-Anya! - hangja kérlelő volt. nem volt benne neheztelés.- Anya kérlek. Gyere... Így feküdj vissza. Hajnal van.
-Jaj kicsim, rég ágyba lenne a helyed. Mondtam Popvának, hogy figyeljen rád, mert kiszöksz. Mennem kell édesem.
-Anya.
Mat elég erős volt hogy felemelje és finoman befektesse az ágyba az apró asszonyt.
- Pihenj egy kicsit.
-Kis Sutám...
Megvárta míg az asszony elaludt, aztán kimászott a tetőre. Az éjszaka is forró volt, a tető sem volt hideg. Werk, az öreg kandúr ott lesett pár méterre tőle. Hirtelen ugrott és elégedetten nézett körül. Mancsa között jókora bogár ízelt lábai tekergőztek.
-Ügyes vagy Werk. - dícsérte mag Mat a macskát, mintha számítana. Reszketett. Fázósan húzta össze magát.
-Basszus de szarul vagyok. Kurvaélet. - elüldögét egy ideig. Werk is az ölébetelepedett miután hangos csámcsogással felzabálta a bogarat. Werk meleg teste felmelegített őt is. Reggelfele már tudta, hogy nem a teste volt. A suliban Keyo a szokott túláradásával magyarázott neki legújabb filmélményéről. Nem jutottak be a szavak a fejébe. Elnézett Keyo mellett, mintha a tálcákkal lassú sorban áldogálókat figyelné, pedig valójában nyitott szemmel aludt.
-... és akkor arra gondoltam a Bergék garázsát ki is vehetnénk. Na nekem nem lenne jó mert Bergék hátsó szomszédja Nanny, aki nem győzi okos tanácsaival segíteni a boldogulásom, és így aztán biztosan hamar felkötném magam. De te kivehetnéd. Lenne műhelyed, meg az a kis zug felette pont jó lenne aludni. Én nem mennék fel, és ezzel rögtönöznénk is egy kis magánterületet neked, amibe nem gurítom be a löttyedt seggem.
Mat riadtan kapta Keyora a tekintetét.
-Mit dumálsz itt össze-vissza?
-Bergék garázsa. Havonta csak egy huszas. Le kell festeni és rendben kell tartani.
Keyo halálosan komolyan nézett.
-Nem költözöm el otthonról.
-Már hogy ne tennéd, Mat. - Keyo hangja halk volt, ázsiai, metszett szemei szikrákat vetettek. Mat nyelt egyet.
-Nem tehetem.
-Következő hónapban betöltöd a tizennyolcat. A spanyol felvesz legálisan. Rendesen van fizud, ha nem is sok, de elvagy belőle. A többi meg bejön a cuccokból amit építesz. Hm? Én is ezret leszek ott. Majd én állom a kaját. Ok?
-Miért nem veszed ki te?
-Mert én lakást akarok. Rendes kis apartmant ahova fel lehet vinni a csajokat.
-Na basz! - Mat elnevette magát. - Nekem meg kiutalnád a Bergék garátzsát?
-Tökéletes neked. nem mondhatja a húgod, hogy elköltöztél, mert az csak egy szaros garázs, de mégis lenne egy zug ahol aludhatsz, szerelhetsz és ahova elvihetsz egy csaj, vagy ahol ellehetünk ha esik. Hm?
A szünetnek vége lett. A suliból alig egy hónap volt vissza a záróvizsgákkal együtt. Mat el sem tudta képzelni hogy fogja túlélni a napokat ha nem tanulhat tovább. Márpedig anyagi esélye nem volt, ösztöndíjat pedig nem nyert. Nem volt elég jó tanulo és sporttehetség sem volt, hogy ebbéli hiányosságait izmokkal pótolja. A spanyolnál csak heti 20 órát dolgozott, a beeső ez az meg igen bizonytalannak tűnt.De a legdurvább az anyával töltendő teljes napok és éjszakák voltak.
Hazafelé látta a húgát a Prissoni lányokkal. Volt velük valami nagydarab ázsiai srác meg egy nyurga nagyonmagas fekete fiú is. Egyiküket sem ismrte. A húga mindig olyan fickókkal találkozott, akik soha, sehol máskor nem bukkantak Mat elé. Se a boltban, se a spanyolnál, a suliban sem, de csak úgy simán az utcán sem látta őket soha többé.
Megrázta a fejét aztán pár lépés után visszanézett. A húga annyit lógott a suliból, hogy kirugták. Anya bement és aláírta a papírokat, de ahogy az anyával szokott lenni másnapra elfelejtette az egészet. Mat nem tudott hatni a lányra. Nem is akart. A Swinson útra kanyarodott és bement a kis vietnámi műszaki boltjába. Megnézegette a polcokat, aztán rámuutatott egy kék dobozra.
-Az meddig szól? Hány métert bír?
-200 van ráírva.
Mat elgondolkozott.
Az elég lesz. Köszi. Kell.
Kifizette és egészen felderült a dologtól. Egy óra múlva már Bergék garázsát seperte. Este aztán beüzemelte a kis készüléket, a másikfelét pedig magával vitte Bergékhez. Loo addigra megjelent már ott Keyoval és valahonnan került egy kiszuperált vörös kanapé is.
-Uhh. Ugye nem a bordélyból van?
Loo röhögött.
-Gondold azt, hogy nem. - veregette meg a vállát Keyo.
-Köszi srácok. - nézett körbe Mat. - Holnap festünk?
-Jahát, jah. - mormogta Loo, miközben a szeme a sötét sarkokat figyelte. - Festünk jah...Mi ez? Gyerekre is vigyázol? - Emelte fel az elektromos bébicsőszt Loo.
-Nem. - vette ki a kezéből Mat, kicsit talán ingerültebben, mint indokolt lett volna. majd eröltetett jókedvvel elkurjantotta magát.
-Hétvégén meg garázsavató!
Loo hülyén bólogatott míg Keyo és Mat csak néztek egymásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése