Lepattanó

Vannak állandó dolgok, mint a fröccsöntött szűzmária szobor, a gyöngyfüggöny csendülése amikor feltámad a poros és forró szél, a felpúposított macska-hátak. Meg a kártyalapok száraz surrogása, ahogy öreg, festett körmű ujjak között keverednek.
Csak a nevek változnak: ma már Senora Manuelának hívták akire Loo még Mandy néniként emlékezett.
Mandy néni akkoriban költözött a városba, mikor Loo és a Mama, - és amikor Fabio börtönbe került. A Mama összevissza dolgozott és kapóra jött a szomszéd lakókocsisor végén lakó nő a macskáival, a hóbortjaival és főleg a ráérő délutánjaival. Így Loo-ra, és több kortársára gyakran Mandy néni, a jós vigyázott, - vagy legalábbis nem hagyta őket teljesen magukra. Tudott bánni az emberekkel, akik szerették a jövendöléseit és azt hogy éppen a megfelelő részeket tudta homályban hagyni. Klientúrája először a lakókocsi-telep lakóiból állt, de hamar bővült a város egyéb polgáraival. És Mandy néni ügyesen kezelte a titkokat, pont a megfelelő részeket emelte ki, míg másokat hagyott elsűllyedni a feledésben, így mára jókora kapcsolati hálót épített ki magának. Senora Manuelává nőtte ki magát, akihez a súlyos arcok is elnéztek időnként, és aki a város illusztris személyeitől kapott köszönő csokrokat néha. Megszerezte a telep három téglaházának egyikét, kliensei segítségével felújította és csendes, de nehezen megkerülhető hatalomként éldegélt a lakókocsi birodalomban. A régi lakókocsiját a ház mellé vontatva megtartotta jósdának - és Loo őszintén remélte, hogy a kisszobájában még mindíg jut hely egy-egy gyereknek.

Mikor lefékezett a háza előtt a Senora a lépcsőn ülve cigarettázott, a nagyvirágos szoknyájából kilógó visszeres lábát dörzsölgetve. Macskái furcsa mintában hevertek-ültek körülötte, Loo meg mert volna esküdni rá, hogy vizsgáztatóan bámulják. Beto még mindíg sírt, ahogy Mat garázs-odúja előtt rákezdte, mint aki sose tudja majd abbahagyni. Loo próbálta esetlenül vígasztalni, mire a gyerek belecsimpaszkodott, összekente a könnyeivel és hagyta magát kiemelni a rossz tragacsból. Így lépett a nő elé, aki nem kérdezett semmit, csak vakkantott valamelyik nőrokonáért.
- Mandy néni... ez itt Beto, ööö, az unokaöcsém...ki... ki van száradva...
- Neked, fiam, Senora Manuela. - tápászkodott fel az a legyőzhetetlenek mosolyával - Hola Beto, majd beszélünk, most ebéd, alvás. Loo, a csomagot oda tedd. Linda, a kisszobában fektesd le.
Ahogy Loo belépett a gyerekkorából jól ismert jósda-szobába ma először érzett szilárd talajt a lába alatt. Kicsit máris hős volt a segítő szellemek barlangjában, aki baljós küldetést teljesít, de tudja a megfelelő varázsigéket. Szinte megnőtt megkönnyebbülésében, és mire leülhetett, egészen összefüggően mondta el a Betoval és a halállal való találkozását. A Senora résnyire húzott szemmel hallgatta, a macskák csendben beáramlottak és szétszóródtak a szobában. Aztán közel hajolt vendégéhez és mosolyogva kérdezte, mint aki tőrt dob felé:
- Találjam ki, én találjam ki mi lesz, igaz?
- Benned bízom... Senora.
- Hmmm... - mosolyodott el a nő még mindíg a szemébe meredve, és Loo örült mint aki nem felejtette el öreganyjának szólítani.

