Gari sóhajtott egyet és felállt. A nappali rendetlenségét ő okozta, és érezte, hogy sosem lesz rend a házában, ha a fejében nem rak rendet.
Keyo születésével vége lett egy el sem kezdüdött életnek. Markkal úgy tervezték, hogy két gyerekük lesz. Részben mert biztosra akart menni, hogy egy fiú is legyen. Nem mintha a két gyerek erre garancia lenne, de mégis így érezte. Másrészt mert nem bírt volna több évet anyaként, otthon tölteni. Szüksége volt a munkájára. Hiányérzete volt minden nap, amikor nem dolgozhatott. Maró, sürgető hiányérzet volt ez. Olyasmi mint egy drogosé.
Mióta Keyo megszületett nem dolgozott. Nem húzott egy vonalat sem. Eszébe sem jutott. Olyan távoli olt az egész, mint egy gyermekkori ábránd, egy tavaszi ünnepség kartonszoknyája. Keyo valóságos volt. Hús vér őrület. Olyan lábatlan kis bogár, akit a jóisten a legjobb természettel kárpótolt, csak hogy ő, Gari ne bírjon érveket felhozni az eltávolítása mellett. Nem akarta ezt a terhet vinni. Legszivesebben visszaadta volna, mint valami hibás árut.
Aztán Keyo felébret és megszólalt. Gari anyja ezt a gügyögést tündérnyelvnek hívta. Gari nézte a kisfiút akinek igenis kerek volt a világ, és nem hiányzott neki semmi, hiszen nem tudta még, milyen más lehetne. Gari nézte az ajtóból a csodálkozó vágott szemeket, amiben a saját szemei köszöntek vissza, és a kunkori kis mosolyt amiben az apja.
Ismerte a kisfiú szokásait annyira, hogy tudja van még pár perc mielőtt elkezdi hiányolni őt. Leroskadt a szekreterhez és szomorúan végignézett az irattartókon. A rengeteg prospektus, tanulmány és orvosi jelentés mind a protézisekkel illetve a kerekesszékekkel foglalkozott. Műtétekről és kezelésekről szóltak.
Délután Mark hazaszólt telefonon, hogy a főnöke és annak felesége beugranának megnézni a medencét. lehet, hogy építettnek ők is egy ilyet. Gari szájában megkeseredett a nyál. Szégyelte a fiút és szégyelte magát. És szégyelte, hogy így érez.
- Hogy tehet velem ilyet Mark? Hogy lehet ennyire tapintatlan?!- mérgelődött magában. Aztán földhöz vágta a bébiételt. A szilánkok szétrepültek a konyhában. Apró maszatos csillanások borították a padlót. Gari állt középen és remeghett a dühtől. Keyo a nappaliban leterített pléden dermedten feküdt aztán elkezdett sírni. Először halkan, nyüszögve. majd ahogy nem kapott választ egyre kétségbeesettebben és hangosabban. annyira megijedt a csendtől a hirtelen zaj után és Gari hiányától hogy torkaszakadtából üvöltött, mint talán még soha.
-Béka. -suttogta Gari. És a csillámokról eszébe jutott a nagyapja, aki egyszer azt mondta neki, azért nem találni meg a hullócsillagot a földön, mert bemocskolódik mire földet ér és kőnek nézi mindenki. Gari nézte az üvegszilánkokat mozdulatlanul. Füle kattogott Keyo üvöltésétől. Aztán egyszerre csend lett. Gari felkapta a fejét. A nappaliból szokatlan szuszogás hallatszott.
-Uram isten fuldoklik! - futott át Garin a gondolat. -És vége? Ennyi?
A szuszogás folytatódott majd egy kis hang jött mellé, egy amolyan pittyenés, amit olyankor hallat Keyo, amikor elege van a kiságyban fekvésből. Amolyan, anya, itt vagy?
Gari átkukucskált a pulton, ki a nappaliba. Keyo életében először a maga sutácska módján de kúszott. Elszántan és célirányosan kúszott felé.
-Keyo... - Gariban eltört valami. a szégyen és az önsajnálat méregzöldjére ráfolyt valami fémes vörös, valami mézesen édes és gyilkosan kemény dolog. Úgy elborította, hogy levegőt is alig kapott.
-Ha ennyire akarsz, kis nyomorultam, legyen. Isten téged adott életfeladatnak ezek szerint. nagyban gondolkodik, nem vitás. - Lassan kilépett a pult mögül. - Adok neked húsz évet az életemből. - Legugolt a boldogan közeledő kisfiú elé. - Te pedig nem elégszel meg annyival, hogy megállsz a saját lábadon, - keserűn elmosolyodott - hanem boldog leszel. Nem tudom hogyan, de ki fogjuk találni. Nem protézisekben, nem a kerekesszékbe láncolva, fiam. hanem mindent kihasználva bármin és minden nélkül is állva maradsz.
Keyo odaért és nyújtózkododtt, hogy Gari vegye fel.
-Méltó kihívás, nem mondom. - Gari szemei megnedvesedtek. - Gyere Keyo, nagy munka vár ránk. - suttogta a kisfiú fülébe, majd megszagolta a farát és elfintorodott.
-Mindenek előtt tegyük tisztába a feneked.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése