-Annyian teszik ezt, fel sem tünnék. Senki nem foglalkozna velem ha... Ez itt Amerika. Valahogy majdcsak lenne. - rágódott percek óta ugyanazon a körön. Eszébe jutott a nagynénje aki egyszer diszidálhatott volna Franciaországba-ba. Kézilabdázott a Szlava csavargyár csapatában, ami kijutott az európabajnokságra. Ott maradhatott volna kis cselszövés és konspiráció árán, de nem mert. Amikor ezt Slavinnak elmesélte egy pici panelkonyhában, narancssárga virágyos nejlonotthonkában, erős zsíros ételszagban, Slavin a viaszosvászon terítő mintáit követte le egy használt gyufaszállal. Mjarca néni puha volt és pirosas színű. Slavintizenhét éves volt és szerelemes egy Lina nevü lányba. Akkoriban diszidáltak. Slavin össze volt törve. Mjarica nénit képtelen volt elképzelni kőkemény, rámanős, izmos kézilabdáslánynak. Felnézett hát az asszonyra és őszinte bociszemeiben ott vibrált a kérdés. Mjarica néni pedig nagyot szívott a narancssárga Krasznoból és bólogatva elzárta a tüzet a rotyogó fazék alatt. Már háttal volt Slavinnak mikor válaszolt.
-Azt kellett volna. Ott baszódott el minden, édes fiam. Az ember ne hátráljon meg ha kapura lőhet. Tegye meg. Sosem lesznek tiszta helyzetek. Kár is azokra várni.
Slavin a New York-i reptéren újra és újra végigjárta a problémát fejben. Ott a kapu. Onnan ugyan nem látszott, de simán kisétálhatna. Elvegyülhetne az utcán azzal a rengeteg arccal. Nem kérdezne senki semmit. Valamikor délután felhívná Keyot és elmondaná neki, hogy nem ment haza. Keyo val'szeg nevetne rajta és segítene valami munkát találni. Onnan meg menne már minden szépen, és egyszercsak amerikai lenne.
Slavin bizonytalan lépésekkel megindult a kijárat felé. A nagy sporttáskát a hátára dobta, a kis hátizsákot a hasára vette fel, így is lefoglalta a szabadon maradt kezét az a táska amit Mattől kapott, eltenni a sok szuvenírt és ajándékot amit adtak neki. A piros neonos újságos előtt meglátott egy családot. Nyugodtan ültek, míg egy rendőr egy másik reptéri biztosnágiavl beszélt. Slavin míg átvette egyik kezéből a csomagokat a másikba, hogy pihentesse kicsit a kezeit elég közel állt ahhoz hogy hallja a szót, amitől elállt benne a késztetés.
Illegális bevándorlók.
Slavin hagyta őket maga mellett elhaladni, aztán lezuttyantotta a nagy csomagot a hátáról és lassan levette a hátizsákot is. Beletúrt seszibnű hajába és kétségbeesve nézett körül.
-Az ember ne hátráljon meg ha kapura lőhet. -leült a sporttáskára. - Most más idők járnak. Ha van elég pénzem kijöhetek. Bármikor ha van rá fedezet.
A stewardess eljátszott a szokásos mozdulatokat. Slavin pedig lehúnyt szemmel ízlelgette a döntése ízét. A repülő nekifutott és felemelkedett. Slavin torkát összeszorította a fizikailag érzett visszahúzás. Semmi kedve nem volt hazamenni a koszos koleszba ahol élt.
845-ös szobában lakott a Műszaki egyetem Paszjet koleszában. Az épületet lassan málló betonból öntötték és az ablakszigeteléseket már akkor kispórolták belőle. Így a tél beköszöntét az ujságpapírból csirízt főző koleszkonyhai esték jelentették, és a csöpögő mindig langyos konvektorok halk otthonos zajai. Vastag, egérszürke plédek kerültek elő a penészes ágyneműtartókból és felcsendültek a melegítő énekek angolul, németül és oroszul.
A net az ázott vezetékek miatt pont annyit akadozott mint az áram. Minden szobában a kaotikus gépasztalok alatt mint jószándékú őrszellemek világítottak a szünetmentes tápok. A kráter, amit a Volgravichék ablakon kidobott hűtője ütött a kispolskin át a betonba még mindig ott volt a kaputól jobbra. Slavin úgy érezte a krátert és az épületet majd csak az armageddon pusztíthatja el, vagy egy atomtámadás. Addig senki nem nyúl hozzá, hisz úgyis olyan közel vannak a végnapok, minek?
A lépcsőn Jerzsa és Tatjana jött szembe. Jerzsa pisztolyt imitálvaa kezével lendült felé, de Slavin maga elé fogta a zsákját fedezéknek, mejd kilesve mögüle lelőtte játékosan Jerzsát. Aa fiú teátrálisan lerogyott a lépcső tövében. Nője, az erősen sminkelt nagyon hosszú combú Tatjana kuncogott.
-Azt hittem haza se jössz! - veregette hátba a szobatársa.
-Én is. - vallotta be halkan Slavin.
-Mifaszé' jöttél vissza? - fogta meg a vállát a srác és úgy hajolt az arcához közel, hogy Slavin jól látta a szemében az értetlenséget. Azt a vágyakozást, ami az övében is vibrált. Nem válaszolt csak összeszorította a száját.
-Tatjana cuccai vannak az ágyadon. Csak dobd át az enyémre. A géped kikapcsoltam. Ne zabálja az áramot. Van pár új cucc meg Gyim is keresett meló miatt. Nem adta nekem. Azt mondta haza jössz. Bazmeg! - elnevette magát. - Jó hogy itt vagy, ne értsd félre, de bazzeg, holnap el kell magyaráznod minek!
Slavin mosolygott és kirázta a hideg. A kopott folyosón bevonszolta a cuccait. Végig a morzsamintás öreg linóleumot figyelte és a konvektorok alól alattomosan előkúszó tócsákat. A szobában büdös volt, de viszonylag meleg. Ondó, izzadság és erjedő parizer szaga.
-Velkam hóm, lúzer. - morrantotta magának és lehajolt az asztal alá, hogy beizzítsa a szünetmentest és a gépét.
Slavin alapvetően nem szokott félni. Volt benne cidri mikor kamaszkorában bepróbálkozott a suli szerverére, majd Pjotr munkahelyének szerverére. Kicsit izgult az első warez oldala megnyitásakor és igencsak reszketett a lába, mikor Lenyiszej tanárúr mögé lépett vasárnap este a gépteremben, miközben ő éppen módosította a tűzfalat, hogy aztán békésen üzemeltesse a warezoldalt egész héten a koliszobából. A családi legendárium olyan vastagon bővelkedett horrorban, hogy igazán nem tudta Slavint megrémíteni a valóság. A nagypapa, akit valószínűleg ledaráltak egy moszkvai irodaház alagsorában vagy a nagynénje vőlegénye, aki teljesen begolyózva tért haza egy egyhetes eltűnésből. Igaz, hogy előtte részegen csúnyán szidta a rendszert, és néha éjjszaka portás volt egy nyomdában ahol röplapokat is nyomtak. De ezt Slavin akkor is valami baljóslatú előjelnek vélte az Armageddon felé mutató számos más iránytű között.
Csernobil idején kisiskolás volt. Örült az ingyen salátának amivel az anyja hazaállított, mert imádta a tojásos galuskát, ahhoz meg a jó ecetes fejessaláta való. Sokat is ettek azon a héten. Meg is utálta egy életre a salátát is meg a nokedlit is.
Slavin úgy gondolta a nehézségek adta kihívásoktól érik az ember valami olyan acélossá, mint Han Solo. Aztán hazaállítottak 90'-ben Jerkáék és Slavinban megdőltek a kamaszos elképzelések. Csehországban voltak addig. Slavin pedig a létezésükről sem tudott addig. Apa nővére, férje és két lányuk költözött be azon az őszön Slavinél 2+2félszobás panellakásába a Vlahoda Jurics utcába. A lányok rosszul beszéltek oroszul, a szüleik nagyon szomorúak voltak. Apa örült. Ő volt az egyetlen aki örült nekik. Jerka magas erős nő volt. Hosszú lófarok szerű kemény, egyenesszálú hajjal. Kemény volt az arca, szúrós a nézése. A férje, Gregor valamivel szelídebb volt, de ő is a z arcán hordta a hivbatását. Katonák voltak, a szó legkomolyabb értelmében. A lányaik Katja és Olga nem tudtak mit kezdeni Moszkvával. Egymást kínozták egész nap, vagy az iskolában, vagy otthon. A következő évben mindhárom gyereket kolégiumba adták. Katjat Leningrádba, Olgat Lipetskbe. Slavin maradt Moszkvában, de többé nem járt haza túl gyakran. Jerkák eltüntek ugyanis a rendszerben. A cseh bázisra küldták őket, és azzal megszüntek az orosz nyilvántartásban. Mikor felszámolták a bázisokat középeurópában ők kényelmes, nyugatias életet hagytak ott autóstul, lakásostul, fizetésestül. Visszatértek Oroszországba ahol még csak nyilván sem voltak tartva. Négy évet éltek így Slavinéknál mindenféle kulimunkából, papírokat könyörögve, intézve, kenve és zsarolva embereket egyszerű alap orvosi ellátásért. Olyan volt, mintha háború lenne valahol az aszfalt alatt, a csillogó márványtömbök mögött. Sosem ott ahol Slavin járt, de a feszültség, a nyomor olyan volt, mint háború idején lehetett. Végül, mikor elköltöztek egy szjurnyi házba Slavin apja örült a legjobban. Slavin sosem járt náluk. Anyja elmondása alapján a lányok sem mentek soha oda haza. Moszkvában találkoztak, a három út metszáspontjában.
Slavin életében az adatoknak döntő jelentősége volt. A nyilvántartásban benne lenni vagy nem lenni egy olyan nagyszabású társasjátéknak tűnt amit nem lehet kikerülni. Így fel sem merült benne, hogy ne értsen az adatbázisokhoz és jelszavakhoz olyan mélységben, hogy a saját biztonságát ne tudja szavatolni. Már két éve lediplomázott és még mindig a koleszban lakott egy ilyen kis malőr miatt.
Arisona valami olyan varázslatos hely volt, ahol nem kellett folyton szembeszélbe pisilni. Arisona meleg volt, ami abban a hideg, nedves, hugyszagú kolégiumban mesésnek tűnt. Ariosona akadálymentesített kényelme úgy lebegett a szeme sarkában mint valami zavaró hajszál. Arisona hihetetlenül messze volt.
Bejelentkezett a postafiókjába.
Egy levél várta Keyotól.
Üdv a távolból!
Remélem jó volt az utad és most már nyugiban lébecolsz otthon. Ne feküdj le a következő estig.
:: wink :: Itt maradt pár cuccod, majd elküldöm postával. Ha pedig úgy érzed nem volt elég a homokkal nehezített döglesztő hőségből gyere nyugodtan bármikor.
Üdv.
Keyo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése