az apák szokták. - nézett Keyora a Sears parkolójában feleszmélve az emlékekből. Keyo elröhögte magát.
-Akkor kezdjük előlről, és légy velem türelmesebb, apa.

Lépéspróba

-Anya! - hangja kérlelő volt. nem volt benne neheztelés.- Anya kérlek. Gyere... Így feküdj vissza. Hajnal van.
-Jaj kicsim, rég ágyba lenne a helyed. Mondtam Popvának, hogy figyeljen rád, mert kiszöksz. Mennem kell édesem.
-Anya.
Mat elég erős volt hogy felemelje és finoman befektesse az ágyba az apró asszonyt.
- Pihenj egy kicsit.
-Kis Sutám...
Megvárta míg az asszony elaludt, aztán kimászott a tetőre. Az éjszaka is forró volt, a tető sem volt hideg. Werk, az öreg kandúr ott lesett pár méterre tőle. Hirtelen ugrott és elégedetten nézett körül. Mancsa között jókora bogár ízelt lábai tekergőztek.
-Ügyes vagy Werk. - dícsérte mag Mat a macskát, mintha számítana. Reszketett. Fázósan húzta össze magát.
-Basszus de szarul vagyok. Kurvaélet. - elüldögét egy ideig. Werk is az ölébetelepedett miután hangos csámcsogással felzabálta a bogarat. Werk meleg teste felmelegített őt is. Reggelfele már tudta, hogy nem a teste volt. A suliban Keyo a szokott túláradásával magyarázott neki legújabb filmélményéről. Nem jutottak be a szavak a fejébe. Elnézett Keyo mellett, mintha a  tálcákkal lassú sorban áldogálókat figyelné, pedig valójában nyitott szemmel aludt.
-... és akkor arra gondoltam a Bergék garázsát ki is vehetnénk. Na nekem nem lenne jó mert Bergék hátsó szomszédja Nanny, aki nem győzi okos tanácsaival segíteni a boldogulásom, és így aztán biztosan hamar felkötném magam. De te kivehetnéd. Lenne műhelyed, meg az a kis zug felette pont jó lenne aludni. Én nem mennék fel, és ezzel rögtönöznénk is egy kis magánterületet neked, amibe nem gurítom be a löttyedt seggem.
Mat riadtan kapta Keyora a tekintetét.
-Mit dumálsz itt össze-vissza?
-Bergék garázsa. Havonta csak egy huszas. Le kell festeni és rendben kell tartani.
Keyo halálosan komolyan nézett.
-Nem költözöm el otthonról.
-Már hogy ne tennéd, Mat. - Keyo hangja halk volt, ázsiai, metszett szemei szikrákat vetettek. Mat nyelt egyet.
-Nem tehetem.
-Következő hónapban betöltöd a tizennyolcat. A spanyol felvesz legálisan. Rendesen van fizud, ha nem is sok, de elvagy belőle. A többi meg bejön a cuccokból amit építesz. Hm? Én is ezret leszek ott. Majd én állom a kaját. Ok?
-Miért nem veszed ki te?
-Mert én lakást akarok. Rendes kis apartmant ahova fel lehet vinni a csajokat.
-Na basz! - Mat elnevette magát. - Nekem meg kiutalnád a Bergék garátzsát?
-Tökéletes neked. nem mondhatja a húgod, hogy elköltöztél, mert az csak egy szaros garázs, de mégis lenne egy zug ahol aludhatsz, szerelhetsz és ahova elvihetsz egy csaj, vagy ahol ellehetünk ha esik. Hm?
A szünetnek vége lett. A suliból alig egy hónap volt vissza a záróvizsgákkal együtt. Mat el sem tudta képzelni hogy fogja túlélni a napokat ha nem tanulhat tovább. Márpedig anyagi esélye nem volt, ösztöndíjat pedig nem nyert. Nem volt elég jó tanulo és sporttehetség sem volt, hogy ebbéli hiányosságait izmokkal pótolja. A spanyolnál csak heti 20 órát dolgozott, a beeső ez az meg igen bizonytalannak tűnt.De a legdurvább az anyával töltendő teljes napok és éjszakák voltak.

