-Nem lesz ez így jó. - motyogta magának. A kávé meghült már a kezében. A csésze is kihült. Kint lassan felforrósodott minden, míg a házban zümmögve hűtötte őket a légkondicionáló.
Keyo felnézett rá és elmosolyodott. Aztán megtette az utolsó centiket és boldogan vonta magához a színes magazint.
Gari megnyomkodta a nyakát aztán feltápászkodott. Előkotorta az tárcáját a táskájából és kikereste azt a névjegykártyát. Nem akarta de tudta, hogy ez a legjobb amit tehet. A konduktor magyar volt, éppoly kiejthetetlen névvel, mint a legtöbb keleteurópai. Jó híre volt, úttőrő a módszer amit alkalmazott, és valóban jártak a gyerekei.
-Hát legyen. - sóhajtott Gari és a telefonért nyúlt. Míg az kicsengett nézte Kayot az újsággal és el sem tudta képzelni a fiút nagynak, vagy állva. A búgás abbamaradt és egy akcentusos férfihang mutatkozott be a másik végen. Gari hallgatta és elszorult a torka.
-Ha én nem tudlak elképzelni állva, te hogyan fogod tudni megtenni? - gondolta és a szájára szorította a kezét. A szemén nem látszott semmi. a férfi halózni kezdett. gari nyelt egyet. aztán köhhentett és beleszólt a kagylóba.
-Gari Changwani vagyok. khökk. Elnézést. - suttogta és remélte, hogy a torkából a csomó azonnal elmúlik. Keyo az újságot hajtotta össe-vissza. Fel sem nézett a hangra.
-Parancsoljon.
-Dr. Kuvan adta meg a számát. Végtaghiánnyal született a fiam. Fél éves. Időpontot szeretnék kérni.
A hangja egy roboté volt. A szeme száraz. A keze fehér.
Hazafelé a doktortól énekelt a kocsiban. Gari hátra hátrapillantott a kis gajdoló fiúra, aki nagyon élvezte a doktornál tett látogatást. Ő kevésbé. A vizsgálóban sok játék volt. Vastag kék szőnyeg. Világos bútorok. Keyo azonnal lelkesen megindult a színes kokcák felé. Gari felnézett a magas sovány fiatal orvosra.
-A leletek és a kórházi záró. - nyújtotta a papírokat felé Gari. Mindketten látták mennyire remeg a keze.
-Fogalaljon helyet kérem. - intett az orvos egy kényelmes kanapé felé. Mellé ült és ott nézegette meg a papírokat. Ráérősen, komótosan végigolvasta. Néha kérdezett a tehességéről és a családjáról. Keyo remekül eljátszott a kék szőnyegen.
-Mindenek előtt szeretném ha megértené, hogy az önök kapcsolata kulcsfontosságú Keyo fejlődésében. Önnek, mint az anyjának az első években olyan stabil támasznak kell lennie, amennyire ez lehetséges. Számára ez a természetes állapot. De mi tudjuk, hogy az élete így nagyon kényelmetlen lesz. Ezért kell őt mielőbb mozgásba hozni. Ahogy a leleteit nézem protézisre elég kicsi az esély. Ez egy dolog. Nagyszerű, hogy a háta és a karjai teljesen rendben fejlődnek, nem beszélve a korához képes fejlett értelméről.
Gari rámeredt az orvosra.
-Félévesen még nem jelent sokat, de higyje el egy átlagos elméből is zsenit lehet csinálni, ha kellő helyzetbe hozzuk a gyereket. Ellátjuk a megfelelő eszközökkel és inspiráljuk.
-Úgy érti nem fog soha járni?
-Úgy. de úgy is, hogy korunk egyik legnagyobb koponyája is lehet. Amit isten elvett a lábából, pótolhatta az eszében.
-Nincs egyensúly, doktor úr.
A fiatal orvos elhúzta a száját.
-Tervez még gyermeket, Mrs Changwani?
-Nem.
-Szüksége lesz önre. De tapasztalataim szerint nem arra van szükségük, hogy helyettük tegyenek meg dolgokat,. Sokkal inkább, hogy megtaláljuk a múdot, ahogy ők maukat el tudják látni.
Gari lenézett a fiaára.
-Tudom, hogy nagyon messzinek tűnik az az idő, amikor Keyo majd egyetemre megy. De kérem, higyje el az akkori szabadsága ma kezdődik. A mai nap lehetőségeiben és tetteiben. Ahogy látom, azok a gyerekek akikben hisznek, akiket úgy kezelnek, mintha egészségesek lennének sokkal jobban fejlődnek, mint azok, amelyeket folytok kímélnek.
-Mélyvíz.
-Ha nem is mélyvíz, de hit. Higyjen a fiában Mrs Changwani, hogy képes lesz egyszer ellátni magát. Tanítsa meg mindenre a közlekedéstől a főzésig. De mindenek előtt ne kezelje nyomoréknak.
-Én nem...
-Kérem.
A férfi úgy nézett rá, ahogy Rim nagypapa tette mikor Csholho-ról beszélt.
-Átlátok rajtad - mondták azok a szemek. - Ne hazudj magadnak se nekem se.
Gari mély levegőt vett.
-Nem fog felállni soha.
-Lehet. De attól még nagyszerű ember lesz és élhet egy boldog és teljes életet. A leletei alapján kicsi az esélye, hogy olyan ütemben fejlődjön a csípője és a térde, hogy protézise lehessen. De ki tudja milyen erős lesz az izomzata, mennyit fejlődik az orvostudomány tíz év alatt. Maga nem lehet szkeptikus Changwani asszony. Magának hinnie kell benne.
Gari lassan rázta a fejét.
-Nézzen rá. Mit lát? Egy kisfiút aki hasal a földön.
Gari könnyei megindultak. Vastag patakban folytak végig moccanatlan arcán.
Az orvos felállt és leült Keyo mellé. A kisfiú rápillantott érdeklődve. A doki ölbevette és tapsoltatta, elbújóst játszott vele egy kendővel és megcsiklandozta. Keyo kacagott.
-Mit lát? - nézett fel váratlanul Garira - Mit lát?
-Az életem végét. - suttogta Gari.
A férfi nézte őt. Az arca nem volt mérges vagy csalódott, csak nézte.
-Betenné egy intézetbe szíve szerint?
Gari nem válaszolt.
-Maga egy erős nő. Erős az akarata. A dolgok eddig úgy görbültek ahogy maga akarta.
Gari sóhajtott.
-Ezúttal isten visszakér magától valamit. Adja meg a fiúnak azt a kegyet amit maga kapott a sorstól.
-Nem hiszek istenben.
-Nem? Miben hisz?
-A kitartásban, a céltudatosságban, az önerőben.
Az orvos arca felderült. Letette Keyot és odalépett Gari elé. Letérdelt és leült a sarkára. Kezeit az ölébe ejtette úgy nézett a döbbent nőre.
-Akkor már értem miért önt választotta ez a kisfiú. Mindent tud ami ahhoz kell, hogy kifogástalanul végezze el az önre bízott feladatot.
Keyo kurjantott, mintha értené mi történek. Gari összeszorította a száját. A férfi felállt és az asztalhoz lépett. Kinyitott egy naptárat és lapozgatni kezdte.
-Szeresse. Minden mást tud már. - mondta a naptár fölé hajolva. - Keddenként várom önöket délután fél négytől ötig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése