Mat

Kávé, odakozmált tej, levendula és vizeletszag. Mat a tenyerébe szorította a kulcscsomót, és óvatosan behúzta maga mögött az ajtót.
- Anya...?
A hang elveszett a néma melegben. A százszínű gézfüggönyön átszűrődő napsütés templomüveget festett a kopott szőnyegre.
- Anya!
Mat összeráncolta a szemöldökét, letette a zacskót és gyorsuló léptekkel átvágott a rendetlen előszobán. A háló résnyire nyitott ajtaján halk mormolás szűrődött ki. Ahogy kopogott és óvatosan belökte az ajtót, a duruzsolás kivehetővé vált.
- Gyere csak, Suta, gyere, gyere szívem. Gyere, Sutám, kicsim. Gyere.
Az anyja az ágy szélén ült féltörökülésben, hosszú vattacukor haja leengedve. Mat megállt előtte, aztán letérdelt, és megfogta a kezét.
- Szia, Anya.
A búzavirágkék szemek mereven elnéztek a feje fölött, de a száj mosolyra rándult.
- Suta. Hoztál nekem perecet?
- Nem tudod megenni, Anya. Múltkor is a hangyák faltál fel.
- Ó, Suta. Ó, kis ügyetlenem. Megint eltörtél valamit?
Mat porízű szájjal mosolyodott el.
- Nem, Anya, már nem. Mostanában nem török el dolgokat.
- Emlékszel...nem, nem kérdezünk ilyet. Tegnap volt, igen. Eltörted a képemet. Ami a Bolsojban készült, azzal a félelmetes Letyohiviszkával. Mennyire nem tudott mozogni. Úgy kaszált a karjaival, mintha cséphadarók lennének.
- Anya...
- Eltörted, kis Sutám. Úgy sírtál. Nem baj.
- Anya...szerintem ki kellene menned, tudod...vécére. Utána megfürödnénk, hm? Mikor ettél utoljára?
- Perecet. Amit hoztál.
- Jól van. Akkor most kimegyünk, rendben? Állj fel, kérlek.
- Persze. Hogyne. Vigyázz, ne üsd be a fejedet az ajtónál.
- Vigyázok.
Ahogy felsegítette, önkéntelenül is megrándult a szája a köntösből áradó szagtól. Kikísérte a vécére és félrenézett, amíg az anyja elvégezte a dolgát, aztán segített neki lezuhanyozni, a kád szélére ülve, lehunyt szemmel érve hozzá. Az anyja közben énekelt, aztán regényidézetekre váltott; Bulgakovot és Thomas Mannt idézte, meg még valakit, akit Mat nem ismert fel. Mikor Mat kérdezett valamit, röviden, türelmetlenül válaszolt, mintha a mindennapi kérdések, hogy szüksége van-e valamire, jól érzi-e magát, jár-e hozzá a takarítónő, lényegtelenek lennének a Varázshegyhez képest. Fürdés után belédiktált egy kis ételt, de az anyja alig csipegetett; tekintete elrévedt a levegőben.
Késő délután volt, mikor eljött; lassan lépkedett az üres zacskóval a kezében. A levegő langyos volt és narancsillatú, és ahogy a kopott betonon ment, egy ideig nagyon kellett ügyelnie, nehogy elbotoljon valamiben.