Keyo

Késő éjszaka volt; Mat és Loo a földre dobott, vékony matracokon ültek. Loo a háta mögött támaszkodott és egyik kezével gyakran megvakarta a hasát, Mat a falhoz simult, homlokába gyűrődő haja félig eltakarta az arcát. A levegőben sörszag, cigarettafüst, és Loo utolsó, suta nevetése.
- Milyen már, az a csaj! – mondogatta a vak lányról mesélve, közben keze fejével letörölte homlokáról az izzadtságot.
- Milyen? – kérdezte Mat halkan.
- Azt hinnéd, béna. Csöki. De közben meg úgy viselkedik, mint valami királynő.
- És te hogy viselkedsz vele, Loo?
- Ne már, Mat! Hagyjál.
- Bocsánat.
Mat félrenézett, aztán óvatosan az asztal közepére tette a gépet és kinyújtóztatta a lábát. Lábujjai fehéren billegtek a félhomályban.
- Keyo, veled mi van? – Loo derekasat kortyolt a sörből, majd böfögött – Oppardon.
- Nem vagyok jól.
- Azt látom – bólogatott Loo. – Nézzünk pornót?
- Kösz, kihagyom.
- Miért? Van egy nagyon jó kis film. Olyan bögyös csajokkal, akiket szeretsz.
Keyo és Mat szeme összevillant, aztán Mat megköszörülte a torkát.
- Hétvégén elmegyünk ugrani?
- Jah – mondta lelkesen Loo. – Ideje kilógatni a feszkót magunkból.
Ebben maradtak. Mivel Keyo szokásával ellentétben mostanság nemigen beszélt, Mat pedig szintén hallgatott, Loo hamar elunta magát és elálmosodott. Érzékelte ugyan a zavart a levegőben, de nem tudott mihez kezdeni vele. Felhajtotta hát az utolsó doboz, már langyos sört, aztán úgy, ahogy volt, bakancsban, atlétában eldőlt a matracon. Mat és Keyo várt néhány percig, míg a szuszogása egyenletessé vált, aztán Mat csendben felkelt, és biccentett Keyonak. Szokása lett mostanában eltűnni lefekvés előtt, de mikor Keyo rákérdezett, mindig azt felelte, hogy csak járt egyet.
- Jövök – mondta Mat.
- Oké.
Keyo hallotta, ahogy a kinti ajtó halk nyikordulással becsukódik, aztán csend. Akkor vette észre, hogy Mat itt hagyta a gépet, az asztalon. Először csak nézte, aztán megkapaszkodott az ágy szélében, és odacsúszott. Úgy érintette meg, olyan óvatosan, mintha élne. Forgatta a kezében, hol Loo-ra nézett, hol az ajtó felé. A gézfüggönyökön keresztül gyenge holdfény lopakodott be a szobába. Keyo számára egyre nehezebb lett a lélegzetvétel. Nagyokat nyelt, aztán lenyomta a képelőhívó gombot. Ismerős utcaképek Tucsonból, egy-egy olyan elemmel, amelyek valahogy nem illenek oda. Térdre esett nő az aszfalton. Haragtól elsötétült arcú kiskamasz. Menet közben elkapott pillantások. Egy kéz, egy lábnyom. Felhők.
Egyre gyorsabban pörgette a képeket. A budapesti repteret viszontlátva összeszorult a gyomra. Annyira reszketett a keze, hogy ölbe kellett vennie a gépet, mert félt, hogy elejti. Esőáztatta ablak mögül elkapott városképek. Olyan utcák, amelyek világháborús díszletek is lehetnének. Tömeg a szigeten. Fogakon megtörő fények. Hátak, lábak, kezek. Aztán a fák takarásába húzódva ő és Ami. Csókolódznak, a szemük lehunyva. A lány keze az ő hajában, az ő keze a lány mellén. Aztán Amin már nincs felső, az ő szája a mellén. A lány bőre világít a sötétben. Ő a székben, a lány neki háttal az ölére ereszkedik. A szája kicsit nyitva, a homloka összeráncolódik. Ő hátraveti a fejét, feltolja a csípőjét, és két kézzel kapaszkodik a derekába.
Olyan hevesen vert a szíve, hogy azt hitte, megfullad. Lehunyta a szemét, és csak szorította a gépet.
Tudod, mit, széplány?
Ha újra látlak, esélyed sem lesz, hogy eltűnj megint.
Mondhatsz akármit.