Lisett

Az a hipermarket pont egy saroknyira volt. Olyan egyszerű és kézreeső közelségben, hogy az már kísértésnek is felfogható. Nagyon kevés pénzből élt, de az igényei sem voltak magasak. Szerencsére Tom nem volt nagyétkű kutya, ahogy ő maga is eléldegélt magokon és gyümölcsökön.
A hipermarket szaga a rengeteg áru miatt kaotikus volt. A sorok között haladva egészen elveszettnek érezte magát első alkalommal. Aztán az egyik elágazásnál megérezte a figyelmet. A rá szegeződő tekintet semmivel össze nem téveszthető bizsergését. Megállt és lassan körbefordult, hogy belőhesse az irányt. Amikor serdülni kezdett az apja mondta neki, hogy ha valaki bámulja nyilvános helyen ne menjen oda, De Lisett nem tudott ellenállni a kihívásnak és udvariasan bocsátkozz beszélgetésbe bárhol.
-Tudod Tom mi a menetrend. - Suttogta a kutyának. - Elbűvöljük, bárki is az. Aztán segít eligazodni ebben a labirintusban.
Volt aki lépésszámolással haladt, volt aki jellegzetes szagokra, vagy jellegzetes hangokra hagyatkozva tájékozódott olyankor, ha a tapintás valamiért nem volt lehetséges. Az áruház polcaira mindig borulékonyan halmozták az árut. Életveszélyes, de mindenképpen rumliveszélyes volt hozzányúlni.
Az áruházban nem voltak sokan. Lisette tett pár lépést a bámuló felé. Aztán elmosolyodott és a legkedvesebb hangján megszólalt.
-Legyenszíves megmutatni a kakókat, kérem.
Férfitest szag, olcsó freonos dezodor, amit leginkább spanyolok választanak. A megmozduló test hangjából azonnal tudta, hogy elég nagy darab férfi előtt áll. A cipője hangja bakancsra utalt, a halk csörrenés apróra a zsebében. Aztán megszólalt a férfi és Lisett tudta hogy csatát nyert.
-Igen, hölgyem... ő... a kakaókat. Erre.
Tétova hang. Nyilván mutatja a kezével az irányt. Lisett mosolygott. Hányszor és hányszor kellett már így kérnie.
-Legyen szíves karoljon bele a bal karomba és kísérjen oda. Vak vagyok. Nem látom az irányt mutató kezét.
-Öhm. Igen, persze. ..-friss izzadstágszag. A férfi lesodort valamit a polcról. Aprószemű dolog terül szét a padlón. Az illata nem erős. Tom sem indul neki, még az az apró rántás is elmarad, ami a veszély jelzését előzi meg. Lisett megállapítja, hogy valószínűleg nem élelmiszer. A férfi felnyög halkan.
-Uhh. Elnézést... pillanat. - Aztán már fogta is a könyökét. Nagy meleg tenyere volt, ami még csak éppen elkezdett izzadni a szokatlan feladat okozta adrenalintól. - Erre, itt... Aztán megfogta a kezét és a polchoz vezette és a kezét egy papírdobozra tette. - Ez a legolcsóbb. 250 grammos, de finom. Én ezt iszom. - elcsuklik a hangja.
-Nagyon kedves, köszönöm. - még mondott volna még valamit de egy öblös női hang üvöltözni kezdett.
-Loo! Loo! Ne udvarolj, hanem figyelj! Valaki leverte a macskaalmot. Uramisten. Mindenhol ez a szar granulátum van. Minek vagy te itt ha csak a csajokat lesed?
Lisett nagyon jól tudta, hogy vannak emberek akik úgy beszélnek róla, mintha nem hallaná. Mintha az hogy nem lát automatikusan azt is jelenténé, hogy hallani sem hall.
-Umm. - mondta Loo és elengedte Lisett kezét. - Ne haragudjon, de a macskaalom... bocsánat.
A lány tisztán hallotta a távolodó sietős lépteket, és érezte az olcsó dezodorral keveredő adrenalin szagot.
-Ő lesz a mi emberünk, Tom. - súgta a kutyának. - Ő mindig itt van.