2010. május 21., péntek

Lisett

Hatkor kelt. Többnyire a Z22-re. Szerette Frank hangját és Sly monoton ütemeit a hét közepén. Tom felfeküdt az ágyára, míg ő fogatmosott. A kávéfőző hangja ellaposodott a rádió hangjai mellett.
-Jó reggelt! Ez a Z22 rádió. Keyo vagyok. Kicsit fogok beszélni is, de többnyire Sam válogatta zenéket hallgatjuk ma reggel. ha láttatok valami érdekeset vagy csak van valami feltétlenül megosztanátok velünk hívjatok vagy írjatok...
A piritós és a vaj rituálé volt, ahogy az egész élete is. Hétfő volt. Forró, száraz hétfő. Nyár, szabadság, szünidő. Nem akart hazamenni a szüleihez. Élvezni akarta az önálló életet. De annyira megszokta, hogy hatkor kel, hogy egyenesen kivetette az ágy. Hétfőn Sam és Keyo volt a rádióban. Keyo álmatag méy hangja egy negyvenes sokatpróbált machoé volt. Könyvekből olvasott fel és elmerengett az olvasottakon a hallgatókkal. Lisett valami sokkal valóságosabbra vágyott. Aztán Keyo elkezdett beszélni és ő ott maradt a konyhaasztalnál ülve, kezét az üres csésze köré fonva hallgatta.
-A szerelmek elmúlnak, mint a munkahelyek, vagy úgy maradnak velünk mint régi lakásaink, házaink, amikbe már az unokák laknak, mégis bennük élünk mi magunk is. A szerelmek ott keringnek az életünkben, ismerős arcnak vélünk valakit aki hasonlít egy régi kedvesre. Elmosolyodunk ha azt a polót huzzuk fel amit tőle kaptunk réges régen. És kicsit felhangosítjuk a rádiót ha az a szám megy amire először csókolóztunk. A szerelmek ott lapulnak a hajunk között. terelik a gondolatainkat és keringnek a vérünkben.
Igen a vérünkben is keringhetnek. Mérgezhetnek is. Komplexusokat oltottak belénk, félelmeket vagy vírusokat. És az is előfordulhat, hogy mindezekkel együtt, továbbra is, ugyanolyan hévvel szeretjük őket, időn, kilométereken vagy a síron át is.

Felhangzott Troels Abrahamsentől az End Scene. Lisbett ujja körbe simitotta a bögre száját újra és újra.
-Igazából még nem voltam szerelmes. - gondolta. - Igazából csak szerettem volna odabújni valakihez. Igazából csak szerettem volna, hogy valaki értsen és ismerjen annyira, hogy ne kelljen viselkedjek a közelében. Csak lehessek ösztönösen, gondolkodás nélkül. - ujja leszánkázott a bögre nedves ölébe. - Csak mint egy kis vörösszőrű állat. - elmosolyodott. - Bármit is jelentsen valójában az hogy vörös.
-El sem tudom képzelni, hogy valakihez olyan közel kerüljek a jelenlegi ismerőseim közül, hogy levetkőzzek a közelében. - betette a csészét a mosogatóba és megnyitotta a csapot. A szám végén keyo hangja jelent meg újra, az end scene újrakezdődött a háttérben.
-A szerelmek elmúlnak. Végül marad valami szomorkás érzésbe vegyülő bensőséges szimpátia. Már látjuk a hibákat, már idegesítenek azok a dolgok, amikről nem vettünk tudomást addig. A lényeg azonban a kettő között van. Az az idő, amíg szeretjük a másikat. amíg izgalom ha a nevét jelzi ki a telefon. Amíg fel akarom hívni ha a kedvenc számát adja a rádió. És vannak azok a szerelmek amik olyanok, mint az első lélegzetvétel. Élesek és fájdalmasak és édesebbek az összes többinél. Valami olyan élet igéretével vesznek körül amiről vagy álmodoztunk addig, vagy a létezéséről sem tudtunk. Hogyan élük túl, ha egy ilyen szerelem nem futhatja be a neki szánt pályát?
Lisett visszafeküdt az ágyra. fejét tom hasára fektette. A rádióból Michael Stipe, Coldplay  - In The Sun címűje szólt. Lisette szerette ezt a számot, és bár se Stipe se a Coldplay nem hatotta meg a dal szövege újra és újra hidat vert közé és a nagyon más emberek közé. Erről eszébe jutott Mitchell, aki fel mert neki olyan kérdéseket tenni, amitől az egész gondolkodása megborult.
-Hogy lehet egy vak rasszista? - fakadt ki rá egy délután - Basszus Lisett. Ez bőrszin kérdése. Te viszont nem láttál sosem szineket.

