Mat

- Jó lesz akkor?
- Jah. Legyen így – Josh „Bull” Parker megforgatta a rágót a szájában, aztán íves mozdulattal a benzinkút mellé állított műanyag kukába köpte. – Lé nuku. Csak ha kész.
Mat komolyan bólintott, és finoman megszorította Keyo vállát, akit csendben rázott a röhögés.
- Rendben.
Josh „Bull” Parker összeráncolta a homlokát, és hátrahúzta széles vállait.
- A haverod mit vigyorog?
- Ne is törődj vele – felelte pókerarccal Mat. – Szellemi fogyatékos.
- Csöki és még dilis is? – a fickó elfintorodott. – Nem értem én a Jóistent, komolyan.
- A számomat tudod?
- Jah. Vegasban vagyok négy napot, aztán jövök vissza. Tizedikén. – a hangja fenyegetően elmélyült - Addigra megvagy.
- Persze.
- Mer’ csak ezért jövök erre. Jó, ha bevésed.
- Megleszek.
- Akkor jó – a csávó kihúzta magát a motoron, és megütögette a bőrmellény alól kidomborodó hasát. – Jó itt a burger.
- Jó – bólogatott Mat.
- Mondjuk, lehetne benne több a fűszer. Azt szeretem, ha marja a segglyukamat, mikor kimegy.
- Nincs is jobb annál – szólt közbe Keyo, aki nem bírta már tovább.
Josh „Bull” Parker gyanakodva ránézett, aztán ujjait megropogtatva beindította a motort. A gép felnyögött, ahogy úgy istenigazából ránehezedett. Kinyitotta a száját, hogy mondjon még valamit, aztán meggondolta magát, és csak intett. Mat kedvesen mosolyogva visszaintegetett, egészen addig, míg bikaszarvas-sisakos, Harley-s alakját elnyelte a por.
- Lé nuku – ismételte mellette elgondolkozva Keyo – Olyan, mint egy afrikai szólás, nem?
- Ja. Gondolom, azt jelenti, hogy nem igaz barátod az, aki szétröhögi az első üzleti megbeszélésedet.
Összevigyorogtak, aztán Mat a nadrágjába törölte a kezét.
- Viszket a tenyerem, hogy nekilássak – vallotta be.
- Oké – bólintott Keyo, és székének erős oldalzsebe felé intett. – Az irodám nálam, úgyhogy kerítsünk némi kólát és sört, aztán irány a műhely.
- Be kell ugranom anyámhoz. Paolo elutazott, ilyenkor felváltva ránézünk.
- Nina?
- Most éppen Londonban. Asszem.
- Aha. Jó, veled megyek.
- Kösz – Mat arcán megkönnyebbült mosoly futott át. – Csak néhány perc. Ránézek, csekkolom a hűtőt, és jöhetünk.
- No problemo. Lefotóztad a csávót?
- Persze.
- A hortenzia-tetkóját is?
- Azzal kezdtem.
- Kúl vagy.
- Á, dehogy.
Beszélgetve vágtak át a városon, és egymást túllicitálva dobálták fel az ötleteket, hogy Mat mit kovácsoljon a Harley dísztárcsáira.
- A bika közhelyes.
- Nyilván.
- A hortenziától kiakadna?
Röhögtek.
- Valami, ami erőt sugároz. Az bejönne.
- Gyík?
- Hülye vagy.
- Tudom. Sárkánygyík?
- Hm.
Csatakosra izzadtak, mire Mat anyjának lakásához értek, ami nem messze volt az evangélikus templomtól, a navajo-múzeummal szemben. Mikor beléptek, Mat anyja a földön feküdt a konyhában, és halk, szűkölő sírással zokogott. Karommá görcsösült ujjai között gyógyszeres tubus, kicsavarodott bokájáról lecsúszott harisnya. Mat szisszenve szívta be a levegőt, és a fényképezőgépet Keyo kezébe nyomva az anyjához rohant.