Hazafelé látta a húgát a Prissoni lányokkal. Volt velük valami nagydarab ázsiai srác meg egy nyurga nagyonmagas fekete fiú is. Egyiküket sem ismrte. A húga mindig olyan fickókkal találkozott, akik soha, sehol máskor nem bukkantak Mat elé. Se a boltban, se a spanyolnál, a suliban sem, de csak úgy simán az utcán sem látta őket soha többé.
Megrázta a fejét aztán pár lépés után visszanézett. A húga annyit lógott a suliból, hogy kirugták. Anya bement és aláírta a papírokat, de ahogy az anyával szokott lenni másnapra elfelejtette az egészet. Mat nem tudott hatni a lányra. Nem is akart. A Swinson útra kanyarodott és bement a kis vietnámi műszaki boltjába. Megnézegette a polcokat, aztán rámuutatott egy kék dobozra.
-Az meddig szól? Hány métert bír?
-200 van ráírva.
Mat elgondolkozott.
Az elég lesz. Köszi. Kell.
Kifizette és egészen felderült a dologtól. Egy óra múlva már Bergék garázsát seperte. Este aztán beüzemelte a kis készüléket, a másikfelét pedig magával vitte Bergékhez. Loo addigra megjelent már ott Keyoval és valahonnan került egy kiszuperált vörös kanapé is.
-Uhh. Ugye nem a bordélyból van?
Loo röhögött.
-Gondold azt, hogy nem. - veregette meg a vállát Keyo.
-Köszi srácok. - nézett körbe Mat. - Holnap festünk?
-Jahát, jah. - mormogta Loo, miközben a szeme a sötét sarkokat figyelte. - Festünk jah...Mi ez? Gyerekre is vigyázol? - Emelte fel az elektromos bébicsőszt Loo.
-Nem. - vette ki a kezéből Mat, kicsit talán ingerültebben, mint indokolt lett volna. majd eröltetett jókedvvel elkurjantotta magát.
-Hétvégén meg garázsavató!
Loo hülyén bólogatott míg Keyo és Mat csak néztek egymásra.

Loo

Nagyon kedves, hogy eljött, kérem, foglaljon helyet.

Két jó hírt is tudok mondani, Mrs. Hozario... Lui fia határozottan nem hiperaktív. Igen-igen, pontosan, arról van szó, hogy nem rohangál eszetlenül... Pedig az olyan problémákkal, amivel őt küldték, ez általában együtt jár. Hmmm.. és általában nem teszi könnyebbé a helyzetet.

A másik szerencse: megismételtük vele a vizualizációs tesztet, mert egészen kiemelkedő eredményt ért el... igazából alig hittük. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a képzelőereje rendkívül gazdag. A teszt szokásos megoldásain túl még sok egészen váratlan és kreatív ötlete volt. Nem szokott beszélni újszerű megoldásokról? Akár a családi dolgokban? Nem? Nos, ööö, akkor talán van közeli barátja, akivel agyalnak egymás között...

Nézze, ilyeneket kell még tudnunk, hogy például a terhessége alatt, vagy utána esetleg nem gyötörte-e Önt depresszió? Vagy a családban nem fordult-e elő szenvedélybetegség? Nem, persze, én sem gondoltam, csak tudja, ilyenkor meg kell kérdeznem...

A figyelmével van gond.

Hogy miért van ez... hát... van akinél sokáig tartó feszültség. Az ő esetében nem valami betegség, vagy hiperaktivitás miatt van, nem érte valami nagyon rossz élmény sem... Amiben az elméletek egyeznek: az idegrendszer lassabban fejlődik... nem, asszonyom, Lui nem hülye. Akkor inkább úgy mondom, hogy nem fejlődik mindenhol egyformán. Az idegrendszere, igen. Van amiben kicsit lemarad, van, amiben kiemelkedően jó... no, de végülis mindannyian vagyunk így valamilyen téren ezzel...

Szóval nem megy a hosszan tartó észbeli erőfeszítés - még. Elszórakoztatja magát a tanórákon... talán nem ért meg valamit elsőre, és elmegy a kedve az egésztől...unatkozik valószínűleg, és a képzeletvilágába merül. Közben ott ül az órán, olyan arccal, mintha figyelne, de valójában egészen máshol van... nem Mrs. Hozario, nem segítene ha megverné.

Hol is tartottam? Igen, úgy tűnik, mintha nem a körülményekhez akarna alkalmazkodni, hanem függetleníti magát tőlük. Nem tud keményen dolgozni még valamiért... nem, asszonyom, dehogy mondom hogy otthon ezt látta, biztosíthatom, nem azért ilyen... Csak ha nem sikerül valami, akkor kész. Feladja.

Az iskolai elvárások miatt rosszul érezheti magát...valószínűleg önbizalma sincs sok. De, de azért az kéne... és talán ha méginkább hangsúlyoznák otthon, milyen fontos is tanulnia.

Nem-nem, nézze, korai még az egész életére vonatkozó jóslatokba belemenni. Higgye el, változni fog. Az meg tényleg nem feltétlenül baj, ha a gondolkodása eltér a megszokottól. Kicsit tér el. Úgy magától nem növi ki, de viszonylag egyszerű dolgokkal már lehet segíteni... igen, a tanulásban mi megpróbáljuk. Azon kívül meg a mozgás: sok mozgás levegőn... igen, ússzon, kerékpározzon, amit szeret. És nézze, az alapítványunknál vannak lehetőségek sok koncentrációt igénylő sportokra: lovaglás... hát ööö, igen az nem olcsó. De tényleg nagy élmény. Vagy nézze, van most próbaképpen... egy kolléga csinálja és ingyenes... elhozhatja Luit lövészetre.