Nem, ez már nem az az évezred, mikor a nagyszüleit még a nyugati kultúráról szóló véres-szennyes rémmesékkel oltották. De nem is az, amikor még elhagyni a csodás hazát elképzelhetetlen lett volna, - ma már csak a pénz miatt nem megy. Jóleső izgalomnak mégsem nevezte volna az érzést, ami eltöltötte. Így bevésődtek az előző generációk téveszméi, vagy ennyire gátlásos balfasz vagyok? - gondolta Slavin míg kialvatlanul és izzadtan feszengett a reptéren. Több mint másfél napja úton volt, nyugalom és jó evés nélkül, csak néhány falat ment le a torkán az egyik átszállásra várva. A várakozással kiegészített szorongás kezdett enyhe üldözési mániás tüneteket okozni. És ekkor látta meg Keyot a váróteremben: a kerekesszékben ülve magyarázott valamit, jobbján magas, vékony fickó figyelte a tömeget, felszerelését tekintve alighanem a fotósa. Mögötte a testőre állt. Biztos velük akarok találkozni? - futott át az orosz fáradt agyán. De a fotós már kiszúrta és integetni kezdett.
***
Vártuk az oroszt, kíváncsi voltam rá, azok között van még néhány igazi harcos. Marcinko kapitány is tőlük való, - a Kommandós tízparancsolat megvan? - vagy legalábbis az a környék. Erre jön a vékony tag egyszál táskával, laptop a hóna alatt. Kezdtem beszomorodni, hogy valami kiscsíra, aztán megláttam a szemét. Nem a csajokat figyelte elsőre, körbesasolt a kamerák után – rögtön tudtam, nem okoz csalódást. Még azelőtt észrevett minket, hogy Mat csápolni kezdett volna. Na, akkor kicsit vacillált... de én meg mondtam neki, hogy "Ha mindig elfutsz sose találsz menedéket" aztán láttam rajta, hogy helyére kerültek a dolgok.
***
Sally betérőjében volt a legjobb a szendvics, az a fajta, amit tisztességesen megtömtek sonkával. A kurzus véget ért, ünneplését Keyo és Slavin egy kiadós reggelivel kezdte. A nappali hőség már egészen jól alakult, mire Mat csatlakozott hozzájuk. Behajtogatta magát a box belső ülésére, maga mellé tette tok nélkül a fényképezőgépét, aztán az orosz felé fordult.
- Na és jó volt? Slavin, érdemes volt elvergődni idáig?
- Ja, megérte. A prof tényleg tud. Keyoval már beszéltük, csinálhatnánk majd valami komolyat... - és átváltottak arra a fajta kódnyelvre, amit Mat ugyan csak érintőlegesen értett, de kitűnően illusztrálta volna egy földönkívüliekről szóló sorozatát. A szendvicsek megérkeztek, egy kis időre minden figyelem az elpusztításukra irányult. Mat rendelt magának is, aztán folytatta az érdeklődést:
- ...és Slavin jól eltűntél, az utóbbi két este hiába kerestelek a műhelyben.
Keyo Matre hunyorított, aztán az orosz felé fordult:
- Tényleg, Slavin, mi van a lánnyal, – valami madár a nickje, Kanadából – aki erősen rádmozdult...
- Mit lenne? Mondtam neki, epic fail, egy hét és megyek vissza Szibériába.
- És erre ő?
- ...sebaj, úgyis csak a testemre volt szüksége... hát nagyon röhögtem, ééérted, eltévedt a lány, szerintem nem a programozók nyári kurzusára indult... itt meg kicccsit kilógok a siklóvállú geekek közül? - mutatott végig magán némi iróniával vigyorogva Slavin. Mat fotózott, Keyo bugyborékolva nevetett a sörébe, és Slavin kopaszodó fejére mutatott:
- Ellenállhatatlan ...és?
- Nem sorozathős vagyok, nem várattam még egy évadon keresztül... pakoltam kajakra, ne legyen rossz vélemény az oroszokról. Egészen kellemes szobája van a koleszban.
- Na, jövőre ti tartjátok a csajozós tréninget a kockáknak! - eresztette le a gépet Mat. Aztán a következő napok kirándulását tervezgették, a szinte kötelezőt, mintha Slavin "hivatalos turista" kenne: a Monument Valley vörös hegyeinél.
- Kispolgárt játszunk és nem hagyjuk ki a vidék fő terményét, ha már erre jártál, - érted... kávét kérsz?
- Az borzasztó, de a sör egészen jó... a kommandós haverotok nem jön?
- Márhogy ki is? - hunyorított Mat Keyora.
- A nagydarab spanyol, Loo. Aki nemigen szól semmit, csak mutogat... a kommandós kézjeleket, – hát azokat ismerjük mink is. Meg megy mint atom, azzal a házilag felturbózott gyerekbiciglijén... ááá, szóval az is a te műved, Mat? A bringatúra után azt se tudtam, melyik lábamra sántísak... semmi komoly, csak izomláz. Amikor rosszul vettem a kanyart, ott lefelé a hegyről, na akkor mondott valamit... "Menj, csak, trambulin van a szakadék alján!" Aztán másnap elvitt abba az irgalmatlan barlangba...
- Colossal Cave Mountain Park, északon...
- Az, az, de nem az indiánzenés cseppkőnéző túrára, hanem a zártkörű fejlámpával mászósra...
- Ez Loo-nál az elismerés jele, tökös fickónak tart. - bólogatott Mat.
- Ehhe... nem gondoltam volna, hogy vágyni fogok valaha is a folklórra – mert utána indiánnézés volt beígérve. Ebéddel, énekkel. Azaz fordítva, előbb énekeltek, aztán végre ehettünk.
- Na és az őslakosok szimpatikusak? Az indiánokra! - emelte meg a poharát Keyo.
- Majdnem ilyenek nálunk is... ünnepnap kevesebb tollal, szamojédek. Csak rezervátum nincs nekik, fogynak eléggé. Nekem nem jön be a szellemesdi, de a sámánjuknak azért nem szólnék be, – hehe, érted, mi van ha neki van igaza?
- Na, ott jön az emlegetett Lui... - bökött a bejárat felé Keyo. Aztán Matre vigyorgott - mibe hogy meghívja...?
Mat lecsapta a szendvics maradékát, és a fényképezőgépe után kapott:
- Csak, figyeljétek az akcióhős arcot...
- Hello Loo! Egy sört?
- Hello, kettőt inkább... hello Slavin. Ma délután. Lőtér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése