Mat

Odaragadt a könyöke az asztalhoz, miközben nézte őket. A remegő, vörös kezeket, a ráncos arcokat, a fásult tekinteteket. A bizarr akváriumra hasonlító tévét a pult fölött, a fekete-szürke gránitpadlót a férfimosdó felé vezető folyosón. A látványhoz képest a szag igazán semmiség volt, noha először, mikor belépett, pánikszerűen sört rendelt, hogy inkább az alkoholt érezze, ne a cigifüstöt, romlott bort és hányásszagot. Nem számolta már pontosan, hogy hány képet lőtt el; gyakorlatilag folyamatosan kattintott, amióta belépett és leült az egyik hátsó asztal mellé. A szürke inges fickót először észre sem vette; lekötötte a figyelmét a jelenet, ahogy a tulaj kitessékel két, törött sörösüveggel hadonászó roggyant öreget. Csak akkor eszmélt fel, mikor a pasas megállt előtte, és azon a furcsa, mekegő nyelven magyarázni kezdett. Mat összerezzent, és halvány mosolyt erőltetve magára széttárta a karjait.
No hungarian, sorry.
- Amerikai, mi? - kérdezte a csávó durva akcentussal, közben a tekintete fókuszálatlanul ugrált Mat válláról a combjára, a korsó sörre az asztalon, végül a tévére a pult fölött.
- Igen - mondta Mat.
- Látom - a fickó megdörzsölte az arcát, és egyik lábáról a másikra állt. - Turista.
- Olyasmi - mondta engedékenyen Mat, és alulról, vaku nélkül lőtt el további kilenc képet.
- Leszopsz egy huszasért?
Mat azt hitte, hogy rosszul hall.
- Mi...? Micsoda?
- Vagy én - mondta a csávó, és vizenyős szürke szeme most először nézett Mat arcába. - Leszoplak én, egy huszasért.
Mat belekortyolt a sörbe, hogy időt nyerjen. A férfi otthonosan leült mellé, és körbenézett a kocsmán.
- Na, mehetünk? - kérdezte aztán, és Mat-et lenyűgözte az a fáradt természetesség, amivel adottnak vette az igent.
- Hová? - kérdezte, és exponált.
A fickó megrántotta a vállát.
- Ide - és balra intett a fejével - Üveggyár volt, de már bezárt. Nem jár arra senki. - felkelt az asztaltól, és gyűrött bankjegyet dobott a pohár mellé. - Menjünk.
Mat, mint aki álmodik, felállt, és követte. A gép készenlétben várakozott a csípőjén. A csávó egy intéssel elköszönt a tulajtól, és hátra se nézve felmászott a keskeny lépcsőkön. Mat látta, hogy lyukas a cipője talpa, és nincsen rajta zokni.
Az utca végén, ami önmagában olyan volt, mint egy világháborús díszlet, és ahol Mat az első háromszáz képet előtte, balra fordultak, majd még kétszer balra. Egyre sötétebb lett, az utcalámpák híg narancsfénye lassan elmaradt mögöttük. Betört üvegű, sötét házak, törmelék, felhasított szemeteszsákok, fényért esdeklő fák.
- Na ez - mondta végül a fickó, és anélkül, hogy egy pillanatra is megtorpant volna, belökött egy kétszárnyú drótkaput. Odabent némán gubbasztó, porsötét épület, az égbolt sötétje előtt kirajzolódó árnyékok. Mat ujjai oda se pillantva állították át a paramétereket a gépen.
Ezeregyszáznál tartok, gondolta. Maximum ezerkettő.
- Itt jó lesz - mondta a fickó, és a hátsó zsebébe nyúlt.
Mat megfeszült.
Hülye vagy, gondolta. Eljössze egy idegennel a semmi közepére. Baszd meg, Mat. Gratulálok.
- Itt a huszas - mondta a csávó, és egy gyűrött bankjegyet nyújtott felé a sötétben. - Vedd el.
Mat úgy nyúlt a pénz után, mint aki nincs magánál.
- Na. Melyik? - kérdezte a pasas, Mat pedig képtelen volt megszólalni.
Annyira bizarr volt a helyzet, hogy egy pillanatra az is megfordult a fejében, hogy valójában a szállodában alszik, míg Keyo a Fehér Dívával tölti valahol az időt. Keyo tökösebb, mint valaha, a Fehér Díva meg búg, kacag, és észrevétlenül hozzáérinti a bőrét.
- Csináljuk - mondta a fickó, és közelebb lépett.
Mat beszívta a cigarettafüst, az olcsó szesz és az izzadtság szagát, aztán lassan megérintette, és finoman lenyomta a férfi vállát.
Ujjai lecsúsztak a gépről, mikörben az ég felé emelte a fejét.
Senkinek nem kell tudnia róla.
Senkinek a világon.