Loo

Ráérősen mentek, Mama végig cigarettázott és pillantásával szétválasztotta előttük a Glorieta utca esti forgatagát. Mielőtt beléptek a lépcsőházba keményen megszorította Loo vállát: egy szót se, sziszegte.

Még nem hallotta így jajveszékelni az anyját, mint alig egy órával azelőtt. Ez most nem az volt, mint mikor a bátyja egyik spanját pépesre verték, vagy a kisboltban állt rosszul a számlájuk. Az alkonyat már felgyújtotta lakókocsijuk oldalán a rozsdafoltokat és alvadtvér színű tócsákat festett a padlóra. Az ismerős strici még ki sem fordult az ajtón, a mama már égnek emelt kézzel sírva kántált, miért büntetsz így engem... Aztán hirtelen az arcára szorította két tenyerét, és egy gyors mozdulattal letörölt róla mindent, könnyet, dühöt, festéket. Kihúzta magát, talán még sose látszott ilyen magasnak. Felvette a kopott kék kosztümöt, mint legutóbb Fabio tárgyalására, és mielőtt megcsókolta a szűzanya szobrot az ajtó mellett, Loo-ra mordult: öltözz.

A kapu csak kicsit tompította az utca esti zaját, bent olcsó illatszerek és adrenalin, kuka-, macskahúgy és régiház szag. A lépcsőfokok közepét horpadtra járták, a fordulóba odahányt valaki. Az utcaszinti mulató fölötti zegzugos lakás óriás útvesztője. Kanapék, kopott fotelek, mázsás, sötét függönyökben több nemzedéknyi elszívott cigaretta füstje.

Loo olyan simán váltott, mint talán még soha: ha ez a hangulatvilágítás egy ilyen lakásban, azt hiszem, ha majd jövök, akkor csak ezüst töltényes fegyverrel...

És a szoba az egyik sarkán puhán forogni kezd, aranyozott keretekben húsos aktok jönnek, a szőnyegen tűsarkúban mindenféle nők, Silviát is megnézik – egy pillanatnyi girhes árnyék a többiek között. Aztán már mozdulatlan ácsorgás Mama háta mögött: egy fotelben ül, Madame Rosarioval szemben. Kávéscsészék csörrennek, a halk szavakban szisszen az acél. Loo kommandós éppen és eligazításon áll vigyázban, míg a két nő dönt férfiak sorsáról. Szám szerint hároméról biztosan: a kis poronty érintett, a bátyja és ő maga. Nem, nem akarja hallani, hogy Fabio nem becsülte meg magát, hogy vészfasz lehet a Főnök lánya mellett. Ehelyett úgy tűnik felcsinálta az egyik itteni lányt, az meg nem kapcsolt időben hogy bohóc van a fiókban. Most tessék, Silvia kiesett az üzletből hónapokra és ráadásul évekig még egy szájat kell etetni, míg az is valami kis hasznot hoz a házhoz.

A füst már gomolyog a szobában, a nők végre rátérnek a pénzre, Loo szeme a tapétaajtóra vándorol, amit gondolatban éppen egyetlen rúgással tör be, mielőtt kivetné magát az ablakon. Az utcakövön kigurulja az esést, benzines öngyújtó csattan a kezében, amit hanyag mozdulattal hajít a háta mögé. A lángoló háttér előtt cigarettával elsétáló sziluettje látszik.

Közben valahogy hazaértek a lakókocsihoz Mamával.

Loo sosem merte megkérdezni hogy Silvia gyereke miért olyan gyűlöletes, holott pontosan ugyanolyan ronda, vörösen üvöltő kis zselészörny, mint a követhetetlenül szerteágazó család többi apró porontya. Míg azokat a Mama fejhangon sikítva szokta felkapni hogy hatalmas keblére ölelje őket, a kis Betot még csak látni sem akarta az egy emlékezetes látogatás után. Talán mégsem Fabio az apja? Akkor meg miért küld neki – illetve az anyjának, Silviának – minden hónapban pénzt? És miért neki, Loo-nak kell elvinnie személyesen a macskahúgyszagú nagy házba?

Titokban előkotorta Mama tárcájából a fakó fotót – Beto hamar kiköpött olyan lett, mint amilyen Fabio és ő voltak kiskorukban. Loo hiába próbálta elképzelni, hogy kéne nagybácsisan viselkednie mikor a kötelező látogatásokra indult. Mégis úgy tűnt, Silvia neki is örül, nemcsak a támogatásnak. A szüzességétől is ő szabadította meg hamarosan Loo-t. Az a tavaszi délelőtt nem volt rossz, de persze közelébe sem ért Loo színes, teljes képernyős álmodozásainak.