Loo és Lisett

Délelőtt volt. Olyan szürke délelőtt amikor ugyan nem felhős az ég, de a párától nincs árnyéka semminek. A boltban lézengtek a nyugdíjasok. A reggeli rohanósok már elrohantak. Akik meg ebédet akartak venni még nem jöttek. A háziasszonyok már otthon voltak, az iskolások még a padban. Loo felült a műszaki osztály pultjára és azt képzelte, hogy cowboy csizmában van egy vadászpuskával az oldalán. De ma már nem akar elejteni egy vadat sem, mert olyan nyugodt és szép ez a lassú délelőtt. Azt képzelte olyan állandó társa a vadászpuska, mint egy kutya. Ha nincs dolga akkor is ott van észrevétlen a lába, vagyis hát a keze ügyében.
A műszaki osztály gyakorlatilag üres volt, mikor meghallotta a jellegzetes kopogást, ahogy Lisett fehér botja mint egy metronóm pattan le a polc alsó sávjáról. Loo megdermedt. Úgy döntött nem mozdul, alig hallhatón fog levegőt venni. Csak ült, ölébeejtett kezekkel és figyelte az egyre közelebb kopogtató Lisettet. A lánynak rézdrót színű haja volt. Finom, enyhén szeplős bőre, mandulavágású sötét szemei. Nem látszott vaknak, csak az kelthetett gyanút, ahogy a szeme össze-vissza verdes a pillái között mint egy riadt madár.
Lisett egyre közelebb jött. Finom ujjai időnként hozzáértek egy-egy tárgyhoz. A fülhallgató konzol mellett megállt és keresgélni kezdett. Loo figyelte a rebbenő finom kezeket, pont úgy, mint egy nyugodt vadász a szafarin. Már megvolt a nagy trófea. Ha befér meg lesz ez a vad is, de nincs sürgetés. Kezét felemelte és letette maga mellé a pultra, képzeletben tenyere a puska tusának otthonos símaságán nyugodott.
Lisett visszaügyeskedett egy külhallgatót és finoman elfordította a fejét, mint egy elegáns díva. a mozdulat öntudatlansága maga volt az elegancia. Loo tenyere izzadni kezdett. Lisett lassan, a bottal magabiztosan de sokkal lassabban mint szokott koppantott a kövön. Nyíl egyenesen Loo felé tartott. Loo tenyere izzadt foltot hagyott a pulton, ahogy újra az ölébe ejtette. Pislogás nélkül figyelte ahogy a lány, magabiztosan ám nagyon lassan közeledett hozzá. Végül ott volt már egy karnyújtásnyira. a botja beleakadt Loo bakancsának fűzőjébe.
-Szia Lui. Pendrive-ot keresek. Légyszíves segíts. - Mondta azzal a nyugodt magabiztossággal, amitől Looban leállt a vérkeringés és mint egy biorobot tette amit kért. Hogy aztán széghyenlősen, zavartan térjen magához, miután a lány távozott. Most nem moccant. Lisett szája kis fintorba rendeződött majd vissza, a semleges majdnem mosolyba.
-Tudom, hogy itt vagy.
Loo nem moccant. A szája kiszáradt, fülei mint két vakító tibeti zászlócska világítottak vörösen a feje két oldalán.
-Érzem a szagod. - mondta Lisett és elmosolyodott. - Ne vacakolj már. Gyere és mutsd meg hol vannak. - Elmosolyodott és megfordult.
Loo kifújta a levegőt és zavart motyogással kísérve lehuppant a pultról.
-Szia Lisett. Máris mutatom...