Az ötvennyolc fős osztályból huszonnégyen odáig voltak Cshö Csholho-ért. A többiek, a fiúk, nyíltan vagy leplezetten irigykedtek rá. Egyértelműen ő volt az osztály sztárja, nemcsak magas rangú, katona apja, hanem testfelépítése, és az új nemzeti sportban, a taekwondoban való jártassága miatt is. A testnevelés órák például szinte kizárólag abból álltak, hogy a sportnevelő úr kiállította Csholho-t, aki azzal hencegett, hogy személyesen Choi Hong Hi avatta be a sport rejtelmeibe, majd szépen formált izmait ugráltatta, míg a lányok ájuldoztak, a fiúk pedig összeszorított foggal figyeltek. Még a neve is sokatmondó volt. Acél és tigris. Nem vitás, szerelem volt első látásra.
Huszonnégyen voltak tehát, kik versengtek érte, de senki sem olyan keményen és elszántan, mint ő. Gari, akit akkor még Rim Pongszun-nak, engedelmes főnixnek hívtak, semmilyen eszköztől nem riadt vissza a siker érdekében. Már a második napon elhatározta, hogy Csholho felesége lesz. Le akarta nyűgözni a fiút, és a leglogikusabbnak az tűnt, ha olyasmiben teszi, ami a fiú számára fontos. Így hát rengeteget futott, hasizomgyakorlatokat és fekvőtámaszokat csinált, míg végül a többi lány csúfolni kezdte, hogy tán nem is leány többé. Gari rájuk sem hederített. Hosszú haját a feje búbjára tornyozta, apró termetű nagyapja nyúzott pamutruháiba bújt, és lelkesen edzett, mígnem amúgy is vékonyka teste olyan lett, mint egy felhúzott rugó. Akkor megindította a hadműveletet, és Csholho közelébe férkőzött, de nem ám úgy, mint a többi lány. Azoktól a szerencsétlenektől csak annyi telt, hogy hófehér bokazokniban, lakkszandálban és tarka virágos szoknyában illegették magukat a fiú előtt, és madárhangon vihogtak, ha valamelyikükre véletlenül ránézett. Hát Gari nem. Ő fogta magát, és a szünetekben hátravetett fejjel bevonult a fiúk közé. Nem vett tudomást meglepődésükről és gúnyolódásukról, és egyenrangú partnerként próbált tárgyalni velük bármiről, ami csak szóba került, ezen belül főleg a taekwondoról. Kinevették és piszkálták, persze. De úgy tűnt, Csholho-nak hízeleg a lány törekvése, ezért egyre többször engedte meg neki, hogy iskola után együtt sétáljon vele, és míg ő a járda szélén billegve rúgásokat és ütéseket mutatott be, Gari cipelje a táskáját.
Gari ájultan boldog volt. A fülei pirosra gyúltak a szerelemtől, és másról sem beszélt otthon, mint Csholho eszéről és alakjáról. Szülei hümmögve hallgatták, csak nagyapja csóválta helytelenítően a fejét.
- Ha rám hallgatsz, Pongszun, nem éled bele magadat – mondta Garinak. – Változnak a szelek, és a Cshö családnak már nem a hátát fújják.
Gari persze nem értette, de nem is érdekelte, mit beszél. Változatlan lelkesedéssel udvarolt Csholhonak, és mikor három hónap múlva elcsattant közöttük az első csók (nagyszünetben, a fiúvécé mellett, nyálas és hagymaízű) meg volt róla győződve, hogy révbe ért. Egyik reggel aztán Csholho nem jött iskolába. Mikor Gari rákérdezett, az osztályvezető úr indulatosan visszaparancsolta a helyére, és nem kommentálta a fiú hiányzását. Gari majd megveszett az aggodalomtól. Az első szünetben meglógott és elfutott Csholhoék házához, ahol a lakást zárva találta, és senki nem tudta megmondani neki, mi történt a családdal. Kisírt szemmel, összeszorított szájjal ment haza, ahol szülei és nagyapja a rádió előtt ültek, és valamilyen beszédet hallgattak. Nem gyújtottak villanyt, és nem kommentálták a hallottakat sem. Csak ültek egymás mellett, kicsit előregörnyedve, az asztalon a félbehagyott vacsora maradékaival.
Két hét múlva hagyták el az országot ők is; Gari apja, anyja és nagyapja. Betegnek hazudták magukat, és mivel a hatóságok rettegtek a kezelhetetlen vírusos láztól, hagyták elmenni őket. Garinak nem is kellett tettetnie, hogy beteg. Marta az elkeseredés, hogy távozásával végleg elveszíti az esélyt, hogy találkozzon Csholho-val, és gyakorlatilag végighányta az utat. Az egészből csak a saját jajgatására, és szülei csendjére emlékezett, meg nagyapja száraz kezére, ahogy az ő kezét fogja, és halkan súgja a fülébe:
- Ne hibáztasd magadat, főnix. Nem tudtad volna megvédeni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése