Keyo

Nem emlékezett pontosan minden részletre, de az éjszaka íze ott vibrált a levegőben, a nyelvén, az ujjai hegyében. Ahogy a billegő asztal két oldalán ülve beszélgettek és a lány lelkesen az asztal fölé hajolt, ahogy a szemén és a fogain megcsillantak a fények, ahogy nevetett és oda se figyelve meg-megérintette az ő combját, térdét. Az a végtelen természetesség, amivel nyugtázta Keyo székét, a humora, pikáns szavai, a frivol gátlástalansága, amit néha cicás pillogás rejtett, de többnyire inkább nem. Keyo le volt nyűgözve. Még csak hasonló lánnyal sem találkozott soha, de igen, ez volt az, amit elképzelt, amiről fantáziált, és amiről valahogy sorsszerű volt az, hogy itt Európában, egy eldugott kis országban sétál vele szembe. Igen, a sorsnak valóban van humorérzéke, gondolta utolsó józan gondolatával, majd üdvözült vigyorral az arcán ruhástól emelte át magát az ágyra.
Mat álmosan morrant, a keze ösztönösen oldalra nyúlt és megérintette Keyot. Valamit motyogott, de Keyo nem értette.
- Mi van? - egészen közel hajolt Mat füléhez, annyira, hogy a lélegzete meglebbentette a fiú hajszálait a halántékán.
- Megvagy? - dünnyögte álmosan Mat.
- Ja. Meg. Meg ám!
Mat lassan, bizonytalanul felkönyökölt és a tenyerébe támasztotta a fejét. Az arca halvány folt volt csak a félhományban.
- Milyen volt?
- Egy álom, cimbora. Egy álom.
- Nahát - felelte Mat, és kicsit mintha kihúzta volna magát. - Klassz.
- Az. Holnap felmegyünk a várba. Elvisz valami procc helyre, ahová színes selyemkendős művészek járnak. - Keyo képtelen volt nyugton maradni. Hajtotta az adrenalin, a lány íze az ujjaiban, a nevetése és a szavai a fülében. Ujjai doboltak a takarón, a fejét hol jobbra, hol balra fordította, majd szorosan Mat mellé könyökölt.
- Eljöhetnél.
- Mi? - Mat hangján hallatszott, hogy megdöbben.
- Ha ez ilyen művész-hely. Eljöhetnél. Lehet, hogy lenne, akivel akadna közös téma.
- Legyek harmadik? Nem, kösz. - Mat visszahanyatlott az ágyra, de ami még furcsább volt, kicsit mintha el is fordult volna Keyotól.
- Mi van? Mi bajod? - Keyo nem hagyta annyiban, utána hajolt, szinte bele az arcába.
- Semmi. Nem hiányzom oda.
- Nem csíped? Vagy épp ellenkezőleg...bejön neked is? Beszéljük meg, hé.
- Nem, nem...vagyis... - Mat nyelt egyet - Minden rendben van vele. Tényleg. Érezzétek jól magatokat.
- Valamit nem mondasz el - Keyonak elzsibbadtak a csonkjai, olyan rossz érzés ragadta el hirtelen. - Mat!
- Aludj, padavan - mondta Mat, és Keyo tisztán hallotta az erőlködést a hangjában, hogy amit mond, az természetesnek tűnjön. - Pihentnek kell lenned holnap.
- És te mit fogsz csinálni?
- Nem tudom...majd kóborlok. Mint ma. Beültem egy kocsmába. Semmi extra.
- Aha. És fotóztál?
- Persze.
- Mit még?
- Mi?
- Mit még?
- Semmit.
- Nem szedtél fel senkit?
Csönd.
- Mat?
- Nem - mondta röviden Mat.
Egészen nyugodtnak tűnt a hangja. Ha Keyo nem dolgozott volna már négy éve rádióban, talán meg sem hallotta volna azt az apró zöngét a szóban. A zöngét, amit fáradtsága, részegsége, és a "minden rendben"-re vágyás okán inkább elhessintett azzal, hogy reggel úgyis rábeszéli Mat-et, hogy tartson velük.
A zöngét, ami egészen olyan volt, mintha Mat sírna.