- Beto... Alberto Hozario... mi van veled, és főleg mi lesz? - Senora Manuela keresztet vetett, aztán ráérősen vetette ki a kártyákat. Kezdetnek a felső sor első lapját fordította fel:
- A múltad, úgy ahogy volt, mindenestül, most ég porrá... hozzám egy profi fegyveres hoz el: lovag vagy katona, hmm? - nézett szinte kontyáig húzott szemöldökkel Loo-ra, akitől csak egy megilletődött, kurta biccentésre futotta. A jós a következő két lapért nyúlt.
- Ehhh, ejnye... - a Kardok hetese és a Remete mutatta meg magát, mindkettő fordítva. Manuela hátradőlt és elnézett Loo feje fölött.
- A veszélyt most a rossz barátok jelentik, árulás, hazugság - Loo tekintetébe fúrta a magáét - drogos kapcsolatok. Beto retteg, paranoid lesz, önbizalomra ne számítsunk... ez érthető. De ha nem lesz öngyilkos... lássuk a jövőjét! Óóó, nocsak... - A vörös körmű öreg kéz felfedte az utolsó három lapot. Érmék hetese, egy Királynő, Kupák hatosa... - ezt a részt szerette a legjobban, amikor a történet, valakinek az élete összeállt egy pillantásra előtte. Manuela a kártyák fölé hajol, mintha be akarná lélegezni őket, hogy ők beszélhessenek belőle. Vele szemben Loo szintén előrehajolt, mint akit bűvölet kényszerít az utánzásra.
- Pénz, siker, egy erős és nagyon zűrös nő... és fegyver, megint fegyver, talán egyenruha... Igen... Hát figyelj, Lui Hozario, ha az unokaöcséd nem lesz öngyilkos a következő hónapokban, vagy drogos a következő évben, akkor túllép a múltján... sikeres is lehet valamelyik fegyveres csoportban, és pont ellentétesen mint az apja. Katona lehet, kommandós, rendőr... igen, egy sikeres nyomozó. Lesz aztán valami nehéz nője, valószínűleg egy kurva, informátor talán... de belebonyolódnak egymásba. Heh, milyen érzelmek rágják majd őket... ehhehhe, lesz minden, mint a jó szaftos filmekben... Segítenek is egymásnak de főleg ártanak... odavissza. A nő okozza végül a bukását is... Neeeem, Beto csak ne óvakodjon tőle, - Lui fiam, hát nem tudod, hogy az ilyenekért érdemes...? - hunyorított gonoszul vigyorogva a jósnő és eltolta magát az asztaltól.
- Aztán vénebb korára Beto visszajön, talán ide a városba, talán oda ahol született... lefokozzák, lehet még rendőrfőnök, igen, az a rendes, akivel meg lehet beszélni...

Loo lassan kifújta a levegőt, amit már ki tudja mióta fojtott vissza, és leeresztette görcsbe rándult vállát. Nagyot sóhajtott, és Manuela arcát figyelte, míg az egy hosszú, kopott szipkáért nyúlt és szép komotósan rágyújtott. Aztán a macskákkal együtt bámulták a szürke pászmákat, amik kavarogtak és felszálltak mint valami füstáldozat.
- Szép - szólalt meg végül a jós - mára, és az éjszakára itt maradhat a srác. Linda majd néz rá, kap enni, alszik a régi kisszobában.
- Umm, köszönöm... köszönöm Mandy néni... ööö Senora.
- A pénzt oda rakod... aztán holnap reggel még munka előtt itt légy, addig kitalálom, mi lesz.

Manuela hallgatta a távozó Loo után csendülő gyöngyfüggöny hangjait, elnyomta a csikket és ráérősen símogatta a kontyából kibújó tincseket. Aztán a jóslatot kérő vendégek már majdnem üres helyére, a kopott plüss fotelre meredt. Igazából egy csöppet se vágyott újra egy kiskamaszra, boldog volt, hogy unokái legtöbbje már túl volt ezen a koron. De a fiú gondja nem hagyta hogy könnyedén lesöpörje magáról, mint kliensei nyűgjeit távozások után. Folyton a szeme elé tolakodott, míg nem keverte meg még egyszer a kártyát:
- Na, vénasszony - vigyorodott el - akasszunk hóhért... mi is lesz az én dolgom a Hozario gyerek ügyében?
Elemelte a paklit és biztos kézzel kitett egy lapot az aranyrojtos zöld bársonyterítőre. Megfordította, aztán nyerítve nevetett, míg rekedt köhögésbe nem fulladt a hangja.
- A Világ. Sejtettem, köszönjük - a nagy mű véghezvitele, siker... eredményes munka. Diadal.

Ezúton is köszönöm felkért független szakértőnk, darkwing közreműködését a kártyavetésben.