Nehéz

Még ha ismerte is minden mozdulatát, még ha tudta minden hákliját, kedvencét és félelmét is, még akkor sem merte volna azt mondani, hogy ismeri. Mat volt az életének leg otthonosabb, leg természetesebb szereplője. De a legkiszámíthatatlanabb is. Reakciói néha a döbbenetig meglepték. Figyelmének fókusza olykor annyira ráirányult, hogy Keyo egy kis szinpadon érezte magát. Olyan volt időnként Mat társaságában lenni, mint egy filmben. Ezek az alkalmak mindig valami emlékezetessel zárultak, és az együtt töltött rengeteg idő meghozta azt az eredményt, hogy néha Keyo az első órában felismerte Matben ezt a hangulatot.

Mat figyelme általában látványok körül járt. Megtalálta a disszonanciát egy buszmegálló kukája mellett álló plázacicában, vagy a harmóniát egy pénztárosnő körmeinek szinében, ahogy összecsengnek a pénztárgépen felejtett tubusos szappan csomagolásával. Amikor ez a figyelem megállapodott rajta, Keyoban az adrenalin is felszaporodott. Kézihajtású kocsija ilyenkor gyorsabban gurult, és hirtelen a fejét elöntötték a világ összefüggései, mint neonfénnyel világító pókhálók. Sokat beszélt ilyenkor. Mat vagy mellette ballagott ilyenkor, fél szemét rajta tartva. Fényképezőgépét lazán félkézben, járása lomha és hanyag volt.

A spanyolnál ült és Mat főztjét ette. Hümmögött, annyira izlett neki. A pincércsávó mellé ült, mert kevés volt a kuncsaft.
-Na te celeb.. - nevetett Cristbal - Milyen érzés?
-Jó a kaja, de szerintem nem azt kérdezed.
-Nem is. - vigyorgott a pincér. - A plakátra.
-A plakátra? - Keyo letette a villát és komótosan megtörölte a száját, majd úgy nézett újra a pincérfiúra, mint aki részeghez beszél. - Nem baj, Cristo, majd kiderül, hogy már elmúlt. Hm?
-Nem láttad mi? Fogalmad sincs miről beszélek?
-Hogy őszinte legyek, valóban nincs.
-Várj, megmutatom.- Cristóbal felpattant és kipenderítette Keyot is az asztal mögül. Hosszú, lendületes léptekkel indult vele kifele az étteremből. Végigtolta az utcán délnek, aztán lekanyarodott vele a Maria's Heart felé. Kb az állatkereskedésnél megállt és elfordított Keyo kocsiját, hogy az a szupermarket parkolója felé nézzen.
Keyoba bennrekedt a szussz. A parkolóra néző falon egy fotósorozat óriásplakát méretű printjei sorakoztak. 10 plakát. A tíz fotót Mat készített. Keyo millióból is felismerte volna a nagyon alacson nézőpont miatt. A tízből öt kép egyesével is zseniális volt, együtt azonban sorozattá állt össze a tíz. Az utolsón ő volt látható, ahogy aludt. Aludt a gyönyörű steampunk dísztárcsás sport kerekesszékében, ölében egy üres pezsgősüveggel, itt, ebben a parkolóban, miközben a felkelő naptól, mocskossárga az aszfalt és megkopott régies, szépia a ház.
-Nah milyen? - lapogatta meg a vállát Cristobal újra. - Mindenki ezekről beszél.
-Nem tudtam... - motyogta Keyo. - olyan idegen vagyok azon a képen... olyan sérülékeny.
-Jah. Mondta is a húgom, hogy senki nem gondolná, hogy egy elszánt macho, egy nagyszájú szoknyapecér vagy.
-A húgod?
-Felejtsd el, haver, ő rendes lány.
Matnak voltak fura dolgai, amikkel Keyonek meg kellett barátkoznia. A fényképezőgép, amit Gari adott neki olyan hatalommal ruházta fel, ami messze túlmutatott egy fiatal srác hobbiján. Keyo hosszan ült ott, behúzott kézifékkel és nézte a képeket. Aztán úgy döntött nem szól róla Matnek.

Több mint egy év telt el, mire kiderült számára, hogy nem volt semmiféle pályázat. Egy éjjel Gina és Mat itt veszekedtek a parkolóba és Mat betürte az áruház fotocellás bejáratát. Az üveg beborított mindent, őt meg itt találták a biztonságiak fényképezve a szilánkokat. Joshe Madruga persze nem egy tahó és miután elvette Mat gépét kihívta a zsarukat. Míg Mat az örsön csücsült Joshe letöltötte a képeket, majd megmutatta Analinne-nak, a marketinges kislánynak. Kiegyeztek némi kártérítésben és a képekben. Az a tíz fotó azt hirdette, hogy mennyi jóság történhet az emberrel a Sears-nél.