Lisett

Elköltözni otthonról olyami volt, mint a szabadesés. Érezni akarta, hogy teljes ember. Persze egész életében ezt próbálták elhitetni vele, de valahogy ott volt benne valami bizonytalanság mindig. A szülei folyamatos kontrollja saját magukon, hogy engedjék őt, hogy megtanuljon élni mindig ott lebegett közöttük, mint egy hártya. Ki akart lépni ebből. Nem érezte magát kevesebbnek, ha egyedül volt, csak akkor, ha ott volt vele valaki. Akkor élessé váltak a különbségek, mint a villanytűzhely lapja és a pult felülete között. Hányszor megégette a kezét...
Aztán megtanulta azt a három nyelvet, megtanulta a Braille-írást is. Aztán felvették az egyetemre. Ez volt az a pont, amikor úgy érezte, el kell költözzön. Saját életet kell kialakítson, melyben amennyire ez lehetséges nem támaszkodna senkire. Az albérlet kiválasztásában Mitchell segített neki, aki fuvarozta és segítette mindenben, míg meg nem találta azt a minigarzont ahova vihette Tomot is magával. A lakás a Torose-ra nézett, annak minden előnyével és hátrányával. Pici volt és kevés bútor volt benne. Olcsó volt és tiszta szagú. Mitchell szerint nem tiszta, hanem bántóan steril. Tom nem nyilvánított véleményt, úgyhogy kivette a lakást és azonnal átcuccolt. Pont olyan volt, mint amilyet elképzelt. Pici terasz, egy nagy ablak, kis konyhasarok, zuhanyfülke. Minden elfért amire szüksége volt, de gyorsan ki tudta takarítani, és besütött a nap, amire legalább annyi szüksége volt, mint a melegvízre vagy a villanyra.
Mitchell segített átcuccolni, anya és apa könnyes büszke tekintetétől övezve. Tom kapott egy extra nagy ropit lakásavató gyanánt. Mitchell persze megszervezett egy meglepetés bulit is a spanyolhoz este nyolcra. Amin nyolcan vettek részt, Tommal együtt. Hangosan nevettek és rendeltek még abból a pikáns fűszerezésű salátából, amit csak a spanyolnál lehetett kapni, és amihez fogható friss ízt egy saláta sem tudott.
Lisett likőrt ivott és kibontotta a haját. Tom a lábfejéhez simulva feküdt és néha sóhajtott. Yvette és Sean egymást túlkiabálva meséltek a bolondos kuncsaftjaikról. Mitchell mint valami kedves nagybácsi néha rendelt helyettük.
Lisett már nem volt szerelmes Mitchellbe. Akkor szeretett belé, mikor felvették az egyetemre, és a gólyatáborban mellé állt. Mitchellnek volt egy vak unokaöccse, akit nagyon szeretett és akit nagyon sokszor megbántott gyerekkorukban. Lisett a vakságával vonzotta, és azzal az üde szépséggel amit el sem tudott képzelni. Mitchell megpróbálta elmagyarázni neki a szineket. Kedves volt a hangja, és hatalmas száraz, meleg tenyerében olyan biztonságos volt a kezét elbújtatni, mint bebújni egy lusta nyári délutánon a kedvenc plédje alá.
Mitchell viszont nem ment tovább a csókolózó barátságnál. Lisett pedig csak éjjel sirt, mikor felriadt és eszébe ötlött Mitchell illata vagy keze. sosem beszéltek az érzéseikről. a nyár eltelt, ahogy az első félév is, és romantikus kalandjukat magával vitte az ősz.
Karácsonykor ugyan beültek egy étterembe és ajándékot cseréltek. De csók már nem volt, csak Tom feje pihent Mitchell ölében egész este, azt várva, hogy a srác fut vel egyet.
Január végén megérett Lisettben az elhatározás, hogy a sikeres vizsgaidőszak feljogosítja a következő lépésre és megkérte Aunat, hogy segítsen lakást keresni. Auna pedig azzal a lendülettel lepasszolta a feladatot Mitchellnek. Így történhetett, hogy ott ültek nyolcan a spanyolnál azon az este, Lisett, Tom, Yvette, Sean, Auna és Beth, Clive és Mitchell.
Lisettet végül Yvették vitték haza. Nem engedte, hogy felkisérjék, csak Yvettet kérte meg, hogy jöjjön át reggel, hogy megtanulja az utat az egyetemig. Aztán beállt a liftbe Tommal és felzúgott a hatodikra. Megállt az ajtaja előtt és kitapogatta a kulcsot.
A lakásnak tiszta szaga volt. A tárgyak szépen gondosan elhelyezve, minden mérnöki pontosan a helyén. Finom kezei végigsiklottak a konyhapulton. Engedett Tom táljába friss vizet és levetkőzött. A ruháit gondosan felakasztotta, majd beállt a zuhany alá. Késő éjjel volt, mire ágyba került. Felhúzta a vekkert és elvackolt a tiszta ropogós ágyneműben.
-Jó éjt Tom. - súgta Lisett. Tom pedig felemelte a fejét, majd felült és odadugta az orrát Lisett arcához és sóhajtott egyet.