Keyo

Hetekre beléjük felejtkezett. Olyannyira magukkal ragadták, hogy éjjelente, lehunyt szemhéjai mögött is egyfolytában történeteket látott."Olyan, mintha velem történne", mondogatta csillogó szemmel, kicsit szégyenlősen Matnek. "Olyan, mintha történne velem valami". Mat megértően hümmögött, és Garival ellentétben őt szemlátomást nem zavarta, hogy Keyot gyakorlatilag elrabolják a könyvek. Nem kellett hozzá sok idő, és kialakult a maguk ritmusa. Ébredés, találkozás a buszmegállóban, iskola, majd hosszú délutánok a State Capitol parkjában, a fák árnyékába húzódva; Keyo előregörnyedve a kocsiban, a térdére fektett aktuális könyvvel, Mat mellette elnyúlva a fűben. Néha Loo is velük tartott, olyankor halkan beszélgettek Mat-el, míg Keyo falta a betűket, de többször voltak csak ők ketten, Keyo és Mat; az egyik a könyvektől némul el, a másik eleve nem beszél sokat. Keyo hosszan próbálkozott, hogy Matbe is áttöltse az elragadtatást, amit érzett, de Matet hidegen hagyták a könyvek. Sosem mondta ki nyíltan, sosem tiltakozott, mikor Keyo rátukmálta a kedvenceit, de amikor a barátja belemerült az adott álomvilágba, Mat nekidőlt a fának, és észrevétlenül maga mellé ejtette a könyvet. Majdnem egy év telt el így. Gari egyre többet zsörtölődött Keyoval, hogy tegye már le a könyveket, és nézzen szét a világban, de Keyo azon kívül, hogy udvariasan végighallgatta, nem volt hajlandó változtatni semmin. Továbbra is rengeteget olvasott, gyakorlatilag minden szabadidejét a lapok fölött töltötte, mígnem egyik nap, a parkban a szokott helyükre érve megállt benne az ütő.
- Nincs itt.
- Mi? - kérdezte szórakozottan Mat, és egy gyíkot figyelt. - Nézd, hiányzik az egyik...
- Leszarom! Elhagytam, Mat!
- Mit hagytál el?
- A "Szökés a labirintusból"-t!
- Pfff...Mr. Packner ki fog nyírni.
- Mat, hol lehet?
- Nem tudom. A suliban?
- Nem vettem elő.
- Oké, Watson. Gondokozzunk logikusan. Mi az utolsó emléked róla?
Keyo ránézett a barátjára, és elnyílt a szája.
- Este. Ahogy berakom a táskámba.
- Azóta nem láttad? - kérdezte Mat, de Keyo nem válaszolt.
Kigyúlt arccal, Matet hátrahagyva sietett haza. Úgy tekerte a kerekeket az utcán, hogy az izmai majd' szétpattantak; a tüdeje fújtatott, a szíve a torkában zakatolt. Gari a konyhában volt, erős-fűszeres levest főzött; a szaga átjárta az egész házat.
- Máris itthon? Nahát! - nézett hátra a válla felett.
- Add vissza!
Az anyja megfordult, és a konyhapultnak támaszkodva tetőtől-talpig végigmérte őt; reszkető kezeitől egészen a vörös arcáig. Aztán előrehajolt, és odasúgta Keyo fülébe:
- Azt lesheted, kis barátom.
Keyo nagyokat nyelt, hogy visszafojtsa a könnyeit.
- Miért csinálod ezt?
Gari kiegyenesedett, és visszafordult a leveshez.
- Elmondtam már, de te nem akartál érteni a szóból.
- Élek!
- Na persze. Mikor csináltál bármi mást az olvasáson kívül?
- Én...
- Erről beszélek.
- Nem teheted ezt velem!
- Tévedsz.
- Hol vannak?
Gari újra felé fordult, a szeme olyan volt, mint a lámpafényben megcsillanó szén.
- Feltettem őket a nagyszekrény tetjére.
- Mindet? - szakadt ki a kétségbeesés Keyoból.
- Mindet - bólintott a nő.
- Nagyon sok könyvtári...ki fognak csapni...!
- Gondoskodtam róla - bólintott Gari.
Keyo megfordult a kocsival, és kirobogott a konyhából.
- Felesleges próbálkozni! - kiáltott utána az anyja - Amíg élsz, fiacskám, nem éred el.
Persze megpróbálta. Egyedül is, Mattel is. Mindent megkíséreltek, székre, majd székekre álltak, Keyo bakot tartott Matnek, de nem fértek hozzájuk. Aztán Mat elkezdett könyveket csempészni Keyonak, de Gari vadászkutyaként szagolta ki, és kobozta el a regényeket.
- Csak próbáld meg még egyszer, kisfiam - sziszegte Mat-nek, és satuként szorította a karját - Ellopom a szemedet, és kihajítalak a világból!
Keyo naphosszat a szekrény körül körözött, és vadabbnál vadabb ötleteket gyártott, hogyan férhetne a könyvekhez. Mat tovább szállította neki a köteteket, de a házukba nem volt hajlandó belépni.
- Félek anyádtól - mondta, noha senki nem lopta el a szemeit, és a világ is ott volt, ahol eddig; az unalmas iskolával, porszagú délutánokkal, és a megzavarodott Keyoval, akivel alig lehetett szót érteni.
Két és fél hónapig próbálkozott. Hetvenöt keserves napig. Ennyi ideig tartott, míg rádöbbent, mennyire szánalmas és ostoba dolog egy szekrény körül tekeregni, mint egy farkába harapott kutya. Haragból és dacból hagyta ott az egészet, és bogarászni mentek Mattel a Saguero Nemzeti Parkba, aztán repülőket nézni a Pima Air&Space Múzeumba. Valahogy mindig akadt mit csináljanak, és Loo is egyre gyakrabban csatlakozott hozzájuk. Gari némán figyelte őket, aztán egyik nap egy papírdobozt nyomott Keyo kezébe.
- Mit csináljak ezzel?
- Add oda Matnek.
Mat így kapta meg élete első fényképezőgépét Garitól, aki pedig soha többé nem vette le a könyveket a szekrény tetjéről.