-De hallom a beszédüket. hallom az akcentusukat! - kapta fel a vizet

Nem is látsz szineket.
-De hallom a hangjukat, az akcentusukat, a hülye szavaikat. Simán tudom ki melyik rassz!
Emlékezett a fiú mérges fújtatására. Nem mondott ugyan többet, de ennyi elég is volt. Lisett két napig pörgött fejben ezen. Aztán odaállt elé és váratlanul azt mondta.
-Igen, nem rasszizmus. Egyszerűen enm bírom ha valaki máshova valósi mint én, vagy máshogy beszél mint én. Oké?
-Nem bírod ha valaki más mint te? Lisett, mondták már, hogy a többiek látnak? Úgy lógsz ki az átlagosból, mint nagyon kevesen.
Lisett hallgatta az In the Sunt és mosolygott az emléken. akkor megértett valamit magáról. Mitchell persze egyre kevésbé kedvelte, de akkor ez már szinte mindegy volt. Keyo hangja újra felbukkant az éterben.
-Mai stúdióvendégünk Chloe, aki egy fordítóirodánál dolgozik. Sajnos mától betegszabadságon van, mert az egészsége annyira megromlott, hogy nem vállal több munkát.Chloe HIV pozitív. Eljött hozzánk beszélgetni a betegségéről, illetve arról, hogyan lehet mégis normális életet élni ezzel a betegséggel együtt. Ha van közöttetek szinkrontolmács és szívesen dolgozna a Morgan and Rotter fordítóirodában az csörögjön ránk vagy írjon nekünk. Chloe szeretne megbízható embert a helyére, ha már íga alakult. Lisett felült az ágyon. Gépiesen kinyúlt a telefonért és tárcsázta a rádiót.
-Hello. Z22 rádió.
-Hello. Lisett vagyok és a fordítói állásra jelentkezek.
-Nagyszerű. Adom Chloe-t.
-Köszi.
-Köszi.
Sercegés, koppanás, majd Keyo hangja a telefonban.
-Szia. Keyo vagyok.
-Szia. Lisett. Szeretném azt a munkát.
-Menj fel a weblapjukra és nézd meg hogy milyen követelményeik vannak. Ha minden oké, akkor dobj egy mélt chloe címére. Mondom a címet. Tudod írni?
-Mit kell tudni?
-Két plusz nyelvet felső fokon. De ha felmész, ott van.
Lisette hallgatott.
-Mi a baj?
-Nem megy.
-A két nyelv?
-Nem. A felmenés a netre. Vak vagyok. Nagyon drága a szoftver ami felolvassa az oldalakat.
-A két nyelv megvan?
-Aha.
-Akkor diktáld be az adataidat.
Lisette lehajtotta a fejét. hangja bársonyos volt és nyugodt. Gyönyörűen artikuslálva ejtette ki a szavakat.
-Oké,. Felírtam mindent. Szerintem jók a az esélyeid. 

-Köszönöm.
-Nincs mit. Chleo már nézi is és vigyorog.
Egy távoli női hang foszlányai szűrődtek be a telefonba.
-Jó lesz, Lisett. Délután hívlak!
-Köszönöm. - mondta ő és letette a telefont. Hamarosan felhangzott Keyo reszelős hangja és bejelentette, hogy az állás elkelt. Lisett ült és hányingere lett az izgalomtól. Tom leugrott az ágyról. Az óra elpittyentette a hetet.
- Oké. Mehetünk pisilni. csak megmosom az arcom. - mondta Lisett és kiment a fürdőbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése