Nina

Tarkó fölött a kis konty, az arccsontok, a majdnem tökéletes testen a szűk felső - pont mint anya a fotókon, míg táncolt. A püffedt és elszineződött arc, a karikás szem és a szétcigizett hang meg anya az utóbbi években.

- Mikor múlik el rólam Anya árnyéka?

Nina ma is délután kelt, kereste a tükörben önmagát, de csak anyát találta. Meg Apát néha, finom ködbe vonva, távolian és megfoghatatlanul, esetleg Mat grimaszait, ha nagyon kereste. De ma csak Anya állt szemben, a mosdó túloldalán, kialvatlanul és enyhén másnaposan, savanyú-keserű szájízzel, arcfesték rosszul lemosott nyomaival és lila foltokkal a vállán.

- Szeánszra se kell járnom, elég a tükör - és ha az idézés mégse sikerül, megnézem a rokonokat még élve. Azaz félholtan... mert Anya nem egyszerre hal meg; lassan költözik át a pokolba. Mert hogy nincs már itt teljesen, az biztos. A pokol meg, vagy a túlvilág gusztustalanabb része időnként átlátszik rajta. Kinéz belőle, mint a halloween tökből a lámpás. Még láttam szépnek és fiatalnak, aztán összement a felére, megbuggyant, altatót szed szesszel, vagy beszív mint az állat. Előadja a hattyú halálát, aztán ha összerakjuk Mattel, kimossuk a hányadékból, folytatja ahol abbahagyta. Nem ott, mindíg kicsit lejjebb. Néha azt gondolom, korrektebb már ha meghal - nagyjelenet, drámai befejezés, happyend. Na, az ilyen gondolatsor után vagyok a legkedvesebb vele.

Nina halványan megmosakodott, míg a gyomra a hányást fontolgatta. Aztán kibékültek egymással és átballagott a konyhába. A napi első cigivel benyomta az első kávé felét, aztán kibámult a repedt ablakon. Mat a héten vágta oda a véletlenül megtalált vodkásüveget, na igen, anya stikában egyre többet iszogat. Nina felköhögött, a második cigivel mindíg kinézett némi anyag a hörgőiből. Aztán elcsitultak a dolgok odabent, és a lábujjkörmeit szemlélte egyre szúrósabb tekintettel. Úgy döntött, a felöltözés várhat, amíg újrafesti őket.

- Igazából sose tudjuk már meg, anyánk milyen volt. Vagy lett volna. Még él ugyan, de csak mint kisértet a házban, ahol időnként szakadt pasikat találok gatyában, ahogy matatnak a hűtő mélyén. Anya úgy mutatja be mindet, mint a vőlegényét, modoros szempillalengetéssel. Mióta nagyjából felismerem a gesztusok jelentését, sohasem volt egy jóízű, önfeledt mozdulata. Kecs meg báj, - köszönjük - az igen, meg világoskék hangon elsuttogott panaszkodás, ha pofonvágott is, benne volt a balettos kézjelbeszéd. Apánk mellett takaros kis középosztálybeli lett, ha valami értelmiségivel járt, elkezdett olvasni és átment tudálékosba. Ha meg valami trógert szedett össze, hozzá öltözött, a szókincse is átváltott egy hét alatt humán basic-ről szutyokra. Máig nem tudom, melyik is igazából. Szép volt, tehetséges, nem is hülye, azt gondolnád, talán tartotta, szóval tartja magát valamire. De nem: egy perc alatt mindent képes feladni egy kis szeretetért. Nem, az nem is kell feltétlenül, csak fogadják el.

- Rossz sorrendben születtünk, Anya: a te helyedben én kitartok, karriert csinálok és nem megyek hozzá egy kis törődésért a kibaszott kedves zsarnokhoz - aki mellesleg csóró. Csak a csúcson majd valami pénzes faszihoz. Akkor te meg már a készbe születsz bele és lehettél volna kis celeb apuci pénzéből. Anya meg jól konzervált hatvanasként tart tanácsadást a délutáni show-ban, hogy maradjunk szexisek és fiatalok X cég termékeitől. Aztán ha fáj a lelked, nem a saját lépcsőd repedt fokairól szednek össze betört fejjel, hanem fizeti a papi a szanatóriumot.

- Karrier - Nina nyújtózott egyet a kicsit még álmos macskák könnyedségével - na igen, az már nagyon kéne... Rohadt szemét világ, Anyából ennyi idősen balerina lehetett, talán a jobbak közül. Én meg gogotáncos vagyok a Jim's Showclubban.