Keyo odafagyott az ajtóhoz. Egyszerűen képtelen volt megmoccanni.
- Anya, mi van? Hallasz? Figyelj rám – szólongatta a nőt Mat, majd a válla fölött hátrakiáltott Keyonak.
- Sós vizet!
- Mi?
- Hozz már egy bögre sós vizet! Meleget!
Keyo összeharapta a száját.
- Oké. Oké – dadogta, és ügyetlenül elmanőverezett mellettük a csaphoz.
- Anya – hajolt Mat a nő porcelánfehér arcához. – Mi történt?
- Paolo – súgta az anyja pergamenhangon. – Nem jön vissza.
- Hogyhogy nem jön vissza?
- Elhagyott, Mateusz. Megint magamra maradtam, kicsi Sutám.
- Itt a víz – érkezett meg Keyo, reszkető kezében egy bögrét tartva. – Hívjak orvost?
- Ne – vetette oda Mat, és átvette a vizet – Attól kiakadna.
- De…
- Picsába, nem ez az első eset! Tudom, mit csinálok!
Keyo megdöbbent a Mat hangjában lévő indulattól.
- Oké – vonult vissza mélyet lélegezve – Oké.
- Jobb, ha most mész.
- Rendben. Ha segítség kell…
- Nem.
Az a négy nap úgy telt el, hogy nem is látta Matet. A telefonja vagy ki volt kapcsolva, vagy nem vette fel. Volt már ilyen korábban is, de olyankor Mat utóbb mindig azt mondta neki, hogy munka miatt tűnt el. Így aztán Loo-val járkált a városban, mert Loo nem értetlenkedett, hogy hová tűnt Mat, és miért mennek el naponta a műhelyéhez, ha egyszer az be van zárva. Tizedikén aztán megkérte Loo-t, hogy menjen el a benzinkúthoz, és figyeljen. Loo roppantul fellelkesült, egészen lázba jött a feladattól. Indulás előtt Keyo számára rejtélyes gyakorlatokat végzett, amelyek abból álltak, hogy hosszan meredt egyetlen pontra a látóhatáron, majd hirtelen jobbra és balra kapta a fejét. Miután elment, Keyo ott maradt a katlanszerű lakásban, és nem tudta, mihez kezdjen magával. Szörfözött a neten, próbált dolgozni, aztán olvasni, de képtelen volt koncentrálni. Sokadszorra is megpróbálta felhívni Matet, és noha a telefon kicsöngött, Mat nem vette fel.
Loo késő délután érkezett vissza, Mat-et támogatva és az idegességtől reszketve. Mat bal szeme be volt vérezve, és miközben Loo szuszogva rángatta maga után, folyamatosan mentegetőzött.
- Nincs semmi bajom. Loo, de tényleg. Nem kell, hogy vigyél.
- Egy benga motoros állat volt – nyögte Loo rá se hederítve, Keyo felé fordulva – Nem tehettem semmit! Mire felfogtam, mi van, már be is tolt neki egy jobbost.
Keyo tekintete Mat pillantását kereste, de Mat félrefordította a fejét, és szemlátomást rettentő zavarban volt. Loo bevonult a fürdőfülkébe, és hangos fújtatással eresztette a fejére a vizet.
- Nem mondtad meg a csávónak, hogy miért nem lettél kész, ugye? - kérdezte halkan Keyo.
Mat megrázta a fejét.
- Édesanyád jobban van?
Mat bólintott.
- Paolo visszakönyörögte magát. Nagy kibékülés volt, holnap meg elutaznak valami wellness-szállodába egy hétre.
- Hányszor volt már ilyen?
Mat hallgatott.
- Mat?
- Volt már.
Keyo sóhajtott, Mat kicsit összement.
- Sört?
Mat meglepve felnézett.
- Kösz.
- A szemedre gondoltam - vigyorodott el Keyo.
- Hülye - vigyorodott el Mat.
- Á, dehogy.