Keyo

Mat korán kelt aznap, és Aminak is be kellett mennie a stúdióba, úgyhogy ők ketten együtt indultak el otthonról. Keyo csak a lány friss, mentolos csókjára emlékezett, meg Mat nyurga alakjára valahol a távolban, aztán jó másfél órára visszaszédült az alvásba. Szélharang és edények koccanása ébresztette, és mikor a ritka londoni napfénytől hunyorogva kinyitotta a szemét, rögtön látta, hogy Garinak rossz kedve van. Tizennégy éves korától hívta Garinak; a nő akkor kérte meg rá, hogy ne a biológiai funkciója szerint azonosítsa őt, hanem önálló lényként.
- Baj van? - kérdezte nehezen forgó nyelvvel, és megdörzsölte a szemét.
- Pokoli a hangulatom. Legjobb, ha most elmész itthonról - felelte a nő kertelés nélkül.
Így hát Keyo összeszedte magát, és nekiindult a városnak. Kóborolt a Kew Gardensben; reggelinek melegszendvicset vett, és hagyta, hogy két kutya is összenyalja. A bulldog aztán gyorsan lelépett, de a vizslával el is játszott, mígnem egy unott képű, punktaréjos tinédzser magához nem füttyentette az állatot.
- Mennyi idős? - kérdezte Keyo, és vigyorogva törölte le combjáról a kutyanyálat.
- Fingom sincs. Csak sétáltatom - vetette oda a fiú, és a kutyát magával rántva elindult.
Keyo vállat vont és továbbment; szemérmetlenül szemezett egy babakocsiban ülő kislánnyal, aki rezzenéstelenül állta a tekintetét, majd egyszerre nevették el magukat. Aztán dél körül felhívta Amit, és a lány derűs hangjától megint csak vigyorognia kellett.
- Szia szépségem, ebéd?
- Persze - vágta rá a lány. - Választhatok én?
- Naná!
- Akkor legyen francia.
- Oké. Keresek egyet.
- Nem kell - nevetett Ami - Van itt egy, nem messze a stúdiótól. Kettőkor?
- Rendben.
- Hívod Mat-et, vagy szóljak neki én?
- Szólnál neki? - kérdezte Keyo magában mosolyogva.
Ravasz vagy, padavan. Nagyon ravasz.
- Hogyne. Akkor szia, dalia.
- Szia, szépem.
Egy pillanatig még ott maradt a parkban, hagyta, hogy átjárja a napfény. Valahol nem messze léptek csikorogtak, mutáló kamasznevetés szállt. Keyo kifelé indult, és már a második mellékutcában járt, mikor beérték és körbeállták.
A nevetés ugyanaz volt; izgatott, mutáló csikóvihánc, mögötte csendben lappangó, hideg rosszindulat.
- Mi a helyzet, srácok, szabadnap? - kérdezte Keyo, és ügyelt rá, hogy derűs-semleges maradjon a hangja.
- Nézd már, beszél! - szólalt meg az ötből az egyik, mire a többiek röhögésben törtek ki.
- Miféle lény vagy, mi? Buzi, vagy drogos? - kérdezte egy másik, és köpött egyet Keyo hajára.
- Te mesélj inkább, hogy miféle lény vagy, akinek négy másik kell ahhoz is, hogy szemétkedni merjen - felelte Keyo ugyanolyan nyugodtan, mint eddig.
A srác arca elsötétült, alsó ajka lefittyedt. Keyo nézte, és értetlenül megcsóválta a fejét.
- Mi a gond, srácok? Szar a suli? Dobott a csajotok? Beszólt apátok? Mind az ötötöknek kurvára fáj az élet?
- Neked fog kurvára fájni mindjárt - mondta az első, és lassan előrelépett.
- Ez az, adj neki, Tom! - röhögtek a többiek, és Keyo most először bánta, hogy nemet mondott Loo-nak, és nem fogadta el a kést. Ha nem tudom kidumálni magamat, akkor mindegy, mondta akkor magabiztosan.
Elkényeztetett az élet, gondolta most.
- Nem lesz jobb ettől - mondta a srácnak, és próbált szemkontaktust teremteni vele.
- Meglátjuk - felelte a srác, és ütött.
Volt néhány támadás, amit ki tudott védeni. Az elején. De mikor öten együtt kiborították a kocsiból, már nem számított, mennyire erős vagy gyors. Nem kiabált. Az arcukat nézte. Emlékezetébe akarta vésni azokat a tekinteteket, hogy utóbb előhívja, és megértse. Fiatalok voltak, tizenhat-tizenhét évesek talán. Egymást hergelték és erősítették, közben felváltva ittak és röhögtek, aztán mikor egy rúgástól bevérzett a szeme és a fél arca, megtorpantak és leléptek.
Keyo feküdt a földön, és a vörös homályon keresztül az oldalára fordult kocsit nézte. Amit lehetett, lerúgtak, letéptek róla. Lenyúlták a zsákját, elvitték a telefonját és a napszemüvegét.
Körmök kopogása az aszfalton, lihegés. A vizsla fülei az arcában.
- Mindenáron vissza akart jönni - mondta a punk, és sóhajtva letérdelt Keyo mellé.
- Jó fej - nyögte Keyo, és a kutya után nyúlt.
- Na, akkor mi legyen?
- Leléptek a kis rohadékok?
- Ja. Láttam, ahogy elhúznak a metró felé.
- Aha.
Kicsit ott maradtak csendben, a kutya zihálva simult Keyo oldalához.
- Na, ha nem kell semmi, én megyek - mondta aztán a punk. - Enni kell a kutyának.
- Hogy hívnak?
- Engem? - hökkent meg a srác. - Joey-nak.
- Joey, kölcsönadnád a telefonodat?
- Jah. Kit hívsz? Cimborákat, zsarukat?
- A csajomat.